Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
NÉPÚJSÁG 1983. december 24., szombat Emlékezés gyertyafénynél Ha lepereg az utolsó munkás év is Január elsejétől negyvén érát dolgoznak Három évtized, egy egész élet a családban, a családért — a világ legtermészetesebb dolga. Ugyanennyi küzdelmes esztendő egyetlen közösség, ötszáz, vagy ezer ember jobb sorsáért, együttes boldogulásáért talán már kevésbé mindennapi, s úgy lehet, több gond, ritkábban (akadó öröm forrása. Mi él, mi lakozik azok szívében, akik másokért, a többiekért vállalják a naponkénti megmérettetést, jó szándékaik nem ritka félreértésének kísértő veszélyét, mások bújának-bajának vállukra vételét, meg azt, hogy saját családjuktól vegyék el a közösség dolgainak intézésére áldozott többletidőt? Különleges lelkierő, mélyen gyökerező hit, vagy csak valamiféle nemes „beletörődés”, a sors fonalának kiszámíthatatlan gombolyodása tart meg egy embert száz csalódás, egészségkoptató összeütközések, sokasodó nehézségek után és közepette is évtizedekig ugyanazon a poszton? S mi történik, ha lepereg végleg az utolsó munkás év is? Hogyan tovább? Hogy minden szombat szabad, már természetes. Hozzászoktunk, élvezzük előnyeit. Az ötnapos munkahét bevezetésétől eltelt több mint két esztendő alatt bebizonyosodott: nem jelent különösebb gondot a gazdálkodásban a megrövidített munkahét. A termelés, a termelékenység a „megmaradt” 42 órában is a tervek szerint alakul, a teljesítmények nem csökkentek, hanem növekedtek. Mindez egy új rendelet, minisztertanácsi határozat kapcsán kerül ismét szóba, mely szerint 1984. január elsejétől kezdődően fokozatosan — előbb az iparban és az építőiparban — megvalósul a 40 órás munkahét. A Csepel Autó szeghalmi gyárában 1350-en dolgoznak, közülük kilencszázan — tehát a nagy többség — már 1982 január elseje óta 40 órás munkarendben. — Akkoriban az ötnapos munkahét bevezetésekor — magyarázza a gyár igazgatója, Boros Mihály — a két vagy több műszakban dolgozóknál engedélyezték, hogy ne 42, hanem 40 óra legyen a heti munkaidő. Ez annak idején keltett is némi feszültséget a gyárban. Azoknál ugyanis, akiknél 44-ről 40 órára csökkent a munkaidő, a bérfejlesztés — hogy a keresetük emiatt ne csökkenjen — 10 százalékos volt. Akiknél viszont csak 2 órával lett rövidebb a munkaidő, 5 százalékos bérfejA kedvezőtlen kémiai, fizikai és biológiai adottságú talajok megjavítására törekvő mérnökeink sorában az elsők között tiszteljük Ungh- váry Vilmos Jánost, aki éppen 150 éve, 1833 karácsonyának másnapján született Szarvason. Korának kiemelkedő mérnöki munkásságával emléke mindenképpen megbecsülést érdemel a későbbi nemzedékektől. Középiskolai tanulmányainak elvégzésére szülei a szegedi piarista gimnáziumba adták, és itt 1851-ben fejezte be tanulmányait, még érettségi nélkül. (Az érettségi vizsgákat Magyarországon csak 1852-ben vezették be.) Mivei a hazai felsőoktatási intézményeket igen szegényesnek találta, Bécsbe ment, és ott a mérnöki és gazdasági tanulmányait a Politechnikumban végezte. Ma úgy mondánánk, hogy dupla diplomát szerzett, mérnökit és mezőgazdaságit a Bécsben eltöltött hat év alatt. Diplomáinak megszerzését követően, 1858-ban hazajött és a nagyváradi püspöki uradalomban helyezkelesztést kaptak. Ez az ellentét most, a 40 órás munkahét kiterjesztésével megszűnik. — Az ötnapos munkahét bevezetése a gyárban jól sikerült. Az azóta eltelt két esztendő alatt termelésünk értéke 320 millió forintról 400 millióra növekedett. A mostani átállást — bár se méreteiben, se jelentőségében nem mérhető az előbbihez — hasonló eredménynyel szeretnénk véghez vinni. Hozzávetőlegesen az üzem négyszáz munkásának lesz január elsejétől rövidebb a munkaideje, ők béremelésben részesülnek emiatt. Ezzel párhuzamosan a kieső időalap ellensúlyozásaként szigorodnak a teljesítménykövetelmények. Naponta mindössze 24 perccel kell „kevesebbet” (időben) és „többet” (teljesítményben) dolgozni. — Ez nem okoz gondot a közlekedésben sem. Saját buszaink — összesen öt — hordják-viszik dolgozóinkat, vagyis a menetrend egyedül tőlünk függ. Tizenhat községből — Szeghalmot is beleértve — szállítjuk dolgozóinkat, de ezen a területen nemigen fordul elő probléma. A dolgozók természetesen örülnek: — Jól jön ez a 20—25 perc. Éppen hazaérünk addigra, ameddig máskor dolgoztunk — állapítja meg dett el, mérnöki munkakörben. A püspöki szolgálat kínos reguláit nem sokáig bírta a fiatal mérnökember, és 1859-ben állami szolgálatba lépett. Unghváry egyik korai szorgalmazója volt a vízszabályozásnak és az öntözőcsatorna-rendszerek kiépítésének. Részt vett az árvízjelző szolgálat megszervezésében, a korai belvízrendezési munkálatokban, az ármentesítési tervek kidolgozásában, és szorgalmazta az öntözéses gazdálkodást. Ebben a korszakában igen figyelemre méltó könyvet jelentetett meg Az alföldi szárazság és ínségről címmel 1863-ban. E művében a melioráció korai szakemberének tűnik, mert nemcsak a talajjavítás magasabb fokú módszereit igyekszik népszerűsíteni, hanem foglalkozik a vetésforgóval, talajjavító növények alkalmazásával, sőt az erdősávok telepítését is felveti. A könyvében leírt módszerek terjesztésének szorgalmazásával az ínséges esztendők elleni küzdelemre sarkall. Bere Imréné, aki esztergályos szakmunkás a gyárban. — Volt-e vita a munkakezdés és befejezés időpontja körül? — Egy kicsi igen. Szóba jött, hogy kezdjünk hatkor, mint a több műszakosok. Mások viszont amellett voltak, jöjjünk inkább fél nyolcra. Végül maradt a már megszokott 7 órai kezdés, ami a közlekedés szempontjából kedvezőbb. Mészáros Gyuláné, betanított esztergályos helyesel: — Inkább menjünk hamarabb haza, bár — fűzi hozzá — az sem lenne baj, ha nem kellene olyan koránvinni a gyereket az óvodába. Végül is — zárja le önmagában a vitát — az a lényeg, hogy rövidebb lesz a munkaidő. S emiatt senkit sem ér kár. A 40 órás munkahét bevezetése — ahogy a gyárigazgató mondta — minden bizonnyal jótékony hatással lesz a háztáji gazdálkodásra, a különmunka-vállalásokra, no és nem utolsó sorban a dolgozók hangulatára. Ez remélhetőleg meglátszik majd a teljesítményeken is, és jövőre ugyanúgy elmondhatják, mint az idén: tervüket 1—1,5 százalékkal túlteljesítették, minden kötelezettségüknek eleget tettek, és mindezt úgy, hogy az üzemben foglalkoztatottak létszáma a tervek szerint alakult. Szatmári Ilona Fotó: Fazekas László Szintén a népélelmezést szolgálóan propagálta a mesterséges haltenyésztést, amelyre különböző népszerűsítő brosúrákat adott ki, azzal az indíttatással, hogy mind a földbirtokosok, mind az állam hallgat szakvéleményére. Sajnos nem így történt, tehát Unghváry korában még nem beszélhetünk hazánkban fejlettebb mesterséges haltenyésztésről. Unghváry Vilmos János korának jól képzett mérnöke és mezőgazdája széles körű tevékenységet fejtett ki a múlt század második felében, és több vonatkozásban figyelemre méltó a hozzájárulása hazánk műszaki-tudományos fejlődéséhez. Mindezek ellenére különösebb elismerésben sohasem részesült, így élete vége felé elfordult a mérnöki tudományoktól és azok művelésétől. Inkább érdekelte a színészet, és a pozsonyi magyar színházi világról jelentetett meg publicisztikai munkákat. Nem túl korosán, Budapesten halt meg, 1902-ben. Dr. Bátyai Jenő Ma este gyertyák gyúlnak a feldíszített fenyőfákon Kovács Sándoréknál Murony- ban, Balázs Istvánéknál Gyomaendrődön, meg Keszthelyi Zoltánéknál is Batto- nyán. De fellobbannak, égnek az emlékezés lángjai is ... Kovács SÁNDOR: Mindig az emberek közt szerettem lenni — Ha eszembe jutott, gyorsan elhessegettem a gondolatot. Sose készültem én arra, hogy egyszer csak nincs tovább. Ez volt az életem mindig. Bennünket, a háborút is megélt fiatalokat nagyon megragadott az az új lehetőség, ami itt, a mezőgazdaságban nyílt negyvenöt után. Nem volt előttünk ismeretlen, idegen az összefogás. A mi családunk is kevésföldű volt. Vetni, aratni csak úgy tudtunk, ha három-négy szomszéd adta össze a gépre valót. Ott voltam hát a legelsők között, amikor itt Muronyban 1950-ben megalakult a tsz. Nekem ezóta a közös dolga a legfőbb gondom. Nehezen indultunk, mert nem volt könnyű jó belátásra bírni az embereket. Nagyon nagy munkával nagyon kicsi eredményeket értünk el. A legnehezebb ötvenháromtól—ötvenhatig volt nekem: a Nagy Imre programmal megindultak kifelé az emberek a csoportból. Mit mondjak erre? Akik akkor kiléptek, azok mind innen mentek, vagy mennek mostanában nyugdíjba. Ma már más világot élünk, hiszen harminchárom esztendő telt el azóta. De két dolog akkor, azokban az első időkben ivódott belém igazán. Az egyik, hogy ott szerettem lenni mindig az emberek között, a másik, hogy nem szerettem, ha nem dolgoztam többet a legtöbbet dolgozónál is. Ebből a mai napig nem szívesen engedtem. Itt, Muronyban hatvanhét —hatvannyolcra jött egyenesbe a szövetkezeti gazdálkodás. A három tsz — az Alkotmány, a Rákóczi, meg amelyikben én voltam, a Petőfi — 1960-ban egyesült. Akkor lett a Lenin. Hát az az öt-hat év megint nagyon nehéz volt, de már hatvan- kilencben annyit halmoztunk föl, hogy társulni tudtunk a kondorosi takarmánykeverőhöz, és közös sertéstelepet építettünk a ka- mutiakkal. Attól fogva mi mindig 15—18 millió forint nyereséggel zártuk az évet, boldog karácsonyokat ünnepeltünk. Ez a mostani talán egy kicsit szerényebb lesz, az aszály miatt, de a családok nem szenvednek szükséget semmiben, és szép ajándékot kapott a közös is: építőbrigádunk a napokban fejezte be a szarvasmarhatelep felújítását. ©ond az persze mindig van, nekem szerencsésen alakult a sorsom azzal, hogy bíztak bennem az emberek és a családom, feleségem is megértő, segítőkész volt. Várom is az ünnepeket nagyon, nálunk akkor van együtt a család: fiam, aki szintén mezőgazda, a lányaim, no meg az unokák. Ezt a zárszámadást még megcsinálom, aztán szeretnék égy nagyon nagyot, olyan igazit pihenni. Utána majd meglátom . .. BALÁZS ISTVÁN: Sohasem éreztem magam egyedül — Huszonhat év. Sokan mondják, egy idő után ösz- szefolynak az esztendők. Van ebben valami. Mi, régiek, itt, a gyomaendrő- di Leninben három évszámra azért mégis nagyon emlékezni fogunk életünk végéig. Az egyik az 1960-as. Abban az esztendőben még rizsünk is volt a Búzakalász Tsz- ben, ahol 1958-ban választottak elnöknek. Olyan csapadékos őszt azóta se éltünk meg. El lehet képzelni: már benne jártunk a decemberben, de még nem volt elvetve, lábon állt a kukorica és cséplésre várt a rizs. Ébren töltöttem az éjszakákat. Mi lesz itt? Jön a karácsony, s nekünk ilyen csúfságot kell megérnünk. Döntöttem. Végigjártam a tagokat: emberek, nincs mese, mindenkinek, aki él és mozogni tud, ki kell menni a földekre! Ebből aztán lett egy kis morgás, mindenki az ünnepre készült már, én is elbizonytalanodtam, de történt valami, ami azonnal megerősítette a hitem. Az egyik idős tagunkra magam szóltam rá: Jani bácsi, magára az utasítás nem vonatkozik, nehogy ki merjen jönni! Úgy kellett két embernek lehozni a kukorciföld- ről, mert beleragadt a sárba. Gyenge öregember volt már, de semmiképp nem akart cserbenhagyni bennünket. Huszonharmadikán estére mindennel készen lettünk, sokáig mondogatták még azután egymásnak az emberek, hogy „csak a Balázs Pityunak lett igaza”. Hát ilyen esetekből táplálkoztam én huszonhat éven át. Arra sose gondoltam, hogy elég volt. Talán csak egyszer fordult meg a fejemben: 1968-ban, amikor a Dózsa meg a Búzakalász egyesült, és létrejött a Lenin Tsz. Éppen tíz éve elnököltem, talán ezért. De ez csak egy pillanatig tartott. Nem bántam meg, hogy maradtam, pedig nemsokára nyakunkon volt az árvíz. Ez az az 1970- es esztendő, a másik nevezetes évszám, de ez sem hozott olyan nehéz helyzetbe bennünket, mint az idei aszály. Mi mindig nyereséggel zártunk, még az árvíz utáni évben is. Most meg valamennyi tartalék mozgósítása után is bajban maradunk, huszonhárom millió forinttal. Nem adta meg nekem a sors, hogy a hosszú évek alatt megszokott szép eredménnyel búcsúzzak el a kollektívától, de nem kesergek, olyan megértő tagsággal, munkatársakkal dolgozhattam együtt, akik mellett sosem éreztem magam egyedül. Nehéz helyzetbe került a tsz, de ez a tagság ezzel a nehézséggel is megbirkózik. Látniuk, tudniuk kellés látják is, tudják is, hogy a tsz nélkül ezt a karácsonyt most nem ünnepelhetnék úgy, mintha ez a nagy természeti csapás nem is ért volna bennünket! KESZTHELYI ZOLTÁN: Utasítgatás helyett okos, meggyőző szóval — 1965. január 2-től gazdálkodik együtt a battonyai Béke, a Kossuth, meg az Aranykalász Tsz. Képletesen mondom, hogy ekkor kaptam a legemlékezetesebb -karácsonyi ajándékot, mert miután engem választottak az új tsz elnökének, az „örökség” egy részét apámtól vettem át, tudniillik ő volt a Kossuth elnöke. Kötődésem azonban nem csupán ebben gyökeredzik. Ott voltam már fiatal egyetemistaként 1952-ben is, amikor a Békét alakították a faluban, 1960-ban jött létre az Aranykalász, ennek a megalakításában már mint gépállomási ember vettem részt, azután a járási tanács főagronómusaként dolgoztam. Tizennyolc éve vagyok elnök a Petőfi Tsz-ben, s elmondhatom, hogy hol a természeti adottságok, hol a közgazdasági feltételváltozások miatt, de örökös útkeresés jellemezte gazdálkodásunkat. A legszomorúbb két évünk az 1970—71-es volt, amikor elvitt a víz bennünket. Óvadékból éltünk, szanálták a tsz-t, s amíg a teljes körű melioráció meg nem kezdődött nálunk, már jó esztendőnek számított az, amelyben csak 600 hektárt borított el a belvíz. Hiába állt az ember szerettei körében a karácsonyfánál, nem tudta kiverni fejéből a gondokat. Szaladtunk a közös kis pénze után még az ünnep előtti napokon is, csakhogy fizetni tudjunk a tagoknak. A nehéz körülmények sok mindenre rákényszerítettek bennünket már jóval mások előtt: az ipari melléktevékenységek meghonosítására, az üzletelésre, a számítógép alkalmazására, a folyamatos közgazdasági elemző munkára, a háztáji bevonására a közös feladatokba. Olyan furcsán alakult a sorsunk, hogy. amikor a hetvenes évek első felében mindenkinek jól ment, mi vergődtünk, most meg, amikor a túlnyomó többségnek egyre több a gondja, a mi tsz-ünk virágzásnak indult. A meliorációnak köszönhetjük, hogy az idei az egyik leggazdagabb karácsonyunk. A tizennyolc év engem egy kicsit talán jobban elnyűtt, mint gondoltam volna, de ezt máshogy nem lehet csinálni, csak így: nagy-nagy türelemmel, a tagok gondja- baja, érdeke iránti megértéssel, utasítgatás helyett okos, meggyőző szóval, nyugodt légkör teremtésével, humánummal, és természetesen stabil családi háttérrel: Ez az utóbbi mindennél fontosabb! Kőváry E. Péter Megyénk szülötte »olt II melioráció korai mérnöke f
