Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-18 / 41. szám

1984. február 18., szombat

II vendégmarasztaló hó fogságában

Elúszott százezrek

Jegyünk még bele kolbászt meg krumplit”

— Én itthon maradtam — meséli Szabó Józsefné —, mert csütörtökön favágáskor elvágtam a kezem. — Tudod — mondta hajnaltájt az uram —, én tán nem megyek Kétsopronyba zárszámadásra. Az ajtón alig bírtunk kimenni, kezdtük elhányni a havat, de folyton vissza hordta a szél. Ügy dél körül lehetett már pénteken, mikor megjelent egy házaspár, meg a kétéves picijük, hogy meghúzódhatnának-e, mía javul az idő. Én mondtam az urammal együtt, persze, jöjjenek.

Hozzáfogtunk egy kis paprikáskrumplit főzni. Aztán láttam, jönnek még. Mondom: tegyünk bele még kolbászt meg krumplit. Estig csak jöttek az emberek, asz- szonvok, gyerekek, hirtelen huszonnégyen lettünk. A tűzhely köré telepedtek, akiknek elázott a ruhájuk. Előkerült a kamrából a kolbász, a hús, a tojás, s volt még egy fél kenyerem is itthon. A szobában, az előtérben, a konyhában telt el az este, ki a fotelban, ki egy széken, a többiek meg élére az ágyon — így aludtunk. Bekerült a négyszemélyes matrac, aztán így végül mindenkinek lett alvóhelye. Az a kevés kenyér gyorsan elfogyott. Szombaton már lán- gost ettünk kenyérpótlónak. Közben a villany is kialudt. Majd csak szombaton hajnalban égtek újra a lámpák. Hajába krumplit sütöttünk, megreggeliztünk, aztán többen felkerekedtek, mert mindenkit vártak valahol. Volt, aki disznótorba készült, mások a szüleikhez igyekeztek, vagy mint Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, dolgozni.

A fiatal házaspár a kisgyerekkel hétfőn délben tudott hazaindulni Pestre. Csomagoltam nekik egy kis útraválót'is, de azért titkon bíztam benne, hogy már nekik sem kell visszafordulHa pénzért tettem volna — mondja Oláh Péter —, szállodát is nyithatnék

ni. Kedden jutottam be a munkahelyemre, az orvoshoz, és mentem a szüléimét megnézni Békésre. Mikor az utca végén megláttam a házunk füstölgő kéményét, én is megnyugodtam — fejezi be Szabóné!

Az út széli Szabó-tanya hátat fordít a főútnak, a bajba jutottak mégis megtalálták a bejáratát, s az ott lakó emberek szívesen adtak otthont, meleget, segítséget.

Mint ahogyan csaknem 300-an kerestek menedéket, kaptak szállást a kondorosi tanácsházán, a tsz vendégházában, irodáiban, magánházaknál. Már pénteken délelőtt a tsz 20 erőgépe dolgozott a mentésen. Szállították az áramfejlesztőket a baromfitelepre, a szarvasmarhatelepre. Hazavitték a tanyai kollégiumokból a majorokban lakó kisdiákokat, segítették a tanyákat kibontani a hóból. A tanácselnök — Mokran Mátyás — ezekről a napokról így mesél:

— A sütőüzemben a trafóállomáson valami meghibásodott, az egyik kondoro- si szerelő kijavította, így szombaton a késő délutáni órákban már sütöttünk kenyeret. De a település északi részén három napig nem volt áram.

— Pénteken este 9 óra körül még mindig birkóztunk a járdán összegyűlt félméteres hóval. Aztán hallottuk közben, hogy a hangosbemondón felhívták a lakosság figyelmét, aki tud. adjon szállást. Mi is mentünk a feleségemmel, és egy idős néni a lányával hozzánk jött éjszakára. Megvacsoráztunk, elaludtunk, aztán szombaton összeült a családi tanács — mondják, majd Oláh Péter és felesége így folytatja:

— Úgy döntöttek, még maradnak egy napot, hátha akkor hazajutnak beteg rokonukhoz Sarkadra. Szombaton éjjel a családhoz tartozó két férfi is itt aludt. Szüleimtől elhoztam a nagy dunyhát, így aztán elfértünk. Búcsúzáskor szerették volna pénzzel is meghálálni, de mondtuk, hogy természetesen szívesen láttuk őket. s össze is barátkoztunk.

Még hazautazásuk előtt írták a levelet: Heinermann

Péter és családja, akik a jugoszláviai Üjvidéken laknak. „Telekgerendás előtt elakadtunk, aztán egy kicsit továbbjutottunk, de ismét a hó foglyai lettünk. Utolsó reményünk volt, hogy Telekgerendáson keresünk segítséget. A tanácselnök, Gyebnár János és családja két napig . látott el minket étellel, itallal és nyújtott szívesen szállást. Köszönjük, hogy segítettek rajtunk."

S akik hasonlóképpen segítőtársakra találtak, bizonyára mindannyian megfogalmazták, ha csak magukban is, a köszönőlevelet.

Számadó Julianna

Volt egy fél kenyerem itthon

Gyula belvárosának rehabilitációs rendezése

Heves és hosszú vitát robbantott ki a gyulai német klubban Gortka István építészmérnök, városi főelőadó előadása, amelyben diaképeken ismertette azokat a bíráló bizottság által elfogadott, megvásárolt pályaterveket, amit Gyula belvárosának rehabilitációját kívánják elősegíteni. A 740 éves város szerelmesei és a lokálpatrióták megnyugtatásául Bortka István jelezte, hogy Gyulán védettséget élvez: a vár környéke, valamint a Petőfi és Erkel tér vidéke és végül az Apor tér, melynek Jászai Mari utcai sarkán lebontott épületét felépítik alkotóház jelleggel. Sokan sajnálják a Városház utca patinás épületeit, amelyek a legközelebbi időben kerülnek lebontásra a KÖ- VIZIG-székházig, mert az ÁFÉSZ ABC-boltját bővíteni kell, és raktárt is kell biztosítanf az új több szintes épületek földszintjén.

Az említett pályatervek vízügyi múzeumot javasolnak a régi gőzfürdő épületébe; többféle javaslát foglalkozik a régi városháza épületének hasznosításával, mert szerintük a Mogyorós- sy Könyvtár mellett ott másoknak is lehet helyet szorítani, de a Mogyoróssy Könyvtár mai helyiségét továbbra is kulturális célra kellene hasznosítani. A tervek többféle változatot javasolnak a város egyéb területére is. Az Erkel téren a Százéves cukrászda felújítása után a főépületet a Ladics-házzal egybeolvasztva múzeum kialakítását javasolják, azzal, hogy a La- dics-ház kertjében több régi szobor is helyet kaphatna. A Szabadság térrel is sokat foglalkoznak a tervek, mert, szerintük a tér nyugati oldalán elférne egy több szintes szálló is.

A tervhez csatolt fotókkal bizonyítani kívánják a tervezők, hogy hol és milyen rehabilitáció lehetősége kínálkozik. A konkrét kivitelezési tervek összeállítása és jóváhagyása ezután történik

meg. __

M

árai György

Egy vállalkozás tündöklése és bukása

Az írásos felszólítást 1982. augusztus 25-én vette át Tóth Sándor szerződéses üzletvezető. A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat közölte: ha szeptember 13-ig nem fizeti be a gyopárosi 428-as számú falatozó-italbolt elmaradt árutartozását, amely akkor 264 ezer forint volt, felbontja a szerződést. Mivel az előírt határidőre az .összeg nem érkezett meg, a vállalat az orosházi járásbíróságnál keresetet nyújtott be követelésének behajtásáért.

Az első fokú ítélet szerint az üzletvezető köteles megfizetni 700 ezer 198 forint tőkét és annak 1983. január 4~ tül évi ötszázalékos kamatát, valamint 19 660 forint perköltséget. A járásbíróság hangsúlyozta: Tóth eltúlozta a lehetőségeit és nem számolt a kockázatvállalással. Az első fokú határozat ellen Tóth Sándor alperes fellebbezett. A járásbíróság döntését több pontban megtámadta.

A megyei bíróság az első fokú hatái'ozatot helybenhagyta és 5 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Ugyanakkor leszögezte: Tóth .állításait nem tudta bizonyítani, a felújításhoz, az átalánydíj felemeléséhez hozzájárult, amelyet minden esetben aláírásával igazolt. A tartozást tehát mindenképpen meg kell fizetnie.

o

Tóth Sándor alacsony, vékony ember, alig múlt negyvenéves. Ott áll szentetor- nyai kis házának ajtajában. A szérűn autóroncsok, ólak. amott egy birka bóklászik. Az előszobában veszettül rikácsol a papagáj. Hellyel kínál a kályha előtti asztalnál. Irattartót vesz elő, papírokat tesz elém. A számsorok láttán elámulok.

— Tóth úr, ön most az igazát keresi, fut a pénze után, tőlem segítséget remél. Sajnos, nem ígérhetek semmit, de érdekel a sorsa. Hajlandó beszélgetni?

— Természetesen.

— Emlékszik a verseny- tárgyalásra?

— Hogyne. Pontosan 1981. április 13-án volt. Ketten licitáltunk. A társam 1 millió 100 ezernél kiszállt. Végül is 1 millió 150 ezerért megnyertem a versenyt és az enyém lett a bolt 36 hónapra.

— Nem sok ez a harmad- osztályú italboltért?

— Nézze, 1 millió 55 ezerről indultunk. Nyújtogattam a kezem, mert úgy éreztem, hogy megbirkózók vele. Most is állítom: ha közben nem emelik fel az átalánydíjat, nincs semmi baj.

— De lett.. .

— Először ment minden, mint a karikacsapás. Megállapodtunk a vállalattal, hogy engem bíz meg az üzlet felújításával. Ugyanis rettenetesen elhanyagolt állapotban volt. A tető beázott, rázott 3 villanyvezeték, rohadt a hajópadló. Kisipari árjegyzék alapján elkészítettem a költségvetést, amely 412 ezer forintott tett ki, ezt el is fogadták. Persze, megkérdezték: van-e pénzem a munka elkezdéséhez. - Éppen akkor adtam el az OTP-s lakásom Orosházán és 300 ezret felajánlottam. Május 4-én megkötöttük a szerződést, a vállalat előleget adott. Hajnaltól késő éjszakáig dolgoztunk.

— Mit csináltak?

— Sok mindent. Tataroztunk, megjavítottuk a tetőt, betonoztunk, rendbe hoztuk a pincét, a portált. Olajbe- fúvós kazánt, bojlert, fénycsőarmatúrát vettem. Az emeleten kiszedtük a közfalakat, itt tartottuk később a diszkót. Saját költségemen telefont szereltettem fel, hiszen sűrűn kellett intézkedni. Közben elfogyott a pénz. A/t mondták: csináljam csak az enyémből, a végén megtérítik a költségeket. Aztán a

nyitás előtti napon, május 29-én a 36 havi 6 millió 400 . ezer forintos árbevételt 8 millióra felemelték és a felújítási előleget is beépítették az átalánydíjba. Tudták, hogy ezt a forgalomból képtelen leszek fizetni, ezéi t az árubefizetési határidőt. 8-ról 24 napra felemelték.

— Az adósság meg egyre szaporodott. . .

— Olyannyira, hogy a vállalat kénytelen volt a foi'gó- eszközalapot megemelni, így csökkent az áru vásárlására fordított tartozásom. Az anyám is megbetegedett, az alkalmazott bérét alig tudtam kifizetni, mi családtagok egy fillért sem kerestünk. Másfél év alatt egymillió forintot vesztettünk. Honnan vegyek most 700 ezer forintot? Akármit is mondanak, a vállalat diktálja az iramot. Azt hittem, hogy korrektül jár el, de tévedtem. Egyszerűen nem vette leltárba az időközben beépített tartozékokat, a forgóeszközök egytizedére tartott csak igényt. Legalább a 300 ezer forintomat visszakapnám . . .-—Ne haragudjon, ért valamit a vendéglátáshoz?

— Édesapámnak vendéglője volt Cibakházán, én nyolc évig a ZÖLDÉRT-nél dolgoztam.

—- Most miből él?

— A feleségem és a fiarh dolgozik. Nekem 1982. szeptember 13. óta nincs munkahelyem. Disznót, marhát hizlalok. Földet béreltem és járok fuvarozni Pestre, a Nagy vásártelepre. Jelentkeztem az Orosházi ÁFÉSZ- nél, hogy kivennék egy szerződéses üzletet, de 700 ezer forintos adóssággal a hátam mögött szóba sem állnak velem. A faluban pedig azt beszélik, hogv sikkasztottam.

o

Gyopáros kihalt. A hodály- hoz hasonló italboltban né- hányan pálinkáznak. A meny- nyezet ismét beázott, a fal KÖJÁL-bosszantóan piszkos, a volt drinkbárban galambpiszokban gázolunk. Csak a barnára sült diszkóénekes nyújtogatja a nyakát az ittfelejtett plakáton. Az épületen nem látszik, hogy csaknem egymilliót ráköltöttek. Igaz, azóta sok víz lefolyt a Dunán. Most két műszakban mérik a fröccsöt és a féldecit. A vendég meg falatozzon a tarisznyájából.

Gyaraki Mihály és Bezzegh László, a vendéglátóipari vállalat gazdasági, illetve kereskedelmi igazgatóhelyettese felkészült a találkozásra. Az asztalon kimutatások, költségvetés, elő- és utószerződések. Ajánlom, hogy fogjuk rövidre, engem csak a lényeg érdekel.

— Milyen embernek ismerték meg Tóth Sándort?

— Kezdeményezőnek látszott. Voltak tervei, jó elgondolásai. Ilyennek képzeltünk el egy családi vállalkozást. Később rájöttünk, hogy valami nincs rendben. Aligha van értelme minden mozzanatot feleleveníteni. Csak egyet említünk: a kazánt. Ezt használtan, szabálytalanul építette be, szerinte 150 ezer forintot ér. A szakértő 12 ezerre taksálta.

— Az átalánydíj felemelése indokolt volt?

— Feltétlenül, hiszen az értékesítési terület a felújítás révén a háromszorosára nőtt. Világos, hogy a nagyobb forgalom után több átalánydíj jár. Csakhogy Tóth nagyvonalúan dolgozott. Egyszerre megvett- fél vagon burgonyát, holott egy zsákkal is elég lett volna. A birkapörköltnél például csupán a nyersanyag értékét számolt;} fel a vendégnek. Nevetséges, hogy nem tudta: Gyopároson általában idényjellegű üzletek vannak, hiszen nyaralóhely. A végén már azt kérdeztük: mennyi az az átalánydíj, amit vállalni képes. Előzetes számítást soha nem hozott. Ha azt mondtuk, hogy 70 ezer. vagy 3 ezer, belenyugodott. Ötször módosítottuk a szerződést az ö javára. A vállalat a felújításnál a költségeket mindig megosztja az üzletvezetővel. Tóth 300 ezer forintot vállalt. Sajnos, nemcsak az övé, a mi pénzünk is elúszott.

o

Voltaképpen sajnálom Tóth Sándort. Meglegyintette a Vállalkozás nagy lehetőségének a szele és elszámította magát. Kifolyt a keze közül a sok pénz. Belevágott egy olyan felújításba, amely meghaladta az erejét. Ez a munka bizonyos közgazdasági és műszaki műveltséget is feltételez. Mégis idekívánkozik a kérdés: csak ő a hibás? Aligha. Tudjuk. 1981-től gyorsított ütembén adták ki az üzleteket szerződésbe, holott a vállalatok' sem készültek fel eléggé az új forma bevezetésére. Ezt a tanulópénzt kell most itt-ott megfizetni. Kétségtelen, a vállalat jóhiszeműen segíteni akart. Ugyanakkor tisztességesebb lett volna, ha időben figyelmeztetik az üzletvezetőt, megálljt . parancsolnak a túlzott lelkesedésnek. Nem ezt tették, ők tudják, hogy miért. Amikor látták: a bukás elkerülhetetlen, a bírósághoz fordultak, mert tisztában voltak vele,, hogy ezt a pert csak a vállalat nyerheti meg. Nyugodtan hivatkozhattak arra: Tóth Sándor nem ért a szakmához Arról már nem szól a fáma, hogy a presszóhoz, a borozóhoz. az italbolthoz elegendő 3 év szakmai gyakorlat (?), a személyzetre viszont semmiféle megkötés nincs. Elég a vasalt ing, a nyakkendő, a diplomatatáska. Vajon miért nem járnak tanfolyamra és miért nem vizsgáznak ezek az emberek? Eső után köpönyeg? Nem hiszem! Tanulság azoknak, akiket ezután kap el a versenyláz. Ugyanis az üzlet vezetése nem szerencsejáték, hanem komoly gazdasági vállalkozás.

Megszívlelendő példa. A vendéglátóipari vállalatnak 170 üzletéből 96 szerződéses. Az összes bevétel 1983-ban 594 millió forint, ebből a szerződésbe adott egységek 330 milliót hoztak, a nyereség 25—27 százalékát. Tóth Sándor még így is 1981. májusától 1982. augusztusáig 653 ezer forintot fizetett be, miközben a forgalmat megduplázta.

Seres Sándor

1

A jobb napokat látott falatozó-italbolt Gyopároson

Fotó: Veress Erzsi