Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-23 / 276. szám
19$3. november 23., szerda e Hol tart a magyar gazdaság? $ A növekedés lehetőségei és korlátái Elosztani csak azt lehet, amit megtermelünk. Az erőforrások gyarapításának mégsem járható útja a termelés mechanikus növelése a meglevő összetételben, a ráfordítások, az importigényesség jelenlegi színvonalán. A termelés növekedési ütemének gyorsítása ugyanis döntően a versenyképesség, a hatékonyság javulásától, a kedvező beszerzési és az értékesítési lehetőségek alakulásától függ. A versenyképes export növelésének viszont nincsenek korlátái. Az iparágak, a vállalatok termelése a hatékonyság, a versenyképesség függvényében erőteljesen differenciálódott is. Amíg az ipar termelése 1981—82-ben 5 százalékkal nőtt, a gépiparé ugyanezen időszakban 9,6 százalékkal, ezen belül a híradástechnikáé 14,7 százalékkal, a műszeriparé 18,7 százalékkal bővült. Vagy a vegyipar átlagosan 5 százalékkal termelt többet két év alatt, ezen belül a műanyagfeldolgozás 17,4 százalékkal, a gyógyszeripar 19,8 százalékkal. Bmiben javult a versenyképesség A vállalatok termelésnövekedési ütemében szintén jelentős a szóródás, a differenciálódás. Az ütemkülönbségekben kialakuló rangsor a vállalatok piaci munkájának, termékeik versenyképességének .egyik mutatója. (Előfordulhat persze, hogy a termelést dinamikusan növelő vállalat veszteségessé vagy fizetésképtelenné válik, és fordítva: a veszteséges termelés csökkentése növeli a nyereséget.) Az elmúlt két évben javult a magyar gazdaság versenyképessége, csökkentek működési költségei. Ebben döntő az import anyag- és energiafelhasználás arányának mérséklése. Energiából két év alatt 8 százalékkal fogyott kevesebb, 1,6 millió tonna kőolajat és kőolajszármazékot takarítottunk meg. A fajlagos anyagfelhasználás az iparban 2-3, az építőiparban és a mezőgazdaságban 6 százalékkal javult. A társadalmi közkiadások növekedési üteme ugyancsak mérséklődött. Korábban ezek dinamikája mesz- sze meghaladta a nemzeti jövedelmet, újabban közelített hozzá. (Egyebek közt a minisztériumi összevonások, a trösztök, a nagyvállalati központok megszüntetése, a külügyi apparátus létszámának, a társadalmi szervezetek támogatásának csökkentése mérsékelte a társadalmi közkiadásokat.) Előrehaladásunk ütemével sokan és joggal elégedetlenek. A türelmetlenség olykor megalapozatlan kérdéseket szül. Miért nem vonulunk vissza onnan, ahol jelentős hátrányok érnek bennünket? Nem függünk-e -túlzottan a tőkés világgazdaságtól? Az ilyen és hasonló kérdésekre a válasz: a magyar népgazdaság nyitottságán nem kívánunk és nem is tudunk számottevően változtatni. Mindent, amit lehet, a szocialista, a KGST-országok- ban vásárolunk meg. Dollárért vagyunk kénytelenek megvásárolni mindazt, amit a baráti államok nem tudnak szállítani. A nyers- és alapanyagok egy részét, az ipar és a mezőgazdaság versenyképességéhez nélkülözhetetlen korszerű technikát, produktív alkatrészeket. Ezek a hazai ellátáshoz, a versenyképes szocialista és tőkés exporthoz egyaránt nélkülözhetetlenek. Mivel járna az átütemezés? Óhatatlanul felvetődik; egy másik kérdés is. A fizetőképesség fenntartása végett érdemes-e rendkívüli erőfeszítéseket hozni? Miért nem dobjuk be inkább a törülközőt? Ez idáig 35—50 ország kérte adósságainak átütemezését. Egy újabb átütemezési kérelem nem okozna tehát a nemzetközi pénzügyi körökben szenzációt. Az egyszerű műtét a sebésznek lehet rutinmunka, a betegnek nem. Amikor rólunk van szó, számunkra egyáltalán nem lehet közömbös a hiteltörlesztések átütemezése. Milyen következményekkel járna az átütemezés? A hitelfelvételek lehetősége megszűnne számunkra. A tőkésáru-importért minden esetben készpénzzel kellene fizetni. Jelentősen csökkenne az import, azért a hazai üzemek egy részét le kellene állítani. Az üzletek áru- választéka elszegényedne. Végeredményben jelentősen csökkenne az életszínvonal, s vele együtt az anyagi ösztönzés hatásfoka. Nincs más választásunk, mint a népgazdaság hátrányainak, sebezhetőségének csökkentése, a veszélyek elhárítása, a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodás, a nemzetközi verseny- képesség fokozása, a hatékonyabb munka. A korszerűség, a műszakiszellemi igényesség nem azonos a versenyképességgel, annak csupán egyik, nem is mindig a döntő tényezője. A meghatározó az elérhető ár, •: az elérhető nyereség. Vagyis a termelés, az értékesítés (az export) jövedelmezősé- ; ge. A piac értékítéletétől, a ! vevő minősítésétől nem függetleníthetjük a termelési, j az értékesítési politikát. Le- ? hét a hagyományos termék versenyképes, a legmoder- ^ nebb áru pedig piacképtelen, illetve csak nagy ráfi- \ zetéssel értékesíthető. Nem „gyorsasági verseny...” A termelés, az értékesítés összetételének javítása, a nagyobb jövedelmezőségű termékek arányának növelése lehetővé teszi, hogy a megtermelt új értékek nagyobb részét belföldön használjuk fel. A termelés növelése változatlan (gazdaságtalan) összetételben ellenkező hatású: a nemzeti jövedelem növekvő hányada jutna így a kiárusítás sorsára. Ezért az esetleges termeié- I si tervlemaradásban is van némi pozitívum, mondhatnánk a versenyképességet illető önkritika. A termelésnövekedés erősen mérsékelt ütemg nem cél, hanem következmény. Az egyensúly javítása, az életszínvonal megőrzése, a társadalmi-gazdasági fejlődés megalapozása a tempó gyorsítását igényli, de nem stagnáló, vagy romló, hanem javuló hatékonyság mellett. A népgazdaság új növekedési pályára állítása a feladat. Ezen a pályán a fő ágazatok, az iparágak, a vállalatok, az üzemek haladási sebessége minőségileg meghatározott. Az egysíkú „gyorsasági verseny" időszaka elmúlt, nem is jön többé vissza. A gazdaság működési-üzemelési költségei olyan mértékben megnövekedtek — és várhatóan tovább növekednek —, hogy még kedvező konjunkturális, értékesítési feltételek esetén sem lehet tetszés szerint nyomni a gázpedált. Ki kell használni a mindenkori terepviszonyokat. A jövedelmezőség fokozása nagyfokú manőverező-, vállalkozókészséget, nem pedig abszolút sebességi rekordok felállítását igényli. Kovács József (Vége) Importpőtlt csavarrugók Különleges minőségű, rendkívül pontos munkát igénylő csavarrugók gyártását kezdték meg az enyingi Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben. A közös gazdaság kisüzemében a SZIM székesfehérvári gyárának mérnökei által kidolgozott technológiával, korszerű célgépekkel és egyéb berendezésekkel az idén 40 ezer kis- és 15 ezer nagyrugót készítenek a közúti járműprogramban részt vevő nagyvállalatok részére. A korábban lucernaliszt-rak- tárnak használt épületben berendezett rugóüzem azon túl, hogy magasan kvalifikált munkát biztosít harminc — korábban a tmk- ban és a gépműhelyben dolgozó — szövetkezeti tagnak, évente jelentős mennyiségű importkiadástól mentesíti a népgazdaságot. A tolnai Aranykalász Tsz tehenészetében négyes ikerborjak születtek. A két bika- és a két üszőborjú egészséges, életerős, súlyuk 16 és 20 kilogramm között van (MTI-fotó — Gottwald Károly felvétele — KS) Nem marad maradék A BNV-n is sikert arattak a szövetkezet termékei Azok a lányok, asszonyok, akik szoktak otthon valamilyen ruhadarabot kötni, bizonyára némi meglepődéssel olvassák, hogy a kötőiparban a 30—35 százaléknyi hulladék mindennaposnak, sőt nagyon jó eredménynek számít. Furcsa ez a laikusnak, aki látott már kézi kötést, hiszen ott az egyes darabok méretre készülnek, a fonal minden centimétere hasznosul. Fonalhiány miatt — Sajnos amit kézzel és kötőtűvel egyszerűen meg lehet csinálni, az nagyon nehezen oldható meg a gépi kötéssel. Igaz, ma már vannak olyan modern gépek, melyekkel lehet szaporítani, vagy fogyasztani és ezzel mintegy formára kötni az egyes darabokat, de ez a módszer lassú, és így nem lehet kihasználni a termelékeny gépeket — jegyzi meg Dinya Máté főmérnök. Ráadásul a gyomai szövetkezetben a gépek többsége nem is alkalmas ilyen feladatra. Általában két méter körüli szélességű kelmét kötnek, és a szabászok vágják ki a megfelelő darabokat. — A takarékosság nálunk ott kezdődne, hogy jó minőségű, hibátlan fonalat kapunk. Sajnos ez nem nagyon fordul elő, manapság inkább az a jellemző, hogy a fonalhiány miatt abból kötünk, ami éppen van. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy az egyenetlen fonalminőség növeli a kötési selejtet és ezzel a veszteséget. Előfordul az is. hogy a kötéshiba a feldolgozás után derül csak ki, és ilyenkor nemcsak az anyag, hanem a befektetett munka is kárba vész — bosszankodik Kiszely Lajos, a Gyomai Kötőipari Szövetkezet elnöke. Nem viszik a MÉH-be Persze azért a szövetkezet háza táján is van még tennivaló. A szabászatnál a felfektetési sémák gondosabb megtervezésével csökkenthető a veszteség. Kevesebb a hulladék akkor is, ha a mo- delltervezés során jobban figyelembe veszik a szövetkezet gépparkjának adottságait is. Az igazság azért az, hogy dolgozhatnak bármilyen gondosan a szövetkezetben, lehet akármilyen jó a fonal, akkor is törvényszerűen elég tekintélyes mennyiségű hulladék keletkezik. Jó néhány évvel ezelőtt, amikor a gazdasági kényszer még nem szorította őket, az ilyen maradékot egyszerűen eladták a MÉH-nek. Napjainkra viszont változott a helyzet. Meg kell nézni minden fillért, hogy mire megy el, és az alapanyaggondok sem engedik meg, hogy pazarlóan bánjanak a hulladékkal. Már csak azért sem, mert ezeknek az anyagoknak tekintélyes része újra felhasználható. Vannak olyan kötött kelmék, amelyek felfejt- hetők. Ezeket a szövetkezet saját bolthálózatain keresztül értékesíti, és így kézi kötéssel újra hasznosul. A nem fejthető nagyobb darabokból gyermekkesztyűket készítenek, és ami erre sem jó, azt kártolják. A kártológépek laza, vattaszerű anyagot készítenek a hulladékból, a kérdés csak az: mit lehet ezzel csinálni? Próbálkoztak azzal is, hogy fonalat készíttetnek belőle, de ez a kísérlet nem sikerült. Jelenleg a kártolt vattát eladják, de már készülnek a tervek a házon belüli hasznosításra. Feltehetően kiváló töltőanyagul szolgálna vattapaplanok készítéséhez, és hogy a remények bevál- nak-e, azt a rövidesen induló próbagyártás eldönti majd. Elképzelhető az is, hogy steppelt kabátok bélésanyagának is megfelel a Gyomán kártolt vatta. Megveszik másoktól A gyomai szövetkezet nemi csak saját hulladékának fel- használásával foglalkozik, hanem kapcsolatban áll a nagy kötöttárugyárakkal, fonalgyártókkal, és tőlük is átveszi a maradékot. Mivel a szövetkezet kisszériás, néha szinte egyedi termelést folytat, olyan mennyiségeket is fel tudnak használni, melyekkel a nagyok nem tudnak mit kezdeni. Évente legalább 15 millió forint értékben dolgoznak fel másutt már felesleges maradékfonalat. Ez a szám csak az idei évre érvényes, jövőre már többszörösére nőhet. Az NSZK-ból ugyanis zoknikötő gépeket vásároltak, és ezeken már meg is kezdték a kísérleti gyártást. Ez a tevékenység nemcsak azért jelentős, mert hasznosítani lehet a maradékokat, hanem importot is pótolnak. Jelenleg a különféle zoknikból jelentős mennyiség jön be külföldről, és ez csökkenthető lesz azzal a másfél millió párral, ami a gyomaiak várható éves termelése. Hulladék természetesen a zoknigyártásnál is keletkezik, de ennek hasznosítását is megoldották. A leeső darabokat összekötözik és színes rongyszőnyeggé dolgozzák fel. Az így létrejövő termék roppant tetszetős, ezért az sem elképzelhetetlen, hogy exportcikké válik a zoknigyártás hulladéka. Lányai László Oz „Üvegipariban olvastuk Elektronikus fogyasztásmérő Személygépkocsikhoz használható üzemanyag-fogyasztásmérők gyártását kezdte meg a csemői November 7., valamint a Sasad Tsz által alapított Elektrofon Gazdasági Társaság. A Digicon nevű fogyasztásmérő utastérben levő elektronikus kijelzőjéről leolvasható az abban a pillanatban adott sebességgel tovább haladó autó egy óra alatt hány liter benzint használ el. Segítségével megválasztható az a gyorsaság, amely mellett még gazdaságos az üzemanyag-fogyasztás, ily módon tehát a kis műszer megtanít a gazdaságos vezetésre. A Digicon egy másik változatánál a 100 kilométerre vetített benzin mennyisége is leolvasható. Az üzemanyag-átfolyást mérő szerkezetből az Elektrofon még ebben az évben ötezer darabot gyárt. Személygépkocsikon kívül traktorokhoz és hajókhoz is készít — hasonló elven működő — fogyasztásmérőket a társaság. Ezekből jövőre a Szovjetunióba is szállítanak. Az üvegipari dolgozók lapjának októberi és novemberi száma több írásban is foglalkozik az Orosházi Üveggyárral. Tudósításban számol be az energetikusok Orosházán rendezett tanácskozásáról. amelyen valamennyi üveggyár képviselője részt vett, tapasztalatot cserélt az energiamegtakari- tás további lehetőségeiről. Beszámolót olvashatunk az üvegipar BNV-n történt szerepléséről, amelyen orosházi termékek is láthatók voltak. Egy teljes oldalt szentelt a lap az Orosházi Üveggyár jubileumának. Mint ismeretes, 1963. november 7-én volt az első csapolás. Az egyes kemencében megindult az izzó üvegfolyam áramlása, és a hűtőszalagról lekerültek az első konzervesüvegek. Azután 1970—74 között épült fel a húzott síküveget előállító gyáregység. Mindkét létesítmény KlSZ-védnökség- gel épült. Ez utóbbi üzem átadására 1974. október 6-án, a megye felszabadulásának 30. évfordulóján került sor. A lap megszólaltatta azokat, akik kezdettől fogva a gyárban dolgoznak. Ok maguk írták le visszaemlékezésüket, s a személyes hangvételű írásokból kitűnik, milyen erős a kötődésük az üzemhez. A lap novemberi száma a vállalati szakszervezeti bizottság üléséről tudósít, amelyen a munkavédelemről, a takarékosságról, a terv teljesítéséről volt szó. Számos hasznos észrevételt, javaslatot tartalmaz az írás. Meghökkentő a következő cikk címe: Csecsemőnadrág üveg alapanyagból. Nem kell azonban megijedni, természetesen nem üvegből lesz ezután a nadrág, csupán arról van szó, hogy tartósabb, praktikusabb öltözéket kapnak a csecsemők. Olvashatunk a lapban az Orosházi Üveggyárban folyó oktatásról, amely mind a szakmai, mind az általános és középiskolai oktatással foglalkozik.
