Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-14 / 11. szám
o 1984. január 14., szombat i Magyar festők kiállítása Moszkvában Galambos Tamás festőművész alkotása A Magyar és a Szovjet Képzőművész Szövetség között ismert jó kapcsolat alakult ki régóta, amely a szívélyességen túl abban is megnyilvánul, hogy tagjai közös nemzetközi művésztelepeken vesznek részt. Együtt dolgozunk a magyar és a szovjet - képzőművészek a kecskeméti tűzzománc műhelyben, a hajdúböszörményi, a sóstói, nagyatádi művésztelepeken és másutt is, több alkalommal Kárpát-Uk- rajnában, a Kaukázusban és a balti köztársaságokban. Képzőművészeink előszeretettel keresik fel Szovjet-Üz- begisztánt is. gét és fogékonyságukat az újra. A megnyitón a moszkvai művészeti élet számos kiváló képviselője vett részt, s élénk társalgást folytatott közös teendőkről ©alambos Tamás és Szkok Iván festőművészekkel, akik a magyar szövetség képviselőiként és kiállítóiként vettek részt a vernisszázson, továbbá Orosz Péter szobrászművészszel, aki a tárlat rendezője volt. Máskülönben Moszkvában tetőzik a téli tárlatélet. A Manézsban gyűjteményes képzőművészeti kiállítás mutatja be a munkáshétköznaSzkok Iván festőművész alkotása A kapcsolat rendszeres kiállításcserékben is megnyilvánul. Ezúttal Moszkvában a magyar negyvenesek korosztálya mutatkozik be: Dienes ©ábor, ©alambos Tamás, Kocsis Imre, Szkok Iván, Nagy ©ábor, Kárpáti Tamás, Zrinyifalvi ©ábor és Földi Péter művei a realizmus határait igyekezetek tágítani. A Szovjet Képzőművészek Szövetségének titkára, Oleg Butkevics megnyitó szavaiban okkal, hangsúlyozta a fiatal magyar festők magas hőfokú emberségét, politikai elkötelezettsépokat, a Művészek Űj Központi Házában a csehszlovák színháztörténet kollekciója mellett a fiatal alkotók állítják ki kísérleteiket. Nagyszabású portrékiállítás is látható, valamint az örmény festészet nagy alakjának, Mi- nasz Abetiszjan emléktárlata. Valóban impozáns anyaggal ismerkedhet a moszkvai közönség. Abetiszján ugyanis nemcsak Szárján utóda, hanem mesterművek egész sorával Matisse és a korsze- í rű európai törekvések örökségét is vállalta. Losonci Miklós Egy lökösházi édesanya a következőkkel fordult szerkesztőségünkhöz: „Tisztelettel kérek önöktől elnézést levelemért, de egyszerűen én nem tudom, kik az illetékesek, akik segíteni tudnának a lökösházi szülőknek, mert senkitől nem kapunk konkrét, pontos választ kérdé~ sünkre: miért kell a lökösházi gyerekeknek télen is kinn a szabadban tornászni?” A továbbiakban megértőén és egyetértőén szól a szabadban folytatott testedzés előnyeiről, de kétli, hogy az mindig hasznos és egészséges, főként az esős, nyirkos időben. Majd így folytatja helyzetelemzését. „Eddig kultúrházunk szolgálta ezt a célt. De felújítják, így gyerekeink innen is ki lettek szorítva ... Mi, szülők sokat foglalkozunk ezzel a problé' mával, és megállapításom szerint, szinte felmérhetetlen, mennyi társadalmi munkát vállalnánk azért, hogy végre fedett helyen tornászhassanak gyerekeink. Sőt, nagyon sok szülő vállalna pénzbeni hozzájárulást is,” Nos, ez utóbbi mondatok keltették fel kíváncsiságunkat, és látogattunk el Lökös- házára. Hiszen panaszos levélben ritkán fordul elő, hogy tenniakarást, cselekvő szándékot is mellékeljenek a felsorolt gondokhoz, sérelmekhez. (Hacsak nem valami durva kifejezésben, de szerencsére itt nem erről van szó.) MA MAR CSAK ALOM Nem akarom kikerülni a Lökösházával való első találkozásom rám gyakorolt hatásának leírását. Egyszerűen azért, mert a tágas, tiszta utcák, a nyugalmat, rendezettséget sugárzó terek, fasorok, a gondozott épületek nem akarták elhitetni velem, hogy egy határszéli kis településre érkeztem. S hogy ezen a településen gond lehet a tornaterem. Hiszen a napközi épülete, az iskola, az ifjúsági ház, a kultúrház és az óvoda, a modern egészségház, első ránézésre gondozottnak, tágasnak, korszerűnek tűnt. De hogy milyen erőfeszítések húzódnak meg a település feltűnő rendezettsége, külső szépsége mögött, azt csak beszélgetéseim során tudtam meg. Az iskolában mindjárt a tárgyra tértünk. Gergely Lászlóné igazgatóhelyettes megnyugtatott, hogy zord, egészségre ártalmas időben a gyerekek a folyosón tornásznak. S csak ebben a tanévben kell a felújítás miatt nélkülözni a kultúrházat. Baji' János igazgató aztán másról is beszámolt. A 270 tanuló három épületben tanul, s ebből a 3-as számú öreg, belvízrongálta épület. Szükség lenne még ennek felszámolásához négy új tanteremre, igazgatási épületre, no, meg szertárra is, amik most egyáltalán nincsenek. A tervek szerint a főépülethez csatolták volna az előbb említett helyiségeket, s a 24- szer 40 méter alapterületű tornatermet. Ezzel kialakulhatott volna egy nevelési centrumféle, ami helyileg is egységessé tette volna a tantestületet. A hatodik ötéves tervet előkészítő időszakban még elérhető álomnak tűnt mindez. Ma már tudják, legalább még tíz esztendeig csak álom marad. — Pedig — hangsúlyozta — most is számítani lehetne a falu aprajának, nagyjának a munkájára. Tudja, nálunk sok középület helyi erőforrásból épült. Ebből a munkából pedig diákjaink is mindig kivették és veszik a részüket. Ennél értelmesebb, szebb vállalást el sem tudok képzelni gyerekeink számára. A KÉTARCÚ IGAZSÁG A községi tanács elnöke. Horváth Jánosné időt, fáradtságot nem kímélve próbált bevezetni a település gondjaiba, évek óta elismerést érdemlő erőfeszítéseibe. Hiszen csak így, az egészet látva érthettük meg a régóta húzódó tornaterem-építés igényének jogosságát. — Kezdjem az elején. Iskolánk 3-as számú épülete vert falas. Tíz éven át belvíz rongálta, s a szükség- tanterem kifejezés is túlzás rá. Erre, a hatodik ötéves tervre be is terveztük négy tanterem építését megyei segítséggel, hogy kiváltsuk ezt az öreg épületet. Ez 9 millió forintba került volna. A tervek szerint 1984—85-ben épült volna meg. A tanács 1980-tól erre őrizgette a pénzét, s össze is kuporgattunk 1 millió forintot. S hogy ez milyen nagy szám, azt bizonyítja az is, hogy községünkben legjobb esetben évente 300 ezer forint költségfejlesztési adóval gazdálkodhatunk. Azt hiszem — mondja minden keserűség nélkül, inkább büszkén a tanácselnöknő —, most már érthetőbb, "hogy milyen nagy dolog az, amit itt. Lökösházán saját erőből, az emberek, a szocialista brigádok lelkesedésére alapozva végeztünk. Az iskola 2-es számú épületét bontott anyagból, saját erőből építettük fel. De folytathatnám a sort. Aztán kiderült, nem megy a tanteremépítés. nincs hozzá megyei támogatás. Akkor az öt évre szóló felújítási keretünket a beton aljzatú, vizes, tönkrement kultúrházunk rendbetételére fordítottuk. Tavaly neki is fogott a kivitelező, az eleki tanács költségvetési üzeme. A tavaly, november 7-re beütemezett átadás már anyagi okok miatt csúszott el... Átmentünk a kultúrházba. Üj vizesblokkrész, kazánház, friss festés, műanyag padló, a tágas színpadon új parketta, öltözők, szociális helyiségek, jól hasznosítható előtér, a falak mentén lambéria ... Valóban új köntösbe öltözött a lökösházi művelődési ház. S mit nyertek ezzel? Nagyon sokat. Hiszen a társadalmi ünnepségek, közgyűlések, tanácsülések, esküvők, névadók, kulturális rendezvények egyetlen színhelye a művelődési ház. S ezután még abban is reménykednek a helybeliek, hogy a Jókai Színház is méltónak találja épületüket színházi előadásaik fogadására. A képlet egyszerűnek tűnik. A négy tanterem helyett most saját erőből megoldották a kultúrház gondját. Egyszer úgyis rá kellett szánni magukat. Csakhogy most megint nem lesz a felújításra — ahogyan az eddig történt — 20 évig lehetőségük. A pénztárca kiürült. S meg lehet érteni a tanácselnöknőt is, aki, midőn büszkén mutatta a befejezés előtt álló felújítást, határozottan kijelentette. hogy a nagyteremben ezután testnevelésórán se focizás, se egyéb labdajáték nem lehet. Mert a falak újrafestésében sokáig nem is reménykedhetnek. S a sok funkciójú nagyteremnek bizony szépnek, tisztának kell maradnia, hogy esztétikailag is megfeleljen vállalt feladatainak. Viszont alig hiszem, hogy ennek a gyerekek és testnevelő tanár különösebben tapsolna. Íme két álláspont, amelyben mindkét félnek igaza van. — Mit tudnak tenni a lö- kösháziak az új tornaterem érdekében? — tettem fel a kérdést búcsúzóul. — A községben 2300-an élnek. A tanyavilágot is beleszámolva 710 család van. Társadalmi munkában is lehet félmillióra számítani. De már így is nagyon sokat tettek a helyiek. Még az óvoda berendezését is az em-, berek és a szocialista brigádok adták össze. S nekünk csak egy belvízzel küszködő' termelőszövetkezetünk, meg egy vasútállomásunk van. Nem járhatunk tehát a fel- legekben ... AZ ILLETÉKES A megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Vámos László nagyon jól ismeri a lökösháziak gondját. — Egy olyan tornaterem, amit ott akarnak — mondta —, ma már legalább 15 millió forintba kerülne. Gondolni lehetne tehát kisebb létesítményre is. Viszont a tanterem- és tornateremigényük jogosságát sosem vitattuk. De a népgazdaság helyzetének ismeretében nem tehetünk megalapozatlan ígéreteket. Mindenesetre, a hetedik ötéves terv tervezése során gondolni fogunk újra a lökösháziakra. S annak pedig különösen örülünk, hogy ott nemcsak a markukat tartják, de tenni, segíteni is akarnak. Most nyerték el például a fűtés korszerűsítésére kiírt országos pályázatot. S ebben is szerepe volt áldozatkészségüknek, vállalkozókedvüknek. Ezzel büszkélkedtek is. A Gyula és Vidéke ÁFÉSZ dolgozói szinte éjt nappallá téve dolgoztak az egészségházon, a bölcsődén, az óvodán, a napközin és az iskolán. Ezeknek az intézményeknek a fűtéskorszerűsítése hamarosan be is fejeződik. Nem kis munka volt.. . Benne a helyiek segítsége is. — Éppen ez az, amiért gondjaik megérdemlik az odafigyelést és a támogátást. De nekik is meg kell érteni, csak abból adhatunk, ami van. S ha lesz, számítva a lakosság áldozatvállalására, támogatjuk kérésüket. * * * Válaszul a levélre ezt az írást küldöm. Gyors megoldással, igaz, nem kecsegtet, de azzal igen, hogy érdemes már készülni a jövő lehetőségének fogadására. Lökös- házán bizonyára ez nem jelent gondot. S bár írásában talán nem is gondolt rá, de soraiból kitetszett; ön is azok közé tartozik, akik lakóhelyüket úgy szeretik, hogy maguk is építgetik jövőjét, nem kevés áldozatot vállalva érte. S bízunk benne, ez a szorgalom, jogos kérésük — ha valamivel táwlabbi is — megvalósulását fogja kiérdemelni. B. Sajti Emese ccember 7-én nyílt meg Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban az a kiállítás, amelyen Bagyin- káné Jász Jolán grafikáit, Szűcs József karikatúráit és Bujdosó Imre linómetszeteit láthatják az érdeklődők. A kiállítást január 17-ig tekinthetik meg a látogatók Fotó: Gál Edit MOZI D. B. Cooper üldözése Most tetten érhetjük a pillanatot, amikor eldől, hogy egy filmszereplő rokonszenves hős lehet-e, vagy megvetni való banditává válik szemünkben. A D. B. Cooper üldözése című film ugyanis üldözéssel kezdődik. És az üldözöttel — alapvető tulajdonság — együttérzünk. Az ember nem arra született, hogy üldözzék! Hagyják békén. Csakhogy a filmbeli alak gépeltérítő, terrorista. Bármilyen markáns, megr nyerő külsejű, bizony ilyen tulajdonsággal ne számítson segítő drukkolásunkra. Mert a gépeket is tessék hagyni nyugodtan röpködni. Az ám, csakhogy — kiderül hamarosan — ártatlan csínynek dőlt be a személyzet, mégse lehet olyan rossz fiú ez a fiú. Megint megszeretjük. Azt már bűnéül sem tudjuk, hogy előzőleg bankot rabolt! s most a zsákmánnyal isz- kol. Mintha a bankrablás már nem is jöhetne szóba, csak a bocsánatos vétkek listáján. Különösen, ha kapitalista bankról van szó. Mert az — valamiféle torz osztályharcos szemlélet alapján — arra való, hogy kirabolják. Tévedés ne essék: ezt a torz szemléletet éppen a film sugallja, az abban felvillantott társadalmi háttér szurkol a bankrablónak. Hőssé teszik, maguk képére faragott istenséggé. Mi viszont, itt Békésben, csak a filmszínész által megformált figurával járunk érzelmi kaméleontáncot. Lehet eső, lehet hó. Ám eljön a pillanat, amikor leadjuk voksun- kat. Amikor az üldözött távcsöves puskájával egy tóparton szerelmeskedő párt kutat. Rálő, nem lő? Ha a ravasz elhúzásakor a célkereszt az emberen állna meg, semmi mentsége nem lenne előttünk a gyilkosnak. így viszont fellélegzik a nézőtér, mert mindössze egy csomagot repít levegőbe a barátunk, tudtul adva a tóparti ölelkezőknek, iszkolja- nak onnan, útban vannak. E sorokat elolvasva, senki ne gondoljon arra, hogy elárultam a legizgalmasabb jelenet végét. Az izgalmak még ezután jönnek, csőstül. Bőségesen van még alkalmunk a szurkolásra és harsány nevetésre is. Jól megcsinált, profi munka, igazi kalandfilm a D. B. Cooper üldözése. Valamivel több is, különösen ^a már megszokott, untig agyoncsépelt, durvaságáradattal fűszerezett mozidaraboknál. Ezúttal ugyanis nem „jók és rosz- szak” az üldözők és üldözöttek, még csak nem is egyik gengszter hajszolja a másikat, hanem két kiérdemesült emberelő, kiképző táborok poklában edződött, vietnami háborút megjárt amerikai veterán katona. Akik egyszer már befejeztek egy háborút, s az új körülmények közt, a „civil” életben sem tehetnek mást, mint amihez értenek, amivé lettek. Az egyik rabol, a másik üldözi. Elég jól végzik a dolgukat. Arra mindenképpen elég, hogy látványuk két órán át elszórakoztassa a közönséget. És mert ennyi időn át nem lehet folyamatosan repülőzni, autón, lóháton, gumicsónakon menekülni, revolvert egymásra fogni és robbantgatni, stílusváltásnak jól jön egy kis humor, s az ilyenkor elmaradhatatlan betyárromantika. Ahogy ez a kalandfilmekhez dukál. (Andódy) Földi Péter festőművész alkotása Lökösházán nemcsak a markukat tartják
