Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-27 / 73. szám
1984. március 27-, kedd Gyors beruházás Importkiváltás Orosházán A gépek már működésre készek Fotó: Fazekas László n múlt .sikereiből nem lehet megélni Embert próbáló idők a szarvasi Dózsa Tsz-ben Egy éve még nem is tervezték, ma pedig már üzemei. Enyhe túlzással így sűríthetnénk tömören egy mondatba az Orosházi Vas-, Műanyag- ipari Szövetkezet legutóbbi, új üzemet létesítő beruházását. A valóságban persze nem ilyen egyszerűen ment végbe a dolog. Évente hozzávetőlegesen 120 millió forint értékben importálunk különböző csatokat, kapcsokat, úgynevezett kellékeket, melyeket a bőr-, bőrdíszműipar, illetve kisebb részt a textilipar használ fel. Azon, hogy miképp lehetne ezeket — dollárt megtakarítva — itthon előállítani, már régóta töprengtek az illetékes szakemberek, mígnem elérkezett a kedvező alkalom. Májusban az olaszországi Veronában működő, és az említett kellékek gyártásával foglalkozó Hawai cég eladásra kínálta üzemének egy részét a gépparkkal, berendezésekkel, technológiával együtt, 38 millió forintért. Az orosházi szövetkezet, mely hasonló háttéripari tevékenységet végzett, vállalkozott az üzem megvételére, és ebben a BÖRKER, az OKISZ és a KISZÖV kölcsönnel segítette. Szeptemberben már a deviza- és a forintengedély is megvolt. Októberben hozzáfogtak az építkezéshez. Hatszáz négyzetméteres új üzemcsarnokot emeltek, és egy már meglevő műhelyhez 100 négyzetméteres „toldalékot” húztak fel. Mindezt re- koridő alatt: decemberben már fogadni tudták a gépeket. Közben a vas-, műanyag- ipari szövetkezet szakmailag is készült. Dolgozói közül négyen az olaszországi üzemben tanulmányozták a lényegesebb munkafolyamatokat, a galvanizálást, a prések, a melegüzem működését. Aztán az olaszok jöttek: beállították, üzembe helyezték a gépeket, berendezéseket, tanították a munkásokat. A szövetkezet dolgozóinak, kooperációs partnereinek (segített az építkezésnél a gá- dorosi tsz brigádja is), és gazdasági munkaközösségeinek közös jó hozzáállása eredményeként ez év márciusának közepén, a napokban megtörtént az új üzem műszaki átadása. Ami még hiányzik az üzemeléshez, az a víztisztító, ahol a galvanizálás során keletkező veszélyes anyagokat elkülönítik. Ennek létrehozása — noha teljesen „belföldi munka” (vagy talán éppen ezért?) — egy kicsit késik. Igen körültekintő. alapos munkát igényel a mérgező hulladék elhelyezése, amihez különféle szervektől, különféle engedélyek szükségeltetnek. Lassacskán azonban összejönnek a hiányzó papírok, és májusban, a veronai ajánlattól számított egy évre, teljes kapacitással termelhet Orosházán a kellékgyártó üzem. A beruházás mintegy 67 millió forintos költséggel valósult meg, s termelése 1985-ben a tervek szerint eléri a hetvenmillió forintos értéket. Mindezt 35 munkással és korszerű technikával. ösz- szehasonlításként: eddig (ebben a profilban) 24 dolgozó 12 millió forintos értéket hozott létre évente. —szí— Mindig is volt valami rokonszenves abban az erőfeszítésben, amellyel a szarvasi Dózsa Tsz a megyei' tsz-ek között folyó versenyben kivívott helyét igyekezett megtartani. Tegyük hozzá rögtön: élvonalbeli helyét. Példaadó teljesítményeik különösen az utóbbi években sorjáztak egyre-másra. lettlégyen szó akár az aratás gondos megszervezéséről, pontos és gyors lefolyásáról, a tehenészet teljesítéséről, beruházások idő előtti befejezéséről, vagy akár a termő- terület gyarapításáról, az anyagi ösztönzés teljes átformálásáról, a munkafegyelem és a szövetkezeti demokrácia egyidejű megszilárdításáról, forradalmasított energiagazdálkodásról. de még a bürokrácia elleni harcról is. álmodni se merték Hogy nem mondvacsinált, túlértékelt dolgokról volt szó, azt nemcsak a Kiváló címek szinte megszakítás nélküli sorozata, hanem az ütemesen növekvő szövetkezeti eredmény is tanúsította, amely 1982-ben már rekordot ért el: több mint 26 millió forintra rúgott. A dinamikából az 1983-ra tervezett 27 és fél milliós nyereség mindenképpen következett, és megalapozottnak tűnt még akkor is, amikor a Dózsa Tsz-ben működő belső demokratizmus letéteményesei. a munkahelyi közösségek kora tavaszi gyűléseiken rendre aggódásukat fejezték ki a szokatlanul kevés csapadék miatt. Akkor persze még álmodni se merték, hogy a tikkadó gabonavetések aratás végére 50 millió forinttal kurtítják majd meg a növénytermesztés remélt árbevételeit. Igaz egy idő után — ahogy a napok egyre teltek, az eső meg végleg elmaradt —, már nem is nagyon álmodozhattak. Töprengésnek adott éjszakák, egymást érő erőpróbák félsikerei űzték messze mindenkiből az alapokat nélkülöző képzelgéseket. Megöntöztek 1750 hektárt, hogy mentsék a menthetőt, de a növénytermesztés így is csak harmad akkora súllyal szerepelt a jövedelmező gazdálkodás alakításában, mint egy évvel korábban. Mit lehetett tenni ezután? Apaitanyait bedobni az állattartás hozamainak lehetőség szerinti növelésébe, de legalább azt elérni, hogy ne okozzon a másik főágazathoz hasonló csalódást. Mire jó az aszály? Az utóbbi sikerült, s ezzel, meg az alaptevékenységen kívüli ágazatok teljesítményének fokozásával a Dózsa Tsz végül is a felszínen tudta tartani magát. Tagadhatatlan, hogy ennek ellenére az 1983-as — külső tényezőkből eredő — megpróbáltatások mégis igen mély nyomokat hagynak a Dózsa termelő közösségében. Az aszály nemcsak anyagilag vágta földhöz — sok ugyanúgy járt társával együtt — a szövetkezetei. de próbára tette a kollektívát lélektanilag is. arra várva feleletet: képesek-e a mindig győztesek vert helyzetben is bizonyítani? Ügy mondják, a valódi értékek, tulajdonságok nehéz körülmények között kerülnek igazán a felszínre. A krónikás ehelyütt mindenképpen jóleső érzéssel jegyezheti le: nem fogott mind ez idáig mellé, midőn a szarvasi Dózsa Tsz erényeit több folytatásban is meg- éneklette már. Ha szóba kerülnek is a Dózsában még az aszály kártételei, nem a panaszkodás, önsiratás hangján adják azokat elő. Először is azt bocsátják előre: arra mindenképpen jól jött az aszály, hogy felmutassa, mit hol rontottak el, mire kell jobban ügyelniük. Szemükbe „mondta” azt is többek között, hogy a vetéseik a kezdet kezdetén mindig is tökéletesek, a végére azonban legtöbbször „elfáradnak”! Az ellenőrzésnek tehát a korábbinál még nagyobb szerepet kell szánni, és még felelősségteljesebbnek kell lennie, ami persze sem így, sem úgy nem helyettesítheti a tagok, a dolgozók lelkiismeretes és hozzáértő munkáját. Szerencsére utóbbiban nem szenved ínséget úgy a tsz. mint a csapadékban! A második dolog pedig. amivel a nagy szárazság apropóján a szövetkezetiek előhozakodnak, az a program, amelynek teljesítésével ismét az élre szeretnének rukkolni néhány rövid év leforgása alatt. Ügy fogalmaznak, hogy szerencséjükre mindazok a nem is kis fejlesztések, amelyeket még az aszályt megelőző időkben indítottak, most az aszály után érnek be, fordulnak termőre, növelve esélyeiket a csorba ki- köszörülésében. Na és a meleg víz? A jelentős beruházásokból mindjárt az élre kívánkozik a termálkút hasznosítását lehetővé tevő többször tízmillió forintos beruházás. Ennek eredményeként az irodák mellett a termelőépületeket is forró víz melegíti fűtőolaj helyett. Egyfelől ez csaknem 12 millió forint értékű olaj megtakarítását teszi lehetővé évente, másfelől csökkenti az állattartó épületekben a hozamfokozás fajlagos költségeit. Így van az többek között, hogy a Dózsa Tsz-ben — eltérően az országos tapasztalattól — nyereségesnek bizonyult a csirkehizlalás. Pontosabban a meleg vizes fűtés tette lehetővé, hogy ezekben az időkben belefogjanak egyáltalán ennek a náluk új ágazatnak számító tevékenységnek a megszervezésébe. Ez eleve 28 és fél millió árbevételi többletet jelentett. A tejtermelés növelését is a korábbi telepépítés alapozta meg, s így áttételesen ez is hozzájárult a 15 millió forint tejprémium eléréséhez. Mindezzel nem merült még ki a mozgósított és mozgósítható tartalékok száma, hiszen a törzslibatartás, egv a Táncsics Tsz-szel közös keverő építése, a meleg vízre alapozott laskagomba-ter- mesztés megszervezése is az előbbiekhez sorakoztatható. Nem is beszélve a harmadik főágazat — a gazdálkodás stabilitását fokozó — ipari tevékenység jelentős bővítéséről, amitől az idén már újabb 15 millió forint nyereséget remélnek. Mi pedig kívánjuk, hogy reményeik váljanak is valóra! Amihez pedig az ad garanciát, hogy maguk is jól tudják, meg is fogalmazzák: a múlt sikereiből nem lehet megélni, a „jó helyezésért” újra meg újra meg kell küzdeni! Kőváry E. Péter Termálvizí'utcsscl a baromlitartást is nyereségessé tették Fotó: Fazekas László Bútorbemutató Győrött Újdonságokat ajánlanak a kereskedelemnek alakul.) Fontos feladat, nemzeti ügy a gyermeknevelés anyagi, erkölcsi ösztönzése, fokozott társadalmi megbecsülése. Lakás, közmű - saját erőből Amíg a lakosság fogyasztási javakkal viszonylag magas színvonalon ellátott, nem mondhatjuk el ugyanezt a lakások, a kórházi ágyak, az osztálytermek számáról, a telefonsűrűségről stb. Az elmaradottság részben örökölt, részben az aránytalan fejlesztések révén újratermelődött. A legjelentősebb lakossági infrastruktúra, a lakás egyben a legnagyobb társadalmi gondok egyike. Pedig a fejlődés e téren is számottevő. A lakások száma 2,8 millióról 3,7 millióra, a lakószobáké pedig 4 millióról 7,6 millióra emelkedett 1960. és 1983. között. (Az eredmények nagyobbak is lehetnének, de a szanálások jelentős mértékben csökkentették a meglevő lakásalapot, főleg a '70-es években.) A VI. ötéves tervben előirányzott 370—390 ezer lakásból 1984 végéig felépül több mint 300 ezer. Ez kielégítő, jó eredménynek mondható. A lakásigények gyors növekedését az okozza, hogy gyorsan nő a háztartások száma, nemcsak a házasságok révén, hanem a válásokkal, a töredék családok gyarapodásával, a generációk szétköltözésével arányosan is. Valószínűleg átmeneti mérséklődés után ismét növekedni fog a kielégítetlen lakásigények száma. Részben azért, mert jelenleg évi 72—74 ezer lakás épül, míg a '70-es években, amikor Európa élvonalában haladtunk, volt esztendő, hogy csaknem százezer új otthonnal gyarapodtunk. Részben azért, mert új jelenség, hogy a városokban is csökken az állami eszközök és nő a lakossági források aránya a lakásépítésben, a közművek kiépítésében. (1980-ban még 30 ezer állami lakás épült, az idén már csak 11 ezer.) A falusi tapasztalatok félreérthetetlenül igazolják, hogy nem csak a jómód, a szükség is ösztönzi az építési kedvet, csak legyen köz- művesíthető telek és legyen lehetőség a lakásterület fokozatos bővítésére, a családi munkaerő hasznosítására. Az építési kedv, s az igényeknek jobban megfelelő lakás és építkezési mód azután visszahathat a munkahelyi szorgalomra, fegyelemre, ambícióra, a beosztó családi gazdálkodásra. A becslések szerint 1984-ben a lakosság mintegy 40 milliárd forintot költ beruházásokra, jórészt lakásépítésre, közművesítésre. II fogyasztás mutatói Az életszínvonal megőrzésének valóságos gondjait nem annyira a fogyasztás, a reáljövedelem növekedésének tervhez viszonyított 1-2 százalékos elmaradásában, mint inkább e fontos mutatók biztonságos anyagi megalapozásának hiányosságaiban találhatjuk meg. Az első olajárrobbanást követő 5-6 évben csaknem változatlan ütemben tovább nőtt a fogyasztás, és összesen 22 —23 százalékkal haladta túl az 1973. évi szintet. A beruházások és esetenként a készletek növekedési üteme a fogyasztásét is meghaladta, miközben a világpiacon a nagymértékű cserearány- romlás révén jelentős árveszteségek érték az országot. Végeredményben a belföldi felhasználás növekedését külföldi hitelekből tudtuk csak fedezni. Az igazsághoz tartozik, hogy a gazdaság napjainkban is kész az életszínvonal megőrzéséért bizonyos engedményekre. Jelzi ezt egyebek közt az, hogy a VI. ötéves terv termelési előirányzatainak teljesítésében jelenleg nagyobb a lemaradás, mint az életszínvonal alakulásában. A nemzeti jövedelem öt esztendőre előirányzott 14—17 százalékos növekedési tervéből az első négy évben 7 százalék teljesül, míg a lakossági fogyasztás 1985-re tervezett 7—9 százalékos emelés; előirányzatából a tényleges gondok, a vártnál kedvezőtlenebb körülmények ellenére 4,5—5 százalék valósul meg 1984 végéig. Az életszínvonal megőrzésének feladata tehát döntően a legátfogóbb mutató, a reáljövedelem, a fogyasztás gazdasági megalapozását igényli. Határozottabb lépéseket keli tenni a gazdaság stabilizációs programjának végrehajtása útján a termelési szerkezet, a piaci munka javításával, a hatékonyság, a versenyképesség fokozásával. A fizetőképesség megőrzése a jelen helyzetben nagy érték, s a további feladatok megoldásának is természetesen előfeltétele, kiindulópontja. (Következik: 2. A zavartalan ellátás ára) Kovács József ötnapos bemutató kezdődött a Cardo Bútorgyár termékeiből hétfőn Győrött. A vállalat a második félévi kínálatát vonultatja fel a nagy- és kiskereskedelmi vállalatok képviselői előtt. Az év második felében csaknem 150 millió forintértékű bútort készítenek. Folytatják a több éve tartó termékváltást. néhány divatjamúlt, gazdaságtalan bútor gyártását abbahagyják, s helyettük újdonságokat ajánlaI nak a kereskedelemnek. Ilyen a Martin fantázianevű, dísz lécek kel, a szélein párkányozással díszített, tölgy- furnérozású, matt felületű szekrénysor, amely méretei folytán a házgyári lakásokban is jól elhelyezhető. Ugyancsak újdonság a Sziéna bútorcsalád, amelyhez háromdarabos ülőgarnitúra, dohányzóasztal és két bordóra pácolt, díszlécezett szekrény tartozik. A tervek szerint májusban kezdik a gyártását. Hálószobaként és nappali berendezésként egyaránt használható a Carina fantázianevű termékcsalád, amelyet elsősorban a házgyári lakásokba szánnak a gyártók. A kétszemélyes ágy napközben a szekrénysorba becsukható, így nem foglal el helyet a szobában. Az együttest hatszemélyes ülőgarnitúra, dohányzóasztal, bárszekrény és tv-polc egészíti ki. Bővítik a franciaágyak választékát is. Pillangó néven hozzák forgalomba az új típust. amely szélesebb a korábbi franciaágyaknál és két egymástól független ágybetétje kényelmes pihenést nyújt. Az újdonságokon kívül több, a vevők körében kedvelt terméket, egyebek között a Cardo, a Főnix, a Marcal elnevezésű szekrénysorokat, és kisbútorokat, köztük a Rába-fotelt és az Orion elnevezésű, megdönthető háttámlájú, lábtartós tv-fotelt, ajánlja a Cardo a második félévre a kereskedőknek.
