Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-09 / 264. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. NOVEMBER 9., SZERDA Ára: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 264. SZÁM November 7-él ünnepelték Moszkvában Nagyszabású katonai díszszemlével, színes, vidám ünnepi felvonulással köszöntötte a szovjet főváros a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulóját. A Szovjetunió minden városában, községében is felvonulást, népünnepélyeket tartottak. Az ünnepi díszbe öltözött Moszkvában, a verőfényes, november elején szokatlanul meleg időben már a reggeli órákban megindult a felvonulók menete a városközpont, a Vörös tér felé. A Vörös téren néhány perccel tíz óra előtt foglalták el helyüket a Lenin mauzóleum mellvédjén az SZKP KB és a szovjet kormány vezetői, a szovjet hadsereg és a haditengerészeti flotta legmagasabb rangú parancsnokai. A szemlét Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere fogadta. A honvédelmi miniszter a mauzóleum mellvédjéről ünnepi beszédet mondott. Dmitrij Usztyinov beszédében szólt arról, hogy az SZKP és a szovjet állam állhatatosan folytatja lenini külpolitikáját, amelynek célja a béke biztosítása, a fegyverkezési hajsza megállítása, az államok közötti együttműködés kiszélesítése és elmélyítése. Erről tanúskodnak Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének a Pravda kérdéseire adott legutóbbi válaszai is. A szovjet nép, a világ valamennyi békeszerető erője úgy értékeli az általa mondottakat, mint a Szovjetunió jóakaratának újabb bizonyítékát, mint felhívást a nukleáris katasztrófa elhárításáért vívott harcra. Az imperialista körök, s elsősorban az Egyesült Államok és NATO-szövetsége- sei a békével és a népek szabadságával szemben ellenséges külpolitikát folytatnak — mondotta a szovjet honvédelmi miniszter. — Példátlan méretű fegyverkezésbe kezdtek, provokációkat és bűnös felforgató akciókat szerveznek a Szovjetunió és más szocialista országok ellen, fegyveres erővel próbálják elnyomni a nemzetifelszabadító mozgalmat, lábbal tiporják független államok szuverenitását és méltóságát. A történelem menetét azonban senki sem képes visszafordítani. A Szovjetunió és más szocialista országok, ellenségeik akarata ellenére is saját törvényeik, a szocializmus törvényei szerint fognak élni és fejlődni. Létének hatvanhat éve alatt a szovjet állam sok megpróbáltatást állt ki sikeresen. Aki épségére és szuverenitására tört, mind elkerülhetetlen vereséget szenvedett. Ideje volna már mindenkinek, akit ez illet, megérteni, hogy a Szovjetuniónak, barátainknak és szövetségeseinknek biztonságát mindig képesek leszünk szavatolni. így yolt ez a múltban, s így lesz a jövőben is. Senkinek sem engedjük meg, hogy katonai fölényre jusson velünk szemben. A közepes hatótávolságú amerikai nukleáris rakéták európai telepítésére válaszul a Szovjetunió kénytelen kiegészítő intézkedéseket tenni saját és varsói szerződésbeli szövetségesei biztonságának szavatolása érdekében. Kénytelen előkészületeket tenni a hadműveleti- harcászati rakétaegységek telepítésére az NDK és Csehszlovákia területén, a testvérországokkal létrejött megállapodás értelmében. A Szovjetunió újból és újból megerősíti, hogy békében kíván élni minden országgal. Nincsenek agresszív tervei, változatlanul a fegyverkezési hajsza beszüntetését kívánja, és senkire sem erőlteti rá saját társadalmi rendjét — hangsúlyozta Usztyinov marsall. A honvédelmi miniszter szavaira a felsorakozott díszegységek dörgő éljenzéssel válaszoltak. Felcsendült a Szovjetunió himnusza, tüzérségi ütegek díszsortüzet adtak, majd megkezdődött a katonai egységek felvonulása. A moszkvai katonai zeneiskola dobosai és harsoná- sai mögött a szemlét a hagyományoknak megfelelően a Frunze Katonai Akadémia tisztjei nyitották meg. Az 1918-ban alapított első szovjet katonai akadémián tanult a szovjet hadsereg sok híres parancsnoka, számos, a második világháborúban nagy dicsőséget szerzett hadvezér. Elvonultak a Le- nin-mauzóleum előtt a Lenin nevét viselő katonapolitikai akadémia, a Dzer- zsinszkij Akadémia, a Mali- novszkij páncélos tiszti, a Kujbisevrői elnevezett hadmérnöki és a Tyimosenko Vegyvédelmi Akadémia alakulatai. Nagy tetszést aratott a Szovjetuniónak és több szocialista országnak is sok űrhajóst adó Gagarin repülőtiszti és a Zsukovsz- kij Repülőmérnöki Akadémia hallgatóinak fegyelmezett díszmenete. A kaspi- tengeri haditengerészeti tiszti iskola vendégként Moszkvában tartózkodó hallgatói képviselték a felvonuláson a flottát. Felvonultak számos más tisztiiskola növendékei, a Szuvorov és a Nahimov katonai középiskola képviselői, a légideszant- és a tengerészgyalogos-, a belső karhatalmi egységek díszalakulatai. A gyalog felvonulókat a gépesített alakulatok követték. Menetüket a tamanyi gárdahadosztály páncélozott csapatszállító járművei nyitották meg. Repülőgépről bevethető járműveiken követték őket a deszantalaku- latok, majd a kantyemiröv- kai páncélos hadosztály korszerű harckocsijai dübörögtek át a téren. A tüzérség nagy erejű ágyúkkal és reaktív sorozatvetőkkel vonult fel, majd a díszszemlét a légvédelmi rakétaütegek felvonulását követően a harcászati és hadműveletiharcászati rakétaegységek zárták. A díszszemlét követően a moszkvai dolgozók képviselői érkeztek a térre, több mint egy órás, színes, életvidám felvonulásukkal téve még emlékezetesebbé az ünnepet. A honvédelmi miniszter parancsa értelmében november 7-én este Moszkvában és a szövetségi köztársaságok fővárosaiban, a hős városokban és a Szovjetunió több más városában tüzérségi ütegek harminc lövésből álló díszsortüzével köszöntötték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulóját. (Folytatás a 2, oldalon) Megnyílt a Kulich Gyula premfotó-kiállítás November 7-én, hétfőn délelőtt 11 órai kezdettel nyílt meg Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban a Kulich Gyula premfotó-kiállítás, melyen 30 szerző 68 alkotását láthatják az érdeklődők. Megnyitó beszédet Cs. Tóth János, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának főelőadója tartott, majd átadta a legjobb alkotások készítőinek a díjakat. Az első díjat a budapesti Mazumel László, a másodikat a békéscsabai Váradi Zoltán, a harmadik díjat, valamint a Magyar Fotóművészek Szövetségének díját a gödöllői Fuszenecker Ferenc érdemelte ki. Békéscsaba város Tanácsának különdíját a budapesti Kozák Albert, a Népművelési Intézet különdíját a győri Nagy Péter, a KISZ Békés megyei bizottságának különdíját a nagykanizsai Kotnyek István, a Megyei Művelődési Központ különdíját pedig a csongrádi Balogh Szilárd vehette át. A megnyitót követően Balogh Ferenc fotóművész tartott tárlatvezetést. A kiállítást december 31-ig láthatják az érdeklődők. A megye iparáról és a DÉTE munkájáról tárgyalt a gazdaságpolitikai munkabizottság A megyei pártbizottság gazdaság- és szövetkezet- politikai munkabizottsága tegnap, kedden ülést tartott Kiss Sándornak, a megyei pártbizottság osztályvezetőjének elnökletével. Az ülésen részt vett és hozzászólt dr. Szabó Sándor, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Első napirendi pontként a bizottság megtárgyalta a megye iparának helyzetéről és feladatairól készített jelentést. A jelentés részletesen foglalkozik a jelenlegi iparszerkezet kialakulásával, a különböző tényezők hatásával, és vázolja a jövő feladatait. Második napirendi pontként a DífrE eddigi tevékenységéről kapott tájékoztatást a munkabizottság. Az 1981. május 29-én megalakult Dél-Békés megyei Termelőszövetkezetek Gazdasági Társulása napjainkban már 35 taggazdasággal üzemszerűen működik. Megállapítja a jelentés, hogy a DETE a célkitűzéseknek megfelelően végzi munkáját, a társulás jól szolgálja a taggazdaságok érdekeit.-i-ó Cs. Tóth János megnyitó beszédét tartja Fotó: Veress Erzsi Megkoszorúzzák a forradalmi emlékművet Forradalmi emlékművet avattak Békésen A lassan felszálló ködben népes közönség gyülekezett Békésen november 7-én, hétfőn délelőtt a Széchenyi téren. Lepelben magasodott a felavatásra váró forradalmi emlékmű; Kiss Nagy András szobrász, Kossuth-díjas kiváló művész alkotása, Niké, a görögök győzelmet, forradalmat képviselő istennőjének monumentális megtestesítője. Katonai pompával kezdődött az ünnepség. A 37. budapesti forradalmi ezred felvonultatta szabadságharcos elődeink védett állami zász- lait a Rákóczi-szabadság- harctól a jelen korig. A párt veterán harcosai, munkásőrök, pártmunkások, ifjúkommunisták, fiatalok, felnőttek és idős emberek, Békés város lakói figyelték az őrségváltást, majd hallgatták az ünnepség szónokait. Ínokai János, az MSZMP Békés városi bizottságának első titkára köszöntötte a vendégeket: Frank Ferencet, az MSZMP KB tagját, a megyei párt- bizottság első titkárát, az alkotóművészt, az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport tagjait; Pavlov Valerij Nyi- kolajevics ezredest és Ar- tyensztkij Jurij Jakovlevics hadmérnök alezredest, a 37. budapesti forradalmi ezred tiszti állományát és harcosait, a fegyveres testületek, a társadalmi és tömegszervezetek képviselőit. Ezek után Frank Ferenc ünnepi beszédet mondott: „Tisztelt ünneplő Közönség! A valóban nagy történelmi események nem ismerik az idő és a tér korlátáit, hatnak mindenütt, nemzedékek életén át. Ezért van az, hogy ma az egész haladó emberiség tisztelettel és nagyrabecsüléssel emlékezik századunk legnagyobb horderejű politikai eseményére, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, amely véget vetett a kizsákmányolásnak, s megteremtette a lehetőséget egy gyökeresen új társadalom felépítésére. Erről az eseményről fogalmazta meg Ilja Ehrenburg azt, hogy „a XX. század tulajdonképpen 1917. november 7-én kezdődött”. Ady Endre pedig így általánosítja a világ kiemelkedő nagy eseményét: „Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek ' S ha százszor tudtak bátrak lenni, /' Százszor bátrak és viharvertek.” Elgondolkodtató igazság húzódik meg a verssorok mögött, de a. Nagy Októberi Szocialista Forradalom eseményei túlszárnyalták a bölcs igazságot. A vörös október forradalrrfárai nemcsak bátrak voltak és nemcsak mértek, hanem — ami a leglényegesebb — tudatosan cselekedtek, pontosan tudták mit, miért kell tenniük, hogy a zsarnokságot legyőzzék. Tudatosan várták ki azt a pillanatot, amikor a féltve dédelgetett tervek beérlelték a szabadság éltető gyümölcsét. Ezzel győzött a forradalom, amely jelenünk része maradt, ami tanulság és útmutatás napjaink politikai harcához. A Szovjetunió kezdettől fogva zászlóvivője az emberi haladásért, a demokráciáért, a szocializmusért világszerte folyó harcnak, példaképe a szabadságért küzdő népeknek. A függetlenné vált, vagy függetlenségükért harcoló ázsiai, afrikai latinamerikai népek legfőbb támaszai a Szovjetunió és a szocialista országok. . Ezért állnak a Szovjetunió mellett; ma azok a becsületes milliók is, akiknek világnézetük ugyan eltérő, de drága nekik a béke, a haladás, a nemzeti függetlenség ügye. Ezután a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről szólt, hangsúlyozva a madridi tanácskozás eredményeit, a genfi tárgyalások jelentőségét, majd így folytatta: — A nagy évforduló alkalmából mi is csatlakozunk a földkerekség haladó emberiségéhez, velük együtt hálával és reményekkel telve gondolunk a testvéri, szovjet népre, a Szovjetunió béketörekvéseire. Azon munkálkodunk, hogy barátságunk még jobban szolgálja az emberiség — benne népünk — boldogulását, békés alkotómunkánkat, Tisztelt ünneplő Közönség! Most, amikor emlékezünk az új korszak úttörőire, tisztelgünk azok előtt is, akik a múltban, a jelenben és a jövőben is tettek, tesznek és tenni fognak a világbéke ügyéért. Van, aki fegyverrel, van, aki munkával, és van, aki művészettel teszi (Folytatás a 3. oldalon)