Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
NÉPÚJSÁG 1983. december 21., szombat Társadalmunk ajándéka Épül az új békési szociális otthon A legtöbb ember úgy van vele, hogy a sok szép látványról, kellemes benyomásokról szívesebben beszél és ír, mint azok fordítottjáról. í Az utóbbival kapcsolatban valahogy így éreztem magam is, amikor jó néhány évvel ezelőtt a békési szociális otthonban jártam, ahol eléggé lehangoló kép fogadott. Jóllehet, most sem olyan rózsás a helyzet, ha az elavult melléképületeket, s az itt-ott omladozó, nyirkos falú helyiségeket veszem szemügyre. De most egy szempillantás alatt elmúlnak a bántó gondolatok, amint a jövő megnyugtató, és kézzel is fogható ígérete feltűnik előttem. Messziről is jól látszik a régi intézmény szomszédságában épülő modern létesítményrendszer, amely a leendő lakók minden kényelmét, kifogástalan szociális, egészségügyi, szórakozási és egyéb igényét elégíti ki a legkorsze-' rűbb berendezéseivel és felszereléseivel az elkövetkezendő időben. SzegényápoMa volt Szerencsére sem a fiataloknak, sem a középkorosztályba tartozóknak már nemigen mondanak sokat az olyan szavak, mint például ispotály, szegényápol- da, menház,' szegényház és így tovább. Pedig valamikor ezeket a neveket viselte, illetve ilyen funkciókat töltött be az egykori békési szociális otthon az átadástól (1873) egészen 1949-ig. Az intézmény múltját figyelemreméltó alapossággal dolgozta fel Pető Mátyás nyugdíjas párttitkár társadalmi munkában. A szociális otthon története c. mű a jelenlegi tervek szerint később nyomtatásban is megjelent. Érdemes bepillantani a kéziratba, amely egyúttal kitűnő keresztmetszetét adja — számos ténnyel, adattal alátámasztva — az indulástól napjainkig terjedő korszaknak. Amint olvashatjuk, az előző századokban a természeti csapások mellett a járványok okoztak sok szenvedést a lakosságnak. Például 120 évvel ezelőtt, 1863-ban szintén nagy aszály volt, aminek következtében sokan elszegényedtek. Szükségessé vált, hogy szervezett formában is segélyezzék a koldusbotra jutott embereket, és megfelelő ellátást kapjanak az idős betegek. Békésen az intézeti gondozás kérdését elsőként Gonda László főgimnáziumi igazgató, volt országgyűlési képviselő vetette fel, s 1863-bap már egy sze- gényápolda felállítását javasolta a közgyűlésen. A sok huzavona után végül felépült az intézmény, ahová 30 beutalt költözhetett be. Tíz évre rá bevezették a menházként működő inrtézményben a külső gondozást. Az élelmezéssel és a fenntartással kapcsolatos költségek fedezése okozta a leggyakoribb nehézséget. A századfordulón tapasztalt súlyos helyzeten még a növekvő adományokkal sem lehetett nagyon segíteni. Az előző időszakhoz képest 1924-ben javulást jelentett a vezetés feladataiA korszerű pavilonba a jövő év tavaszán költözhetnek be a lakók nak újraszabályozása, és a meglevő épület bővítése. Ugyanis így már el tudták különíteni a járványos és az idegbetegeket. Ma már furcsának tűnik, hogy — noha rendszeres volt az orvosi ellátást — az 1930-as években a boncmesteri feladatokat a borbély látta el, aki még a foghúzást is elvégezte . .. R fejlesztés további menete A felszabadulást követően, különösen az 1948-as esztendő hozott fordulatot a község egészségügyi, kulturális ügyeinek rendezésében. Az illetékesek hozzáláttak az időközben menházból szociális otthonná lett létesítmény karbantartásához és bővítéséhez. A fejlesztés folyamatosan haladt előre. A gondozottak száma a korábbi 50—60-ról 1962 és 1968 között már 100—110-re emelkedett, s szerény mértékben javultak az ellátás feltételei is. A közelmúlt, a jelen és a jövő körülményeiről a megkezdett beruházás állásáról Eperjesi József, a békési egyesített szociális intézet igazgatója tájékoztatott bennünket. A ’70-es években — mint mondotta — jelentősebb változások nem következtek be. Sőt, ami az egyes épületek akkori állagát illeti, 1977-ben a fürdőt és a mellékhelyiséget élet- veszélyessé nyilvánították, s le kellett bontani. Szinte ezzel egy időben elkezdődött egy 20 ágyas új szociális otthon alapjainak a lerakása, amelyet azután még inkább szükségessé tett az 1978-as földrengés és az 1980-as árvízveszély. Ez ideig felépült egy 50 személyes pavilon, valamint a kiszolgáló rész, s várhatóan jövő év tavaszán adják át rendeltetésének. De még mielőtt részletesen szólnánk a már elkészült, s a berendezés állapotában levő épületekről, hadd ismertessük néhány mondatban a mostani helyzetet. Az intézményben, amelyet a cukorkaüzem, a Hidasháti ÁG, a Start szövetkezet, valamint az 1. és a 3. sz. általános iskola már régóta patronál, a 70 idős emberről 14 nővér gondoskodik három műszakban. A mező- berényi otthont is ideszámítva több mint húszán várnak beutalásra. Egyre nő a magukra maradt öregek (főként tanyasiak) aránya. Sok rászorulónak a szomszédok, vagy a társadalmi aktivisták segítenek. Ugyancsak a békési szociális intézményhez tartozik a városi öregek napközi otthona is, ahol 30 idős embert látnak el naponta. A házi szociális gondozó szolgálatot 33 főállású, illetve tiszteletdíjas gondozónő látja el. Az 54 rászoruló közül 36-nak nincs közvetlen hozzátartozója (férje, felesége, vagy gyermeke), s így maguk a gondozók tekinthetők első számú hozzátartozóknak. Ideális környezet lesz Az intézmény vezetője nagy megelégedéssel szólt a megyei, valamint a városi párt-, állami és társadalmi szervek azon irányú erőfeszítéseiről, amelyek az építkezések meggyorsítását célozzák. Amint fentebb jeleztük, az első ütem befejezése, azaz az 50 személyes pavilon és a kiszolgáló épület átadása 1984 tavaszára várható. Megvan a szociális és kommunális feladatokra szolgáló rész, valamint a bekötő út, és működik a szennyvíztisztító berendezés. Átadás előtt a 600 adagos konyha, az étterem, a könyvtár és a büfé. Az új épületbe két liftet is felszereltek, s a vezetékes gázzal üzemelő kazánok biztosítják a kellemes, esztétikus, tiszta környezetet. Az intézmény körül hatalmas zártkert terül el, amely a rendezés után alkalmas lesz az idős emberek pihenésével, szórakozásával és munkájával kapcsolatos lehetőségek kihasználására. A 2—4 ágyas szobákból álló, 50-50 személyes három lakóépületre megvannak az anyagi eszközök. Az előirányzott 63 millió forintból ez év végéig csaknem 50 milliót használnak fel. A 4. ötven személyes pavilon létesítésére, és a megmaradt régi épület felújítására viszont még hiányzik az anyagi fedezet. Amint hallottuk, az átadás előtt a takarítást az intézmény részben saját munkával, részben társadalmi segítséggel kívánja megvalósítani. Manapság az öregedés folyamatában nem az egészségügyi, hanem inkább a szociális problémák kerülnek előtérbe. Az időskorúak hátralevő éveiket gazdagabb tartalommal szeretnék megtölteni, nem pedig a minél magasabb életkor mindenáron való elérésére törekszenek. A gerontológiai kutatás egyik ága — hangsúlyozta az intézmény vezetője — éppen ennek a témának a feltárását, és mélyebb elemzését tűzte ki célul. Bebizonyosodott, hogy a jómódnak nincs öregkort meghosszabbító szerepe. Ezért a szakemberek nem a túlterhelt, hanem a rendszerességen alapuló tevékenységet, a hasznos időtöltést, vagyis az élet ésszerű megszervezését, s nem utolsósorban a nyugdíjba vonulás gondos előkészítését javasolják az érdekelteknek. Ha majd teljesen elkészül Békésen a valóban nagyszerű kényelmet, és különféle cselekvési lehetőséget nyújtó új szociális létesítmény, minden bizonnyal megfelel majd ezeknek a követelményeknek. Bukovinszky István Felhívás! Előzzük meg a karácsonyfatüzeket! Az elmúlt években gyakran előfordult, hogy a szeretet ünnepének meghitt nyugalmát megzavarta a karácsonyfa- és lakástűz. Az ilyen nem kívánatos esetek megelőzése érdekében a megyei tűzoltó-parancsnokság felhívja a figyelmet a következő tűzvédelmi szabályok megtartására. A karácsonyfát a lakás olyan részében célszerű felállítani, ahol azt a tüzelőberendezések nem veszélyeztetik. A fenyőfát a feldőlés ellen megfelelően rögzíteni kell. A viaszgyertyákat, a villamosvilágító berendezéseket és a csillagszórókat úgy kell elhelyezni, hogy a karácsonyfa és az éghető anyagokból készült díszítések ne gyulladjanak meg. A gyertyák lángja felett legalább 30 centiméter távolságban éghető anyag ne legyen! A villanyvilágítás nem okoz tüzet, ha az égőknél és azok vezetékeinél az elektromos érintkezés hibátlan. Ezért a világítóberendezést — az elhelyezés előtt — célszerű átvizsgálni. A karácsonyfát világító gyertyák felkeltik a kisgyermekek érdeklődését. Ezért a szülők fokozottan kísérjék figyelemmel a kicsinyek játékát, a tűzgyújtó eszközök biztonságos elhelyezését. A gyermekeket és a tűzveszélyes berendezéseket ne hagyják felügyelet nélkül! Ha a karácsonyfa meggyulladna, elsősorban helyben célszerű eloltani. Ugyanis az égő fenyőfa elszállítása közben a tűz elterjedésének nagyobb a lehetősége, és égési sérülés is bekövetkezhet. Békés megyei Tűzoltó-parancsnokság „llmi igazán lényeges...” Azon a karácsonyon 1958-at írtunk, biztosan tudom, mert a könyv első lapján ott áll: „Kaptam 1958 karácsonykor”. A vaskos könyv afféle ifjúsági válogatás, úttörőknek ajánlva. Olcsó kötésű, nem különösebben vonzó külsejű — mégis kevés hozzá fogható ajándékra emlékszem —, s nemcsak azért, mert amire a fa alá került, rejtekhelyéről ki-kicsenve, félig már elolvastam. Ahogyan rongyölódtak a lapjai, egyre többet jelentett, általa olyan kincshez jutottam, ami csak szellemi-érzelmi hatásával mérhető. Ebben olvastam először arról, mégpedig Krúdy Gyula tollából, hogy „mit kíván a magyar nemzet”, s bár alig értettem belőle valamit, kívülről fújtam a Verlaine-verset: „A sík táj elomló unalomban ásít, s homokként világít a bizonytalan hó”. S ha képzeletben utazni vágytam, hála az az egyik novellának, mindig Indiába indultam, ahol „őserdeinek opálos mélyében nesztelen talpú tigris jár az ősi vadcsapásokon...”. S azok az apró történetek Kossuthról és Madáchról, Jászay Mariról, meg Ságvári Endréről és Ciceróról! Szép szokás, öröm az ügyesen választott ajándéktárgy, de másféle ajándékok, s másféle örömök fényesítik igazán ünneppé életünk egyes napjait — akár úgy, ahogyan számomra ez a könyv. Egy idős és egy fiatal emberrel beszélgettem ilyesfélékről a hideg decemberi napokon — véletlen, hogy éppen velük. S mert egyik téma hozza a másikat, természetesen szóba kerültek a hétköznapok dolgai is. Kellner Oszkár vidám, nyílt fiatalember, az a típus, aki mindig kész egy jó tréfára, akinél a harag legfeljebb tíz percig tart, s aki úgy akar boldogulni az életben, hogy közben nem felejti el: nemcsak kapni, adni is kell. Munkásember, a hajtóművek és festőberendezések békéscsabai gyárában dolgozik, a szakmája elektronikai műszerész. A munka mellett elvégezte az erősáramú technikumot, és művezető lett. Szabadkígyóson nemrég épült fel a házuk, a kislánya egy-, a fia négyéves, így Erzsébet, a feleség most gyesen van. — Hát, a házunk nem olyan még, mint amilyennek elképzeltük, de örültünk, hogy nagyjából megvan, s jót ültünk benne vagy két évig. Tudja, micsoda érzés, amikor az ember először csukja be maga után a saját otthona ajtaját?! Most már azért majd hozzálátunk, hogy teljesen rendben legyen — sorolja a 28 éves fiatalember. — Az építkezés? Nem is volt annyira veszélyes, mint gondoltam. Az biztos, hogy van mit törleszteni, meg a megélhetés, úgyhogy a fizetés koppanástól koppanásig tart. A pénzről a munkára, a gondokra terelődik a szó, s hamar kiderül, hogy a mindig vidám, kiegyensúlyozott embernek ismert művezető sem mindig derűs. — Előfordul velem is, hogy hullámvölgybe kerülök. Pont a múlt hónapban jártam úgy, hogy nem jött ösz- sze semmi, és a csúcs, hogy még össze is vesztem a kollégámmal. Akkor bejöttem és elővettem ezt — húz elő a kopott asztalfiókból pár sokszorosított lapot. — Ha ezt olvasom, mindig helyrebillent. Arthur Block: Murpholó- gia — betűzöm a címet, s találomra felolvasom az egyik elmésséget: „Katz törvénye: az emberek és országok ésszerűen cselekszenek majd, ha az összes többi lehetőséget már kimerítették”. — Mit gondol, tényleg? — Hát, tárgyalgatnak. Ami ezt az egészet illeti, én optimista vagyok: nem lehetnek olyan őrültek az emberek, hogy elpusztítsák önmagukat! — Itt a karácsony... — Ne is mondja — veszi elejét a kérdésnek — éppen mostanában beszélgettünk a fiúkkal, hogy a napi gondok, az örökös rohanás miatt úgy elmarad sok minden, amivel pedig szegényebbek leszünk. Mint ez az ünnep is, valahogy nem fordítunk rá akkora gondot, a fát is biztos az utolsó pillanatban tudjuk megvenni, igaz, a srácnak már megvan a kukás kocsi. Mintha kicsit röstellkedne a nosztalgia miatt, úgy mondja: számára a gyerekkori karácsonyok emléke idézi az igazi ünnepet, a készülődést, aztán a színes díszek fényeit. „Azok a díszek talán most is ugyanolyanok, csak felnőtt szemmel már máshogy látjuk” — vetem közbe. Rámhagyja. — "Az a baj, hogy mindig sietünk — tűnődik —, azt hiszem, az ünnepre is úgy kell készülni, készíteni magunkat, mint a színházba: az ember már napokkal előtte örül és vár. Ami meg az ajándékot illeti, nálunk nem szokás nagy dolgokat venni, csak apróságokat. Nekem már az ünnep, hogy mindnyájan otthon vagyunk, ott a fenyő, jó meleg van, esetleg ott az üveg bor is, és vetítek a fiamnak ... Mit is mondott Saint- Exupéry könyvében a róka a barátjának, a kis hercegnek?: „Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” * * * Flórika néni a 71 esztendejével óvatosan lépdel á csúszós falusi utcán Kétegy- házán. A patikába igyekszik, mert beteg a párja, elesett a biciklivel és csúnyán megütötte magát, aztán meg a boltba is benéz, tejet, kenyeret kell venni, és most jut eszébe, hátha kapna végre rajzszöget is. „Elkísérhetem?” — ajánlom fel segítségül a karomat, így ballagunk tovább. Nem panaszképpen, inkább csak hogy ne maradjon abba a szó, mondja, bizony az ő egészsége sem a legjobb, ráadásul a gyerekek máshol laknak. Nagyon rendes mind a kettő, de hát dolgoznak, nemigen jöhetnek csak hét végén. A fia most még akkor se, mert nemrégiben utazott Mexikóba, ott dolgozik egy évet. „Ne tessék aggódni, hamar eltelik az az egy év, és biztosan itt lesz az ünnepre az első levél is!” — vigasztalom. „Gondolja?” — pillant rám reménykedve, és a zsebkendője után kutat. — Fát talán nem is veszek — legyint az ABC-ben, ahol mindenki a fenyők között válogat — legföljebb egy ágat a vázába, az unokák, dédunokák kedvéért. Tavaly ilyenkor még disznót is öltünk, de most azt se. Egészség kell ahhoz is, meg kedv — igazgatja a szemüvegét —, azt mondom én, nincs annál nagyobb kincs, amíg az ember ellát, mint az egészség. A kirakatokat nézegetjük. — Van itt minden, csak pénz kell hozzá — mondja, inkább csak úgy maga elé. — Ha most, mint a mesé' ben, teljesülne egy kívánsága, mit kérne, mit választana? Meglepődik, aztán hátat fordít a kirakatoknak. — Minek arról beszélni, ami úgyse.lehet! Később, már búcsúzófélben még megkérdi: „Ugye nagyon messze van Mexikó?” ... Tóth Ibolya Fotó: Veress Erzsi
