Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-05 / 262. szám
1983. november 5., szombat Kardoson K ardos ugyancsak új településnek számít. Széles utcái, szép családi házai árulkodnak fiatalságáról. Az 1952- ben alakult örménykútból, 1969-ben szakadt ki a település, és vált önállóvá. Aztán 1977-ben Örménykúttal közös tanácsa lett Kardosnak, hogy végül 1982. január 1-ével — e két, egymásnak szinte tükörképet alkotó település — egy harmadik tanácshoz, a csabacsüdihez kerüljön. Azóta csak kirendeltség működik Kardoson, ahol azért igyekeznek a lehetőségekhez képest megelégedésre elintézni az 1104 lakos ügyes-bajos dolgait. A lakosság 67 százaléka ma is tanyán él. De a villamosí- tatlan tanyákat egyre többen számolják fel, s építenek bent, a faluban. Megéri, hiszen a közművesített telkeket olcsón, mindössze 15 ezer forintért adja tartós használatba a tanács. A víz minden utcában bent van, s megoldott a csapadékvíz elvezetése is. A házak szinte mindegyikében van televízió, rádió, s a háztartások is gépesítettek. Jó föld van Kardos határában, s az Egyetértés Termelőszövetkezet jelenti a biztos megélhetést az itt lakóknak. Van óvoda, s a majd száz általános iskolás közül a végzősök mindegyike továbbtanul. Jó az egészségügyi ellátás, s a tanács a közeljövőben szeretné megoldani a gyermekszakorvosi ellátást is. Kardos minden harmadik családjában van személygépkocsi. A jobb életet az emberek szorgalmas munkával teremtették meg: majd minden család foglalkozik háztáji állattartással. A település a fejlődéshez sokat kell a saját erejére támaszkodjon. Mégis elhatározták, hogy a tanácsháza épülete mellé építenek egy 200 négyzetméter alapterületű nagytermet, amely majd otthont ad kulturális rendezvényeknek, de szolgál tornateremként is, vagy lakodalmak színhelyeként, s a termelőszövetkezet is itt rendezheti közgyűléseit. Az 1 millió 800 ezer forintos beruházáshoz a tsz 500 ezerrel járul hozzá, a tanácstagi csoport is erre fordítja anyagi lehetőségeit, s a felhívás nyomán a lakosság is hozzájárul az építkezéshez pénzzel, munkával egyaránt. A többit a tanács állja. Látogatásunk alkalmával arra voltunk kíváncsiak, hogyan élnek ebben, a szemre is szép, módos községben az emberek. Vajon mit jelent ma kardosinak lenni? Nem olyan könnyű itt hagyni... Kiss György és Varga Ilona október elsején kötöttek házasságot. A fiatalok a lány édesanyjánál, Varga Pálnénál húzzák meg magukat mindaddig, míg önálló otthont nem tudnak teremteni. Ilonka Békéscsabán, a szlovák gimnáziumban tanult, most Kondorosra jár dolgozni a Szirén varrodájába. Ö a legkisebb, a kilencedik gyerek a családban. Nevetve mondja, hogy nem fél a munkától, meg kellett tanuljon itthon mindent. A háztartási munkát, s a jószágtartást is. Férje a helyi termelőszövetkezet építőbrigádjában dolgozik. Először mi másról, mint a lakodalomról, az esküvőről beszélgetünk. Ami bizony belekerült a családnak — szerény esküvőről van szó — vagy húszezer forintjába. De a jó testvérek — s ezt már az édesanyja mondja — mindig számíthatnak egymásra. így lesz ez biztos Ilonkáék fészekrakása esetében is. Segítség akad bőven, hiszen a fiatal férjnek is van hét testvére. Ahogyan Kardoson oly sokan, Vargáék is korábban tanyán éltek. A kilenc- gyermekes édesanya mégis szinte fiatalnak látszik, pedig igen keményen dolgozott egész életében. Most már, hogy egy fiút kivéve minden gyermeke kirepült a fészekből, valamivel könnyebb neki. A tsz-ben portás, és kiegészítésként mindig ott a jószág a nagy kert előtti ólban. Elégedetten, mosolygósán hallgatja, mikor a lánya, Ilonka arról beszél, hogy hamarosan nekivág az érettséginek, na meg a házépítésnek. Kicsit csodálkozunk, mikor Ilonka határozottan kijelenti: — Nem megyek én sehova ebből a faluból. Nem olyan könnyű itt hagyni, hiszen szeretem... Mert ennek a szép településnek egyetlen komoly gondja van csak: kevés a fiataloknak a munkalehetőség helyben. Kevés? Egyedül a termelőszövetkezet. De aki nagyon ragaszkodik hozzá, mint Ilonka, valami megoldást keres magának — még álmait félretéve is —, hogy otthon maradhasson. A családban sok menyasszonyt kiszolgált már ez a ruha. Eddig szerencsét hozott, ami Ilonka és édesanyja mosolyából is kiderül Várják a kenyér érkezését A Szarvasi ÁFÉSZ 16-os önkiszolgáló vegyesboltja közel van a Békéscsaba— Budapest közötti főúthoz. Van ebben a boltban vas-, papír-, vegyi áru, ruházati cikk, élelmiszer. Mindenből csak annyi, amennyi hamar gazdára talál. — A havi forgalom 250 ezer forint — mondja Melis Jánosné üzletvezető-helyettes. — Nem csekélység — je- gvezzük meg. — Szívesen jönnek hozzánk a kardosiak, de a környékbeliek is. Dél van, egyesek a kenyér érkezését várják. — Szarvasról kapjuk a kenyeret és a péksüteményt is. Ma egy kicsit késik a szállítmány, de sajnos, más napokon sem érkezik sokkal hamarább. — Pljesovszki Mihályné eladó érettségi után —szakma nélkül — került a boltba. Megszerette az itteni munkát, és elhatározta, hogy elvégzi a szakmunkástanfo- lyamot. Melis Jánosné helyesli az elhatározását, és így jellemzi a fiatalasszonyt: — Magdi kedves, udvarias, figyelmes. Az alapok tehát megvannak arra, hogy jó kereskedő legyen. Persze még meg kell tanulnia a szakmát. Körülnézünk a boltban. Az ízlésesen elrendezett áruk közt még a nagyobb városokban hiánycikknek számító árukat is találunk. A kiszolgálás gyors és pontos. Az újjávarázsolt boltban az az érzésünk, mintha nem is 200 kilométerre Budapesttől lenne... Újságolvasó község A postahivatal előtti terület eléggé elhanyagolt. Nincs fa, nincs virág, csak fű és gaz. No, meg néhány elszórt vasdarab. Juhász Jánosné, a posta- hivatal vezetője a rosszul záró ajtók, ablakok miatt panaszkodik. — Miért nem javíttatja meg? — kérdezem. — A postaigazgatóságtól levelet kaptam, melyben közük, hogy ha találok kivitelezőt, akkor csináltassam meg. De én csak levélben vagy telefonon kereshetek kivitelezőt, mert egyedül vagyok, és munkaidőben nem hagyhatom itt a hivatalt. Ez ismétlődik évről évre, és minden marad a régiben. Egy másik témára is rátérünk. — Mennyi az újságolvasó Kardoson ? — kérdezzük. — A Békés megyei Népújságra 145-en, a Népszabadságra 78-an, a Szabad Földre 191-en, a Nők Lapjára 79-en, a Képes újságra 113- an fizetnek elő. S mivel mintegy 300 család él itt, levonhatjuk a következtetést : Kardos újságolvasó község. Milyen meggyet ajánl? Az Egyetértés Tsz 1970- ben 20 hektáron telepített meggyet, amit később még 8 hektárral gyarapítóit. Tavalyelőtt újabb 23 hektárral növelték a területet, amelyen 1985-ben fordulnak termőre a fák. Mindezekről Hruska János, a kertészet brigádvezetője tájékoztat, aki azt is elmondja: a téesz vezetői arra számítottak, hogy a meggyet jó áron lehet majd eladni. Tavaly 24 vagon termett, volt is keletje. A kertészet nyereséggel zárta az évet. Az idén az aszály miatt mindössze 13 vagon termett, amit az előző évinél csak alacsonyabb átlagáron lehetett értékesíteni. A nagyobb hányad ugyan exportra került, de azért is kevesebbet fizettek. — Mik a kilátások? — A területet nem növeli és nem is csökkenti a téesz. Talán a fajtákat kell folyamatosan megváltoztatni. — Milyen meggyet ajánl a kistermelőknek? — Az én kertemben meteor, pándi és cigánymeggy van. A meteor helyett azonban inkább az érdi bőtermőt ajánlom. Az oldalt készítették: B. Sajti Emese, Pásztor Béla, Veress Erzsi. Naponta 60 vidéki hívás Őszintén szólva nem tudjuk, hogyan is nevezik hivatalosan a jó öreg „dugdo- sós” telefonokat. Arról viszont meggyőződtünk, hogy Kardost bizony nem nagyon könnyű akár Békéscsabáról sem felhívni. Pedig a telefonközpontban nincs idő horgolásra, olvasgatásra. Hiszen naponta 60, vidékről jövő vagy menő hívást kell lebonyolítani a helyi beszélgetéseken kívül. A kardosi posta dolgozói aligha reménykedhetnek abban, hogy hamarosan bekapcsolják őket a crossbar hálózatba. Addig is így marad az élet egyik központja a jó öreg telefon- központ. Negyvenhét hízót adott le Amikor a kapun belépünk, Szloszjár György széles mozdulattal mutat a házra és a portára, miközben mondja: — Ezért már 52 éve dolgozom. — Nem túlzás egy kicsit? — szólunk oda neki. — Nem, mert hétéves koromban mentem el szolgálni, és jelenleg 59 éves vagyok. Most a téeszközpontban gondnok. Régebben 12 évig anyakoca-gondozó volt. Nagyon szép a családi háza. Ragyogó tiszta az udvar, fehérre meszelt falú a melléképület és a Moszkvics személygépkocsiját elrejtő garázs. Az udvart vaskerítés választja el a gazdasági — Mennyit tervez jövőre? — Igyekszem nem csökkenteni az állományt. Az idei nagy szárazság miatt ugyan a háztáji földemen jóformán semmi sem termett, de a téesz gondoskodik arról, hogy mindenhez hozzájussunk, amire szükség van. Vettem 100 mázsa kukoricát, 50 mázsa árpát, 50 mázsa búzát, van lucerna és van táp. Kasnyik János, a téesz felvásárlója így jellemzi Szloszjár György gazdaságát: — Nem hiába javasoltam, hogy ide látogassunk el. Mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt az elsők közé tartozik. résztől, ahol az ólakban 5 anyakocát, 28 süldőt és 5 hízót számolunk meg. — Ebben az évben 47 hízót adtam le,' amelyből 16 exportra került — büszkélkedik joggal Szloszjár György. — Ebben — folytatja Szloszjár György — a feleségemnek nagy része van. Csak az a baj, hogy az ő munkája után nem jár nyugdíj, bár hét évig besegítőként is dolgozott a té- eszben. A kardosi általános iskolában szlovák nyelvet is tanítanak. Az elsősök, Ruzsinszki Mihályné tanító néni irányításával, lelkesen fújják a szlovák gyermekdalokat
