Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-06 / 81. szám

1984. április 6., péntek

Több szakmához értő fiatalok

Gazdaságpolitikai tennivalóink

Ha arról beszélünk, hogy főként a lakossági igények kielégítésére több téglára és cserépre lenne szükség, a tégla- és cserépgyárakra gondolunk, azon belül is főként a kétfajta építőanyag előállításán fáradozókra. Csak ritkábban azokra, akiknek a feladatuk, hogy a gépek, berendezések folyamatos működését tervszerű megelőző karbantartással biztosítsák. Most az utóbbiak egy kis csoportját, a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat központi tmk-hoz tartozó forgácsolóműhely Március 15. ifjúsági szocialista brigádját, munkáját, magatartását, törekvéseit igyekszem egy-két óra alatt szerzett tapasztalataim alapján bemutatni.

o

— Hány beosztottja van? — kérdezem Szabó József művezetőtől.

— Nekem tizenöt munkatársam van — válaszol.

Kissé meglepődöm. Ő folytatja:

— Ha megpróbálnék főnök lenni, biztosan nem menne olyan jól a termelés, mint így. Egyébként én marósként dolgoztam az üzemben. Ismerem az emberek hangulatát, a világ dolgairól alkotott véleményét. Nálunk nincs szükség utasítgatások- ra. A szép szó többet használ.

— No, meg a példamutatás — vetem közbe.

— Az is. Persze mellőzve minden látványosságot, mert itt eléggé a dolgok mélyére lát mindenki.

— Most mi a feladata? — fordulok Landschadl Jánoshoz, akit Szabó József kiváló esztergályosnak tart, és egyúttal ő a műhely KISZ- titkára is.

— Négy téglagyárban átalakítást hajtunk végre. Mi a kemenceberakásra és kihordásra használt targoncának a hidraulikus emelőberendezéséhez alkatrészeket készítünk.

— Ezért kapja a fizetését. De hallom, az üzemfenntartási vállalati gazdasági munkaközösségben is dolgozik... Ott mennyi a keresete?

— A rendes munkáért 21 forint 20 fillér az órabérem, míg a munkaközösségben 50 —80 forintot is megkeresek egy óra alatt.

— Másképp dolgozik az egyik helyen, mint a másikon?

Szabó József veszi át a szót.

— Igen, másképp. A munkaközösségben rendszerint szériában termelünk, itt pedig általában egy-egy darabot készítünk. Ha van valami sürgős feladat, kivesz- szük a gépből a munkadarabot és elkezdünk egy másikat. Hozzák a rajzot, vagy a mintát és mondják: „Itt van, csináld meg! Máris kellene.” Elég feszített a munkánk. A vállalatnak tizennégy gyára van, valamennyit üzemképes állapotban kell tartanunk.

o

A gazdasági munkaközösség tavaly januárban alakult 15 taggal, négy gázszerelővel, hat forgácsolóval és öt lakatossal. Vezetőjük Ben- c

sik András üzemfenntartási csoportvezető, tagjai közé tartozik Kulcsár Sándor üzemvezető és Juhász József szakszervezeti főbizalmi is. Mindnyájan több szakmával, javarészt szakközépiskolai érettségivel is rendelkeznek, néhányan technikusi minősítő vizsgát tettek vagy tesznek a közeljövőben.

Szeredi Péter az egyik tag a tizenöt közül. Géplakatos, motorszerelő, hegesztő, hidraulikaszerelő és hivatásos gépkocsivezető. Most technikusminősítő tanfolyamra készül.

.— Ilyen hosszú cím még

egy Habsburg-hercegnek is a díszére válna — tréfálkozom, amikor felsorolja a szakmáit. S csak úgy találomra jegyzem még meg: — Ha ennyi mindenhez ért, biztosan szokott újítani.

— Most van elbírálás alatt az egyik újításom, hidraulikus présgépcsapágyak ki- és beszerelésére. Megcsináltam és használják is a cserépgyárban. Mi meg itt a hagyományos „kalapácsos” eljárással dolgozunk.

— Van még jó néhány újítása ezen kívül is, ami a saját munkája megkönnyítését szolgálja. Persze, ezeket a műhely minden dolgozójának átadja — folytatja, Szabó József.

— Olyan jól áll anyagilag, hogy nincs szüksége újítási díjra? — nézek feleletet várva Szeredi Péterre.

— Azt nem mondhatom. De szerencsére lakásom van. Szerényen élünk. A feleségem most várja a második gyermeket.

Megszólal Juhász József:

— Péter nagyon szerény. Pedig akad olyan is, aki balracsavar helyett jobbra- csavart csinál és díjat vár érte. Persze nálunk ilyen nincs.

Én is biztatom Szeredi Pétert:

—; Nem érdemes szerénykedni. Az újításokból származó haszon elsősorban a társadalom javát szolgálja. Az a pénz pedig, amit adnak érte, az ember értékmérője.

é

Tavaly a gazdasági munkaközösség elég jó eredménnyel zárta az évet.

— Az idén, sajnos, nincs munka. Ha így folytatjuk, nem tudom mi lesz^- panaszkodik Szabó József.

Juhász József úgy véli, hogy érdemes lenne a munkaközösséget jobban ellátni munkával. Ne azt nézzék, hogy a tagok szabad idejük feláldozásával mennyit keresnek, hanem azt, hogy a vállalatnak, illetve a társadalomnak milyen haszna származik a gyors és pontos munkából.

Kulcsár Sándor, aki felelős az egész üzemért, ugyancsak helyesnek tartaná, ha a munkaközösség rendszeresen kapna feladatot. Kijelenti:

— Attól nem tartok, hogy a főmunkaidőben csökkenne a tempó. Itt magas fokú a munkaerkölcs. A munkaközösség tagjai fiatalok és nemcsak több szakmások, hanem az általános műveltségük is magasabb az átlagosnál.

Pásztor Béla

Szeredi Péter géplakatos

Szabó József művezető (balról) meghatározza a feladatot

Fotó: Fazekas László

Hetényi István pénzügyminiszter nyilatkozata

Az idei népgazdasági terv alapvető célja a gazdasági egyensúly megszilárdítása, versenyképességünk fokozása a lakossági reáljövedelem és az áruellátás elért szintjének megőrzése mellett. A számunkra is immár tartósnak bizonyuló kedvezőtlen külgazdasági feltételek, továbbá a mező- gazdaságot ért tavalyi aszálykárok nyomán óhatatlanul felvetődik a kérdés: főbb célkitűzéseink megítélésében nem következik-e be változás? Erre és más gazdaságpolitikai, gazdaságirányítási kérdésekre válaszolt Hetényi István pénzügyminiszter Pichler Ferencnek, az MTI munkatársának adott interjújában.

— Céljaink között az első helyen továbbra is nemzetközi fizetőképességünk megőrzése, a konvertibilis viszonylaté külkereskedelmi aktívum növelése és a külső adósságállomány csökkentése, továbbá a termelési- és * exportszerkezet javítása áll. Céljainkat úgy kell teljesítenünk, hogy — nem' 'lebecsülve az importtakarékosság jelentőségét, a belföldi fel- használás, ezen belül a beruházások mérséklésének importfékező hatását — meghatározó tényező az export növelése legyen. Gondjaink oldódására, gazdaságunk élénkülésére ugyanis csak akkor számíthatunk, ha a gazdaságos kivitel növelésében sikereket érünk el. Elmondhatjuk, hogy átfogó társadalmi-gazdasági feladataink teljesítéséhez megfelelő alapot adott a tavalyi év, amely eredményes volt. És

— hadd tegyem hozzá — abból a szempontból is annak tekinthető, hogy az 1983-as tapasztalatok ráirányították a figyelmet néhány feszültség- pontra. Ária, hogy a következő időszakban a gazdálkodásban mire kell különösen ügyelni.

A gazdasági egyensúly megszilárdításában a korábbinál is nagyobb felelősség és szerep, vár az iparra, mivel a tavalyi gyengébb terméseredmények nyomán — bár a mezőgazdaság sokat tett az állattenyésztés gyorsabb fejlődéséért — az ipar teljesítménye lényegében meghatározza az egész export alakulását. Az eredmény jórészt attól függ, hogy vállalataink exportképességük javítására hogyan tudják lehetőségeiket jobban kihasználni. A piaci adottságok szemfüles felmérése, a kereslethez való rugalmasabb alkalmazkodás, a fegyelmezett munka — nem egyszerűen a formális munkafegyelem — mind-mind olyan tényező, amely vállalatokon kívüli eszközökkel nem pótolható. Remélhető, hogy az irányítás új elemei

— a keresetszabályozás, az áralkalmazás és a tartalék- képzés rugalmasabb szabályai — az ésszerűbb gazdálkodáshoz a tavalyinál némileg kedvezőbb feltételeket teremtenek, legalábbis a vállalatok egy részének.

Az utólagos vásárlóerőkorlátozás elkerülése érdekében nagy gondot kell fordítani a teljesítmények és a jövedelmek közötti összhang biztosítására. Ugyanis ez az alapja a vásárlóerő és az árufedezet egyensúlyban tartásának. Sok függ attól, hogy mennyire sikerül a vállalatoknak a teljesítményekre építeniük a jövedelemképzést. Ennek kialakításában mind a vállalatoknak, mind az irányító szerveknek feladatuk, felelősségük van. Sajátos szereppel és eszközökkel is rendelkeznek ahhoz, hogy e folyamatot a maguk módján elősegítsék vagy hátráltassák. A vállalati gazdálkodásban különösen arra kell ügyelni: az alacsony hatékonyságot ne szentesítsék közgazdaságilag indokolatlan áremeléssel, mert ez fedezetlen vásárlóerő-kiáramláshoz vezetne.

— Milyen lehetőség kínálkozik a termelési szerkezet átalakítására egy olyan IdSszakban, amikor csökkenő beruházásokkal vagyunk kénytelenek számolni?

— A kérdés jogos, csak ne higgyük, hogy túlontúl egyszerűsíthető, valahogy így: több beruházás egyenlő a nagyobb hatékonysággal, a kevesebb pedig a kissebbel. Elég sok olyan időszak volt gazdasági életünkben, amikor éppen a túlzott beruházási tevékenység vezetett egyensúlyhiányhoz és megtorpanáshoz. Persze egy kicsivel több beruházás jól jönne — de nincs. Jelenlegi helyzetünkben a beruházás minőségi jellemzői az elsődlegesek. Sokat lehet tenni a fejlesztések eredményességének növeléséért, például az építési kínálat fokozásáért, az építkezések gyorsításáért, a specializált termelés létrehozásáért, továbbá azért, hogy kiegészítő beruházásokkal segítsük a meglevő kapacitások jobb kihasználását.

Ezek egyébként is olyan alapvető célkitűzések, amelyek megoldása nélkül — termelői beruházásokról beszélve — a beruházások mennyiségi növekedésének hatékonysága is kétségessé válna. A felhalmozás korlátozott színvonala más okok miatt is a kívánatosnál kevesebb lehetőséget ad a termelési szerkezet átalakítására. Egyrészt a felhalmozásból még mindig viszonylag sokat kötnek le a készletek, másrészt kétségtelen tény, hogy egy sor beruházási eszköz viszonylag magas ára sem kedvez azoknak, akik fejlesztésre szánják el magukat. Érezteti hatását egyebek között az, hogy a beruházási anyagokat, termékeket előállító iparágakban a termelékenység meglehetősen alacsony színvonalon van. Ezekben a kérdésekben bő tere van a javítás lehetőségének.

— Miképpen segíti a költség- vetés a népgazdasági egyensúly megteremtését?

— Az állami költségvetés

egyensúlyának megteremtésére irányuló erőfeszítéseink a népgazdasági egyensúly létrehozását célozzák. A költségvetési egyensúly megszilárdítása elsőrendű követelmény. A költségvetési hiány az 1982. évi 12,2 milliárd forintról 1983-ban mintegy 7 milliárd forintra csökkent, és az idén már csak 3,5 milliárd forint hiányt tervezünk. Az egyensúly megteremtése látszólag egyszerű: növelni

kell a költségvetés bevételeit és mérsékelni kiadásait,, illetve fékezni, megakadályozni azok növekedését.

A dolog lényege és nehézsége abban van, hogy meg kell találnunk az ehhez szükséges legjobb módszereket, és megválasztanunk, hogy hol vannak az igazi lehetőségek; azaz kit és hogyan érint ez a folyamat. Szigorú takarékosságot érvényesítünk a kiadások terén. 1983-hoz képest nem növekednek az idén az állam felhalmozási kiadásai. Csökkentjük a költségvetésből folyósított vállalati és ártámogatásokat is. Mérsékeljük — körülbelül 5 százalék körüli szintre — a költségvetési intézmények kiadásainak növekedési ütemét. Minden költségvetési szervnél megköveteljük a takarékosságot, és ahol lehetséges, ott kezdeményezzük az intézmények szervezetének kor» szerűsítését. Ügyelünk azonban arra, hogy az intézmények — takarékosabb gazdálkodással — képesek legyenek társadalmilag alapvető és elsőbbséget élvező egészségügyi, oktatási, továbbá kulturális feladataik ellátására. A költségvetés bevételeit — mint ismeretes — elsősorban a vállalatok, szövetkezetek és intézmények befizetései határozzák meg. A befizetések 4-5 százalékos növekedésével számolunk. A kiadások növekedésének mérséklése azért is fontos, hogy ne legyen szükség a vállalati adóterhek aránytalan, mértéktelen növelésére, ami keresztezhetné érdekeltségüket. Sajnos, még nem mondható el, hogy a bevételek megteremtését teljesen összhangba tudtuk hozni a vállalati érdekeltség szempontjaival. Vannak kényszermegoldások is. A szabályozók jövő évi változtatásának egyik célja éppen az, hogy ezeket minél inkább szűkítsük.

— Hogyan összegezhetők a vállalati gazdálkodás általános tapasztalatai, s miben látja a további tennivalókat ezen a téren?

— Az 1983. évi vállalati gazdálkodás számszerű jellemzői tanulságokkal szolgálnak. A vállalatok és szövetkezetek nyeresége tavaly, az 1982. évinél 5,5 százalékkal több volt. Ugyanakkor 70 gazdálkodó egység veszteséggel zárta az évet, ennek ösz- szege — a tröszti belső nyereség-átcsoportosítás után —

6,3 milliárd forint. Az egy évvel korábbihoz képest növekedett a veszteséges és alaphiányos vállalatok száma. Ez azt mutatja: a nehezebb gazdasági feltételek között erősödik a vállalatok pénzügyi-gazdasági helyzetének differenciálódása. A nyereségből képzett vállalati alapok összege — a növekvő költségvetési elvonás hatására — csökkent, örvendetes ugyanakkor, hogy a gazdálkodók nem kis része rugalmasan alkalmazkodott a kialakult helyzethez, erősödött vállalkozói magatartásuk, és ezzel több-kevesebb sikerrél ellensúlyozták a nehéz gazdasági körülményeket.

Figyelmeztető viszont, hogy elég gyakori a pénzügyi fegyelem megsértése, pedig a jogszabályok megtartásának követelménye nem valamiféle túlzott pénzügyi pedantéria. A „tévedés” egyértelműen azt jelenti, hogy valaki vagy valakik megkárosodnak. Egyáltalán nem tekinthető

— úgymond — bocsánatos bűnnek, ha az a „valaki” történetesen az állam, hiszen az állami feladatok ellátását csak a tervszerűen érkező bevételekből lehet biztosítani, és a jelentkező bevételkiesést követő szabályozószigorítás másokat sújt vétlenül, másoknak kell pótolniuk az elmaradást.

— Milyen főbb vonásai vannak a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos terveknek, elképzeléseknek?

— A gazdaságirányítási rendszert úgy kívánjuk fejleszteni, hogy az a tényleges vállalati önállóság erősödését, a rugalmas vállalkozói magatartás térhódítását eredményezze; tehát még jobban késztessen és ösztönözzön a hatékonyabb gazdálkodásra. Ezt célozzák a gazdaságirányítási rendszer komplex továbbfejlesztésére irányuló munkák, amelyek nyomán a fő irányok már kialakultak. A közgazdasági szabályozó- rendszer továbbfejlesztése

— az ár-, adó- és támogatási rendszerben végrehajtandó összefüggő lépéssorozat révén — a nyereségérdekeltség erősítését és a bérgazdálkodás szabadabbá tételét tűzik ki célul. A változások az indokolatlan termelési, és a társadalompolitikailag sem szükséges támogatások fokozatos megszüntetését szolgálják. Változtatni kívánunk az erőforrások értékelésén, drágítva az élőmunka terheit, elősegítve az élő- és holt- munka-ráfordítás ésszerűbb megválasztását. A szabályozók módosításától, a -gazdasági verseny kibontakoztatásától azt várjuk, hogy a vállalati nyereség jobban fejezze ki a tényleges hatékonyságot, és differenciálódása érdemben befolyásolja a gazdálkodó szervezetek fejlődési lehetőségeit.

Mindez akkor valósulhat meg, ha a gazdaságirányítás többi elemének továbbfejlesztése is elősegíti a piaci viszonyok fokozottabb érvényesülését, a vállalati önállóság növekedését, a vállalkozói magatartás terjedését, valamint olyan eszközök, intézmények létrehozását, amelyek a vállalatok mozgásterét, cselekvési lehetőségeit bővítik. (MTI)

\

Juhász József művezető (balról) ismerteti a műszaki rajzot

Landschad! János esztergályos