Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
1984. február 25., szombat NAGYVILÁG Tárgyalások Moszkvában Reagan öt arca Joggal keltett nagy figyelmet az a tárgyalássorozat, amelyet az SZKP Központi Bizottságának új főtitkára és a szovjet vezetés több más tagja folytatott Moszkvában a Jurij Andropov temetésére érkezett külföldi delegációk számos vezetőjével. A találkozók természetesen elsősorban a kapcsolatfelvételt szolgálták, s nem volt céljuk, hogy bármilyen kérdésben megoldást hozzanak, de így is megmutatták: a Szovjetunió vezetése minden lehetőséget megragad a kapcsolatok építésére a megnehezült nemzetközi helyzetben — egyben képet adtak a szovjet politika folyamatosságáról is. Csernyenko, az SZKP KB most megválasztott főtitkára mindhárom nagy országcsoport vezető politikusaival találkozott. A Varsói Szerződés tagállamainak küldöttségvezetői külön megbeszélést is tartottak a főtitkárral, s röviden áttekintették a közös feladatokat. A politikai, s egyúttal a gazdasági együttműködés időszerű kérdéseinek részletes elemzésére nyilvánvalóan más fórumok szolgálnak majd a nem túl távoli jövőben. Arra azonban a rövid moszkvai találkozók is alkalmat nyújtottak, hogy az SZKP vezetői legközelebbi barátaikkal, elvtársaikkal ismét megvizsgálják az együttműködés programját. Külön is találkozott az SZKP főtitkára több ázsiai szocialista ország. illetve szocialista orientációjú fejlődő állam vezetőivel. Ezeknek a tárgyalásoknak az volt a közös jellemzőjük, hogy megerősítették azt, amit Csernyenko már (megválasztásakor) a Központi Bizottság rendkívüli ülésén is aláhúzott: a Szovjetunió továbbra is az elvtársi, baráti együttműködés szélesítésére törekszik a testvérországokkal. Természetesen a legnagyobb érdeklődés a vezető tőkés országok politikusaival megtartott találkozókat kísérte. A Bush amerikai alelnökkel, Kohl nyugatnémet kancellárral, Thatcher angol, Mauroy francia kormányfővel megtartott megbeszélésekről kiadott szovjet tájékoztatás mindig egy elemet emelt ki a főtitkár szavaiból: a szovjet vezetés kész minden tőle telhetőt megtenni a feszültség csökkentésére, a békét szolgáló tárgyalások folytatására is —, de ezt nem teheti egyoldalúan, s így a másik fél — szavakban oly sokszor kifejezett — készségének, jóindulatának gyakorlati bizonyítékai kellenek a folyamat megújulásához. Ugyanakkor Csernyenko ismét leszögezte a Szovjetunió tárgyalási kiindulópontját: mindenfajta ilyen eszmecserénél el kell fogadni, hogy egyenjogú .partnerek ülnek az asztalnál, s egyik fél sem számíthat egyoldalú előnyökre. különösen nem katonai fölény megszerzésére a tárgyalások révén. A Szovjetuniónak nem áll szándékában ez — de a tárgyalópartnerektől is hasonló magatartást vár el. A külföldi tárgyalópartnerek azóta napvilágot látott nyilatkozatai, a különböző kommentárok óvatos optimizmust tükröznek a moszkvai tárgyalások i megítélésében. Az valamennyi nyugati vezető számára világossá válhatott a rövid megbeszéléseken is. hogy a Szovjetunió kitart a békés tárgyalások politikája mellett, sőt, ezeket tekinti az egyedüli lehetséges útnak a nemzetközi problémák megoldására. Azt is tanulságként hozták magukkal a szovjet fővárosból, hogy a szovjet vezetés változatlanul nyitott a mások javaslatai iránt, ha azok is figyelembe veszik a Moszkva által elengedhetetlennek tartott kiindulópontot. A hazatérés utáni nyilatkozatok egy része persze nyilvánvalóan valamelyes „önigazolást” is tartalmaz a hazai közvélemény számára. Nem kis visszhangot keltett a nemzetközi sajtóban, hogy — a temetés alkalmából — hosszú évek óta a legmagasabb szintű kínai delegáció járt Moszkvában, s ezzel a küldöttséggel azonos szinten volt tárgyalópartnerük is. A két fél nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy a szovjet—kínai kapcsolatokban az elmúlt időszakban bekövetkezett, bár egyelőre még nem átfogó jellegű javulás folytatódhat, s elsősorban a sorra kerülő külügyminiszter-helyettesi szintű tárgyalások lehetnek e téren útjelzők. A szovjet vezetés a közeli napokban várhatóan ismételten kifejti álláspontját nemzetközi kérdésekben: a most folyó' választási kampányban a hónap végére várhatóak a legmagasabb rangú vezetők beszédei. Az eddig elhangzott állásfoglalások — a KB-ülésen, illetve Jurij Andropov temetésén — egyértelműen azt mutatták, hogy az SZKP, a szovjet állam a külpolitika folyamatosságának különleges jelentőséget tulajdonít, célkitűzései változatlanok. A moszkvai tárgyalások a személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét is kihasználták ennek a törekvésnek az ismertetésére. Kis Csaba A Weltwoche című svájci hírmagazin hosszú cikkben elemzi Ronald Reagan gondolkodásmódját. A cikk aktualitását az adja meg, hogy a Fehér Ház ura bejelentette: újra jelölteti magát az Egyesült Államok elnöki székébe. A cikk karikatúrái az elnök-elnökjelölt arcának néhány változatát villantják fel. íme. az öt rajz — öt arc * Az első rajzon Reagan a kongresszusra gondol, amely nemegyszer okoz bosszúságot neki: „Ezek a fecsegő bolondok a kongresszusban jajve- székelhetnek. amennyit csak akarnak ...” * A másodikon éppen a szövetségesek jutnak az eszébe, akik nélkül — Reagan véleménye szerint — sokszor könnyebb lenne az élet és egy zsák bolhával azonosítja őket. * A harmadikon a Közel-Keleten járnak a gondolatai. Eszébe jutnak a támadások, amelyek a Libanonban állomásozó amerikai tengerész- gyalogosok veszteségei miatt odahaza érik. Emígyen töpreng: „Ha újabb száz fiú a levegőbe repül, nehéz lesz a magyarázkodás”. * A negyedik rajz az optimista Reagant ábrázolja. Azoknak válaszol, akik figyelmeztetik: öt év múlva 78 éves lesz. Ö azzal érvel, hogy naponta tornázik és ha ideje engedi, lovagol is. így mindig fitt marad. És még hozzáteszi: „Fát kellene vágnom, naponta egy ölet. Mint az utolsó (német) császár”. * Aztán a gazdasági nehézségek jutnak az eszébe — immár az ötödik rajzon. Mi lenne akkor, ha a nagy adósok. Brazília, Mexikó, Argentína és Chile csődöt jelentenének? Reagan elkomo- rodik: „A nagy krachot a Wall Streeten nem lehetne feltartóztatni.” g—i. Willy Brandt Egy volt tudósító visszaemlékezései Várakozók és reményvesztettek... Willy Brandttal, akit éppen húsz esztendeje választottak meg a Német Szociáldemokrata Párt elnökévé, 1969-ben beszéltem először — igaz, csak telefonon. Előző nap ért véget a magyar fővárosban a Varsói Szerződés csúcsértekezlete a budapesti felhívás közreadásával, amely egy európai biztonsági és együttműködési találkozó megszervezését javasolta. Az MTI bonni tudósítója voltam. Másnap reggel, miután a budapesti felhívásról az NSZK hírügynökségének jelentéséből értesültem, felhívtam hivatalában Willy Brandt külügyminisztert. Azonnal kapcsolták. Azt mondta, még nem olvasta a Varsói Szerződés felhívását, de mindjárt bekéreti a szöveget. Nem telt bele egy óra, és Brandt titkára telefonba diktált egy rövid nyilatkozatot. Az állt benne, hogy az NSZK külügyminisztere helyesli a javaslatot, s úgy véli: azt komolyan meg kell vitatni. Ez volt nyugati politikus részéről az első állás- foglalás a budapesti felhívással kapcsolatban, s azt hiszem, hozzájárult ahhoz, hogy megindult az a folyamat, amely elvezetett az 1975. évi helsinki találkozóhoz. Nem volt meglepő, hogy telefonhívásomra azonnal kapcsolták a bonni külügyminisztert. Maga is több éven át újságíró volt, s erre mindig büszkén hivatkozott. Tizenhét éves korában lépett be szülővárosában, Lü- beckben a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomba. 1933- ban menekülnie kellett a hitleristák elől, s Norvégiában a Volkshilfe című lapnál dolgozott. 1936-ban a spanyol polgárháborúról tudósított skandináviai újságokat. A Hitler felett aratott győzelem után, 1945-ben azonnal visszatért Németországba, s ettől kezdve politikai karrierje felfelé ívelt. 1957- ben már Nyugat-Berlin kormányzó polgármestere, 1966- ban az úgynevezett nagykoalíciós kormány külügyminisztere, s 1969-ben az NSZK kancellárja lett. 1971-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki, 1974-től, miután lemondott a kancellári tisztségről, továbbra is pártjának elnöke maradt. Ezenfelül két fontos nemzetközi funkciót is betöltött mind a mai napig: elnöke a Szocialista Interna- cionálénak, és annak a bizottságnak, amely észak és dél ellentéteit igyekszik orvosolni. Történelmi érdemei közismertek. 1970-ben hazája részéről ő kötötte meg a szovjet—nyugatnémet szerződést, amely a többi között az erőszakról való kölcsönös lemondást is tartalmazta. Elismerte az Odera—Neisse határt, amellyel Európa egyik legkényesebb nyitott kérdését hozta nyugvópontra. S az ő kormánya vette fel a diplomáciai kapcsolatot az európai szocialista országokkal. Politikai elvei és cselekedetei mellett emberi magatartása is mindig rokonszenves volt. Kancellárrá választása után' is megtartotta korábbi lakását a Venus-Bergen, a bonni rózsadombon, nem költözött be a kancellári palotába. Jobbra tőle egyik közeli házban a The New York Times tudósítója lakott, balra a TASZSZ-iro- da vezetője. Ha találkozott velük, mindig megállt egy kis közvetlen csevegésre. Emlékszem, egy koncert után velünk együtt odaállt a ruhatár elé, és megvárta, míg sor kerül rá. Willy Brandt ellenezte és ellenzi az euronukleáris rakéták telepítését, s nagy része van abban, hogy pártja határozottan a telepítés ellen foglalt állást. Sohasem volt kommunistabarát, de mindig a szocialista országokkal való reális együttműködés híve volt és maradt. Polgár Dénes A Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) legújabb prognózisai azt állítják, hogy a tőkés országokban nincs visszaút a teljes foglalkoztatottság aranykorához. A szakértők úgy ítélték meg a helyzetet, hogy az Egyesült Államokban, az NSZK-ban és az Angliában mutatkozó javulás ellenére 33 millió ember — vagyis a munkaképes korú lakosság 9 százaléka — 1985 derekán hiába keres majd munkát. VÉGELÁTHATATLAN FOLYAMAT A kormányok felismerték, hogy az élénkülésnek nem lesz kellő ereje ahhoz, hogy kielégítse a munkahelyekre irányuló keresletet. A legnehezebb helyzetben Nyu- gat-Európa államai vannak. Az előrejelzések szerint kontinensünk nyugati részén a jövő esztendő közepén az állástalanok száma meghaladja majd a húszmilliót. A kép nem is a jelenlegi helyzet és a közeli kilátások miatt sötét, hanem mert egy régóta tartó, erősödő, és a jelek szerint egyelőre megállíthatatlan folyamat bontakozik ki. Amíg ugyanis az Egyesült Államokban 1973— 1980. között 15 millió — ebből hétmillió a nettó növekmény —, Japánban pedig hárommillió munkahely létesült, addig a Közös Piac országaiban 1970. és 1982. között egyetlen többlet munkahely sem jött létre. Különösen nagy problémákkal kel] szembenézniük a fiataloknak. A statisztikai adatok szerint a Közös Piac országaiban például a jelenleg mintegy 14 millióra becsült munkanélkülieknek a fele 25 esztendőnél fiatalabb. De egyes országokban ezt a szomorú számot is örömmel fogadnák el saját valóságuknak. Angliában, Franciaországban, Belgiumban például egész korosztályok készülnek kilépni az iskolakapun az elhelyezkedés minimális reményével. Köztük természetesen nagy számban vannak diplomások, akiket különösen súlyosan érint, hogy a sok időbe és pénzbe kerülő tanulmányaik ellenére a társadalomnak nincs igazán szüksége rájuk. Igaz, sok országban ennek okát abban is látjuk, hogy az oktatási rendszer nem felel meg a korszerű követelményeket támasztó ipar, mezőgazdaság, szolgáltatások igényeinek. LEHETSÉGES KIUTAK? Ezzel összefüggésben — bizonyos mértékig kivezető útként — sokan hangsúlyozzák: a következő években erősíteni kell az átképzési rendszereket, javítani azok programját. Nagy kérdés azonban, hogy a dolgozók hogyan fogadják ezeket a terveket. Az átképzéssel kapcsolatos magatartásokat ugyanis nagymértékben befolyásolják nemcsak a várható elhelyezkedési lehetőségek, hanem a fizetések alakulása is. Az eddigi felmérések szerint a szellemi dolgozók átképzés utáni keresete változatlan maradt, csak egyes esetekben nőtt, míg a munkásoké többnyire csökkent. Sokan azt vallják, hogy a harminc év körüliek hajlandók új ismereteket befogadni, megbirkózni az ismeretlen tananyaggal, a 45 éven felüliek már nehezen vállalkoznak erre. Egyre több országban az állástalanok számának mérséklésére a munkaidő-csökkentéssel, az: úgynevezett osztott munkaidő bevezetésével kísérleteznek. (Ez utóbbi lényege, hogy ugyanabban a munkakörben félfél munkaidőben két embert foglalkoztatnak.) Ezeket a megoldásokat azonban a szakszervezetek elutasítják, mondván, nem teremtenek újabb munkahelyeket, és hosszabb távon nem kínálnak igazi megoldást a munkanélküliség gondjaira. FOGADKOZÁSOK — TETTEK HELYETT A kormányok most fogad- koznak, hogy az infláció mérséklése, a költségvetési deficitek leépítése után minden erejüket a foglalkoztatottsági helyzet javítására összpontosítják. A baj csak az, hogy nincs egyetértés a már-már sorscsapásnak számító munkanélküliség tényleges okainak, meghatározásában és még kevésbé van összhang a kivezető út felvázolásában, a konkrét tettek pedig egyre csak késlekednek. Egyértelmű, hogy a problémát nem lehet csak „mikrogazdasági” szinten kezelni, mert a vállalatok képtelenek megbirkózni a tornyosuló feladatokkal. A kormányoknak a munkaadókkal és szakszervezetekkel közösen lehetne — és kellene — kidolgozniuk a megoldásokat, amelyek természetesen csakis kompromisszumokkal érhetők el. Egy biztos: sürgősen cselekedni kell, mert ebből a már-már valóban ördögi körből egyébként nincs kiút. Az állástalanok kénytelenek visszafogni fogyasztásukat, ami gátolja a munkaalkalmakat teremtő keresetélénkülést. Ugyanakkor mert kiestek a termelésből, a nemzeti termelés is csökken, vagy a lehetségesnél kisebb mértékben nő, ami ugyancsak meggátolja a gyorsabb növekedést, A tőkés országokban az állástalanok serege várakozókból és reményvesztettekből áll, de már az utóbbiak vannak többen. Faragó András Héptáncos családok A Szovjetunió északnyugati részén található Komi Autonóm Köztársaság fővárosában, Sziktivkarban negyven családi együttes adott találkozót egymásnak a zenei és néptáncversenyen. . , , . A családi együttesek szines programokkal érkeztek. Az előadásokon orosz és komi népdalok csendültek fel, a Szovjetunió népeinek táncait mutatták be, és népi hangszereken szólaltatták meg a nemzeti dallamokat. A családi együttesek seregszemléjének győztesei rendszeres szereplői a falusi és városi klubokban, kultúrházakban tartott előadásoknak, az együttesekben valamennyi korosztály képviselteti magát, s a fellépések mindig nagy közönségsikert aratnak. Valerij Ponomerjov, vorkutai bányász hatéves Ruszlán fiával díjnyertes tréfás román tánca a seregszemlén (Fotó: TASZSZ - APN — KS)
