Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
1984. február 25., szombat Bata Imre: Szabó Pál faluképe Az „Űj Aurora füzetek” sorozatban a közelmúltban jelent meg Bata Imre kötete, melyben a szerző három, egymással tartalmilag összefüggő tanulmányban elemzi Szabó Pál írói pályáját az 1929-es indulástól 1949-ig. Kereken két évtizedet fog át a nagyívű életműből. Nem életrajzi részletet ír, hanem az íróvá válást és kiteljesedést rajzolja meg. A Szabó Pál indulása című tanulmány részletes, tényfeltáró irodalomtörténeti munka. Az 1929—1933 közötti években vizsgálja a pályakezdést, olyan adatok és tények birtokában, amelyek az irodalmi nyilvánosság előtt eddig kevésbé vagy egyáltalán nem voltak ismertek. Ezek az évek nemcsak az írói indulásnak, hanem az országos politikába is beleszólni akaró politikus-író indulásának évei is. 1929-ben már készen van Emberek című regénye, s barátjával. Nagy Lajos böjti tanítóval bekapcsolódnak abba a mozgalomba, amely új pártot hozott létre, később országosan ismert politikusok — Tildy Zoltán, Nagy Ferenc — vezetésével. Szabó Pálék azonban másfelé is tájékozódnak, felveszik a kapcsolatot Bajcsy- Zsilinszky Endrével. Az Embereket még 1929-ben elküldi Bajcsy-Zsilinszkynek, aki Fé- ja Géza gondozására bízza a kéziratot. Szabó Pál Féja kritikai megjegyzései alapján átdolgozza a regényt, de Bajcsy-Zsilinszky lapja, az Előőrs nem tudja kiadni. Ezután kerül Féja közvetítésével a mű Tildy Zoltánhoz, aki akkor a Sylvester Nyomda vezetője volt. Levélváltásaikból kiderül, hogy ekkor már a Dózsa-regény megírása foglalkoztatja Szabó Pált. Tildy bátorítja, forrásmunkákat is küld neki, s 1931- ben el is készül a regény'első változata: a Nagy temető. Féja a készülő műből részletet közöl rövid életű folyóiratában, a Kohóban. A közlés nem volt szerencsés, mert a katolikus sajtó támadását váltotta ki, s végül a regény csak a felszabadulás után jelent meg. Közben Féja az Emberek megjelentetésén szorgoskodik Tildyvel együtt. Tildy ekkor már politikai terveinek megvalósításába is igyekszik Szabó Pált bekapcsolni. Így írói indulása egybeesik a kisgazdapárt országos méretű újjászületésével. Tildy nagy energiával szervezi az Emberek fogadtatását. Vezető napilapoknál, könyvkereskedőknél kelti fel a műre az érdeklődést, nem eredménytelenül. Az 1930 karácsonyára megjelent regényről többek között Móricz Zsigmond is elragadtatással ír. Cikke „Üj nagy írót küldött a falu” címmel a Nyugatban jelent meg. Szabó Pál az indulás első éveiben hatalmas munkatempóban alkot. Megírja Eredj, ha tudsz, Békalencse, Papok, vasárnapok című regényeit. Ez utóbbi most a református egyház hivatalosainak ellenszenvét váltja ki, a református papságról írt kritika miatt. A dinamikus és sikeres indulás 1933 körül megtorpan. A kiadók vonakodni kezdenek művei megjelentetésétől. A megtorpanásnak irodalmi és politikai oka van. Egyes irodalmi körök sokallják Szabó Pál irodalmi szereplését, miután pedig Móricz megvált a Nyugat szerkesztésétől, ott is kedvezőtlenebb fogadtatásra talált. A kisgazdamozgalomhoz fűzött remények sem váltak valóra: a kisgazdapárt nem lett erős ellenzéki párt a parlamentben. Szabó Pál is a párt jelöltjeként a választásokon megbukik Berettyóújfaluban. Kudarcának történetét a Politika című regényében írja meg. Az eltűnt idő nyomában című tanulmány az indulás folytatásáról szól. A szerző az irodalomtörténeti mozzanatok mellett jelentős szerepet szán az egyes művek eszmeiesztétikai elemzésének. Részletesen feltárja az olvasó számára, hogyan jelent meg a szlovenszkói Kazinczy Könyv, és Lapkiadó gondozásában az Anyaföld című kötet. Az író műve céljáról az előszóban így vall: „Régóta sürget a feladat: megírni nagy egészében a magyar föld ótestamentumát, hogy ne találjon bennünket készületlenül az új idők közeledő szele.” Trilógiában kívánja megírni a témát. Az első két rész az Anyaföldben jelent meg (Szép vagy családi tűzhely, A föld), a harmadik, a Csodavárás már ismét Magyarországon, a Franklin kiadásában 1936-ban. Oka: változott a politikai élet, előtérbe került a parasztkérdés, kivirágzik a falusi világot, a parasztsorsot feltáró szociográfiai irodalom. A szerző a tények feltárása közben elemzően mutatja be az író által megrajzolt, a jobbágyi világba visszanyúló paraszti élet viszonyait, változásait. Rámutat arra, miként változnak az emberek, hogyan differenciálódik a falu népe. Elemzésében kiemeli a Csonta család egyes tagjainak egymástól eltérő életszemléletét és életvitelét, különösen Csonta János mohó, mindenáron történő felfelé kapaszkodását. Az uradalom lassú, de folyamatos pusztulásának bemutatásában kiemeli a kastélyba került parasztlány, Tömő Klára sorsában annak írói dokumentálását, hogy a parasztból is lehet úr, a parasztlány Kalárából Klárika kisasszony, akit végül már a kastély nagyasszonyának tekintenek. Bata Imre a lány karriertörténetének ábrázolásában megláttatja Szabó Pál írásművészetének egyik fontos elemét: „A női psziché kifejezéséről és ábrázolásáról van szó, s ugyancsak meglepheti az olvasót Szabó Pálnak, az autodidaktának kivételes lélektani avatottsá- ga.” Kalára sorsában hangsúlyozottan figyelmeztet a pontos helyzetfelismerésre: a lány előtt visszafelé lezárult az út, a falu már nem fogadná be, így nem lehet a világháborúból hazatérő szerelmesének, Csonta Lacinak a felesége sem. Nincs más választása, látszatra hasonul a pusztuló kastélyi világhoz. Eredeti összehasonlítást tesz Csonta Laci alakjának megrajzolásával kapcsolatban Szabó Dezső gondolatvilágával: „Ügy bizakodik regénye írásakor Szabó Pál a parasztokban, mint Szabó Dezső Az elsodort falu írása idején. Egyetlen mentsvára a magyarságnak: a paraszt, visszhangzik Csonta Laci eszméletében Szabó Dezső parasztmítosza. De ez az, ami semmit nem számít. Csak a helyzet... az számít. A paraszt meghasadt tudata, lényegének idegensé- ge számít.. . Az ő lelkében- tudatában már a jövő várakozik. Az ótestamentummal szemben övé az újtestamentum ígérete.” A tanulmány zárógondolatai tömör összegzése annak, hogy Szabó Pál írói fejlődésében a regények során miként jut el a falu az új- testamentumi ígéret küszöbéhez, az Isten malmai felszabadult falujának megrajzolásához. Ez a zárás úgy is felfogható, hogy mintegy bevezetője A felszabadult falu című tanulmánynak. Bata feltáró módszere, hogy az írói pályába széleskörűen beágyazva elemzi a regényt. Meggyőzően bebizonyítja, hogy a Biharugrával azonosítható Nyéste ábrázolásában a falut Szabó Pál „a fel- szabadulás falujának rangjára emelte”. Az események rendkívül gazdag forgatagában gyakran szereplő emberek jellemét elemezve erőteljesen emeli ki azokat a fő vonásokat, amelyek meghatározói cselekedeteiknek mind a múltban, mind a jelenben. Figyelemre méltó megállapítása: „Remek lélektani tagoltsága van az Isten malmainak, ezzel régi babonát cáfol meg Szabó Pál. Nem volna a parasztnak bonyolult lelke? Csak a külső történések szintjén lehetne valóját megragadni? Éppen fordítva mutatkozik ebben a regényben. Az urak pszichopatológiás viselkedésével szemben nem a nép egyszerűsége és egy- ügyűsége látszik ... lelkűkben mind finoman remegnek.” Másik fontos észrevétele, hogy a tanácstalan várakozásban a gyorsan bekövetkezett változás után: „A megkönnyebbülés marad tartós, meg a vele járó fölszabadult nevetés.” A nevetésnek és a nevettetésnek funkciója van a regényben. A továbbiakban a kibontakozó politikai folyamatot elemzi, egészen a földosztásban való tetőződésig. Rámutat az író tudatos koncepcióformálására, a részleteknek az egészhez való szerves kap-' csolatára. Ebben az író módszere: „Észrevétlen képes megállítani a rohanó időt, de az állapotrajzot is mozgalommal telíti. Abban is mester, ahogy egy-egy epizódot egységbe foglal, miközben egész emberi sors távlata villan.” A tanulmány befejező részében Szabó Pál nyelvi gazdagságáról olvashatunk. Bata megállapításai a mondatépítkezésről egy bővebben kifejtendő nyelvistilisztikai tanulmány magja. Az eddigiek után összegzésül elmondható, hogy a Filadelfi Mihály szerkesztésében megjelent kötet méltán reprezentáló darabja az „Űj Aurora füzetek” sorozatnak. Tóth Lajos Virágot veszek az üzletben. — A nagymamának tetszik vinni talán, a temetőbe? — kérdezi egy fiatal nő, akit tán ismernem kellene, hiszen a rokonaim lakásától mindössze ötven méterre van a virágüzlet. Vagy tán azért kellene ismernem, mert a nővérem tanította, vagy tán egy rokonomnak távoli rokona . .. Ha az ember jó pár év múlva tér vissza a szülővárosába, minden embert a rokonának érez. — Igen, az anyám sírjára viszem. — Akkor ezt a szál illatos jácintot még hozzáteszem. Ezt én küldöm a nagymamának. Tessék neki megmondani ! — mosolyog a kislány. Vagy talán vőlegénye is van már? Esetleg asz- szony? ' ___ — Az utcában lakott, és mindig vidám volt. Idáig szokott elsétálni az üzletajtóig, be szokott köszönni, és kitalálta az életemet. — Mert elmondta neki. — Nem, dehogy, hová gondol? Semmi hajlamom nem volt nekem soha az ismerkedéshez. Külsőleg minden klappolt körülöttem, éppen csak úgy éreztem, széthullanak a kapcsolatok, ha hozzám közelednek. — Ahá, értem. Mintha színházban lenne. A darab szereplőivel szinte egyszerre éH talpra, a szíve lázad, a keze összeszorul, de amikor másnap a pult mögé áll, minden homályosabb lesz, mint előzőleg volt... — Nem, nem! — tiltakozott a fiatal nő. — Ne beszéljen ilyeneket. Én szerettem a nagymamát. Tartást adott nekem... S boldoggá tett. — Persze — bólogatok — meghallotta, amikor megDér Endre: Anyám dobbant a szíve, és bemutatott magának egy igazi lovagot. Pedig ne feletse el, nagyot hallott a „nagymama”. De látni — látott,.. — Bemutatta a férjemet! Ö látta meg, hogy egy hozzám illő fiatalember simogatja meg minden délután a cicámat, és egyszer behívta az üzletbe, és azt mondta a lovagnak: „Megengedem, fiatalember, hogy egy szál rózsát vegyen ennek a kislánynak”. így kezdődött... Sokszor gondoltam rá, mi volt az anyám titka. Rájöttem, erős volt az anyám. Hozzánk, gyerekeihez is tartozott (felnőtt korunkban is rendre írta hozzánk leveleit, akkor is, ha választ se kapott), az unokáihoz tartozott, a házban lakókhoz tartozott, az utcában lakókhoz tartozott. Számára mindenfajta kapcsolat az életét testesítette meg, éppen ezért mindenkit tisztelt. Bölcs volt. Ö nem „késekkel” hadonászott, hogy megvédje, vagy megsebezze magát. A köznapokon használt szavainkat használta. Akkor is, amikor a legkisebbik fia halt meg. Az unokákra nézett, és szavával a menyét szerette volna megvigasztalni: „Kislányom, a gyerekeknek nagyobb veszteség lenne az anya halála, bele kell nyugodnunk, drágám”. Továbbra is mosolygott, megsimogatta a látogatókat — csak ö nem tudott belenyugodni legkisebb gyermeke elvesztésébe ... Egy hét múlva megkérdezte ugyan a nővéremtől, hogy totózhat-e? Továbbra is elolvasta a Sportújságot, 92 évesen a virágokat új cserepekbe rakta, mert szerinte a tavaszi szél megsúgta neki: „Vén matróna, készülj”. „Hát én készültem...” — cseng még most is a fülembe anyám szava, magam előtt látom utolsó perceit, mivel Neki megadatott, hogy elbúcsúzzék a gyerekeitől. „Isten veletek, drágáim, én most meghalok ...” így történt. Köznapiam Megölelte a gyerekeit, megcsókolta őket, egyik menyét már csak átölelni tudta. „Nagyon erősen szorított az anyu!” — csodálkozott sógornőm. Anyám megszűnt embernek lenni, részesült az emberiség egyik legnagyobb áldásában, a halálban, bennünket pedig itthagyott, itthagyta a nevetését, a derűjét, s ránk hagyta a munka örömét. A nevetésen kívül talán a munka szeretete volt az anyám másik titka. Nyolcvanévesen még hidat épített a házunk előtti vizesárokra. Ha a fiai autóval jönnek, meg tudjanak fordulni az utcában. Minden évben maga tatarozta ki a házát; az utóbbi években a bátyám igyekezett őt megelőzni. Három éve a nővéremhez költözött. Nem hiszem, hogy egyetértett volna Senecával, aki szerint mindazon kétkezi munka, amelyet görbedt testtel és lefelé szegezett pillantással kell végezni, nem éri meg a nemesember izzadságát. Mi volt az Anyám titka’ Nemes ember volt. Kormos Sándor: Hogy is magyarázzam? dörög az ég zivatar van repülni mostan nem szabad fölkapom hát mini toliam s szögre akasztom szárnyamat barátság-széllel érkezett egy elérhetetlen hajó mostoha földrengéseket bátran viselni volna jó fürödj meg borban jólélek mutasd meg minden szép sebed minden mit kínált az élet önvédelemben elveszett sose-volt lépcső-rengeteg fokain szállók fölfelé minden látszatot elvetek mégse fáj ez a költemény Csáki-Maronyák József: Orosházi reggel Csáki-Maronyák József: Illyés Gyula
