Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-31 / 77. szám

1984. március 31., szombat »m«)PT‘Tc! Egész életre szélé útravaló Közelmúltunk fejlődési szakaszait, a társadalom változó igényeit még egy olyan kis intézmény történetén keresztül is érzékelni lehet, mint amilyen a békéscsabai dolgozók szak- középiskolája és gimnáziuma. A gyökerek az egykori anyais­kola, a közgazdasági és kereskedelmi szakközépiskolához nyúlnak vissza, ahol már 1950-ben megkezdték a felnőttkép­zést, de csak azt követően, amikor már sor kerülhetett a „magasba tekintésre”. Mert a felszabadulás előtti műveltség­beli hiányok felszámolásában az alapozó feladat az általános iskoláké volt. A hatvanas években még a munkahelyek küldték tanulni a dolgozóikat. Ez meg is látszott az iskola létszámán, amikor- is 1965/66-ban kétezerre duzzadt a hallgatók száma, s ez megkövetelte az önálló iskolává válást. Ma már viszont a felnőtteket belső igény vezeti az iskola padjaiba. Ekkorát fordult hát néhány évtized alatt a történelem kereke ... Nos, mindezekről március 17-én este, a 20 éve megala­kult dolgozók szakközépis­kolája és gimnáziuma jubi­leumi ünnepségén, s a diák­tanács megalakulásának 10. évfordulóján sokkal részle­tesebben beszélt az iskola igazgatója, Vlbert Istvánné. Ezen a szép estén, amely az egyhetes ünnepségsorozatnak záró akkordja volt, s ame­lyen a diáktanácsok egykori tagjai voltak a főszereplők. No, és az iskolában töltött évek emlékei. A szívből jövő üdvözlése­ket, összeölelkezéseket látva, eszembe villant a szaklapok­ban egyre gyakrabban kirob­banó vita a felnőttképzés szükségességéről. Az itt je­lenlevők bizonyára nem is hallottak róla — a pedagó­gusokat leszámítva —, de ha tudják is, tőlük már senki nem veheti el az itt szerzett tudást, élményeket, barátsá­gokat. A sportvetélkedők győzelmeit, a tanulmányi versenyeken szerzett dicsősé­geket, a Szovjetunióról ve­télkedőkön szerzett babéro­kat, s a nevükkel jegyzett öregdiák című lap példánya­it, amelyek dokumentumait egy rögtönzött kiállítás kere­tében emlékidézőként újra átböngészhettek. A falakon festmények. Itt végzett „öregdiákok” munkái, akik a megye amatőr képzőművé­szeti életéből már ismertek. Csendes Ferenc, Baji Miklós, s a tanítónővé lett Gál Zsu­zsa ... Pályázat szabadidős tevékenységekre A Fővárosi Tanács művelődés- ügyi főosztálya és a Budapesti Művelődési Központ pályázatot hirdet a szabadidő-pedagógia és a nyári napközis táborok szabad­idős tevékenységének fejlesztése érdekében. A pályázat két fel­adat megoldásából áll, mindket­tőn külön is részt lehet venni. Elsősorban pedagógusok, nép­művelők és könyvtárosok mun­káit várják, de örömmel fogad­ják egyetemi, főiskolai hallga­tók, szülői munkaközösségek dolgozatait is. Pályázni lehet nyári napközis táborokban megvalósítható szün­idei programok újszerű munka­terveivel, módszertani forgató- könyveivel. A pályamunkák tér­jenek ki a nyári napközis tábo­rokban kialakítható szakrajok vagy szaktáborok tevékenységi formáinak tervezésére, adjanak a szabad idő eltöltésére vonat­kozó pontos tervet. A dolgozatok terjedelme 10— 30 gépelt oldal lehet, a pályá­zatokat névvel és pontos cím­mel ellátva május 15-ig kell el­juttatni a Budapesti Művelődé­si Központ szakfelügyeleti és módszertani osztályára (Buda­pest, 1119, Szakasits Árpád utca 55.). A legjobb munkákat 2000— 5000 forintos díjjal jutalmazzak, a pályázat eredményét június 10- én hirdetik ki. A módszertani forgatóköny­vekkel vagy azoktól függetlenül kidolgozott munkaterv alapján pályázni lehet a napközis tábo­rokban megvalósítható szakmai programokkal, két hétre vagy az egész szünidőre szolgáló közmű­velődési — például sport, művé­szeti, nyelvi, számítástechnikai szakrajok számára készített — tevékenységi formák leírásával. A jelentkezéseket írásban le­het benyújtani május 30-ig a fent megjelölt címre, a levélben fel kell tüntetni a témát, a fog­lalkozásvezető nevét, címét, a tá­bort, ahol a foglalkozásokat le­vezetik, illetve a turnus kezde­tét és végét. A legsikeresebben szereplő pályázók 2000—5000 fo­rintos díjban részesülnek. A pá­lyázat eredményét szeptember 30-án hirdetik ki. Az ünnepség- „hivatalos része” rövid volt. Éppen annyira szabták, amennyire az érzések, emlékek partta­lan áradását a legfontosabb gondolat ünnepi medrébe tudták terelni. Eleinte ma­gam sem értettem, miért ka­pott nagyobb hangsúlyt a diáktanácsok megalakulása és működése a húszesztendős születésnél. Később, a talál­kozó résztvevőivel beszélget­ve megértettem: a diáktaná­csok ilyen-olyan tisztségvi­selői — működésük ideje alatt — szinte meghatározták személyiségükkel, szervező- készségükkel, ötletességükkel néhány évfolyam hangulatát, tanuláshoz való viszonyát, és a kollektív szellemet. A diáktanácselnökök do­yenje, Mankó Miklós Buda­pestről érkezett a találkozó­ra. Kezében példásan veze­tett, több kiló súlyú DT- krónikával emlékezett a kez­deti nehézségekre, s a gyor­san kivívott tekintélyre. Ta­lán saját meghatódottságát igyekezett leplezni, mikor a sok-sok munka első jutalma­ként a feleségek, férjek ha­ragját emlegette. Pedig ki­maradásuknak komoly oka volt: mindjárt a kezdetek­kor este nyolcig szorozták- osztották a tantermeket, hogy minden tanulócsoport­nak jusson. Megfogalmazták a diáktanács feladatait, ami még a hallgatók tartalmas szabad idejének biztosításá­ra is kitért. Már az első tan­Szőnyi Erzsébet Liszt- és Erkel-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, a négyköte­tes és 1954 óta több kiadást megért „A zenei írás-olva­sás módszertana” című nagy­szerű kézikönyvében bebizo­nyította, hogy Kodály Zol­tán növendéke és a Kodály- módszer alkalmazásának, ok­tatásának lelkes apostola. En­nek az ügynek szolgálatában beutazta már az egész vilá­got, ahol Kodály szellemé­ben alkotott zeneművei is megszólaltak. A zene szol­gálatában végzett több évti­zedes úttörő- és lelkes mun­kájáról „öt kontinensen” cí­mű és 1979-ben megjelent könyvében számolt be és szerzett magának híveket. Mint zeneszerző, 1953-ban „Dalma” című operájával év májusában volt erejük az első diákparlament megren­dezésére. A siker olyan nagy volt, hogy az ország több tá­járól jártak utána. Aztán megszervezték a felnőttek el­ső ballagását. Az alapító di­áktanács tehát igen magasra helyezte a mércét. Az utó­doknak, Szabó Lászlónak, Klaukó Istvánnak, Hanó Sándornak, s a jelenlegi el­nöknek, Ozsváth Jánosnak ugyancsak „kapaszkodni” kellett. Pedig a mostani 30 osztálynál jóvá] többet kel­lett akkor irányítani... Hankó Miklós szellemes mondattal zárta emlékezését: „A diáktanácsnak minél több nehézséget kívánok, mert a nehézség hozza meg a si­kert.” A frissen választott, fiatal elnök, Ozsváth János sóhajt­va vette át a jelképes stafé­tabotot, mondván, a nehéz­ségekkel nincs baj... S te­kintve, hogy időközben kis csoportokra bomlott a tár­saság, Jánost vallatóra fog­tam, miért volt a sóhaj. — Csak október óta csiná­lom. De az elődömet hall­gatva úgy érzem, ma nehe­zebb feladatunk van. Nehe­zebb mozgósítani az embere­ket, talán a kirándulást ki­véve. Nehezebben megy a sport, sok a nő, abban az osztályban, amelyikbe járok, mindössze öt férfi van, s abból is csak ketten járunk rendszeresen. János a szakmunkások szakközépiskolájának első­éves hallgatója. Két szakmá­ja is van, géplakatos és he­gesztő. A két kislánya mel­lett bizony most a felesége vállára nehezednek az ott­honi gondok. — Jó családi háttér nél­kül nem is lehet tanulni — vallja. — Gondolom, azért esett rám az elnöki tisztség, mert a munkahelyemen, a HAFE-ban öt esztendeje va­gyok KISZ-titkár. Szervezé­si tapasztalatom tehát van. Csakhogy egy kissé elkeserít a lépten-nyomon tapasztal­ható közömbösség. hívta fel magára a figyelmet. Ezt más operák és meseope­rák, zenekari divertimentók, orgonaművek, majd pedig kantáták követték József At­tila és Radnóti Miklós em­lékére. A 60. születésnapján megrendezett gyulai., szerzői estje is bizonyította, hogy ze­nepedagógiai módszereit hangszeres zeneművek meg- komponálásával is szemlél­tette. A gyulai Erkel Ferenc Mű­velődési Központ színház- termében a szép számú ér­deklődő és Szőnyi Erzsébet jelenlétében megrendezett hangverseny első részében a Békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei­nek előadásában elhangzott oktatási célú, kamarazenei művek a szerző sokoldalú zenei érdeklődésére hívták No, mire a beszélgetésben ideérünk, az igazgatónő is kontráz az utóbbi gondolat­ra. Mondja, nemrég tévedés­ből egy másik osztályban tartott „szentbeszédet” ez ügyben. Aztán, mikor kide­rült a tévedése, megszólalt az egyik hallgató: — Sose bánja tanárnő, ránkfért egy kis kioktatás.” A másodéves közgazdasági szakos Frankó András már messzebb megy gondolatai­val, miközben finom szend­vicseket majszolunk. — Az a baj, hogy nincs meg a szakmunkások becsü­lete. Az apák azzal riasztgat- ják gyermekeiket, hogy: „Ta­nulj fiam, mert különben inas lesz belőled!” Meg hogy „Legyél fehér köpenyes, azok­nak nem kell dolgozni.” Pe­dig én már tudom, köztük uralkodnak csak igazi far­kastörvények. Nagyon rá kell hajtani, ha valamit el akar­nak érni. András tavaly kitűnő ta­nuló volt. A sütőiparban dol­gozik, s egyszerűen többet szeretne tudni, azért iratko­zott be. Nem fél a munkától, mert asztalosnak sem akár­milyen, s egy kis plusz pénzt is össze tud hozni ebből a tudományából. De éppen ő emlegeti fel, hogy amíg tré- cselni, jópofáskodni kell, addig nagy az összetartozás, de amint egy szombat vagy vasárnapot kellene áldozni a közösségért, már baj van. Azért nem gondolják, hogy feladják. A diáktanács pél­fel a figyelmet. A hegedű- és brácsaduó, de még inkább a hegedű-gordonkára és zon­gorára írt, valamint a fafú­vósokra komponált és öt táncot bemutató trió figye­lemre méltó alkotások, me­lyek előadásában a szakkö­zépiskolások tudásuk legja­vát nyújtották. Sebestyénné karnagy betanításában és vezényletével a „Szegedi Kis István” nevét viselő békési leánykórus pedig Szőnyi Er­zsébet feldolgozásában két szilágysági népdalt és Pető­fi . A tintásüveg című ver­sére írt tréfás dalát mutatta be sikeresen — ugyancsak a pedagógiai művek sorában. A hangverseny, illetve szerzői est másik felét Pál Olga (alt) és Sajti Júlia (szoprán) előadásában Sza­bó Lőrinc és Ady Endre ver­déül a felnőtthét megrende­zésével máris emlékezetes sikert mondhat' magáénak. Maróti Lászlóné, Éva 1978- ban végzett a szakmunkások szakközépiskolájában. Vidá­man idézgeti az egykori szép napokat. Mikor ide került, fodrász volt, aztán leérettsé­gizett — együtt a férjével—, s aztán ráadásnak megsze­rezte az elektroműszerész szakmunkás-bizonyítványt. Mint egykori DT-tag, ő is sokat tett az iskoláért, de mint mondja: — Nagyon megbecsülték a munkánkat. Mindig kaptunk valamilyen emléket, amelyeket ma erek­lyeként őrzök. Hálával idé­zi, hogy a magyartanárnő, Fábián Dóra olyannyira kö­zel hozta hozzá az addig nem kedvelt Radnóti Miklós köl­tészetét, hogy érettségi dol­gozatát már ebből írta. A harminc egykori és mai diáktanácstag vég nélkül idézi a közös csínyeket, a vizsgadrukkot, a felkészülé­sek gyötrelmeit, az udvarta­karítást, s a főzések emlé­keit. Mikor egymás között beszélgetnek, azon gondolko­dom, hogy számukra — ta­lán mert érett fejjel, nagy küzdések árán jutottak hoz­zá —, a megkésett középis­kolás diákélet egy egész életre szóló muníciót, s nem csak az érettségit igazoló bi­zonyítványt adott. Jó volt köztük lenni. Hi­tükben, emlékeikben, barát­ságukban osztozni. seire írt énekkettős nyitotta meg, amiben főként Pál Ol­ga hangja érvényesült. Ezt követte a nagy érdek­lődéssel várt ősbemutató. Gyula város Tanácsa kérésé­re Szőnyi Erzsébet nagy lel­kesedéssel fogalmazta meg zenei nyelven egy ismeretlen gyulai várbeli vitéz 52 vers­szakból, illetve 170 sorból álló versét, a „Szép ének a gyulai vitézekről”-t. Ebből Nemeskürthy István drámát is írt a Gyulai Várszínház céljára, amit ott be is mu­tattak. Szőnyi Erzsébet a drámai hatás kedvéért új oratóriumát kettős kórusra, szimfonikus zenekarra és énekes szólistákra kompo­nálta meg, amit az ősbemu­tatón Rázga József igazgató­karnagy betanításában és ve­zényletével — aki 30 évvel ezelőtt Szőnyi Erzsébet ta­nítványa volt, — a gyulai Er­kel Ferenc vegyes kar, a bé­késcsabai Bartók Béla ve­gyes kar, a Békéscsabai Ze­neművészeti Szakközépiskola zenekara, továbbá a különbö­ző szerepeket alakító Len­gyel Gábor, Sárkány Kázmér, Ürmössy Imre és Szécsi Ist­ván ének szakos főiskolai hallgatók mutatták be nagy sikerrel. A közönség vaStap- sa mind a műnek, mind pe­dig a színpadon megjelenő szerzőnek szólt. Sokan azon­ban a hatásos finálét, illetve a zárókórust hiányolták és szerintük drámai színpadon operaként megrendezve még hatásosabb lenne az új Sző- nyi-oratórium. Szőnyi Erzsébet érdemeit Rázga József méltatta. A hangverseny, illetve a szü­letésnapi szerzői est műsorát — meglepetésként — Kovács P. József, a televízió bemon­dója konferálta. Szőnyi Er­zsébet szerzői estjét Békés­csabán is megrendezték. Dr. Márai György MOZI Forróvérű kísértet Ismét megtelik a mozi! Még el sem csitult a másik olasz filmsiker, a Búd Spen­cer és Terence Hill nevével jelzett Kincs, ami nincs utá­ni zsúfoltság, máris kitehe- tik a bűvös kis táblácskát: „A mai előadásokra minden jegy elkelt!” Ezúttal a For­róvérű kísértet hozza lázba a mozinézőket. Ügy tűnik, jól sikerült a 'rögtönzött jj „olasz filmhét”, és nemcsak a kasszasiker miatt, de azért is, mert jófajta nevetéseket ad az embereknek. Hiába a tatarozás miatti kényelmet­lenség, vagy siralmas műsza­ki állapotban levő mozik, csapnivaló kiszolgálás, ha a legfőbb „szolgáltatás”, a film, megnyeri a nézők tet­szését, bizony tódulnak ren­dületlenül. Egyszerű piaci fo­gás: ki kell szolgálni az igé­nyeket. És mivel a film kü­lönleges áruféleség, olyan, amelyik kulturális értékeket is hordoz, vigyázni kellene, hogy a színvonal tekinteté­ben se adjuk alább. Nem könnyű feladat, de hiszen a gyártók, vásárlók és forgal­mazók egész hadserege él abból — és remélhetően azért —, hogy mi, nézők, megfelelő portékához jus­sunk. Gyakran úgy tűnik, ördö­gi körben topogunk: gazda­sági kényszerűség miatt nem futja több anyagi és szelle­mi energiára, hogy jobb fil­meket forgalmazzunk, s ezért kevés a néző. És mert üres­ségtől tátonganak a mozik, csökken a bevétel, s kezdő­dik minden elölről. A napok­ban beszéltem egy mozis szakemberrel, aki elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt fel­mérést végeztek megyénk filmszínházainak állapotáról, s megállapították, hogy jó negyven évvel le vagyunk maradva az európai színvo­naltól. Az elmúlt évtizedben pedig még tovább mélyült a szakadék. Szegény néző pe­dig megy, megyeget, nyikor­gó székekbe, büfé, ruhatár nélküli környezetbe, gyak­ran rosszul fűtött, elhanya­golt nézőtérre, elavult vetítő­berendezések berregését hall­gatni. S ha ráadásul a film se kedvére való, ne csodál­kozzunk, ha nem is megye­get. Igazán nem akarom azt mondani, hogy a Forróvérű kísértet és a hozzá hasonló alkotások jelentik az egyet­len kiutat, de hogy többek közt, mások társaságában, ez is egyik továbblépési lehető­ség, nem vitatható. Bizony­ság rá a zsúfolt nézőtér: ugyancsak szomjazzuk a ki- kapcsolódást, az önfeledt ne­vetést. Még ha az égvilágon semmi különös „mondaniva­lója” nincs a vásznon pergő cselekménynek, akkor is. Persze jó lenne, ha valami tartalmasabb szórakozást kapnánk, nem is sokat, va­lamicskét. Ha színvonal te­kintetében a mostani olasz sikerszéria lenne az alap, nem pedig a „csúcs”. De egyelőre irreális vágyak be­teljesülése után ne sóvárog­junk, örüljünk, ha egy jó színész, Johnny Dorelli ra­gyogóan komédiázik, ha ép­kézláb történetben sok-sok mellékszereplő is villanásnyi karakter, pikáns, de koránt­sem ízléstelen — minden kor­osztálynak szórakozást adó — film pereg a vásznon. Ha a rendező, Giorgio Capitapi mértéket tud tartani rekesz­izmaink ingerlésében, s ké­pes a szüneteken is jól átve­zetni, hogy felkészülhessünk a következő nevetésekre. És aki ezen a filmen se tud ka­cagni, nyugodtan visszakér­heti a jegy árát. Aligha akad ilyen ember. (Andódy) A gyulai közönség vastapsa a műnek és a szerzőnek egyaránt szólt B. Sajti Emese A találkozó résztvevői figyelmesen hallgatják az igazgatónő előadását Fotó: ifj. Abrahám Béla Szőnyi Erzsébet szerzői estje Gyulán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents