Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-04 / 261. szám
péntek iraiüMti 1983. november 4 péntek Ki hagyja jóvá? Ippen a demokráciáról beszélgettek. I A szövetkezet elnöke tanácsta- ' lannak tűnt. A közös gazdaság küldöttgyűlése évekkel ezelőtt hosszas, és heves vita után alig néhány szavazattöbbséggel fogadta el a vezetők fizetésrendezéséről szóló javaslatot. Azóta a szövetkezet fejlődése — igaz, korábban sem lehetett panasz a gazdálkodásra — még kiegyensúlyozottabb lett. Senki sem elemezte azonban, hogy ebben a nagyobb vezetői megbecsülésnek milyen szerepe volt. A tsz vezetői sem foglalkoztak a kérdéssel, örültek, hogy elfelejthetik a küldöttgyűlés kínos epizódjait. Ügy tűnt, a szavazás résztvevői is hamar napirendre tértek az elhangzottak és a voksolás végeredménye felett. Őszintén szólva panaszra nem lehetett okuk, néhány év alatt 25—30 százalékkal — kinek-kinek a munkája szerint — emelkedtek a jövedelmek. Ám az ismétlődő küldöttgyűléseken, ha a sikerről, a növekvő bérekről is esett szó, a vezetők elismeréséről hallgattak. Mit lehet tenni, a történtek után, a szövetkezet elnöke, vezetősége újra vigye saját fizetésrendezési javaslatait a küldöttgyűlés elé? (Az elnökök fizetésére a tsz-szövetség tesz javaslatot, ajánlatot a tsz küldöttgyűlésén.) Vigye, ha meri! Nem valószínű, hogy lesz ilyen ajánlás, öt év folyamatos fejlődés után az idén az aszály minden számítást keresztül húzott. A szövetkezet nem lett ugyan veszteséges, de a tagok jövedelme nem éri el a tervezettet, a háztájizás helyi feltételei is rosszabbak lettek, és ez éppen elég ahhoz, hogy maguk a vezetők is, ha a szárazságról nem is tehetnek, elbizonytalanodjanak saját, úgymond személyes ügyükben. Hát, ilyen oldala is van a szövetkezeti demokráciának. Majd talán jövőre, vagy azután előhozakodhatnak a fizetésrendezéssel. Most legfeljebb azon elmélkedhetnek, mi lenne, ha az ő jövedelmük sem a küldöttgyűléseken, és nemegyszer a pillanatnyi hangulaton múlna. A hallgatóság megértőén fogadta az elnök kifakadását: többségük átélt már valami hasonlót. A küldöttgyűlések, közgyűlések széles jogköre, a vezetők választása, fizetésük jóváhagyása ellentmondásos helyzetekhez vezethet, de mindezen csak a jogkörök, hatáskörök módosításával lehet változtatni? Az elnökök többsége, és még jó néhány, e kérdésben járatos szakember szerint, igen. Döntsön a vezetőség, vagy más módon szülessen a döntés — mondják. Kevés gazdálkodó szervezetben ismerik ugyanakkor olyan jól a vezetők munkáját, magatartását, mint éppen a szövetkezetekben. Erre a tájékozottságra ebben az esetben különösen nagy szükség van. S mi ez, ha nem a demokrácia széles, mi több kívánatos megnyilatkozásainak feltétele, velejárója. Kifogásolhatjuk-e. hogy a szövetkezetekben, vagy esetleg az egész községben tudják, mennyit keresnek a vezetők, s baj-e, hogy őket nem övezi valamiféle rosszul értelmezett misztikum? A válaszon érdemes elgondolkodni. Igazán demokratikus döntés azonban csak ott születhet, ahol a jogköröket gyakorlók a valóságot sokoldalúan ismerik. De mindez hogyan érvényesülhet, érvényesülhet-e egyáltalán a fizetések megállapításában, szerencsés-e, hogy azt azok hagyják jóvá, akik a munkamegosztás herarchiájában, a beosztottak, a végrehajtók, s mulasztás esetén felelősséggel tartoznak? Első látásra még az is megfogalmazódhat, hogy a kölcsönös engedmények lehetősége miatt — a választott vezető elnéző, a választó, a szövetkezeti tag pedig megértő lesz —, eleve megkerülhetők tehát a szabályok. Csakhogy hosszú távon valamennyiük érdeke, hogy a termelés a legnagyobb hatékonysággal, eredménnyel járjon, hiszen ez a személyes jövedelmek növelésének forrása is. Ezért tehát a lehető legnagyobb követelményeket igyekeznek egymással szemben támasztani, ám éppen ez a már előbb is említett vitákhoz, kényelmetlen helyzetekhez vezethet. A vezető megítélésében ugyanis sok személyes élmény, elvárás kap szerepet, s ezeket is igyekeznek beépíteni az általános követelményekbe. Nemegyszer előfordult már, hogy a szövetkezet kiváló eredményeket ért el, ugyanakkor a vezetők anyagi elismerése, újraválasztása is hajótörést szenvedett, vagy legalábbis nehézségekbe ütközött. Ennek ellenére a szövetkezet tagjainak az a lehetősége, hogy olyan első számú vezetőjük legyen, akit emberileg is elfogadnak, kedvezően befolyásolja a vezetői magatartást. Ez utóbbit a jövedelmek küldöttgyűlésen történő jóváhagyása is alakítja, igaz, nem mindegy hogyan. A fizetések, a célprémiumok megállapí-, tásának, a szövetkezet előtt álló feladatok megoldását kell segíteniük. S ebben a kérdésben nincs helye az előítéleteknek, a hamis, vagy torz információn alapuló hiedelmeknek. Tényeken alapuló értékelések, és erre épülő módszerek kellenek. A kérdés az, maguk a vezetők hogyan gondolkodnak, mennyire tudják minderről meggyőzni a szövetkezet tagjait, mennyire nyílt, őszinte a tájékoztatás, a kapcsolat. A valóban demokratikus légkör sokat segíthet abban, hogy mindenki számára megnyugtató megoldás szülessen, és hogy a vezetők átmenetileg se veszítsék el kedvüket, teljes figyelmüket a munkára fordíthassák. O ég így sem tisztázódott, miképp lehetne megoldani, hogy a vezetők ne önmaguk tegyék az ajánlatot, vagy ha ez valójában másként történik, annak még a látszatát is elkerüljék. Persze vitákra, nézetkülönbségekre a legjobb módszerek mellett is számítani kell, s ez nem is baj, ha azok nem vezetnek értelmetlen személyeskedésekhez. S hogy ennek elejét lehet-e venni, az nem utolsósorban a szövetkezet társadalmi, politikai szervezeteinek állapotán, munkáján mérhető. Nem hihetjük azonban, hogy ezek tevékenysége nem függ a vezetők, az elnökök magatartásától, a szervezetek, és vezetők viszonyától. Kepenyes János ség jó félórás üzemlátogatást tett néhány csarnokban, sikerült a főbb vonásokkal megismerkedni. Talán egy hét is kevés lenne ugyanis ahhoz, hogy mindent megismerjünk, ami ebből az építőipart, energiaipart, vasutat, hajóépítőket egyaránt kiszolgáló nagy termelési komplexumból kikerül. Főként különböző típusú motorok és hajtóművek készülnek itt saját dokumentációk és külföldi licencek alapján. Egyre inkább specializálódnak azonban a geológiai kutatófúrásokra szolgáló 4—500 lóerős fúrógépekre és hajtóművekre. Ezek a fúróberendezések •— értesülhettünk róla — bármilyen éghajlati viszonyok közepette, a sarkvidéken éppúgy, mint a Szaharában működnek, s hat kilométer mélységű fúrásokra alkalmasak. Ugyancsak szakosodni kívánnak sorozatban gyártott 100 és 200 lóerős generátorcsoportokra, valamint hajtóműegyüttesekre a part menti tengerjárók és folyami hajók alapján. Ezeket a hajtóműveket már ismerhetjük a Balatonon és a folyóinkon közlekedő hazai hajókról is. És még a tervekből? Már nem is annyira terv, hanem a kidolgozás stádiumában vannak nagyobb teljesítményű hajtóművek, amelyeket hamarosan gyártásra készítenek elő. Nem kis termelési kapacitással. Hallottunk ugyanis érdekes összehasonlító adatot, amely érzékeltet ebből valamit. Ezek szerint, ha a gyárban egy esztendő alatt előállított valamennyi hajtóművet és berendezést összegyűjtenének, akkor üzembe állításukhoz annyi villamos energiára lenne szükség, mint egy 2—6 pnillió kilowatt teljesítményű villanyerőmű által előállított árammennyiség. Hajtóművek 40 országba Negyven ország ismeri a világon ezeket a termékeket, mert a Marceli Nowotko Gépgyár jelentős exportvállalat. Gyártmányainak 65 százalékát viszik külföldre. A legnagyobb vásárló a Szovjetunió és a többi szocialista ország, köztük hazánk is. Tulajdonképpen az export aránya még az előbb említettnél is nagyobb, mert a lengyel belföldi megrendelőknek szállított termékek mintegy 15 százaléka, számos gép és berendezés, például hajóalkatrész, szintén exportra megy. Különleges látvány az óriásgyár szíve: az öntöde, ahol évente 4100 tonna öntöttvas- és 3300 tonna alumíniumötvözet készül. Ebből a saját szükségleteiken túlmenően még más hajtóműgyártással foglalkozó üzemnek is tudnak juttatni. S az öntésnek már szóltunk arról a speciális ágazatáról is, amely a művészet régióiba nyúlik. Amikor az ország számos pontján tisztelettel megállnak egy főhajtásra szobrok és emlékművek előtt, akkor — tudva, vagy nem tudva — a Nowotko gyár munkásait is érinti a tiszteletadás. Kezük munkáját, szorgalmukat dicséri a szczecini „Voltunk, vagyunk, leszünk”-emlékmű, valamint a munkásmozgalom több kiemelkedő harcosának, Rosa Luxemburgnak, Karol Swierczewskinek, Lud- wik Warynskinek, és másoknak a szobra. Most folynak az előkészületek a több mint negyven tonnás emlékmű elkészítéséhez. Ez az 1943-ban a Szovjetunióban megalakult Tadeusz Kosciuszko lengyel hadosztály hősiességének adóz majd azon a helyen Varsóban, ahol ütközetüket vívták a fasiszta haderővel szemben. Beszédes epizód Külföldön felállított alkotás is hirdeti- már az e gyárban szívvel végzett munkát: a norvégiai Narvikban magasodik a Lengyel tengerész szobra. S a magyar párt- és kormányküldöttség látogatása után most már itthon is lesz a kezük munkájából. Igaz, nem nagy, csupán az a kis félméternyi, a békét szimbolizáló, szép bronzszobor, amit az aktívagyűlésen Kádár Jánosnak nyújtott át a munkások nevében Jozef Vojsterowicz, valamennyiük megbecsülésének és tiszteletének a kifejezéséül. S nem kevésbé egyetértéséül. Jelképessége ezért is növeli nagyra: a korunkban új tartalommal telítődő magyar—lengyel barátság valódi emlékművévé. Lőkös Zoltán (Vége) Egy kis üzem példát mutat A MÉSZÖV októberi küldöttközgyűlésén Vigh La- josné, a Medgyesegyháza és Vidéke ÁFÉSZ küldötte is szót kért, hogy elmondhassa: a nyolc évvel ezelőtt indított élelmiszer-feldolgozó üzemük a kezdeti nehézségek utón ma már nyereséggel termel. Az üzem a Békéscsabai Hűtőházzal kialakított együttműködésben a megye exportjához is hozzájárul, ha pedig lehetőséget kapna egy bővítő rekonstrukcióra, jelentősen növelhetné a nem rubelelszámolású piacokra kivihető termékek körét és mennyiségét. VOLTAK, AKIK VICCELŐDTEK A beszélgetésben nem esett róla szó, de mindenképp nyilvánvaló, hogy a szövetkezet vezetése új meg új kezdeményezésekben látja — helyesen — e nehéz gazdasági helyzetben a versenyben maradás legfőbb feltételét. Tükrözik ezt az élelmiszer-feldolgozó üzem mellett olyan vállalkozásaik is, mint amilyen a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombináttal közösen indított kocakihelyezési akció, vagy az, amelynek során az egész megyére kiterjedően megszervezték a háztáji dohánytermesztést. Ebben az esztendőben a velük szerződésben álló 980 termelő — akik közül csaknem hétszáz él a mai kovácsházi járás területén — együtt 330 tonna dohány átadására kötelezte el magát. Mit bizonyít mindez? Azt, hogy még mindig vannak lehetőségeink, csak fel kell kutatnunk őket, miután a repkedő sültgalamb egyre inkább kivesző állatfajnak Ők már könnyek nélkül is megállják tűnik. Fotó: Fazekas László ‘ Kőváry E. Péter A medgyesegyházi élelmiszer-feldolgozó indulásakor „töküzemként” vonult be a köztudatba, miután a kapacitások egy jelentős részét valóban a mélyhűtésre szánt gyalult főzőtökkészítés kötötte le, ám ehhez igen hamar társult a szilvásgombócgyár- tós is, úgyhogy az élcelődők is rövid idő alatt visszakoztak tréfáikkal. Ehhez természetesen a nehézségekkel alaposan megtűzdelt, de mégis csak sikeresnek mondható kibontakozás is hozzájárult. Az üzem dolgozóit különösebben sosem zavarták a viccgyártók, fontosabb dolguk volt mindig, semmint, hogy velük törődjenek. A kezdeti hónapok mostoha körülmények között teltek el: nem kevés társadalmi munkába került, míg valóban emberi körülményeket tudtak maguk körül kialakítani. Érthető, hogy akik mindebben részt vettek, ragaszkodnak is a kisüzemhez, még akkor is, ha a munkájuk ma, nyolc évvel az indulás után sem sokkal köny- nyebb. — Legnehezebb a dolgunk azért ma is a tökfeldolgozás idején van. Akkor két műszakban megy a szalag, igaz, hogy a keresetünk is azokban a hetekben a legmagasabb — mondja az al- máskamarási Kiss Mihály- né, aki a háztartásbeli státuszát cserélte fel a mostanira 1976-ban. Az is kiderül, hogy az itt dolgozók nem is mind helybeliek. Nagyon sokakat szállít műszakba az ÁFÉSZ autóbusza Bánkúiról, Nagykamarásról és Almáskamarásról. Mák Lászlóné például Nagykamarásról jár be így nyolcadik éve. — Sokat fejlődtünk. Eleiben még fapados járművön hordtak bennünket. A munka az ugyanaz. Van benne könnyebb is, nehezebb is. Az almafeldolgozás az köny- nyebb, mint a tökfeldolgozás, de ezt is meg kell csiA réteshez az almát itt szeletelik nálni, meg azt is, ha majd nyugdíjat akarunk kapni. SÍRVA FAKADUNK, MERT ... — Ezek szerint most a könnyebb munkát csinálják? — fordulok Zsíros Já- nosnéhoz, az üzem vezetőjéhez, amikor a kettébe vágott, kicsumázott almák rengetegét továbbító szalag mellett megállunk. — Már, amennyire ez köny- nyű munkának mondható. Hatszáz tonna almát szeletelünk fel az idén a sütőiparnak. A gyalult tökből 800 tonnát tasakoltunk. Volt paradicsompaprikánk is, a gombócból 200 tonnát készítettünk. Szóval az idén már mindenből legalább kétszer annyit dolgoztunk fel, mint 1977-ben. Megtudom, hogy az almát kivéve, minden termék a háztájiból érkezik. Legalább 150 szállítója van az üzemnek, jó néhányan az itt dolgozók közül is — mint például Mákné — a töktermelők közé tartoznak. Az utóbbi három évben nemcsak hoznak ide a gazdák árut, hanem visznek is. Eddig ugyanis az almacsuma a szemétre került, most meg már versengve hordják a környékbeliek a cefrébe. De százezer forinton felüli bevételt jelent három éve a feldolgozás során kinyert tökmag is, amelyet a szemétdomb helyett külföldön is értékesíteni lehet. Bekukkantunk még a szomszédos terembe is, ahol másodperceken belül sírva- fakadunk. A hagymát pucoló asszonyok nevetnek bennünket, de ha már ott vagyunk, megmondják a magukét az üzemvezetőnek: ezt a munkát ennyi pénzért nem érdemes csinálni. Zsi- rosné megígéri, hogy majd megbeszéli ezt az elnökkel. NEM REPÜL SÜLT GALAMB Az elnök, Liker János ismerősünket, Vigh Lajosnét a MESZÓV-küldöttközgyű- lés szereplőjét hívja segítségül, amikor az üzem dolgairól kérdem. Vigh Lajos- né ugyanis az ÁFÉSZ főkönyvelője. — Eddig csaknem hatmillió forintban van ez az üzem, amely a kezdeti 10— 12 millióval szemben tavaly már 18 millió forintot termelt, ötven embernek adva munkát. Most további hárommillió forintból kialakíthatnánk egy hűtőtárolót, s ezzel megkezdhetnénk a szamócatermeltetést és -feldolgozást is körzetünkben — tájékoztat a főkönyvelő, amit az elnök a következőkkel egészít ki: — Bízunk a MÉSZÖV és a SZÖVOSZ segítségében is, tudniillik itt nem csak arról van szó, hogy végre megszűnne üzemünkben az a májusi—júniusi holtidény, amikor kényszerűségből a hűtőháznak „adjuk kölcsön” az embereket. Döntő az is, hogy a termelési érték úgy nőne 6—8 millió forinttal, hogy a növekmény nagy részét tőkés országokban lehetne értékesíteni. nv
