Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-20 / 299. szám

1983. december 20., kedd Molnár Zoltán: r Megtartó erő L egutóbb éppen az Ol­vasó népért mozgalom I harmadik országos konferenciáján, november végén, Gárdonyban hallot­tam olyan felszólalásokat, melyek azt jelezték, hogy a feltámadó, élni akaró falusi közösségek meghökkentő erőfeszítésekre képesek. De itt-ott a sajtóban is olvas­hattunk ilyesmit mostaná­ban. A maguk erejéből vé­geznek el olyan közérdekű munkákat, melyek a város­ban lakóknak eszébe sem jutnának. Ügy látszik, ők nem tudták megszokni, hogy egyszerűen kapnak valami épületet, létesítményt „fe­lülről”. Azt tudják inkább magunkénak, amit saját ke­zükkel, pénzükön építenek. De akadnak '"olyan apró falvak, társközségek is, me­lyek egyszerűen nem nyu- gosznak bele a nemrégen még nekik szánt „Gyürüfü- sorsba”. Különösen; mióta hallják, hogy az irányító szervek szándéka is válto­zott. Párt- és állami vezetés, a sajtó, rádió, újságok, könyvek a falvak népesség- megtartó erejének a foko­zódásáról beszélnek. Ahol már nincs se ta­nács, se iskola, se gyógyszer- tár, se bolt, de még pap se, ott még mindig van leg­alább népfront, melyben összefoghat néhány jó aka­ratú ember. Különösen, ha még van könyvtár, a lehet­séges a könyvtár körül va­lami olvasókör, művelődési közösség, Röpülj páva kör, kertbarát- vagy honismereti kör, vagy a közösségi élet­nek bármely más csírája. Hiszen a legfontosabb ma is, mint Károli Gáspár óta a legfontosabb volt évszá­zadokon át, hogy legyen né­hány ember, aki legalább a magyar nyelvre lefordított bibliát el tudta olvasni. S ha életében még azonkívül is betűhöz jutott, már volt a közösségnek olyan magja, mely által a világ korszerű tudata és igénye megjelent az illető közösségben. Ma persze némileg másképp, mint a régebbi századokban. De a felelősséget vállalók kicsiny csapata épp olyan szükséges. Ma nem a temp­lom, inkább a könyvtár kö­rül. De ma is az a lényeg: van-e a falunak ofyan tu­datos, közösséget megtarta­ni, vagy feltámasztani akaró szellemi magja, mely körül felszikráznak a gondolatok, megfogalmazott, elvégezhető feladattá kristályosul a kö­zösségi — mai szóval: tár­sadalmi — munka vágya. A zt hiszem, a falvak né­pességmegtartó ereje valójában nem más, mint ennek az drszágnak a népességmegtartó ereje. Ha elfogynának a falvak, fo­gyatkozásnak indulnának a városok is, hiszen mind ez ideig a falvakból kapták az emberi, a munkaerő-után­pótlást is. Nemcsak Buda­pest, nemcsak Dunaújváros és Leninváros, hanem a ré­gi gyökerű Miskolc és Deb­recen is. Ezért, azt hiszem, nem is szabad beérni azzal, hogy a falun maradtak hősi erő­feszítéseit dicsérjük: lám óvodát, járdát, kutat építe­nek . . . Meg kellene szervez­ni azt is, hogy a városon la­kók segítsenek nekik. Ta­lán elsősorban ki-ki a saját szülőfalujának. Vagy ha ő már városban jött a világ­ra, hát a nagyapja szülőfa­lujának. De aki ős-városi, az is megkeresheti a szívéhez legközelebb álló, vagy va­lamilyen személyes kötöttsé­ge: házastárs, barát által közelebb hozható falut, mely­nek felvirágzása őt érzelmi­leg érdekeltté teszi a falu újjászületésében. Eszembe jut a negyven­ötös falujárás ... vagy a ké­sőbbiek. Először még lába­sokat is foltoztak, szerszá­mot, kutat javítottak. Évek múlva szövetkezeteket szer­veztek. Ma nem lábasfolto­zásról van szó, nem is any- nyira egy-egy célra kellene vállalkozni, mint inkább ha­zamenni, és abban segíteni, amit az otthoniak a legfon­tosabbnak tartanak. Karácsony van. Menjünk haza a szülői házhoz. Néz­zünk körül a szomszédok­ban is. Van-e még tiszta víz, nitrátmentes? Milyenek a házak, az utcák? Különösen ami közös: óvoda, iskola, boltok. Könyvtár van-e? S milyen? Miben lehetne a fa­lun — testvéren, rokonon, az otthonmaradtakon segí­teni? Nem helyettük, nem a fejük felett. Hanem csak úgy, hogy ők erősödjenek. Hiszen minél erősebb, te­herbíróbb, hatékonyabb az együtt lakó kis közösségek összetartozása, annál szilár­dabb, összeforrottabb a nagy közösség, a nemzet. Az ál­lam. Nagyobb az ereje. Nemcsak egy-egy közösség eszmél. Olvasom az újság­ban : országos tudományos tanácskozások folynak. Meg­indult egy folyamat. Talán majd megint mindinkább maga dönti el egy-egy kö­zösség, mire akarja fordí­tani közös energiáit. A társ­községek lakossága is ál­lampolgárhoz méltó módon töpreng, és határoz a maga dolgában. M ost majd elöljáróságo­kat szervezünk. Gon­dolom, ez nem befe­jezése lesz az önállóság fej­lesztésének. Inkább még az elején vagyunk. De kétség­telen, hogy sokáig szükség lesz még az elmaradást pótló külön — és különleges erő­feszítést igénylő — áldoza­tokra. A legdrágább árucikk az egészség Az amerikai U. S. News and World Report című he­tilap egyik legutóbbi számá­ban nagy visszhangot keltő cikk jelent meg az amerikai orvosi szolgáltatások árairól, amelyek miatt sok amerikai egészségügyi ellátása került veszélybe. A kórházi ágy na­ponta átlagban 190 dollárba, a sebészorvosi beavatkozás 3500 dollárba, az érzéstelení­tés 600 dollárba, egy pint (0,47 liter) vér 85 dollárba, az intenzív ápolás naponta át­lag 490 dollárba, a műtőte­rem igénybevétele 2790 dol­lárba, a kórházban kapott gyógyszer 1190 dollárba, a röntgenvizsgálat 720 dollár­ba, az orvosi felszerelések igénybevétele 2760 dollárba, a laboratóriumi vizsgálat 1410 dollárba kerül. Ezek a költségek helyenként és esetenként változhatnak. Hogy mindez mit jelent konkrétan egy-egy beteg ese­tében, azt a következő pél­dák érzékeltetik: — Barbara Saltwick a bos­toni városi kórházban gyo- morrákműtétnek vetette alá magát. A műtétért és 37 na­pi kórházi tartózkodásért 238 098 dollárt kértek tőle. — Egy másik nőbeteg, aki erős fejfájás miatt Houston­ban elsősegélyt kért, kétnapi kórházi megfigyelés után 1226 dollárt fizetett, — Egy férfinak egy térd­műtét és két és fél napi kór­házi ápolás 12 046 dollárba került. Szombati bazár Hajnalban még mínusz 5 fokot mutatott a hőmérő, később egyre jobban kúszott felfelé a higanyszál. Szikrázó napsütésre ébredt szombaton a város. Megélénkült az utca, hömpölygőit a tömeg a Tanács- köztársaság útján. Karácsony előtti han­gulatban úszott a megyeszékhely. Előt­tem vászoncipös, töpörödött öregasszony csoszogott, kezében szatyor és fenyőág. — Boldog karácsonyt, néni — szólítot­tam meg. Rebbent a tekintete és halkan válaszolt: — Egyedül ünnepelek — igazgatta fe­kete keretes szemüvegét. — Olcsó szalon­cukrot szeretnék venni, de csak a drágáb­bikat kínálják. Az aranybazárban, a büfé előtt két fia­tal lány üvegből sört ivott. A fehér bun­dái biztatta a társát, hogy siessen kor­tyolni. Átvágtak az úttesten, az áruház irányába. Bömbölt a hangszóró: — Vidám est lesz a Kossuth étterem­ben. Fellép: Horváth Pista, Radványi Barna... Az élelmiszer-pavilon szűk bejáratában alig volt levegő. Beálltam a sorba. Pipa­dohányt, körtebefőttet, vörös bort aján­lottak 30—50 százalékkal olcsóbban. Idős bácsi furakodott át a tömegen, hóna alatt kopott aktatáska. Rám nézett: — Vegyen maga is bolgár befőttet, 11 forint egy üveggel. A bor hasonló a bika­vérhez. Nézze, van aki egész ládával vá­sárolt. Az ÁFÉSZ ideiglenes üzletét ostromolták az emberek. Nem csoda, hiszen narancsot mértek. A másik oldalon kirakott plüss játékok és egyebek érintetlenül árválkod­tak a polcokon. — Megéri itt ácsorogni? — léptem oda a testes asszonysághoz: — Vidékről jöttem, nálunk a piacon a maszek 50 forintért árulta a narancs kiló­ját — mondta megvetéssel. Az XJniverzál sátrában játékok, ajándék- tárgyak, illatszerek kínálták magukat. Aktfotóval ,.díszített” naptárt lóbált ászéi. Az egyik fiatalember csóválta a fejét: — Mennyire fázhat a szerencsétlen. .. Az eladóknak viszont nem volt idejük panaszkodni. Ide-oda szaladgáltak. Kínál­ták a leértékelt otthonkát, az ágyneműt és az eredeti zöldalma-szappant. — Meglepetés? — kérdezett vissza a kerek képű fiatalasszony. — Én már megvettem az ajándékot az áruházban. Egy kicsit későn jött ez a karácsonyi vá­sár. Gondoltam, hogy esetleg kapok he­gót a nagyobbik gyereknek. Tévedtem, így csak nézelödök. A Mütyür kuckóban ketten toporogtak és osztogatták a pici ajándéktárgyakat. Gyerekek készítették — gyerekeknek. Amott a durva deszkából ácsolt színpa­don rajzlapok, zsírkréták. — Tessék, lehet rajzolni! Te mit sze­retnél karácsonyra? — biztatgatták a ki­csinyeket. Körülállták az állványt, és míg a ke­zük el nem gémberedett, rajzoltak. Fe­nyőfát, rajta és alatta sujtásokkal, csillo­gó díszekkel, rengeteg játékkal. A kis­lány makacsul lesütötte a szemét, az any­ja mérgesen rászólt: — Csak te lehetsz ilyen buta, most raj­zolhatnál kedvedre... Gazdag áruválaszték, olvastam a rek­lámszöveget, miközben megbotlottam az egyik gödörben. Persze, volt itt sok min­den, ami a jó hangulathoz szükséges. Sült kolbász, szendvics, forralt bor... Üres dobozokat, poharakat sodort a szél. A cukorkaárus sátrában törökméz, kókuszos csemege, mézeskalács. Üres kézzel még­sem illik haza menni. Vettem 10 deka krumplicukrot, 8 forintért. Múló emlék, de legalább édes ... — seres — Ismerkedés, barátság, kultúra Beszélgetés a Magyar—Szovjet Baráti Társaság munkájáról Dányi Pálnéval, a békés­csabai vasutas művelődési ház igazgatójával a Magyar —Szovjet Baráti Társaság munkájáról beszélgetünk. Először is arról, hogy ez a tevékenység az évtizedek fo­lyamán bensőségesebb lett, s ezért nem is olyan látvá­nyos. — Azért a híre messzire elmegy. Tavaly például az­zal keresett föl bennünket egy fiatalember Kamcsatká­ból, hogy neki azt mondták: ha Magyarországra jön, el ne kerülje a csabai vasuta­sokat, mert azok nagyon szeretik a szovjet embereket. S ez így igaz. — Személy szerint mióta van kapcsolatban a társaság­gal? — Szinte megalakulásától, de a szovjet emberekkel még élőbbről. Gyereklány voltam Buda ostroma alatt, amikor édesapám tífuszt ka­pott, s a súlyos betegségből a szovjet katonák mentették meg. Gyógyszerrel, kezelés­sel, élelmiszerrel. Ez olyan meleg, baráti gesztus volt a vérzivatarban, amit soha el nem felejthetek, s olyan in­díték, amely meghatározta a későbbiekben emberi, kö­zösségi, még a népművelői tevékenységemet is. Mun­kám során sok szovjet bará­tot szereztem, akikkel évek óta levelezek, van köztük vasutas, professzor, szövőnő és pártfunkcionárius is. — Ha szovjet turistacso­port látogat Békéscsabára, a vasutas művelődési házat biztos, hogy fölkeresi. Min­denfajta korosztály jön? — Igen, de a fiatalabbak többen vannak. S hogy iga­zán jól érezzék magukat, fiatalok társaságáról gondos­kodunk. Rengeteget segít ebben a KISZ csomóponti bizottsága és az alapszerve-' zetek. Kiemelten és szívesen foglalkoznak a szovjet ven­dégekkel, s túlzás nélkül mondhatom, remekül lehet együttdolgozni velük. — A mi fiatalságunk is felkeresi a Szovjetuniót? — Aki megteheti. Bár még többen mennének, mert akik kint voltak, és megis­merték az ottani életet, az embereket, azoknál a ba­rátság egy életre szól. S ők a legjobb propagandistái a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saságnak. — Ez a művelődési ház már nyolcéves, és jóval több lehetőséggel működik, mint a régi. Mióta itt vannak, hány szovjet csoportot fo­gadtak? — Évente nyolcat-tízet, s így az esztendők folyamán igen sokan megismerték a művelődési ház munkáját, az itt dolgozókat egy kellemes délután vagy este közös el­töltésével. Nekünk is él­mény együtt lenni azokkal a vendégekkel, akik a Szovjet­unió legkülönbözőbb tájai­ról jönnek, s az ottani va­rázst is magukkal hozzák. S öröm számunkra, hogy mindig jó benyomással tá­voznak, s az így kialakult is­meretség a két nép barátsá­gát erősíti. — A kulturális programok­kal egybekötött vendéglátá­son kívül még mit tesznek? — Több klubunkban fo­lyik az Ismerd meg a Szov­jetuniót című előadássorozat. Állandóan foglalkozunk az orosz és szovjet zenével. Fú­vószenekarunk a nyáron egyhetes turnén volt Penza megyében, és nagy sikerrel koncertezett mindenütt. Évek óta megrendezzük — siker­rel — a több szintű vetélke­dősorozatot, Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel. Lá­togatást tettünk a Szovjet Kultúra Házában, és a könyvtárunk bő választékot nyújt a szovjet művekből, hetilapokból, folyóiratokból olvasóinknak. Azok a vas­utasok pedig, akik jutalom­üdülésen jártak kint, beszá­molnak élményeikről, és sza­porodik állandóan azok szá­ma. akik békevonattal, vagy egyéb szervezett formában szovjet utakra mennek. Vass Márta A férjek elveszítik magabiztosságukat Ügy látszik, sok férfi öntuda­ta jelentős mértékben gyengül a házasságkötés után. Erre az eredményre jutottak Christina Taddei és Johann Röhl pszi­chológusok 135 házas, és 178 nem házas pár viszonyának tanul­mányozása alapján Hamburg­ban. A hamburgi egyetem által közzétett tanulmány szerint mindkét csoport tagjai egyenlő arányban voltak megelégedve partnereikkel. A szexuális hű­ség tekintetében a nem házas párok a pszichológusok meg­figyelése szerint türelmesebbek, mint a házasok. „Különösen a nem férjes nők magabiztosak és függetlenek, és a házas férfiak a legbizonytalanabbak és leg- önállótlanabbak” — állapítja meg a tanulmány. A szabad idő kialakításánál a házaspárok arra hajlanak, hogy szabad idejüket partnerükkel töltsék el, míg a nem házasok in­kább barátaikat keresik fel, partnerük nélkül is. A nem há­zasok átlagosan öt évig, a háza­sok tizenkét évig élnek együtt. A nem házasokat inkább zavar­ják a gyerekek, mint a házaso­kat — foglalták össze tapaszta­lataikat a pszichológusok. A nem házas párok együttélésüket nem „próbaházasságként”, ha­nem szilárd partneri viszony­ként fogják fel — állapította meg a tanulmány. „Ami a megkérdezetteknek a házasságról vallott nézetét illeti, a nyilatkozatok a várt különb­ségeket mutatták” — írták a pszichológusok. A nem házasok úgy vélték, hogy a partnerek házasságkötés nélkül jobban törődnek egymással. A házasok ezzel szemben azt vallották, hogy aki komolyan gondolja a partneri viszonyt, annak ezt a házassággal nyíltan meg kell mutatnia. tárgyalóteremből Enyves kezű éjjeliőrök A napokban a battonyai járásbóróság nyolc vádlott ügyében hirdetett ítéletet. Közülük hármat — Janovics Dezsőt, Irhás Zoltánt, Álgya Istvánt — lopás bűntette mi­att, a többieket pedig orgaz­daságért vonta felelősségre. Szemesnek áll a világ. Ügy látszik, ezt a mondást ala­posan eszébe véste a 22 éves Janovics Dezső. Ami a keze- ügyébe akadt, az hozzá is ragadt. Az egyik alkalommal meglátogatta Battonyán egyik ismerősét. Amikor ész­lelte, hogy senki sincs oda­haza, a színből két gázpa­lackot vitt el. Egy darabig az ÁTEV battonyai üzemé­ben dolgozott. Onnan lopott el egy satut, egy hegesztő­pajzsot, meg egyéb dolgokat. Majd nagyobb vállalkozásra adta fejét. Elhatározta, mun­kahelyet változtat. Hát ne menjen el . üres kézzel. Ki­szemelt két zsák PREMIX- et. Értéke meghaladta a kétezer forintot. A két zsá­kot az üzemen kívül, a ke­rítés mellé helyezte. Ahogy beállt a sötétség, barátjával, Irhás Zoltánnal elszállították kerékpáron. Az egyik zsák Irhásé lett, a másik pedig az övé. Hamarosan túladott raj­ta jó pénzért. Egy másik al­kalommal a battonyai Dózsa Termelőszövetkezetből tulaj­donítottak el egy 2 ezer fo­rint értékű villanymotort. Március elsejétől már mind a ketten a battonyai Petőfi Termelőszövetkezetben dol­goztak. Éjjeliőrök lettek. Ál­gya József is ebben a beosz­tásban dolgozott. A termelő- szövetkezet megfelelőbb em­berekre nem is bízhatta vol­na a közös tulajdon védel­mét. A bíróság megállapítot­ta, hogy bűncselekményeik zömét éjjeliőri munkakörük felhasználásával követték el. Együttesen és külön-külön károsították a társadalmi va­gyont. Ki hol érte. A cselek­mények elkövetésében előre nem állapodtak meg. Rend­szeres haszonszerzésre -sem törekedtek, a pillanatnyi pénzhiány ösztönözte őket a bűncselekményekre. Az or­gazdáktól kapott pénzt egy­más között megosztották. Tehát mint éjjeliőrök, ahe­lyett, hogy védték volna a szövetkezeti vagyont, úton- útfélen fosztogatták. Jano­vics a munkába lépését kö­vető napok egyikén már bűncselekményt követett el. A magtárból 61 darab zsákot tulajdonított el, s eladta őket a Battonya—Dombegyháza és Vidéke ÁFÉSZ darálósának, Budai Sándornak, aki tudott a zsákok eredetéről. Több bűncselekményt közösen követtek el. Április elején Janovics Irhással az éjjeli órákban elindult az 1. számú telepen levő termény- tároló magtárhoz. Az. abla­kon keresztül hatoltak be. Egy 100 kilogramm súlyú, több mint 6 ezer forint ér­tékű fóliatekerccsel hagyták el a termelőszövetkezet te­rületét. A temetőbe rejtették el, de még az esti órákban áruba bocsátották. Timotity János meg is vette. Ő is sej­tette, hogy a fólia lopásból származik. Jól tudta azt is, hogy a két ismerőse hol dol­gozik. Az előző hónapban ugyanis Janovics közölte ve­le, hogy mint éjjeliőr a bat­tonyai Petőfi Termelőszövet­kezetből különböző takar­mányféleségeket tudna el­hozni. Ajánlatát elutasította. Hamarosan találtak mást, aki ráállt a vételre. A követke­ző alkalommal, amikor ve­tőmag kukoricát és takar­mányt tulajdonítottak el a termelőszövetkezetből, már egyenesen Szabó István la­kására vitték, aki az előző megbeszélés alapján meg is vette. Az akcióba később Ál­gya István is bekapcsolódott. Jó ideig a termelőszövetke­zet raktára kiapadhatatlan pénzforrásnak bizonyult. De addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Nem elé­gedtek meg egy-két zsák ta­karmány eltulajdonításával, egyre többre fájt a foguk. Április 12-én este Janovics és Irhás a termelőszövetke­zet istállójából kivezettek egy lovat és befogták a ko­csiba. A magtár elé hajtot­tak. Megpakolták a kocsit 11 zsák borjútáppal, 2 zsák szó­jababbal, egy zsák vetőmag­kukoricával. Aztán elindul­tak a szállítmánnyal. Pechük- re, a vasúti síneken a kocsi felborult. Otthagyták, még a lovat sem fogták ki. Így vonták magukra a figyelmet, s hamarosan fény derült a korábban elkövetett bűncse­lekményekre is. A battonyai járásbíróság Janovics Dezsőt egy év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésül két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Irhás Zoltánt egy évi szabadságvesztésre és két évi közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság. Ál­gya István 4 hónap szabad­ságvesztést kapott, és 4 ezer forint pénztbüntetést. A sza­badságvesztés végrehajtását a bíróság azonban két évi pró­baidőre felfüggesztette. A többi vádlottat a járásbíró­forint pénzbüntetést. A sza- illetve szabálysértés miatt vonta felelősségre, és próbá­ra bocsátást is alkalmazott. Az ítélet nem jogerős. Az elsőrendű vádlott, Janovics Dezső enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents