Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-26 / 21. szám
NÉPÚJSÁG 1984. január 26., csütörtök Pályázat szakmunkásképzéssel egybekötött tiszthelyettes iskolai jelentkezésre A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel az általános iskolák nyolcadik osztályos fiútanulóit, akik vonzódnak a katonai életpálya, a tiszthelyettesi hivatás és a választott szakma iránt, s vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után a magyar néphadsereg tiszthelyetteseként teljesítenek szolgálatot. Az iskolák — amelyek Budapesten és Szabadszállás községben működnek — négyévesek. A szabadszállási intézményben a hallgatók gépjárműtechnikai szerelő (autószerelő) szakmunkásképzésben és ezzel párhuzamosan gépjárműtechnikai, vagy harckocsi-technikai tiszthelyettesképzésben, Budapesten szakács szakmunkás- képzésben és egyidejűleg élelmezési szakos tiszthelyettesképzésben részesülnek. A negyedik év végén szakmunkás-, valamint tiszthelyettes-kibocsátó vizsgát tesznek, majd a magyar néphadsereg tiszthelyetteseiként kezdik meg csapatszolgálatukat. A képzés során a tanulók a hivatásos gépjármű-vezetői jogosítványt is megszerezhetik. Az iskolán a növendékek teljes és ingyenes ellátásban, továbbá — a tanulmányi eredménytől függően — ösztöndíjban, a negyedik évben tiszthelyettes-iskolai hallgatói illetményben részesülnek. A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, hivatásos katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság, magyar, történelem, számtan, fizika és kémia tantárgyakból legalább jó (4) tanulmányi eredmény. A pályázók „Jelentkezési lapot” a megyei hadkiegészítő és területvédelmi, Budapesten a fővárosi hadkiegészítő parancsnokságtól, illetve az általános iskola igazgatójától szerezhetnek be, s ugyanitt kaphatnak részletes tájékoztatót. A jelentkezés nem zárja ki más közép- vagy szakmunkásképző iskolába történő egyidejű jelentkezés lehetőségét. A pályázati határidő január 31. Hétfőn este Békéscsabán, a KISZÖV Gyopár Klubjában nagy sikerrel mutatta be Kényszerleszállók című, önálló műsorát Pálfy Margit, a Jókai Színház művésznője. Az előadóesttel Pálfy Margit a romániai magyar irodalom két, fiatalon elhunyt, markáns költőegyéniségének, Szilágyi Domokosnak és Hervay Gizellának állított méltó emléket Fotó: Gál Edit Javult az iskolai honvédelmi oktatás Békésen (Tudósítónktól) Az MSZMP városi végrehajtó bizottsága az elmúlt év végén megtárgyalta az iskolai honvédelmi nevelés és az iskolai MHSZ-klubok helyzetét Békésen. A testület megállapította, hogy az 1976. évi honvédelmi törvény megjelenése után az iskolában új alapokra helyezve javult az iskolai honvédelmi oktatás és nevelés. E munka javítására alakultak meg az iskolai MHSZ honvédelmi klubok. A végrehajtó bizottság értékelte e munkát, és határozatot hozott további javításra. Ennek feldolgozását tűzte célul az az értekezlet, melyet a' közelmúltban tartottak az MHSZ békési székházában. Az ülésen a középiskolai igazgatók, az MHSZ iskolai honvédelmi klubtitkárai és a honvédelmi felelősök vettek részt. A honvédelmi oktatás és nevelés, valamint az iskolai MHSZ-klubok munkájának javítására hozott határozatot és az' ezzel kapcsolatos feladatokat Varga László osztályvezető és Drienszky Márton, az MHSZ városi titkára ismertette, majd vita következett. Az értekezleten elhangzottak figyelembevételével, illetve ennek feldolgozásával készült el az új együttműködési megállapodás az MHSZ városi vezetősége, valamint a városi tanács művelődési és sportosztálya között. Bányai Gergelyné GYORSLISTA az 1984. január 24-én megtartott farsangi lottószelvények rendkívüli sorsolásáról. A jutalomsorsolásban a farsangi lottószelvények és az 1984. január havi előfizetéses lottószelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: A vásárlási utalvány (2000 forint). B lakberendezési utalvány (100 000 forint). C vásárlási utalvány (50 000 forint). D vásárlási utalvány (20 000 forint). E vásárlási utalvány (10 000 forint). F vásárlási utalvány (9000 forint). G vásárlási utalvány (7000 forint). H vásárlási utalvány (5000 forint). I vásárlási utalvány (4000 forint). J vásárlási utalvány (3000 fórint). HÁROMMILLIÓ 644 346 J 668 100 H 751 239 J 786 870 F 822 501 I 846 255 H 881 886 D 917 517 D 941 271 J 976 902 J HETVENHÉT- MILLIÓ 656 223 E 703 731 I 763 116 J 798 747 J 834 378 J 870 009 J 905 640 D 929 394 E 965 025 E 008 575 J 032 329 F 020 452 J 044 206 J 056 083 J 079 837 J 127 345 J 151 099 G 174 853 J 198 607 J 234 238 J 281 746 H 305 500 I 329 254 D 353 008 D 376 762 E 412 393 E 436 147 J 471 778 J 495 532 J 067 960 J 091 714 J 139 222 G 162 976 H 186 730 J 222 361 J 246 115 J 293 623 H 317 377 D 341 131 D 364 885 H 400 516 J 424 270 F 448 024 I 483 655 F 519 286 G 531 163 H 554 917 G 590 548 I 008 792 G 032 546 I 056 300 G 080 054 J 103 808 J 127 562 H 151 316 J 175 070 J 210 701 I 234 455 J 543 040 G 566 794 G 020 669 J 044 423 J 068 177 J 091 931 J 115 685 H 139 439 I 163 193 J 198 824 H 222 578 J 246 332 J NYOLCVANKÉTMILLIÓ A nyertes szelvényeket 1984. február 16-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista (amelyben a megyénkben vásárolt nyertes szelvények számát közöljük) közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Velox-technológiával — magánerős otthonok Az utóbbi egy-két esztendőben mind nagyobb arányú a magánerős lakásépítés. Az idén megyénkben több mint háromezer lakás épül — többsége magánerőből. A Békés megyei Tanács építési és vízügyi osztálya a korszerű építési módok megyei bevezetésének fázisaként, az országban már több megyében elfogadott és alkalmazott Velox építési eljárás alkalmazását ismertette tegnap délelőtt Békéscsabán a szakemberekkel. A megyei tanácsnál film- és diavetítéssel egybekötött ankéton Rétházi László, a NO-FINES társaság vezetője adott ismertetőt a megjelent tervező, kivitelező és beruházó szakembereknek a Velox építési módról. Bevezetőben elmondta: először, csaknem fél évszázada Ausztriában kezdték alkalmazni a Velox építési módot, majd 15 éve Olaszországban és Jugoszláviában is teret hódított. 1971-ben Csehszlovákia is megvásárolta a gyártási, alkalmazási licencét, öt éve pedig északi szomszédaink segítségével hazánkban is meghonosodott. Nálunk főleg a magánerős építésnél terjedhet. Egyelőre építőipari szövetkezetek alkalmazzák, napjainkban mintegy 600 lakás építése már engedélyezett. A nálunk új, bevezetés alatt álló technológia lényege: fenyő-, vagy nyárfaaprí- tékból — nem faforgács — cement és különböző vegyszerekkel 300—350 atmoszféra nyomással 50x200 centi- méteres, 2,5—3,5—5 és 7,5 centiméter vastag, tűzálló, gombamentes és víztaszító elemeket préselnek. Ezeket az elemeket, mintegy zsaluzatot alkalmazzák, a két tábla közét betonnal töltik ki úgy, hogy ezek a lemezek ott is maradnak. A faapríték- lemezek könnyen kezelhetők: szegelhetők, fűrészelhetők, gyorsan, különösebb szakértelem nélkül összerakhatok, továbbá a hazánkban hagyományos kaláka móddal is készülhetnek az otthonok. Az előadás széles körűen taglalta az alkalmazás további módját is, így például a városi foghíjbeépítésre is kiválóan alkalmas a Ve- lox-technológia. S ami a költségeket illeti: az e technológiával készült lakások négyzetméterenként 8 ezer 400 forint körül alakultak. Legnagyobb számban Vaján, a Mátészalkai Építőipari Szövetkezet kivitelezésében épültek lakások. A NO- FINES társaságot 19 tervezőszövetkezet, illetve építőipari szövetkezet alkotja, a technológia további, így Békés megyei elterjesztésén is fáradozik. —sz— Hangverseny Békéscsabán Az Országos Filharmónia Békés megyei Kirendeltsége január 26-án, ma este fél 8 órától rendezi meg idei negyedik bérleti hangversenyét Békéscsabán, a Jókai Színházban. A koncerten fellép Sivó József Ausztriából érkező hegedűművész és Rados Ferenc zongoraművész. A szonátaest műsorán Beethoven D-dúr szonátája, Bartók II. hegedű-zongoraszonátája, Debussy szonátája, valamint Schubert A-dúr duója szerepel. Ismeretterjesztés Újkígyóson Két évvel ezelőtt alakult meg az újkígyósi és a sza- badkígyósi közös TIT-cso- port, azzal a céllal, hogy a két község mintegy 8500 lakosának művelődési alkalmat teremtsen. Célul tűzték ki a munkásművelődés, a fiatalok világnézeti-etikai nevelésének segítését. Az előadásokon kívül ankétok, vitakörök, tanfolyamok szervezésével kívántak hozzájárulni a lakosság önképzéséhez, szakmai továbbképzéséhez. Ezeken az ismeretterjesztő formákon kívül állandó programot kínálnak a TIT különböző országos, megyei rendezvénysorozatai: a magyar nyelv hete, a csillagS- szati hét, a mezőgazdasági, műszaki, zenei könyvhónap. Az összevont TIT-csoport — melynek 31 tagja van — éves munkaterv alapján dolgozik. Mivel a lakosság nagy részét a mezőgazdaság foglalkoztatja, s a háztáji gazdálkodás is jelentős, nem véletlen, hogy az elmúlt évadban az előadások csaknem egyharmada mezőgazdasági témájú volt. Az előadások többi része egészségügyi, művészeti, földrajzi, politikai, jogi, pedagógiai témakörökről tájékoztatta a hallgatóságot. Az összesen 90 előadáson csaknem 4 és fél ezer volt a részvevők száma, öt tanfolyamot és 9 kiállítást is rendeztek. Bár az előző évekhez képest (akkor még külön csoport működött a két községben) ez számszerű csökkenést jelent, a tartalmi munkában nem történt visszaesés. Ez azzal magyarázható, hogy kevesebb, ám színvonalasabb rendezvényeket tartottak. A társadalmi-gazdasági szervekkel, intézményekkel jó kapcsolatot sikerült kialakítani. Évadkezdés előtt meghívják az üzemek köz- művelődési felelőseit, s közösen beszélik meg a feladatokat. Mivel a csoportnak nincs szemléltetőeszköz-tára, ezeket is többnyire tőlük szerzik be. G. K. flmatöríilmesek szemléje A szegedi Juhász Gyula Művelődési Központ rendezi meg az idén a XIV. dél-alföldi amatőrfilmszemlét február 4-én és 5-én. A szemlére Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye amatőrfilmesei, illetve filmezéssel foglalkozó kollektívái küldhetik el munkáikat, január 30-ig. A szemlét február 4-én délelőtt fél ll-kor nyitják meg, majd 11 órakor kezdik a versenyfilmek vetítését. Este 8 órától tájegységi amatőrfilmes tanácskozásra várják a résztvevőket. Másnap, február 5-én délelőtt szakmai tanácskozás lesz, délután 2 órától, az ünnepélyes eredményhirdetést követően a XIV. dél-alföldi amatőrfilmszemle díjnyertes filmjeinek gálavetítésére kerül sor. N. A. Cukorcirokból üzemanyag Több éves kutató munkával kísérleteztek ki egy energiatakarékosságot szolgáló eljárást a Debreceni Agrártudományi Egyetem karcagi kutatóintézetében. Az állattartótelepeken nagy mennyiségben keletkező híg trágya hasznosítása volt az elsődleges cél, amikor a szerves anyaggal öntözhető ipari növény, a cukorcirok termesztésével kísérletezni kezdtek. A jól termő takarmánynövény cukor- tartalmából alkohol is nyerhető, s ez — mint a MÉM műszaki főosztálya által is támogatott kísérletek során bebizonyosodott — desztillált víz hozzáadásával a gázolaj adalékaként használható fel, a keverési arány: 75 százalék gázolaj, i0 százalék cirokból nyert alkohol és 15 százalék desztillált viz. Az ilyen keverékkel üzemeltetett dízelmotorok teljesítménye nem csökkent, az üzemanyag-megta- karitás viszont jelentős. A számítások szerint száz hektár cukorcirok terméséből százhúsz tonna alkohol nyerhető. Ezzel a mennyiséggel évente 312 tonna gázolaj helyettesíthető. Az erjesztett cukorcirok visszamaradó szárazanyaga értékes takarmány: az új eljárás haszna tehát többszörös. Pártszervezetek a gazdaságért O z év első hónapja a számvetés, a visszatekintés és az új esztendő feladatait meghatározó időszak. Visszatekintve az elmúlt évre, kiemelkedő esemény volt az MSZMP Központi Bizottságának áprilisi ülése, amely félidőben értékelte a XII. kongresszus óta végzett munkát, és meghatározta további feladatainkat. Sokrétűen foglalkozott a gazdasági építőmunkával, amely a pártirányításnak egyik legfontosabb területe. Többek között egyértelműen lezárta azt a vitát, amelyet némelyek a párt helyéről, szerepéről folytattak a gazdaságpolitikával kapcsolatban. Az ülésen Kádár János erről a következőt mondotta: „Le kell szögeznünk: először azt, hogy a gazdaságpolitika meghatározásában döntő szerepe van és lesz a pártnak. Másodszor: a gazdasági munkában az állam szervező szerepe a szocializmus építésének egész korszakában megmarad. Harmadszor: a gyakorlatban bevált gazdaságirányítási rendszerünket megtartjuk, tökéletesítése állandó feladat ...” A határozat ennek szellemében foglalkozik a gazdasággal kapcsolatos pártmunka új követelményeivel, szemléleti és munkamódszerbeli megújulásának igényével. Az 1984-es esztendőben fontos tennivaló a pártszervezeteknek, alapszervezeteknek a gazdaságpolitikai határozatok végrehajtásának megszervezése, elsősorban a határozatokból adódó helyi politikai feladatok kimunkálása és a személyekre szóló teendők kijelölése révén. Ezek együttesen nélkülözhetetlenek a párt vezető szerepének továbberősödéséhez a társadalom építésének legérzékenyebb területén, a párt gazdaságpolitikájának megvalósításában. A gazdasági munka feltételei az elmúlt évben ismeretesen tovább szigorodtak. A vállalatok egyre közvetlenebbül érezték a kedvezőtlen világpiaci hatásokat. A fizetőképesség megőrzése, az egyensúly javítását szolgáló folyamatok irányítása érdekében az év közben kormányzati intézkedések is kellettek. A vállalatok és szövetkezetek gyorsabb alkalmazkodással, fegyelmezettebb, a tartalékokat jobban hasznosító gazdálkodással alapvetően megfeleltek a követelményeknek. Az idén a teljesítmények növelését kisebb mértékben lehet a technikai eszközök bővítésével megalapozni. A növekedés forrása elsősorban a meglevő eszközök jobb hasznosítása, az élőmunka termelékenységének, szervezettségének javítása és racionálisabb felhasználása lehet. Ennek megfelelően minden területen kiemelt foglalkozást igényel az üzem- és munkaszervezés korszerűsítése, a technológiai és munkafegyelem javítása, a dolgozók és egyes kollektívák érdekeltségének fokozása. A pártszervek, társadalmi szervezetek feladata elősegíteni, hogy az egyes kollektívák érdekeltsége közvetlenebbül függjön az általuk végzett munka eredményességétől. A népgazdaság fizetőképességének megőrzésében. a külkereskedelmi aktívum elérésében minden gazdálkodó szervnek vannak feladatai. Továbbra is megkülönböztetett figyelmet követel az exportban meghatározó jelentőségű vállalatok munkája, ösztönözzük az exportra felhasználható termékek körének bővítését, a kis tételű export növelését, az új exportképes termékek gyártását. A tőkés import helyettesítése az exporttal egyenlő értékű. Az eddigieknél nagyobb aktivitás szükséges az együttműködések kibontakoztatásában, és fokozott figyelem az államközi szerződések teljesítésében, a nemzetközi kooperációkban és a szakosított gyártási programokba való bekapcsolódásban. Továbbra is kiemelt feladat az energiagazdálkodás javítása, az energiatakarékosság. Legnagyobb megtakarítás a cseppfolyós szénhidrogének mellőzésével érhető el. Ahol az adottságok lehetővé teszik, célszerű, hogy a vállalatok és mezőgazdasági szövetkezetek a hálózatfejlesztéssel összhangban szélesebb körben áttérjenek a gázfelhasználásra. Ez vállalati és lakossági összefogással érhető el. Gyorsításra vár a fahulladékok és melléktermékek energetikai célú hasznosítása. A gazdasági stabilitás javításában továbbra is nagy jelentőségű az alaptevékenységen kívüli tevékenység. Az a feladat, hogy a közgazdasági szabályozók szigorításának hatását kigazdálkodják. Ebben az üzemeknek felül kell vizsgálniuk egyes részlegek működését, miközben magasabb követelményeket támasztanak velük szemben, és szigorúbban számon kérik az eredményességet. Szolgáltatásaikra és termék-előállításukra továbbra is szükség van. Az építésjellegű beruházások az idén csökkennek. Mérsékeltebb lesz egyúttal az építési igény és a kapacitás közötti feszültség. Mindez kezdeményezőbb vállalkozás- politikát kíván az építőipari szervezetektől. Szükséges, hogy keressék az új vállalkozási lehetőségeket, jobban kapcsolódjanak be rekonstrukciós felújítási munkákba, a lakosság építési igényeinek a kielégítésébe. Nagyobb figyelmet kell fordítani az építőszervezetek gazdálkodásának stabilizálására, a szervezés javítására, takarékos gazdálkodásra, az élő- és holtmunkával a munkák minőségének javítására. Ugyancsak szűkülnek a kommunális beruházásra fordítható források is. A fő figyelmet ezért az alapellátást szolgáló kommunális fejlesztésekre, a folyamatban levők befejezésére kell irányítani. A társadalmi erőt elsősorban ezekhez a célokhoz szükséges mozgósítani. Sokrétű, feszített követelményt támasztanak az 1984. évi gazdasági feladatok minden területen. Az egész társadalom minden dolgozójának egyetértő, aktív közreműködésére van ehhez szükség. A cselekvő politikai légkör megteremtése és megőrzése a pártszervezetek, minden kommunista alapvető feladata. A teendők viszont területenként, üzemenként differenciáltan jelentkeznek. Tovább nő a helyi politikai és gazdasági vezetés felelőssége, az egyes kollektívák öntevékenységének a szerepe bben a munkában fokozott feladat hárul a városi, községi, üzemi pártszervekre, a tanácsokra, a szakszervezet, a KISZ üzemi szerveire. Továbbra is a pártszervezetek kötelessége, hogy a kezdeményező, az újat vállaló vezetőket és a kollektívákat mindenekelőtt ők támogassák, tőlük kapjanak ösztönzést. A helyi célok kitűzésében és a mozgósításban továbbra is nagy erőt jelent a gazdasági és társadalmi szervek együttműködése, amelynek erősítésével, fejlesztésével még sikeresebben léphetünk előre. Dr. Arató András I