Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-12 / 267. szám
CH2ÜS23“ 1983. november 12., szombat 1983. október 9., vasárnap. Vasárnap délelőtt. Október kitesz magáért, vitézkedik. heveskedik. nyarat játszik. Lászlóffy Aladár értem jön a Szamos-parti szállodához, kicsit késik, szabadkozik, persze teljesen feleslegesen, máris indulhatunk. Pénteken beszéltük meg a mai találkozót, tudtam, nekem adja egész napját. Mint ahogy eddig is már oly sokszor. Tizennyolc esztendeje találkoztunk először, akkor Tordára kísért — szívesen, mert maga is tordai —, aztán bejártuk a tordai hasa- dék szívszorító világát, megnéztük a fejedelmi házat, a református parókián elhelyezett Petőfi emléktáblát, voltunk persze Enyeden is. bekukkantottunk Csombord- ra, ahol ugyancsak költő. Csávossy György a legjobb pince gazdája, ittunk a pincegazdaság híres borából, a plébánosból, s azután is. akárhányszor Kolozsvárott jártam Lászlóffy Ali hívott, leültetett, megvendégelt, nála mindig otthon voltam. Felolvasta verseit, adott köteteiből. nagyon egyek voltunk mi mindig, mindenütt. És viszonzásul lefilmeztem, megörökítettem az utókornak. sok-sok erdélyi íróbarátommal egyetemben. — Hová menjünk, Tibor? — Kimehetnénk a Házson- gárdba ? Már indultunk is. A Sétatér fái alatt, nem sietve, élvezve a délelőtt színeit, a fák aranysárga villózását. a város lüktetését. Házsongárd. Mindig is szerettem a temetőket. Azt a szegedit is. amelyben a rokonságom és édesanyám fekszik, s büszke vagyok, hogy szinte karnyújtásnyira Dugonics András sírjától. De amikor 1956 nyarán először jártam a há- zsongárdi temetőben, ott találtam Erdély évszázadait, írókat, tudósokat, felfedezőket. művészeket, színészeket. papokat. És ma már barátaimat is. Akik idő előtt elmentek. Házsongárd. Milyen muzsikája van ennek a szónak. Tudom a jelentését, hogyan változott az egykori német elnevezés erre a daloló, zsongó temetői névre. Itt vagyunk máris a Felek lábánál, a Felek-hegy aljából indulunk felfelé, a domboldalon. Azt mondják e temetőről. egyike a legszebbeknek Európában. Szótlanul mennénk ha nem lenne tele az iszákom a bukovinai, s moldáviai élményeimmel. Elkezdtem mondani őket a Szamosnál, s még mindig mondom. őszit fények. Masaba nyúló fenyők, szomorúfüzek, tuják. ciprusok. Igazi temetői fák. Én mégis legjobban a vadszőlőt szeretem, pirosa lobog a sírokon. Egyelőre a felfelé vezető úton baktatunk. Lászlóffy Aladárt azért kértem erre a délelőtti sétára, mert nélküle meg nem találom Szilágyi Domokos és Hervay Gizella sírját. A többit ismerem. Vagy úgy gondolom, hogy újra megtalálom. Egyszer, egy délelőtt kerestük Kányádival és Pás- kándi Gézával Reményik Sándor sírját, mire megtaláltuk. Most nem csámbor- gunk messzire. Megállít Kós Károly síremléke. Maga tervezte. Illik hozzá, az íróhoz és építészhez. Aztán Földes László sírját mutatja Ali. — Ismerted, ugye? ö már az én halottam. Takács Tibor: Házsongárdi délelőtt Naplórészlet Vitatkoztunk Kolozsvárott, kártyáztunk Bukarestben, hevertünk a tengerparti homokban Mamaián, s alig tíz esztendeje már halott. Az erdélyi magyar irodalom kritikusa, tanítómestere. Egy régi síremlékre szögezték rá a bronz táblát, rajta a név: Földes László. — Nem kellene valami új síremlék Lacinak? A síron virágok. Én őrzöm. naplómba írva Giziké búcsúsorait, öt búcsúlevelet fogalmazott, mind az ötöt elszakította. Ideírom az elsőt: „Bocsáss meg Apám. bocsáss meg férjem, bocsáss meg fiam. bocsáss meg testvérem, bocsáss meg barátom. Bocsáss meg szerelmetes társam. Ami rád méretik, az méressen rám is. Osztozni akarok a szenvedésedben." csállom. hogy Nagy István síremlékén ez a titulus szerepel : munkásíró. Szentgyörgyi István, a színész hogy örvendezne, ha tudná, hogy milyen remek előadásokat játszanak a kolozsvári Magyar Színházban. A sírok között mások is botorkálnak. Ki csak hozzátartozóit keresi föl. ki pedig a híres halottakat. Tőlünk is érdeklődnek. hol találják Szenczi Molnár Albertet. vagy Misztótfalusi Kiss Miklóst, Jósika sírját, vagy Kriza János síremlékét. És Ali tanácsot ad: erre induljanak, ott keressék, fölfelé menjenek. — Gyere, megmutatom a legrégebbi síremléket — hús maga után. — Pardon — mondja a sírban nvugRuzicskay György: Híd a Szajnán — Nem érzed Tibor a folyamatot? Éppen ezt akarták. akik eképpen határoztak. Egy régi síremlékre, régi sírkőre tették a táblát. Megőriztünk valamit a múltból, s hozzáadtuk a jelent. Ettől szép és érdekes Földes Laci sírja. Megyünk fölfelé. Egyre nehezebben járható úton, mert elhagytuk már a főutat, sírok között botorkálunk. Keressük Szilágyi Domokos sírját, ahová — utolsó kívánságként — melléje temették első feleségét: Hervay Gizellát. Két költő egy sírban. És közöttük a fiuk, Kobak, aki meghalt a bukaresti földrengés alkalmával. — Ez az! Virágos, frissért hantolt sír. Tábla, kő, kereszt, vagy bármiféle jel, sehol. Ha nem jön Ali, ha nem kísér, meg nem találom. Szilágyi Domokos nem engedte magát szeretni, csak a verseit, Giziké pedig tavalyig botorkált az életben, amikor öngyilkos lett. Két öngyilkos egy sírban. Két költő. — Fodor Sándor búcsúztatta Gizikét, ahogyan lehetett, néhány szóval. Azt mondta: „Most eltemetjük barátunkat. Hervay Gizella költőt, ahogyan utolsó akarata szerint kívánta, első férje és fia mellé.” Azután álltunk vagy negyedóráig, mindannyian. Ez volt Hervay Gizi búcsúztatása. És ez az utolsó, ezt alá is írta: „Bocsánatot kérek mindenekért. Bűnömet' az Isten ítélje meg. Hervay Gizella.” Mindezt elmesélem Alinak. Állunk a sírnál. Már csak a síremlék hiányzik. Járjuk a temetőt. Brassai Sámuel emléke előtt tisztelgünk, megállunk Bölöni Farkas Sándor sírjánál, meghajtjuk a fejünket Mikó Imre előtt. Asztalos István sírjánál elmondom Alinak, milyen élvezettel olvastam a Tények és tanúk sorozatban nemrégiben megjelent könyvét, az „írók a Hadak útján”-t. Furvóknak. mert csak úgy tudunk közlekedni. hogy minduntalan sírokra, síremlékekre taposunk, annyira összeépültek a sírok, hogy nehéz itt tisztelgéssel botorkálni. De azért megtaláljuk. — Olvasod? Segítsek? Nézem az évszámot: 1676. — És tudod, hogy engem hova temetnek majd? Gyere. megmutatom. Megyünk az ősök sírjához. Az édesanya famíliájához. Látom, hogy ő is keresi. De aztán megtalálja, hamarosan. — Itt van ni. írd csak föl. ITT NYUGSZIK DIÓSZEGI FERENCZ született 1874. jún. 6. meghalt 1894. aug. 24. — Vers is van rajta, nehezen olvasható már, de én megatnultam kívülről. Várj csak, majd segítek neked. Bele is írtam az egyik könyvembe — segít- Ali. És máris diktál: „Sokaknak volt kedves, drága S gyászos vég- zetes"halála, Oly bánatot hagyott itten Amit nem bírt, csak az Isten." Ali folytatja: — Az utolsó sor egyáltalán. a harmadik sor alig olvasható. Sajnos, meghalnak a síremlékek is. Tönkreteszi őket az idő. az eső, a fagy, a szél, az emberek. Pusztul a kert. Eldőlnek a síremlékek, nincs, aki felállítsa őket. Látod, némelyiken ott az I. M. betű. ezeket őrizni kell. megőrizni a jövőnek. És a régiek helyett hivalkodó síremlékekkel telik meg a temető. Nem kell, hogy mondja. Látom. ., — Ezt nézd meg. Olvasom a fába vésett sorokat. ITT VARJA JEZVSSAT SZENCZI MOLNÁR ALBERT zsoltAr-költö es BIBLIA-FORDÍTÓ 1574 1634 — Sajnos, a fejfa nem eredeti. 1940-ben állították, de a szöveg az régi. Üjabb sírhoz botorkálunk. Megtépnek a szúrós ágak. fognak a loncok, de végre itt vagyunk. Misztótfalusi Kis Miklós síremlékénél. A tetején ott az eredeti sírkő: rajta a neve eképpen szerepel: Tótfalusi Kis Miklós. Egy kazal virágot hozhattunk volna, ha mindenkinek csak egy szálat is akarnánk adni. De ragyog a vadszőlő pirosa, sárga falevelek hullanak az útra, becsorog a délelőtti fény a fák ágai között. Mézédes ez az októberi vasárnap. Most Dsidához megyünk. Ifjúságom költőkirályához, a mívfes, finoman cizellált versek írójához. Természetesen nem vagyunk egyedül. Itt szinte mindig van valaki. Sok a virág'a is, hozzák, leteszik, hiszen költészete ma jobban él, mint valaha. A sírbolt homlokán ott a jól ismert négy sor: „Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem. ' Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló, földi mását." Megyünk kifelé a temetőből. És velünk jön a múlt. Arcok közelről Képeink Ruzicskay György festőművész ez évben -is hosszabb időt töltött Párizsban. A „fény városában’’ festett képeit a közelmúltban mutatta be szarvasi alkotóházában. A kiállítást a Békés megyeieken kívül Budapestről, és az ország más, távoli városaiból és községeiből is felkeresték a Mester tisztelői. Képeink válogatás a párizsi pasztell-lapokból. Ruzicskay György: Notre Dame Takács Tibor Tizenhárom kötete jelent meg eddig, közöttük két. verseskönyv. Szegeden született, ott volt középiskolás, tizenhat évesen Gyulán és Békéscsabán versenyzett, és hiába akart a legszenvedélyesebben atléta lenni, író lett. Ennek viszont, külön története van. Elmesélnéd? — Élénken emlékszem arra a negyvenhármas szilveszterre, amit egyedül töltöttem. A szüleim elmentek valahová, én a rádiót hallgattam. Egyszer csak elaludt a villany: gyertyákat gyújtottam a konyhaasztalon. Varázslatos volt! Néztem a lángokat, és elhatároztam: verset írok. Igen, ez volt az „isteni szikra”. — íróságod közben kiegészítetted az újságírással is, hosszú éveken át voltál A MEDOSZ Lapja főszerkesztője. Ügy érzem, örömmel adtad verseid, regényrészleteid lapunk kulturális mellékletének, a Köröstájnak is. Valami vonz erre a vidékre? — Nagyon is! Az Alföld nekem örök szerelem, még akkor is az. ha Szentendrén kiülök kis házam elé, és úgy érzem, nincs szebb a természetben . . De az Alföld, az nem helyettesíthető be semmivel. Az Alföldért a szivem dobog. Mondjam, hogy azért is. mert Szeged.en jelent meg , az első verseskötetem, a Mindenség balladái? 1946- ban?... A következőt a Révai adta ki. 1950-ben. Ha figyeltél a dátumra: nehéz idők következtek akkor, nekem kilencévi hallgatás. — És ötvenkilencben mivel jelentkeztél? — Történelmi regénnyel, a címe Szöktetés Budáról volt. Ezt követte hatvanegyben a Móra igazgató úr, majd végképp lebilincseltek a történelmi témák. Ilyen A kaftános fejedelem, a Thököly ifjúsága, az Ezüstkard, a Dervistánc. az Apám a vö- cpskatona és az Aranytányér is. mely katonáskodásom egykori élményeit nyújtja át az olvasónak, és amellyel éppen a minap nyertem el az írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium közös pályázatának nívódíját. — Miért kerített ennyire hatalmába a történelem? — Mert meggyőződésem, hogy a múlt ismerete nél-j kül a jelenben sem lehet elj igazodni, és aki történelmi regényt ír, az arra is vállalkozik, hogy a köztudat hiányait pótolja. — S a napló? — Régi divat és nagyszerű dolog! 900 gépelt oldalt írtam eddig nemcsak arról, hogy mi történt velem, hanem arról is, hogy mi jutott eszembe. Már megjelent belőle tizennégy részlet, a tizenötödiket most adom a Köröstájnak Házsongárdról. Októberben jártam Kolozsvárott. De nemcsak ott:- Moldvában is. ahol Kemény János fejedelem járt valaha. — Tehát Kemény János az új hősöd? — Igen, és csodálom őt. Szeretném úgy megírni, hogy méltó legyen hozzá. — Végül: lesz-e mostanában új Takács-könyv a boltokban? — Csak jövőre, a Népszava Kiadónál egy regényem, a Vér Bálint utolsó csodája. Háttere a közelmúlt történelme, színhely Szentendre, főhőse egy idős, nyugdíjas ember, akiről kiderül: csodára képes... Sass Ervin
