Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)

1984-01-07 / 5. szám

-------------------------------------IgHilUJfcfad F ellendült a HNF nő- és rétegpolitikai munkája Békésen O . 1984. január 7., szombat — Körzeti orvosi rendelők Békéscsabán Dicséretes eredményeket ért el a Lencsési úti gyermekíogászat Fotó: veress Erzsi Közismert, hogy jó döntés csak alapos információ bir­tokában születhet. Nem vé­letlen, hogy Békéscsabán a tanács, illetve a végrehajtó bizottság ülése elé kerülő jelentések, beszámolók gyak­ran ugyanabban ,a témában más szervek értékelő megál­lapításait is tartalmazzák. A közelmúltban a városi ta­nács a Népi Ellenőrzési Bi­zottságot kérte meg, hogy a végrehajtó bizottság elé ke­rülő egyik fontos napirendi pontnak, a város egészség- ügyi alapellátásának a té­májában végezzen vizsgála­tot. A városi Népi Ellenőr­zési Bizottság a megyeszék­helyen 19 felnőtt-, 12 gyer­mekkörzet közül tizenhatot és 8 fogászati rendelőt vett górcső alá. A munkában 38 népi ellenőr — közöttük 8 orvos — vett részt. Ugyan­akkor 3420 lakostól kértek véleményt. A Hazafias Nép­front pedig három kerület­ben fórumot tartott. A vizsgált körzetek orvo­sai öt és 30 év közötti gya­korlati idővel rendelkeznek. A gyermek- és fogászati körzetekben valamennyien szakvizsgázottak. Azoknak az orvosoknak, akik a fel­nőttkörzeteket látják el, két­harmadának van szakvizsgá­ja. Munkájukat szakképzett védőnők segítik. A rendelők a város különböző pontjain helyezkednek el. A körzet­hez tartozók többsége köny- nyen megközelíti. Gondot okoz, hogy nem egy helyen a karbantartási munkák el­maradása miatt az épületek eléggé elhanyagoltak. A Munkácsy utcai fogászati rendelőt viszont átalakítják és kibővítik. Az alap műsze­rezettség azonban megfelelő, ám a felszerelés nem egy­séges. Az orvosok igénylése alapján történik, ezért az egyéni igényességtől függően is változik. A felmérőlapok és a helyszíni tapasztalatok egyaránt azt igazolták, hogy a rendelési idő megfelel a betegek számára. Meghosz- szabbítására csak járványos megbetegedések vagy rend­kívüli esetekben kerül sor. A munkaidő kialakításával két területen van gond. A Munkácsy utcai rendelőben az egymást váltó fogászok BAKTÉRIUMÖLŐ MAGZATVlZ Már korábban is ismert volt a kutatók előtt, hogy a testnedvek gátolják a bak­tériumok szaporodását. A kutatók eleve feltételezték, hogy a magzatvíz is hason­lóan hat, de ennek bizonyí­tása csak a legújabb kísér­letekkel sikerült. A kutatók császármetszés vagy más jel­legű beavatkozás során nyert magzatvízmintákat hoztak össze különböző baktérium- törzsek mesterséges tenyé­szetével. Ezekben a tenyé­szetekben megállt a bakté­riumok szaporodása, sőt, némely esetben a baktériu­mok teljesen elpusztultak. Felforralás után a magzat­13—14 óra között átfedéssel voltak beosztva. A felnőtt­körzeti rendelőkben pedig az asszisztensek számára nincs mód a munkaidő kitöltésére, mert a váltó műszak érke­zésekor távozniuk kell, így az adminisztrációs tevékeny­ség előkészítése, rendezése a helyszínen nem valósítható meg. Csak annyi időt tölt­hetnek bent a 6—8 órás munkaidejükből, amennyi a rendelési idő. A munkaidő pontos letöltését a nyilván­tartások hiányos volta, nap­rakész vezetés elmulasztása miatt a helyszíni vizsgálat sem tudta teljeskörűen tisz­tázni. Tüzetesen foglalkozott a vizsgálat a fogászati ellátás­sal. A népi ellenőrök meg­állapították, hogy az állami rendelőkben hosszú ideig kell várakozni a fogművek­re. A teljes fogsor elkészí­tése olykor 6 hetet igényel. A várakozási idő függ a be­tegforgalom nagyságától, a visszarendelési gyakorlattól, a fogtechnikai vállalat mun­kamódszerétől. A lakosság véleménye szerint a magán­orvosi gyakorlatban lényege­sen kevesebbet kell várni. A népi ellenőrzési vizsgálat kiterjedt a fogtechnikai vál­lalatra is. A laboratórium­ban korábban áldatlan Tálla­potok között dolgoztak. 1982 decemberében költöztek korszerű körülmények kö­zé. Jelenleg 39 fogorvossal tartanak kapcsolatot me­gyénkben. A munkakapcso­lat jó. Több esetben vissza­térő probléma a lenyomat rossz minősége, amely bi­zony növeli a várakozási időt. Az is közrejátszik, hogy a fogászati körzetek között jelentősen eltérő a forga­lom. A múlt évben 1500 és 5300 között ingadozott. Sőt, az igényesebb, a hosszabb időt igénybe vevő munkák a legnagyobb forgalmú kör­zetekben a leggyakoribbak. Ez a tény szintén növeli a várakozási időt, s egyes or­vosok leterheltségét is. A gyermekkörzetekben a nyil­vántartott gyermekek száma szintén nagy eltéréseket mu­tat körzetenként. Az egészségügyi alapellá­tás egyik lényeges feladata a felvilágosító, megelőző és gondozói tevékenység. Ez a vízminták egy része elvesz­tette baktériumellenes hatá­sát. A mintákat elemezve öt eltérő szerkezetű anyagot sikerült kimutatni, amelyek önmagukban is gátolják a baktériumok fejlődését. RÁDIÓADÓ A BÉLCSATORNÁBAN Az amerikai Ames kutató- központban egy gyógyszer­tabletta nagyságú készülé­ket kísérleteztek ki, amely mini adóvevőt és valamiféle apró észlelőt rejt magában. Az érzékelő lehet olyan, amely a hőmérsékletváltozá­sokat, vagy olyan, amely a savtartalmat vagy a nyo­mást, vagy bizonyos vegy­szerek jelenlétét jelzi. A pa­vizsgálat megállapítása sze­rint a leginkább kidolgo­zott, legkörülhatároltabb és legkövetkezetesebb a gyer­mekorvosoknál, a gyermek- és iskolafogászati területen. Egyéni kezdeményezések is előfordulnak. Elismerésre méltó az iskolakezdés előtti látásvizsgálat, és dicséretes a Lencsési úti gyermekfogá­szat nyitott rendelés mód­szere. A gondozási tevé­kenység a fogorvosok eseté­ben viszont minimális. A felnőttkörzetekben 3, illetve 6 betegcsoportnál folyik ha­tékony gondozási tevékeny­ség. A forgalmi adatokból a népi ellenőrök arra követ­keztettek, hogy hetente 2—5 órát tölt a felnőttkörzeti or­vos gondozási munkával. A teljeskörű, egységes gondo­zásban csak a cukorbeteg­ségben szenvedők részesül­nek. A betegnyilvántartási rendszer nem egységes, szin­te körzetenként változik a módszere. A felnőttkörzetek­ben a napi forgalmi napló­ban csak a beteg neve sze­repel, más, azonosításra szol­gáló adat viszont nem. A kartonokat minden körzet­ben az orvos vezeti, nagy forgalom esetén előfordul, hogy nem minden vizsgálat kerül dokumentálásra. A táppénzes nyilvántartások vezetése sem pontos. A vizs­gált felnőttkörzetek felében hiányosságot állapítottak meg. Az adatok pontatlansá­ga az évi statisztikai jelen­tések valódiságát is megkér­dőjelezte. A fogműkészítési munkalapokat a fogászatom nem őrzik meg, és nem ad­ják át a betegnek, így a ga­ranciális igények csak kö­rülményesen érvényesíthe­tők. Békéscsaba egészségügyi alapellátása a lehetőségek­hez képest megoldottnak te­kinthető. így összegezték a népi ellenőrök a vizsgálat tapasztalatait. Színvonala azonban alatta marad a la­kosság elvárásának. Előfor­dulnak olyan közérzetet és hangulatot rontó hiányossá­gok, melyek megoldása sür­gető. Nagyobb gondot kell fordítani a megelőző és a gondozási tevékenységre, s a rendelők karbantartására. (Serédi) lányi készülék az emésztő­rendszerben végzendő vizs­gálatokra szolgál. Lenyele­tik a beteggel, és miután — legkevesebb két nap alatt — áthalad a gyomron és a be­leken, jelzi például azokat a kis hőmérsékletváltozásokat, amelyek fertőzés esetén lép­nek föl, vagy felvilágosítást nyújt az emésztés zavarairól stb. így elősegíti a betegség megállapítását. Az adó elemének teljesít­ménye meglehetősen gyenge. A jelzések azonban erősítő­vel 30 méter távolságig ve­hetők. A mini adós készülékeket eredetileg szimulált űrrepü­léseknél a kísérleti szemé­lyek ellenőrzésére használ­ták. Az elgondolás nem új, a miniatürizálást azonban csak nemrég sikerült meg­oldani. Annak ellenére, hogy elég kevés fiatal tevékenykedik a népfrontmozgalomban Béké­sen, mégis igen élénk a sok helyi kezdeményezéssel át­szőtt mozgalmi élet. Ebben különösen a nő- és rétegpo­litikai munkabizottság jeles­kedik, amelynek elnöke Ros­tás Istvánná általános isko­lai tanár. A 25 tagú testület az ér­deklődési köröknek megfele­lően differenciáltan igyek­szik foglalkozni a nők hely­zetével, amire jó alkalmat teremtenek a nagymama­találkozók, valamint a kis­mamák részére szervezett előadások. Az előbbi rendez­vényeket a városi tanács nagytermében, az utóbbiakat a művelődési házban tartja a munkabizottság. A nőnapi megemlékezések színhelye viszont a városi pártbizott­ság. A leírtakból is kitűir- het, noha a HNF városi bi­zottságának nincs külön székháza, az összejövetelek­nek nem lehet akadálya a teremhiány. A viszont már előnyösebb lenne, ha a gye­sen levő kismamáknak saját munkahelyükön szervezné­nek időnként hasznos prog­ramokat a HNF segítségé­vel. Évente két alkalommal ke­rül sor a béke-barátsági munkabizottsággal közösen rendezve azokra a kül- és belpolitikai tájékoztatókra, amelyek iránt igencsak meg­nőtt az érdeklődés az elmúlt években. A tisztségviselők több hasznos ötletet és mód­Korszakváltás megy végbe a hivatalban: januártól 11 tanácsházán kezdi meg mun­káját a komputer. Igaz, kü­lönféle feladatokkal eddig is dolgoztak számítógépek, fő­ként a megyei igazgatást se­gítendő. Most azonban a vá­rosok (a járások teendőit részben átvállaló települések) kerültek előtérbe. A kijelölt hivatalokban az úgynevezett „Tanácsigazgatási informati­kai mintarendszer" vizsgázik a gyakorlatban. A tanácsi dolgozók idejé­nek tekintélyes részét tölti ki az adatgyűjtés-szortírozás, a különféle lajstromok ösz- szeállítása, a jelentések, ösz- szesítések készítése. Nőttön nő a központi tervezés in­formációszükséglete. A felfe­lé irányuló adatszolgáltatási kötelezettség mellett az in­formációk további feldolgo­zást is igényelnek, a telepü­léseken ugyanis összetettebb, másként csoportosított ada­tok kellenek, mint a minisz­tériumokban, a főhatóságok­nál. ELŐTÉRBEN A VAROSOK A városfejlesztők utcák­ban, körzetekben gondolkod­nak, gyakran van szükség ar­ra, hogy egyes szociális ré­tegeket — a lakásigénylőket, a bölcsődés- és óvodáskorún­kat, vagy mondjuk a képe­sítéssel rendelkező pedagó­gusokat — elkülönítsék eb­ből a halmazból. Mindez te­mérdek kézi, kartotékokkal bíbelődő nyilvántartó mun­kát követel, s a feldolgozan­dó adathalmaz januártól még bővülni fog: a járások meg­szűnésével a körzetközpont szerepét betöltő városi (nagyközségi) tanácsoknak a vonzási környékükre vonat­kozó adatok java részével is dolguk lesz. Ilyen helyzetben szinte nél­külözhetetlen a számítógép. De ehhez előbb még kell te­remteni a feltételeket! Jó néhány településen tettek már ez ügyben lépéseket (gé­pesítették a rutinfeladatokat, központi irattárat szerveztek, helyenként a hivatal hagyo­mányosan tagolt szervezeti rendjén is változtattak). Csakhogy a számítógép al­kalmazásához a nyilvántar­szertani útmutatót kaptak a HNF megyei bizottságának ülésein is. Sikerült jó kap­csolatot létesíteni a népfront orosházi nő- és rétegpolitikai munkabizottságával 1983 ta­vaszán. A békésiek részt vettek a vendéglátók elnök­ségi ülésén, és meghallgat­ták a háromévi munkáról szóló beszámolót. Az oroshá­ziak pedig ősszel viszonoz­ták a látogatást. A két tes­tület megállapodott abban is, hogy évente egy alkalommal találkoznak, hogy kicserél­jék tapasztalataikat egymás­sal. A békési népfrontosok a munkatervek összeállításakor nagy figyelmet fordítanak arra, hogy mindig a közvé­leményt érdeklő fontos té­mákat tűzzék napirendre. Ugyanakkor nem rejtik vé­ka alá jelenlegi gondjaikat. Ezek közé sorolják például a testület „hiányos” összeté­telét is. Nevezetesen arról van szó — mint fentebb je­leztük —, hogy a népfront­munkába kevés fiatal kap­csolódott be. Jó lenne minél több, munkaviszonnyal nem rendelkező asszonyt is be­vonni a HNF területi fel­adatainak ellátásába. Sajnos, a nő- és rétegpolitikai mun­kabizottságban mindössze egy férfi van, s a cigányla­kosságot jelenleg pedig sen­ki sem képviseli. (Köztudo­mású, hogy ma már mintegy ezer cigány él Békésen.) A tervek között szerepel a ha­gyományos munkás-paraszt találkozó bővítése az értel­miségi réteggel. tások összevonása a döntő láncszem. Hogy az adatokat ne a különféle szakosztályo­kon (olykor az egyes ügyin­tézőknél) szétaprózva tárol­ják,. hanem egy központban, amolyan belső szolgáltatás­ként, minden illetékes szá­mára könnyen hozzáférhető­en. Ám a számítógépre vihető központi nyilvántartás létre­jöttéhez fáradságos út ve­zet. Aprólékosan át kell te­kinteni az ügyintézési folya­matokat, az egész tanácsi szervezetet, s benne az egyes ügyintézők munkáját. Ennek alapján dönthető el, hogy az adatok milyen köre vonható össze, s milyen csoportosítás­ban szolgálhatják leginkább a központi és a helyi tájé­kozottságot. RENDET TENNI A NYILVÁN­TARTÁSOKBAN A számítógépnek tehát elő kell készíteni a terepet. Eb­ben igyekeznek segítséget nyújtani az Államigazgatási Szervezési Intézet tudomá­nyos munkatársai: helyszíni vizsgálatok sokaságára ala­pozva mintákat ajánlanak a tanácsiaknak a házon belüli munkaszervezés konkrét módjaira, mert a gép kiszol­gálása több szervezeti éssze­rűsítést követel. Javaslatot tesznek a gyűjtendő adatok tartalmára, csoportosítására, a gépi feldolgozás program­jaira, hogy mindez a telepü­lési sajátosságoknak és az egységesítés kívánalmainak is megfeleljen. A közigazgatásban mind­eddig főként a minisztériu­mokban, s a megyei szervek­nél működtettek nagy kapa­citású, drága számítógépeket. Ezekhez kellett továbbítani az adatokat a településekről, hogy feldolgozás után (meg­lehetősen sok idő elteltével) visszaküldjék azokat. Ez a munka elsősorban a központ igényeit vette figyelembe, s kevésbé segítette a helyi ügyintézést. Most fordulat következik: előtérbe kerül a települések, illetve vonzási körzetük adatainak számító- gépes feldolgozása. A fel­sőbb irányítószervek ezektől a bázisoktól kaphatják meg az őket érdeklő adatokat. A járások megszűnésével 139 városkörnyéki (kisebb A város egyes kerületei­ben összesen 7 kézimunka­szakkör dolgozik, részben a művelődési ház, részben a HNF közreműködésével. A politikai és az egészségügyi előadásokon kívül filmvetí­tések, kirándulások, teadél­utánok és társadalmi ün­nepségek teszik változatossá és tartalmasabbá ezen kö­zösségek munkáját. A szervezeti élet rangját emeli a fontosabb témák ala­pos megtárgyalása is. Pél­dául az egyik kihelyezett ülésen vitatták meg az is­kolaszövetkezetek, valamint a nevelési tanácsadó eddigi tevékenységét. A nő- és ré­tegpolitikai munkabizottság, amelynek valamennyi ülésén részt vesz a HNF városi tit­kára is, kiemelten foglalko­zik a veszélyeztetett és hát­rányos helyzetű tanulók problémáival. A célok el­érését nagyban segíti, hogy a rendőrség egyik képvise­lője előadássorozatot tart a család és a környezet sze­repéről. Korábban az apák, legutóbb pedig az anyák szemszögéből tárta fel a ne­hézségeket. Szintén testületi tanácsko­záson vizsgálta meg a bi­zottság a nők második mű­szakjának megkönnyítésével kapcsolatos feladatokat. Ki­derült, hogy; Békésen sok még a tennivaló a szolgál­tatások bővítésének, illetve a színvonal emelésének vonat­kozásában. —y—n részt nagyközségi-környéki) igazgatási körzet szerveződik. Ezek központi településein belátható időn belül fel kell készülni a számítógép alkal­mazására. Kézenfekvő, hogy a körzetközpontok legyenek az információgyűjtés és rend­szerezés központjai is, ré­szint saját feladataik s a környékükre kiható ellátó szerepkörük okán. Másrészt a megyei irányítás segítésé­re. Harmadrészt pedig azért, hogy a gépi adatfeldolgozás­sal a községeket szolgálják ki, hiszen minden faluba nem lehet számítógépet te­lepíteni. BEMUTATKOZIK A FLOPPYMAT SP E céloknak a már hozzá­férhető irodai mikroszámító­gépek jól megfelelhetnek. A kijelölt településeken egyéb­ként a Floppymat SP típusú számítógép kezdi meg vizs­gaidőszakát. Sokféle munkát átvállalhat a hivatalbeliek­től: képes különféle levelek, jegyzőkönyvi határozatok végleges szövegét a kívánt példányszámban papírra vin­ni. Tud aktát tárolni, kód­szám, sorszám vagy egyéb ismérv alapján adatot visz- szakeresni, táblázatot, lajstro­mot készíteni, és még foly­tatni lehetne. Hogy a gép mi mindenre alkalmas valójában, arra a gyakorlat ad majd feleletet. Az Államigazgatási Szerve­zési Intézetben elmondták: elsőként az oktatás sok is­métlődő, azonos tartalmú írá­sos mozzanatának terheitől szabadítják meg a hivatalt. (Felmérések szerint az ügy­iratok számontartása a ta­nácsok munkaidő alapjának 15—20 százalékát teszi ki.) Ennek várhatóan több elő­nye is lesz. Mindenekelőtt gyorsul az ügyintézés, mert a manuális tömegmunkák gépi elvégzésével jelentékeny idő takarítható meg. Ellen­őrizhetőbbé válik a hivatal, s az egyes hivatalnok mun­kája, ugyanis az ügyintézés megfigyelését segítő infor­mációk rögzítése az esemé­nyek bekövetkezésekor tör­ténik, nem pedig utólag. És nem utolsósorban jó néhány statisztika összesítés, számí­tás automatikus funkcióvá válik... Palkó Sándor Tudomány és egészségügy Számítógép a tanácsházán

Next

/
Thumbnails
Contents