Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-28 / 74. szám
Méhkeréki vajúdások Ha péntek, akkor fizetés? , 11.1.jl vfi i ^ 1 j i £i ^ i , í'| - % fis ví ■ i|j i \ 'Jl*'.;; kJ ',; * -,' I Békés megye sohasem tartozott az ország ipari körzetei közé. A felszabadulás előtt a megyében a mezőgazdasági termelésre alapozott könnyű- és élelmiszeripar, valamint a jó alapanyagra települt tégla- és cserépgyártás fejlődött ki. Az iparosodás alacsony fokát jelzi, hogy 1938-ban mindössze 14 olyan üzem volt Békésben, mely száz dolgozónál többet foglalkoztatott. A termelés alapjában véve kisipari, szétszórt jellegű volt. A felszabadulás után az 1950—54 közötti tervidőszak során végrehajtott iparosítási hullám is elkerülte a megyét. Fejlesztések csak a meglevő üzemek korszerűsítését szolgálták, mindössze a forgácsolószerszám-gyár alapítása jelentett új munka- lehetőséget. A központi fejlesztések hiányának tudható be az is, hogy megyénkben az ipari szövetkezetek száma jóval az országos átlag felett van, és részesedésük is nagy a megyei ipari termelésből. Több átszervezés A tanácsi vállalatok zömének megalakulása is az 1949 —53-as időszak eredménye. Rendszerint régi, elavult, kisipari műhelyek, kiskereskedelmi üzletek államosításával keletkeztek a tanácsi vállalatok. Létrehozásukat elsősorban ellátási és foglalkozási szempontok vezérelték. A nehéz körülmények között dolgozó tanácsi vállalatok az anyagi források szűkössége miatt csak nehezen fejlődtek, és a hatvanas évektől kezdődően szerepük a minisztériumi ipartelepítés, az ipari és fogyasztási szövetkezetek fejlődése következtében csökkent. Míg 1960- ban az ipari termelésből 12 százalékkal részesedtek, ez az arány 1980-ra 4,5 százalékra esett. A különböző átszervezések, összevonások, szétválások többször alakították át a tanácsi ipart. A Dürer Nyomda például egyesült a Kner Nyomdával, az ÉPSZER Vállalatot a DÉL- ÉP-hez csatolták, a békéscsabai és gyulai AFIT-üzemekből viszont tanácsi kisvállalatok alakultak. Tavaly a megye tanácsi gazdaságában 22 vállalat tevékenykedett és ezek 8 ezer 800 dolgozót foglalkoztattak. A tanácsi irányítású 13 ipari vállalatnál csaknem négyezer a dolgozói létszám, igaz, ebből mintegy kétezren a sütőipar négy vállalatánál találnak munkát, és csaknem teljes egészében ellátják a megyét kenyérrel és péksüteménnyel. Ugyancsak az élelmiszer-ipari ágazathoz tartozik az üdítőital-ipari vállalat, mely termékfejlesztésének köszönhetően jó piaci pozíciókat tudhat magáénak. Szerteágazó tevékenység A tanácsi vállalatok közül a legnagyobb az évi 186 millió forintot termelő, ÉTI kazánokat gyártó Körös Kazángyártó és Gépipari Vállalat. A Patyolat a textiltisztításban meghatározó szerepű, a Könnyűfémöntő és Be- tonelemgyártó Vállalat háttéripari tevékenységet folytat Gyulán. Az Orosházi Faipari Vállalat középkategóriájú, olcsó bútorokat állít elő. A Szőrme- és Kézműipari Vállalat főként bőrkonfekcionálással foglalkozik, a Gyulai Kötőipari Vállalat felső kötöttárut gyárt. Rajtuk kívül még két autójavító kisvállalat van, melyek részesedése 25 százalék körül mozog a megyei autójavításban. Az építőiparba sorolva három tanácsi vállalat működik 440 foglalkoztatottal. A villanyszerelési vállalat a hetvenes évtizedben fejlődött a leggyorsabban, de jelenleg sem tudja kielégíteni az igényeket. A tanácsi tervező vállalat a megye műszaki tervezési feladatainak háromnegyed részét oldja meg, a beruházási vállalat főként tanácsi megbízásokat teljesít. Az országban elsőként Békés megyében jöttek létre 1958-ban szakosított kiskereskedelmi vállalatok, és itt vezették be elsőként az önki- szolgáló formát is. Az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat a megyei élelmiszer-forgalom egynegyedét bonyolítja, az Univerzál pedig már nagykereskedelmi tevékenységet is folytat. A vendéglátóipari vállalat is a forgalom mintegy egynegyedét adja a megyében. Igen dinamikusan fejlődött a kommunális ágazat. A vízhálózat hossza 1960—1980 között 119 kilométerről 2 ezer 100 kilométerre nőtt, a vezetékes ivóvízzel ellátott népesség 4 ezer 100-ról 316 ezerre emelkedett, 1985 végére ez a szám eléri a 360 ezer főt. E nagy hálózat üzemeltetését a víz- és csatornamű vállalat végzi. A tüzelés- technikai vállalat jól követi az energiafelhasználási lehetőségek és szokások változását. A temetkezési vállalat tevékenysége sajnos nem tud lépést tartani az igényelt színvonallal. Itt kell megjegyezni, hogy a kommunális ágazatban még négy városi alapítású vállalat és 23 költségvetési üzem is működik a helyi tanácsok irányításával. Szükség van rájuk Mint a számokból is látható, a lakossági ellátásban, szolgáltatásban jóval nagyobb a tanácsi vállalatok szerepe, mint azt a megyei össztermelésből való részesedésük alapján várnánk. Éppen ezért a tanács fontos feladata, hogy segítse ezeknek a vállalatoknak a fejlődését, nyereséges tevékenységét. Az ipari ágazatban fő feladat a jövedelmezőséget javító, termékszerkezetet váltó és az exportot növelő tevékenység fokozása, a szolgáltató és háttéripari tevékenység bővítése. Az autójavító kisvállalatoknál érdemes növelni az alkatrészfelújító kapacitást és tovább bővíteni a szolgáltatási kört, rövidíteni a javítások időtartamát. A sütőiparban a műszaki fejlesztéseken túlmenően célszerű lenne új termékeket nagyobb számban forgalomba hozni. A lakosság a kisebb súlyú, hosszabb ideig eltartható minőségi termékeket igényli. Ahhoz, hogy ezeknek az elvárásoknak az iparág eleget tehessen, további rekonstrukciókra lesz szükség. Az üdítőital-iparban a gyártás színvonalának további javítása a cél, valamint a megyei nyersanyagokra épülő gyümölcslevek exportlehetőségének felkutatása. A kereskedelmi és vendéglátóipari vállalatoknál a hálózat kihasználtságát kell fokozni, nem feledkezve meg a bővítésekről, korszerűsítésekről. Az építőiparban a speciális tevékenységű vállalatok tevékenységére a jövőben is szükség lesz, fontos, hogy magas színvonalon, rugalmasan elégítsék ki az igényeket. A tervező és beruházó vállalatnál törekedni kell a meglevő szellemi potenciál mind nagyobb kihasználására. A kommunális ágazatban a megye infrastrukturális elmaradottságának csökkentése a legfontosabb célkitűzés. Lónyai László Az év végén rendszerint már csak az volt a kérdés, mekkora lesz a veszteség. Tíz- és húszmillió forint között bármelyik szám előfordulhatott. Az ismétlődő szanálások, veszteségrendezések csak arra voltak jók, hogy azután újra és újra elinduljon az üzem a veszteséges gazdálkodás útján. Az ördögi körforgás 1982 szeptemberéig tartott a méhkeréki termelőszövetkezet területén, akkor négy mezőgazda- sági szakszövetkezet alakult. Azóta is megoszlanak a vélemények: ez volt-e a legjobb megoldás? Másként ítélik meg a jelent a szakszövetkezetekben, és megint másként azok, akik nem kötelezték el magukat a szóban forgó megoldás mellett. Ám két éve mégiscsak az volt a legfontosabb kérdés, lesz-e — majd később — hol tart a kibontakozás. Erre másfél év elteltével hiába kerestünk egyértelmű választ. A múlt túlságosan sok nyitott kérdést hagyott. A föld ugyanaz, gépekből, berendezésekből sincs több, jobb, akkor mégis miben reménykednek, hisznek ma is töretlenül sokan?! A választ maguk a méhkerékiek fogalmazták meg. A megújulás azon múlik, hogy a szövetkezetek tagjai valóban gazdákként gondolkodnak, cselekszenek-e. Hogy pontosan mit értettek ezen, az már a szakszövetkezeti elnökök szavaiból tűnt ki. Egyetlen méhkeréki sem lehet rá büszke, ezért nem is beszélnek róla szívesen, de igaz, a földet 1982 előtt nagy területen verte fel a gaz, a tagok közül sokan a háztájit tekintették a megélhetés egyedüli forrásának, a közös úgy nézett ki, mint a csáki szalmája, s aki visz- szásságot látott, szemet hunyt... Lehet, e szavakat vállalókat majd néhányan kérdőre vonják: mit is mondtál te?! De akkor sincs más kiút, mint hogy szembenézzenek a közelmúlt hibáival. Ez a föld 150 embernek ad munkát. E megállapítás egy felmérést követően fogalmazódott meg. A nagy szövetkezetnek azonban még kétszázhatvan dolgozó tagja volt. És most a négy szakcsoportnak kevesebb mint 160. Mindezt papírra vetni túlságosan is egyszerű, a valóság ennél sokkalta bonyolultabban alakult, mert az azért az igazsághoz tartozik, hogy a szakszövetkezet szervezését sokan ferde szemmel nézték, s jó néhányan nem vállalták a tagsággal járó kötelezettségeket. Az sem titok, hogy a megalakulást követően itt is, ott is bizonytalanság ütötte fel a fejét. Vajon fizetőképes lesz-e a szak- szövetkezet? És mert ezt előre nem lehetett tudni, minden héten pénteken követelték a fizetést. Már akkor látni lehetett, hogy csak lassú változásra lehet számítani. De ami késik, nem múlik! A kisebb egységek egyszerűbb irányíthatósága, egymás munkájának számonkérése, a közvetlenebb érdekeltség eredményei önmagukért beszélnek. A húszmilliós veszteség „eltűnt”, s mind a négy szövetkezet nyereséggel zárta az évet. A kétségek persze ezzel még korántsem oszlottak el. A jövő ma is bizonytalan. Tavaly nem pusztított a belvíz, s a bevételek egy részét az 1300 hektár bérbe adott föld után könyvelhették el, a termelési érték is csökkent. Ezért is kérdezik többen, mi lesz az idén és jövőre? A földet bérlő gazdaságok a szerződést nem kívánják megújítani, és a belvíz is újra „megjelenhet...” A méhkerékiek az út legelején tartanak — magyarázzák a felügyeletet ellátó szervezeteknél, s ők is biztosítékokat keresnek, nehogy megismétlődhessen a múlt, amitől most a szakcsoport sorsa is bizonytalanná válhat. A biztosítékokat maguknak a községbelieknek kell megteremteniük. Ez nem könnyű feladat, hiszen a termelés — adottságoknak megfelelő — feltételeinek megalapozásához, így például a műrét telepítéséhez is pénz kellene. A jövő alakulása tehát a szakcsoportokban végzett munkán múlik. A tagok ma már látják, érdemes dolgozni, a bér a teljesítménynyel arányos, a hangulat is oldottabb, a föld maradt, a szemlélet változott — magyarázzák a szakszövetkezetek vezetői. Vagyis úgy tűnik, a változástól való félelem alaptalan volt. A veszteségmentes, illetve nyereséges gazdálkodás feltételeinek kialakítása azonban hosszabb, nehezebben kibontakozó folyamatnak ígérkezik, mint amilyennek kezdetben látszott. Kepenyes János Az AFIT-üzemekből tanácsi kisvállalatok alakultak Fotó: Fazekas László híteni.) Az alacsony jövedelmű rétegeknél lehetőség van az alapvető fogyasztási cikkek áremelésének részbeni ellensúlyozására. Az áremelések negatív hatása továbbá, hogy a pénzbeli társadalmi juttatások reálértékét, a természetbe- niek (például a közétkeztetés) minőségét veszélyeztetik, csökkentik. Az alacsony nyugdíjak, a két és több gyermek után fizetett családi pótlék reálértékét sikerült megőrizni, sőt, valamelyest (4—6, illetve 9 százalékkal) növelni is a VI. ötéves terv négy esztendejében. Az átlag feletti nyugdíjak reálértéke 8—10, illetve a magasabb kategóriákban 10—15 százalékkal csökkent. A gyermekgondozási segély reálértéke 18 százalékkal lesz kisebb 1984-ben az 1980. évinél. Költekezés vagy takarékosság? Végül az áremelések negatív hatása, hogy nagyobb arányban csökken a lakosság megtakarítási készsége, mint amit a drágulások okozta többletkiadások indokolnának. Éveken át tapasztalhattuk, hogy a megtakarítások elértéktelenedésétől való félelem felerősíti a költekezést, a máról holnapra élést. Ez a fajta életvitelváltás társadalmilag kétszeresen káros. Egyrészt árfelhajtó hatású, a piaci egyensúly fenntartását veszélyezteti. Másrészt távlatvesztést eredményez, korlátozva a munkahelyi ambíciókat, az anyagi ösztönzők hatását. E kedvezőtlen folyamat megállítása, visszaszorítása nem egyszerű és nem is gyorsan megoldható feladat. De elkezdődött. A lakossági betétek kamatlábát — tartós lekötés esetén — tavaly is, az idén is emelte az Országos Takarékpénztár. A kerek összegű takaréklevél-betétekre két év után ma már 6,5 százalék, három év után 7 százalék, öt év után 8 százalék, hét év után pedig 9 százalék kamatot számol el a takarékpénztár. Vagyis a lakosság tartós betétei a tavalyi és az idei 7 százalékot meghaladó inflációs ráta mellett is megőrzik, sőt valamelyest növelhetik is reálértéküket. Nyilván ennek az intézkedésnek is része volt abban, hogy tavaly ismét élénkült a takarékba helyezett összegek gyarapodása, így 1984 elején a lakosság betétállományának összege átlépte a 200 milliárd forintos határt. A felsorolt hátrányok ellenére bizonyos esetekben nincs más választás, mint az áremelés. Pontosabban lenne más megoldás is: változatlan, stabil árak mellett vállalhatnánk az állandó áruhiányt. Csakhogy az áruhiány még több és még nagyobb hátrányok forrása. Kipróbáltuk már, s tapasztalatból tudjuk, hogy az a legdrágább, amit nem lehet kapni. Szó szerint is. Mert minden áru, amiből kevés van, legyen az tégla, cserép vagy színes tv, a spekuláció tárgyává válik. A felár, ha már elkerülhetetlen, inkább legyen tehát hivatalos elismert, mint illegális. Számoljon vele a vásárló, az árstatisztika, a gazdaságpolitika, s ne a bolti eladó jövedelmét gyarapítsa. R forint értéke Jó lenne persze elkerülni az áremeléseket. De hát ez óhaj, jókívánság mindaddig, amíg az árstabilitásnak nincs meg a gazdasági, még pontosabban a hatékonysági fedezete. Szándékosan nem árufedezetet említünk. Hiszen többnyire vannak kihasználatlan kapaci tások, lehetne több árut termelni. De az ehhez szükséges nyersanyag- és energiaimport lehetőségei már korlátozottak. A külgazdasági egyensúly javítása — a korlátozott behozatal mellett a kivitel erőteljes ösztönzése — általában szűkíti, mérsékli a belföldi árualapokat. A belső egyensúly olyan érték, vívmány, amely nehéz helyzetben is védelmet kíván, viszont nem javítható a külső egyensúly rovására. Ezért is kényszerülünk nem éppen kellemes és népszerű lépésekre. Mentségül legyen mondva, hogy a mostani zord időkben sem a lakosság fogyasztásának csökkentése, hanem az elért magas szint megőrzése a feladat. Jellemző, hogy a népesség kevesebb mint egy- tizede élt 2000 forintnál kisebb összegű, egy főre jutó személyes jövedelemből az 1980-as évek elején (főleg a nagycsaládosok és a régi nyugdíjasok). Húsz évvel ezelőtt még az ország háromnegyed része, tíz esztendeje pedig a népességnek még mindig több mint egynegyede élt ilyen szegényes szinten. A 2000 forint vásárló- értékének húsz éve 1100, tíz éve pedig 1200 forint felelt meg. Sokat romlott a forint, avagy sokat javult az élet tíz-húsz esztendő alatt? Nézőpont dolga is, hogy ki mit vesz észre. Emberi tulajdonság, hogy a jót megszokjuk, természetesnek tartjuk, az áldozatot, a negatív hatást, a _yélt sérelmet pedig nehezen feledjük. (Következik: 3. Az érdekeltség és ösztönzés lehetőségei és korlátái) Kovács József Vega-program a neve annak a közös tudományos kutatásnak, amelynek feladata a Halley-üstökös és a Vénusz megfigyelése. Szovjet tudósok, a többi szocialista országbeli, valamint francia, osztrák és NSZK kutatók közösen építenek és szerelnek fel két automatikus bolygóközi állomást a közvetlen mérések elvégzéséhez. A Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei a KFKI-vai közösen készítették el a fedélzeti adatgyűjtő berendezést, amely majd a kutatórendszerek eredményeit gyűjti és továbbítja a rádióberendezéshez (MTI-fotó— Varga László felvétele — KS) i
