Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-17 / 40. szám

1984. február 17., péntek Napkeltétől napnyugtáig repülnek Általában névtelenek. Azok a hozzátartozók, akik­nek betegeit ők mentették, kimondhatatlanul vártak a levegőből leszálló segítségre. Az Országos Mentőszolgálat légi betegszállító csoportjá­nak megyénkben tartózkodó tagjai dr. Bumbera . Józsej mentőfőorvossal szerdán dél­után és csütörtökön még a békéscsabai repülőtéren tar­tottak készenléti ügyeletet. Nevüket érdemes leírnunk: Szalay Oszkár főpilóta, So­mogyi Pál repülőgépész, Gál László főápoló és Kovács András repülőgép-műszerész — Pénteken bénult meg a betegszállítás — beszél a kezdetekről dr. Bumbera Jó­zsef —, amikor úton maradt néhány mentőautónk. A he­likoptert vasárnapra vártuk, azonban a légköri viszonyok miatt csak hétfőn érkezett meg. A betegeket honvédsé­gi terepjáró és helikopter juttatta kórházba, az autók csak vasárnap szabadultak ki. A helikopterrel dolgozó bajtársaim a kórházban lak­nak és reggel 7-től délután 4 óráig ügyelünk itt a repü­lőtéren. Repülni csak nap­keltétől napnyugtáig lehet, a többi időszakban mentőautó­val kell megoldani a beteg- szállítást. — A mentőállomásokra ér­kezett bejelentések alapján dolgoztunk — mondják a re­pülősök. — Hétfőn három, kedden öt, szerdán két be­teget szállítottunk. Hét órát levegőben tölteni, ráadásul nemcsak szállítással, hanem mentéssel, kemény munkát jelent. Vasárnap jöttünk el Budapestről, azóta a mieink nem sokat hallottak rólunk. Bár állandóan járjuk az or­szágot, ilyen tartós vidéki műszakunk szerencsére rit­kán van. Legutóbb a füzes- ' gyarmati gázkitörésnél jár­tunk errefelé. Az otthoni mű­szaki hátteret a gép üzemel­tetéséhez itt a repülőtéri kol­légák segítőkészsége biztosí­totta. Mi megfelelően felsze­reltük a helikoptert gyógy­szerrel, kötszerrel és mentő­eszközökkel, minden eshető­ségre számítanunk kellett. Most a városi, községi sport­pályákon tudtunk le- és föl­szállni. Országos gond, hogy a kórházak közelében nincs a kecskemétihez hasonló le­szállási lehetőség. így a többszörös átrakodással, a mentőautóból a helikopterbe, igencsak törődik a beteg. Ez a szerdai az első hosszabban nyugalmas napunk. Addig maradunk, amíg minden község felszabadul. Ezekben a napokban meg­szaporodott a munkája a megye hét mentőállomása 240 dolgozójának is. Az utak járhatatlansága miatt a kór­házakból nem tudták haza­szállítani a betegeket, erre ezután kerül sor. A légi mentők csütörtökön egy égett kisfiút szállítottak még Orosházáról Szegedre, majd délután 15 óra 15 perckor engedélyt kaptak a hazain­dulásra, Budaörsre. Bede Zsóka Fotó: Lónyai László Megköszönték munkájukat A járási hivatalok nyug­díjba vonuló, illetve más munkaterületre távozó elnö­keit fogadta tegnap Békés­csabán, a megyei tanácsnál Gyulavári Pál, a megyei ta­nács elnöke. Az Orosházi Járási Hivatal volt elnöké­nek, dr. Kovács Pálnak és helyettesének, dr. Lipcsei Istvánnak, Győri Imrének, a szarvasi Járási Hivatal volt elnökének, és Kutyik Mátyásnak, a szeghalmi Já­rási Hivatal volt elnökének megköszönte eddigi munká­ját, majd tárgyjutalmakat, törzsgárda- és jubileumi em­lékérmeket adott át. Kezdődnek a fogyasztási szövetkezetek küldöttgyűlései Az előző évet záró, s a kö­vetkező esztendőt nyitó kül­döttgyűlések mindig jelentős események Békés megye fo­gyasztási, takarék- és lakás- szövetkezeteinél is. így lesz ez az elkövetkező hetekben is. Mint arról Tanai Ferenc MESZÖV-elnök tájékoztatott, e fontos tanácskozások már a mai nappal, február 17-én a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ küldöttgyűlésével elkezdőd­nek. A takarékszövetkezetek hasonló tanácskozásaik sorát február 18-án, szombaton a Kevermes és Vidéke Taka­rékszövetkezet nyitja. Egyéb­ként a takarékszövetkezetek küldöttgyűléseinek többségé­re még ebben a hónapban sor kerül, míg az ÁFÉSZ-ek jó részénél ezt március első, a lakásszövetkezeteknél pe­dig zömmel március máso­dik felében rendezik. Majd arról adott tájékoz­tatást a MÉSZÖV elnöke, hogy a 16 ÁFÉSZ, a 10 ta­karékszövetkezet és az öt na­gyobb lakásszövetkezet kül­döttgyűlésein első napirendi pontként az 1983. évi tevé­kenységet vitatják meg. Ezen belül is alapvetően azokat a gondokat, melyekben nem vagy csak bizonyos értelem­ben tudtak előbbre lépni. Ezt követi az 1983. évi mér­leg ismertetése, illetve an­nak jóváhagyása, továbbá a nyereség felosztásának elfo­gadása. Végezetül arról szólt a MÉ­SZÖV elnöke, hogy a most megkezdődő és március vé­gén befejeződő küldöttgyűlé­seken — e mozgalom mind­három ágában — beterjesz­tik, megvitatják, majd elfo­gadják az 1984. évi üzletpo­litikai terveket. Az ÁFÉSZ- ek esetében ez továbbra is az elért ellátási színvonal megőrzését feltételezi Balkus Imre Túlsúly Kérem, megáll az eszem! Csak eszem, csak eszem ... Végül csodálkozom, hogy túlsúlyos vagyok, mint a leadásra váró hí­zott sertés, a tonnák alatt nyögő tehergép­kocsi, vagy a fémdoboz belsejében lapuló Trinát festék. Igen, jól hallották. Nálunk már az áruk is hízásnak indultak. Az élő­lényeknek viszonylag könnyű a dolguk. Koplalnak, esetleg olyasmit nyelnek le, amitől elmegy az étvágyuk. De mit tegyen az a szegény élelmiszer és iparcikk, ame­lyik kiszolgáltatott a gyarló ember kényé- nek-kedvének. Ne vegyék ingyenreklámnak, de halkan megsúgom: áron alul eladnék 19 kiló Xyla- dekort. Csak csendesen, ne kiabáljanak, hogy hiánycikket kínálok. A boltvezető tényleg rendes volt, amikor elárulta a fa­konzerváló anyag érkezésének időpontját. Komolyan mondom, az esemény felért egy nagy tekintélyű kormányfő fogadásával. Ott álltam az üzlet ajtajában meghatottam virágcsokorral a kezemben. Aztán robbant a bomba. Az eladó közölte: csak 20 kilós dobozzal tud adni. Gyorsan rohanjak el, hozzam ide a rokonokat, a szomszédokat, az ismerősöket és felezzünk. Ennek fele sem igaz, sóhajtottam és buta képet vág­tam. Nekem 2 kiló is elég lenne, tördeltem a kezem idegesen. Káromkodni, fenyege­tőzni lett volna kedvem, míg megnyugod­va leblokkoltattam az egészet. Majd csak jó lesz valamire. Arra is gondoltam, hogy a fölösleget rákenem a gyümölcsfákra, hadd konzerválódjanak szegények. Valaki azt ajánlotta: küldjem vissza a gyártónak azzal a megjegyzéssel, miszerint a felesle­ges kilók árából vegyenek kisebb dobozo­kat. Megvallom, erre nem mertem vállal­kozni, mert fegyelmezett állampolgár va­gyok és rosszul esne, ha a festékgyárban megjegyeznék a nevem. Helyettem inkább a falat meszeljék ki. Most itt állok télvíz idején a túlsúlyos Xyladekorral. Legalább megehetném, mint a félkilós kekszet, az egykilós porcukrot, az ötkilós burgonyát. Mert iparunk és ke­reskedelmünk még mindig nem jött rá, hogy az emberek nagy része szeretne tíz deka háztartási kekszet, fél liter tejet, egy kiló burgonyát, egy-két kiló festéket vásá­rolni, és időnként elegendő lenne 20 deka porcukor is. Ezt a túlsúlyos gondolkodás- módot kellene egyszer mérlegre tenni. Még akkor is, ha a kifogások tetszetősek, oly­kor még el is fogadhatók. Persze, spórol­nak a csomagolóanyaggal, a munkaidővel, a hellyel. Csakhogy ezt a mi zsebünk bán­ja. A napokban olvastam a Belkereskedel­mi Kutató Intézet tanulmányát és meg­döbbentem. Semmi mázolás, dekoráció. A meztelen valóság így fest. A tizenhárom megvizsgált termékcsoportnál az emiatt ki­mutatható népgazdasági kár meghaladja a 3 milliárd forintot. Képzeljék el: az én festékem nincs is benne. Ugyanis csak jövőre dobom ki, amikor lejár a szavatossági ideje. — seres — Négyen — egy hajóban A „hajó”, amiben együvé zárva a négy lány valami távoli part felé igyekszik, nem más, mint a közös al­bérlet. Kétszoba-összkom- fortos városi lakás, a lehető legegyszerűbben, amúgy „al­bérlőknek megteszi” .módra berendezve. A tulajdonos sem a híd alatt él persze, hanem egy még nagyobb és újabb, szépen bebútorozott lakásban. A lányok ugyan nem nagyon értik, hogyan lehetséges ilyesmi, de külö­nösebben nem is érdekli őket. A fő, hogy tető van a fejük fölött, és — úgy mond­ják — nem is fizetnek so­kat: a kisszobáért 850-850 forintot, a nagyobbért 900- 900-at, az ugye összesen 3 ezer 500 forint, és a rezsit a tulaj fedezi. Nos, ebben az albérletben él, eszik, alszik, és álmo-. dozik, innen jár dolgozni és szórakozni négy fiatal — négy a sok közül, akik kény­szerből, vagy önszántukból így kezdik az önálló életet. Hőseinket, a „hajó” utasait nevezzük mondjuk Icunak, Katinak, Évának és Gabinak, hiszen nem a valódi nevük a fontos. Icu Tizenhat és fél évével bá­josan, kicsit félszegen izeg- mozog a széken Icu. Divatos pulóvert visel, igazít olykor a fodrán. Gyerekesen őszin­te, s miként általában a ha­sonló korú lányok, ő is in­kább hallgat a szívére, mint az eszére. Nyolcadikban, mikor el kellett dönteni, hogyan to­vább, Icu először kereske­dőnek vagy felszolgálónak akart jelentkezni, de lebe­szélték: „Ugyan, ott sokat kell talpalni, á vevőkkel kín­lódni, a vendéglátósoknál meg éjszakázni!” Hát akkor mi legyen? Jól tanult, így felvették egy szakközépis­kolába. — Elsőben megbuktam — vallja be röstellkedve az igazságot —, nem szerettem tanulni. Megbántam már, de hát mindegy. A falusi családi házban Icu édesanyja — aki varró­nő, és a válás óta egyedül neveli lányát — természete­sen nem örült a hírnek, de beletörődött a helyzetbe, mondván: „Akkor tessék el­helyezkedni!” így került vé­gül a városba a barátnőjé­vel, Gabival, s lett gondozó­nő idős emberek között havi 2 ezer 400 forintért. A mun­kájáról sokat, szívesen és színesen beszél: — Szeretek ott dolgozni, aranyosak az öregek. Járok ki házi szociális gondozot­takhoz, takarítok, reggelit! készítek, beszélgetünk. Ilyen­kor télen sokat panaszkod­nak-, hogy hideg van, hogy1 nem tudnak begyújtani, és hasonló. Az egyik néninek a tévéje romlott el, szólt a GELKA-nak, de nem men-j tek ki, aztán telefonált a csoportvezetőnk, akkor vég­re kimentek, de nem valami jól javították meg. Ebédel­tetés után tovább látogatom a gondozottakat, összesen hét helyre járok. Érzem, hogy menni kell hozzájuk, telje­sen egyedül laknak, sokszor inkább a beszélgetésre vár­nak, nem is a segítségre. Aztán Icu a saját nagyma­májáról kezd mesélni. Kati Szép, kissé kreolbőrű, fe­kete szemű, magabiztos nagylány Kati. Butikos hol­(Tudósltónktól) Hét egység tartozik az Endrőd és Vidéke Takarék- szövetkezethez, ahol az el­múlt évben 16 ezer betétes­nek összesen 301 millió fo­rintját kezelték. A legtöbb, 112 millió forint volt azend- rődi központi egységben nyilvántartott betétállomány, mit hord, finom kis kvarc­óra a csuklóján. Élménysze- rűen mesél. Az a típus, aki­nek minden az arcára van írva. Az idén érettségizett, együtt volt kollégista Évával, akivel most egy szobában la­kik. A városban töltött di­ákévek után ugyan kicsi­nek találta már a faluját. Pedig először úgy volt, hogy otthon az óvodában dolgo­zik érettségi után, a szülei is ezt szerették volna. De ő erősködött, hogy inkább a városban próbálkozna, mint képesítés nélküli - .pedagógus, mert hogy igazából “-mindig is tanár szeretett volna len­ni. Addig-addig, hogy az egyébként szigorú szülők megenyhültek, és az édesap­ja útjára bocsátotta: „Na, próbálj akkor megállni a saját lábadon, meg beosz­tani a pénzt!” — Hű, azt ugyan osztha­tom! — tárja szét a karját. — A bölcsődében, mert végül is az iskolai állás nem sikerült, 2 ezer 200 forint a fizetésem. Úgy 1200 marad, mire min­dent kifizetek, ráadásul ha meglátok egy jobb blúzt, szoknyát, csak megveszem. El se tudom képzelni, mi lenne, ha nem számíthat­nék anyuékra. Hétvégeken hazajárok, és érdekes, olyan jó hazamenni. Szóval min­dig kapok pénzt anyuéktól, pedig nem azért megyek, és kérni sose szoktam, nem is lenne képem. — No és a pedagóguspá­lya? — Kár, hogy érettségi után gyáva voltam jelent­kezni Debrecenbe, főiskolára. Azt hiszem, mégis megpró­bálom. Kati életében az érettségi, a munkába állás mellett volt mostanában még egy nagy esemény: első nagy szerelmi csalódását épp, hogy kihe­verte. Volt egy fiú, aki más volt mint a többi — aho­gyan ez kezdődni szokott —, s aztán a csalódás, könnyek, meg minden. — Csak aludtam, sírtam, aztán rájöttem, hogy ez hü­lyeség. Anyukának köszön­hetem, hogy túltettem ma­gam az egészen, olyan jó, hogy vele mindent meg tű­mig Gyomaendrődön 73, Hu- nyán 20, Köröstartcsán 35, Mezőberényben 49, Csárda- szálláson csaknem 4, Murony. ban pedig több mint 8 mil­lió forint a betét. Igen eredményes volt a szö­vetkezetnél a világtakaré­kossági nap, melynek kere­tében a hét egységben ösz­dok beszélni, lelket öntött belém, és arra tanított, hogy legyen tartása az embernek. Éva Éva sok tekintetben épp az ellentéte a barátnőjének, Katinak. Csinos, fehér bőrű, halk szavú lány, nehezebben oldódik, mint Kati. Vissza­fogottan, szép kerek monda­tokat formálva beszél. Ta­nyáról indult, igaz, nem is­ten háta mögötti sárfészek­ből, hanem kövesút menti, villamosított tanyából, ahon­nan a városba járt be álta­lános iskolába, ö az idén érettségizett az egészségügyi szakközépiskolában. Nyolca­dikban még fogalma sem volt, mit válasszon. Sok min­den akart lenni, szülésznő, gyógyszerész, végül, érettségi után egy városi bölcsődében kötött ki. Pár hónap után ta­lált egy jobban fizető állást, amolyan félig irodai, félig kötetlen elfoglaltságot. S megkapta az első leckét is; egyik idősebb kollégája a kocsiján magával vitte hely­színelni. Csakhogy egészen máshol kötöttek ki. Amikor Éva felfogta, mi a helyzet, ijedtében futásnak eredt. És azóta gyanakvó. A vágyai egyszerűek, őszin­ték. — Jó lenne férjhez men­ni, lenne család, egy megér­tő ember, akihez tartozom, akinek fontos vagyok. Volt már több fiú is, akiről azt hittem, komoly, mégsem úgy alakult. Nem nagyon van al­kalom meg lehetőség arra, hogy az ember rendes fiúk­kal megismerkedhessen. A szórakozóhelyek nem a leg­alkalmasabbak erre, hát ma­rad a baráti társaság. Ha van. Gabi Gabi kerek arcú, szerény, érzékeny, de inkább önma­gát emésztő, mintsem vitat­kozó, a saját igazáért har­coló lány. Kétszer is meg­gondolja, amit mond, s egy- egy komolyabb kérdésen mintha önmagával is vitat­kozna. Icuval egy faluból valók, ő középiskolába járt, s azokban az években a nagymamánál lakott. Har­madikban azután abbahagyta a tanulást. Erről nem szíve­sen beszél, hiszen a legfőbb ok az volt, hogy a nagyma­mával egyre nehezebben tu­dott kijönni, a néni drákói szigort követelt, s végül ha­zazavarta az unokáját. Ami­kor a nagy szatyorral haza­állított, édesanyja, aki egye­dül nevelte, először haragu­dott, aztán megbékélt. Gabi Icu után ment a városba, és egy szociális otthonban vál­lalt munkát. Erősen állítja, jól választott. — Értelme van a mun­kámnak, olyan jó érzés, hogy most is egy bácsi újra meg­tanult járni, már egyedül fürdik, lábra állt. Elmondják a bajukat, mesélnek a régi időkről, csak a családról nemigen, mintha szégyellnék talán. Gabi mindennel együtt megkeresi a havi 3 ezer 200 forintot. Ebből rendszeresen félretesz, és ad az édesany­jának is, aki a pénz láttán először elsírta magát. Az is­kolát, azt persze be kellene fejezni. A munkahelyen se­gítenek is ebben Gabinak. S azután? — Ha elvégzem a sulit, ta­lán mégis hazamegyek, anyu­hoz ... Tóth Ibolya Fotó: Veress Erzsi szesen 24 millió forintot he­lyezett el 2300 ügyfél betét­ként. Ezzel az Endrőd és Vi­déke Takarékszövetkezet me­gyei első és országos máso­dik helyezést ért el. A betét- állomány az elmúlt évben összesen 30 millió forinttal gyarapodott, s ezzel élen­járnak az endrődiek a me­gye takarékszövetkezetei kö­zött. Sztanyik Károly Több mint 300 milliós betét

Next

/
Thumbnails
Contents