Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-21 / 17. szám
1984. január 21., szombat o i\Cl D vállalat és a gmk Van-e verseny köztük? Orosházi olajbányászok egy görög szigeten gőzt fakasztottak a fortyogó kráterből Magyar fúróberendezés görög szigeten Kíméletlen konkurrenciá- ról, vérre menő üzleti harcokról nem beszélhetünk a szocializmus viszonyai között. A jó értelemben vett versengés viszont, a mind nagyobb teljesítményre tö- , rekvés mozgatórugója, szerves része kel] hogy legyen gazdaságunknak. A verseny számos területen folyhat, az utóbbi időben e szempontból kissé előtérbe került a vállalatok és a gazdasági munkaközösségek viszonya. Hogy milyen is ez a „küzdelem” közelebbről, arra a Békés megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál kerestük a választ. ÉRDEKEGYEZTETÉS A BÉTERV tervezőinek zöme, több mint 110 műszaki dolgozik gmk-ban. Kétéves tapasztalatokat mondhatnak ebben magukénak immár. Vállalatuk az elsők között alakította meg e közösségeket. A létrehozásukat itt is ugyanazok a tényezők indokolták, mint másutt. Egyrészt a vállalat kapacitásait meghaladó megbízatásokat kapott, másrészt a főállásban szerezhető jövedelmek nem voltak arányosíthatok a szükséges többletteljesítménnyel. Többletjövedelemhez máshol, például a gmk-ban könnyebben juthat az ember. Az egyéni érdek ez alapján azt kívánná, hagyják ott megszokott munkahelyüket, és próbálkozzanak új formákkal. A vállalat érdeke a jó szakmai színvonalú szervezet megtartása, a magas szintű, komplex munka végzésére alkalmas kollektíva együtt- maradása. A két érdek a vállalati gazdasági munkaközösségek alakításával forr egybe kellő szintű jövedelmet, illetve előnyöket adva a feleknek. Kifelé, a megrendelők felé egységes a vállalat, minden megbízást ő vállal, és a felelősséget is, garantálva a minőséget. Befelé viszont megoszlik a munka és a felelősség. Először saját kapacitását terheli le a vállalat, és ami plusz feladat adódik, azt kapják a gmk-k. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek. Jelentős többletkapacitást értek el a szervezetek révén. A munkaközösségek nettó (a vállalatnak az eszközök, energia stb. fejében fizetett rész levonása utáni) árbevétele 1982-ben 5 és fél millió forint, 1983-ban több mint hétmillió forint. Ennek 60—70 százaléka a tiszta, az „eltehető” jövedelem. EGYENLŐTLEN KÜZDELEM? A vállalat és a vállalati gmk között a szervezetek jellegéből adódóan nincs verseny. Ez igaz azzal együtt, hogy: ha az évi jövedelem alapján sorba állítanák a vállalat dolgozóit, a felső szintű vezetők — akik nem léphetnek be a gmk-ba —, az igazgató, a főkönyvelő, a főmérnök, valahol a negyvenedik sorszám fölött helyezkedne el. Ez azonban nem akadályozhatja meg a keresetek növelését, hisz a vezető kötelessége, hogy dolgozóinak megadja azt a maximális jövedelmet, amit a szabályozás és munkája lehetővé tesz. _ Különböző jövedelem érhető el a vállalati és az önálló gazdasági munkaközösségekben dolgozva. Ez utóbbi több keresettel, az előbbi viszont kevesebb vesződség- gel jár, nem kell üzletek után szaladgálni. Az ellentét azonban mindezek mellett a vállalat és az önálló gmk között feszül, ahogy azt egyébként a vállalat igazgatója, Körösfalvi Pál is elemezte a január 5-i ipari aktíván felszólalásában. Ugyanannyi-bér kifizetéséhez ugyanis az önálló gmk-nak lényegesen kisebb bevételre van szükségük. Példával érzékeltetve — hozzávetőlegesen — az arányokat: a vállalatnak 2,20 forint bér kifizetéséhez 10 forintos, a gmk-nak 4 forintos bevétel szükségeltetik. Vagyis ilyen feltételek mellett a verseny megkérdőjelezhető. A vállalat, még ha figyelembe vesszük is, hogy tervezői jogosultsága tágabb, hátrányban van, mert vagy drágábban dolgozik és megrendelőit. vagy kevesebbet fizet és dolgozóit veszítheti el. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az önálló gmk-k nem az államtól kapják eszközeiket, hanem maguk szerzik be azt. Nagyobb kockázatot viselnek, s ha netán tönkremennek, külső segítségre nem számíthatnak. FELADATHOZ A PÉNZT? Mi lehet mégis a megoldás? Nem a kisvállalkozások rendszerén, hanem a vállalati gazdálkodásén kellene változtatni, kötetlenebb, tel- jesítményorientáltabb bérezést bevezetni. Az ipari aktíva már említett hozzászólásából idézve: hasznos eredményeket hozna, ha a pénzt a kitűzött feladatokhoz rendelnék, vagyis produktuma alapján kapná az egyén az őt megillető bért. És ha teljesítménye díja nem éri el az alapbérének nagyságát, mindenféle rögös utat elkerülve csökkenthessék azt. A versenyszellemre, a kollektíván belül is, nem vitás, kedvező hatással lenne az ilyen változás. A műszaki tervezés területén maradva az összkapa- citás körülbelül megfelel az igényeknek. A BÉTERV-nek is elegendő munkája van erre az esztendőre. A nagyobb megbízás azonban — a beruházások csökkenésével arányosan — egyre kevesebb. A valóságos verseny kialakulásának lehetősége megvan, de ez csak akkor teljesülhet ki, ha a vállalatok cselekvő- és kezdeményezőképességét kevésbé gátolják merev rendeletek. Szatmári Ilona lEgy vulkáni kráter még látványnak is félelmetes, hát még munkahelynek! Különösen akkor, ha ez a munka harc a természettel, az ember beavatkozása az évmilliók alatt kialakult rendbe. A görög szigetvilágban, lenn délen, az égei-tengeri medencében, a török partok közelében található a parányi Nissyros szigete. A 35 négyzetkilométernyi sziklatömeg egyetlen vulkáni hegy, amely 60—80 ezer évvel ezelőtt emelkedett ki a tengerből. Az óriási kráter a pleisztocén korban alakult ki, a múlt században pedig, a legutolsó kitörés során három kisebb kráter keletkezett, de ezek is körülbelül akkorák egyenként, mint a Népstadion. Talpukon sistereg, fortyog a forró víz, fúj a gőz, ömlik a kénhidrogén, a kifúvások mentén káprázatos szépségű kénkristályokat formálva. Mindez bizonyítja: szó sincs arról, hogy a vulkán végleg kialudt volna, éppen csak pihen, talán egy újabb nagy támadásra készülve. A föld alatt óriási üregek vannak, mintha hordón járna az ember, ott belül dübörög, zuhog a víz, és ahol tud, utat tör magának a gőz. Izgalmas és veszélyes hely. Ez a rendkívüli természeti környezet másfél éven keresztül 41 magyar olajbányász munkahelye volt. Á szolnoki székhelyű Kőolaj- kutató Vállalat dolgozói, a hajdúszoboszlói, algyői, szolnoki, de mindenekelőtt az orosházi kútfúrók 1982 tavaszán értek partot Nissyro- son. Az orosházi üzemből tizenöten keltek útra, közöttük Ligeti Attila üzemvezető, Bagdi István gépészeti vezető, Máté Imre fúrómester, Nemes Endre fúrómester, Oroszi Nándor kulcsos, Kiss Bálint darus, Tollas János gépkocsivezető és mások. Előzőleg Mílosz szigetén dolgoztak, ahol három kutat mélyítettek. Görögország még 1980-ban nemzetközi pályázatot írt ki geotermikus kutak fúrására, olyan meny- nyiségű gőz felhozatalára, amelyre erőműveket építhetnek, és a szigetvilág elektromos ellátását biztosíthatják. A versenytárgyaláson a NI- KEX, a Nehézipari Külkereskedelmi Vállalat' volt a „befutó”, a Kőolajkutató Vállalat ajánlatával. A míloszi munka annyira jól sikerült, hogy a nissyrosi megbízatást már versenytárgyalás nélkül kapták meg a magyarok, nem is teljesen szabályosan, mert Görögországban csak pályázat alapján lehet külföldiekkel dolgoztatni.^ Amir kor a brigád először megnézte az új fúrási pontot, bizony támadt egy kis riadalom. Kora reggel keltek át a hegyen, és a tetőre érve csodálatos, ugyanakkor döbbenetes látvány tárult eléjük. Az öt kilométer átmérőjű, 3—400 méter mélységű krátert színültig köd, pára és felhő borította. A csapat megtorpant, senki sem mert lemenni. Végül ketten vállalták, hogy oxigénmaszkkal, -palackkal felszerelkezve megmérik a kénhidrogén sűrűségét. Közben felerősödött a szél, „kitakarította a katlant, és a műszerek már emberre kevésbé veszélyes értéket mutattak. A két kút fúrásának másfél esztendeje alatt a legtöbb nehézséget és veszedelmet éppen a kénhidrogén okozta. Állandóan ellenőrizték a koncentrációját, a fúrás területén riasztórendszert szereltek fel, és minden eshetőségre számítva, az egyik konténerben ott sorakoztak a védőruhák, biztonsági felszerelések. Szükség szerencsére nem volt rájuk, de a záptojásszagú, büdös levegő aligha marad kellemes emlék a kint dolgozók számára. A fúrás során rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdeni. Az ismeretlen geológiai és rétegviszonyok miatt csak nagyon lassan haladhattak, a második kútnál például. 4 hónap alatt jutottak el az 1547 m- es mélységig. A fúrás sikere azon múlt, hogy sikerül-e olyan törést elérni, amelynek van összeköttetése a tengerrel. A vulkáni tevékenység miatt ugyanis a 200—250 fokos hőmérséklet adott volt, de ennek „találkoznia” kellett a vízzel, hogy a fúrólyukban gőzzé alakuljon és a felszínre törjön. A kutatás nehézségét egy Nissyroson tanácsadóként megfordult új-zélandi szakember is alátámasztotta. Ő mesélte, hogy Japánban szintén olajbányászokkal fúrat- tak geotermikus kutakat, de a legtöbbje nem vált be, használhatatlannak bizonyult. Ezért ki kellett választani a legjobb, legfelkészültebb szakembereket, akik megtanulták a gőzkutak fúrásának technikáját. A magyar olajbányászok szakmai felkészültsége elegendő volt a sikerhez, nem kellett „külön kurzusokat venniük”, a 4 hónapos munka végén ugyanis a szeparátor tetején megjelent a gőz. Igaz, az első napokban túl sok jót nem ígért, bár kompresszorokkal segítették a hőmérséklet • emelkedését, de még így se akart elmozdulni a 110 Celsius-fokról. A termeltetés hatodik napján aztán elszabadult a pokol. Óriási erővel kezdett ömle- ni a patyolatfehér gőz. A hegy tetejéről olyan volt a látvány, mintha a szunnyadó vulkán hirtelen életre kelt volna. A görög megbízók, a külföldi tanácsadók, olasz vulkanológusok, francia termeltetők mérései egyértelműen azt bizonyították, hogy jó munkát végzett a magyar csapat, a feltörő gőz, a másik kút hozamával együtt elegendő és alkalmas elektromos áram termelésére. Ez a munka a körülmények miatt jelentett nagy próbatételt a magyar olajbányászok számára. Ezek az emberek éveken keresztül az Alföldön dolgoztak, ahol ugyan állandóan kísértett a robbanásveszély, de a fúrás technikájában, a rétegviszonyokban, a természet erőivel való küzdelemben nagy tapasztalatra és jártasságra tettek szert. Mindehhez képest a nissyrosi fúrás valami egész más volt. Már a munkahely, a fúrási pont megközelítése is! A fúráshoz vezető út egyik fele 700 méter meredek felfelé, a másik fele 700 méter meredek lefelé, hajtűkanyarokkal, éles fordulókkal megtűzdelve, ahol a Tátrák, Scemerek, csak többszöri tolatás után tudtak befordulni, úgy, hogy a külső kerekek a szakadék felett, szinte a levegőben lógtak, a belsők pedig a szikla- , falat súrolták. Az egyik gépkocsivezető mesélte, hogy nyáron őt is -meglátogatta a családja, és bizony elször- nyedtek az útviszonyok láttán. A fúráshoz a hátországot is a magyaroknak kellett megteremteni. Szabályos kis üzem alakult ki a kút közelében, lakatosműhellyel, esztergagéppel, tmk-raktárral. Itt az egyik lakókonténer falán a hónapok során mutatós skorpiógyűjtemény jött össze. A kénhidrogén mellett ezek a bogarak' jelentették a másik veszedelmet. Azt ugyan tudták, hogy a Nissyroson élő fajta csípése nem halálos, de ezt azért a saját bőrén senki sem akarta kipróbálni. Ketten „estek áldozatul” az orvul támadó póknak, de szerencsére komolyabb bajuk nem történt. A gyors orvosi kezelés és a fájdalomcsillapító injekció hatásosnak bizonyult. Az amúgy csendes sziget életében jelentős esemény volt a magyarok jelenléte és munkája. Néhány hét alatt megtalálták a közös hangot a helybeliekkel, segítettek a szállításban, a gépek javításában, egy idő után a nissy- rosiak már mindenféle gondjukkal a magyarokhoz fordultak. Volt, aki a fegyverét javíttatta, volt aki gázolajat kért kölcsön a kenyérsütéshez, volt aki a magyar orvostól kapott gyógyító segítséget. A kolónia ellátásának a nehézségét éppen a sziget okozta, mivel semmiféle mezőgazdasági művelés nincs, a zöldségtől a húsig, a gyümölcstől a tojásig mindent a környező, nagyobb szigetekről kellett Nissyrosra szállítani. A köldökzsinórt egy kis lélekvesztő hajó jelentette, de ha erős volt a szél, viharos a tenger, akkor nem lehetett nekivágni a Kosz szigetére vezető 20 kilométeres útnak. Megesett, hogy egyfolytában 4-5 napig dühöngött a tenger, ilyenkor a kikötői rendőrség sem a kihajózást, sem a kikötést nem engedélyezte. A raktárban szerencsére mindig volt any- nyi tartalék, hogy nem maradt éhen a gárda. A kitörésgátlót felszerelték, a munka befejeződött, az üzlet sikeresnek bizonyult. De legalább ennyit ér, amit Ligeti Attila üzemvezető a fúrás közben szerzett presztízsről elmondott. A házigazda görögök mellett megfordultak itt olasz, francia, új-zélandi és amerikai szakemberek. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy semmivel sem keltettünk bennük rosszabb benyomást, mint bármelyik nyugati ország neves olajfú- ■ró cégének szakemberei. Amit vállaltunk, azt teljesítettük. Rendkívüli körülmények között gőzt fakasztottunk a vulkán kráterében! Forró Tamás A Dunaújvárosi Víz- és Csatornamű Vállalat a szaunázás mielőbbi hazai elterjesztésének érdekében megkezdte az energiatakarékos szaunakályhák készítését. A vállalat szerelőrészlege 6, 9 és 12 kW-os kivitelben, a hozzá való szabályozóegységgel együtt, ez idáig már több mint 30 darabot adott át a kereskedelemnek (Fotó: MTI — Bárándi István felvétele — KS) Ligeti Attila üzemvezető (balról) a tv-nek nyilatkozik \ Fotó: Rockenbauer Pál A kráter, akár a Népstadion