Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-22 / 275. szám
1983, november 22., kedd Hol tart a magyar gazdaság? Javuló egyensúly — bővülő erőforrásokból Az egy évtizeddel ezelőtt zárult korszakot a termelés szinte korlátlan növekedése jellemezte. A dinamikus fejlődésnek minden feltétel kedvezett; a Szabad munkaerő-tartalék, az olcsó, gyorsan bővülő szocialista energia- és nyersanyagimport, a konjunktúra, a kedvező exportlehetőségek Keleten és Nyugaton. A termelés szokatlanul gyors növekedését nem az adott korszak sajátosságának, hanem a szocializmus velejárójának tekintettük. Ezt a dinamikát előrevetítettük, ehhez igazítottuk szocialista jövőképünket, az elosztás, a felhasználás rendszerét. nyomasztó hatását nem érzékelhettük. Később a hitelpiac beszűkült, a szocialista országokkal szemben pedig pénzügyi blokád alakult ki. Űj hiteleket tehát egyre nehezebben kaphattunk, a korábbiakat viszont törleszteni, visszafizetni kellett és kell, méghozzá a megnövekedett kamatos kamatjaikkal Együtt. A kamatok közben ugyanis 6-ról 12-re, majd 15 százalékra emelkedtek. A korábban viszonylag alacsony adósságszolgálati terhek az ugrásszerűen megnövekedett kamatokkal tetézve nyomasztóvá váltak. fl fordulat éve Az MSZMP KB 1978. decemberi 'határozata nyomán az ország egyensúlyi helyzetének romlása lefékeződött, majd megállt, a nem rubel- elszámolású forgalomban már több mint 500 millió dollár aktívum keletkezett 1982-ben. íme a külkereskedelmi passzívum, illetve aktívum évenkénti alakulása abszolút összegben és a nemzeti jövedelem százalékában: A behozatali <—), illetve a kiviteli (+) többlet alakulása A gazdasági fejlődés és a év milliárd Ft-ban a nemzeti j< %-ában termelés növekedése közé 1975 —35,6 — 9,0 egyenlőségi jel került, a 1976 —22,4 — 5,2 mennyiségi lehetőségek hát1977 —25,8 — 5,4 térbe szorították a minőségi 1978 —57,3 —11,2 követelményeket. Jelenleg is 1979 —23,4 — 4,2 él és hat a mennyiségi 1980 —15,6 — 2,7 szemlélet, a látványos sike1981- 8,2 — 1,3 rek hajszolása. A merőben új követelmények a gondol1982 + 6,8 • + 1,0 kodásmód, a szemlélet, a gyakorlat gyökeres megváltozását igénylik. Az 1970-es évtized kettős (bel- és külgazdasági) hatása felerősíti egymást. A tennivalók képletszerűen így rögzíthetők: az intenzív fejlesztés belső követelményének megfelelni + a világgazdasági kihívásra válaszolni = meghatványozott hatékonysági feladat. A hatékonyság nem javult ugrásszerűen, a gazdaság lendületes növekedése pedig nem fékeződött le 1978-ig, tovább nőtt a belföldi fel- használás, vagyis a felhalmozás, a fogyasztás. A gazdasági fejlődés intenzív forrásait, az új minőségi tényezőket a növekvő-külföldi hitelforrások pótolták. A gazdasági növekedés és az életszínvonal-emelés politikájának folytatása a megváltozott helyzetben nagyarányú eladósodáshoz vezetett. A külkereskedelmi cserearányromlásból származó árveszteség és a felvett hitelek kamatterhei 1974. és 1982. között elérték a megtermelt nemzeti jövedelem 11 százalékát. Fokozatosan romlott az ország külkereskedelmi mérlege, s 1978-ban már 57 milliárd forint pasz- szívummal zárult. Ez az év volt a mélypont. Amikor felvettük a hiteleket, na'gy volt a bankok kölcsönkínálata, alacsony a kamatláb, az eladósodás Az egyensúly javításának egyik átmeneti lehetősége a belföldi felhasználás visszafogása. Az első eredményeket döntően ezzel a módszerrel értük el 1979—80- ban. Ezek a tartalékok azonban jórészt már kimerültek. Nem csökkenthetők a beruházások tovább a jövő fejlődésének veszélyeztetése nélkül. (Jelenleg a nemzeti jövedelem 12—13 százaléka kerül felhalmozásra.) Az életszínvonal megőrzése pedig a fogyasztás mérséklése útjába állít korlátokat. Biztató fejlemények- szépséghibával Az egyensúly javításának tartós lehetősége: többlet erőforrások feltárása és hasznosítása a termelésben, a gazdálkodásban. A következő időszakot már az erőforrások szerény növekedése - jellemezte. Két év alatt — 1981—82-ben — mintegy 5 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem és az ipari termelés, a mezőgazdasági termelés 7—9 százalékkal, a kivitel volumene 10, a nem rubelelszámolású export pedig 13 százalékkal. Az 1983. esztendő várhatóan az előző két évnél szerényebb erőforrás-növeke-* dést hoz. Az aszály miatt a növénytermelés 3-4 százalékkal csökken a tavalyihoz képest, s az ipari termelés növekedése is elmarad a >. tervezettől. A nem rubelei- ; számolású külkereskedelmi ' egyensúly várhatóan így is valamelyest tovább javul, s bár nem éri el az előirány- J zatot. Eredményeink értékét nö- j véli, hogy romló külgazdasági feltételek közepette értük el őket. Jellemző például, hogy 1982-ben 10—15 százalékkal több mezőgazda- sági terméket kellett értékesíteni ugyanannyi deviza- bevételért. Az elért eredmények szépséghibája, hogy az iparilag fejlett tőkés országokkal lebonyolított forgalomban — a javulás ellenére — még mindig jelentős az import- többlet, a passzívum. (A nem rubelelszámolású külkereskedelmi aktívumot más területeken* értük el.) A legigényesebb piacokon meglevő passzívum jelzi, _ hogy igen éles itt a konkurren- ciaharc, a magyar termékek versenyképessége még mindig nem kielégítő. De azt is jelzi, hogy a fejlett tőkés országokban még gyakran éri hátrányos megkülönböztetés termékeinket. Kovács József f. Következik: 2. A növekedés lehetőségei és korlátái. Békés megye fontosabb gazdasági jelzőszámai (Folytatás az 1. oldalról) lés mérséklődésére hatottak a többi között: a változó beruházási igények, s ezzel esetenként összefüggésben a termelés szerkezetének módosulása (a fenntartási munkák arányának növekedése), s főleg a szakipari munkáknál a részleges munkaerőhiány. A kivitelező építőiparban az idén tovább csökkent a fizikai foglalkozásúak száma, 4,5 százalékkal, ezen belül az építési-szerelési tevékenységen foglalkoztatottaké 8,1 százalékkal. A kivitelező építőipar január—szeptemberben több mint 500 lakást adott át a megrendelőknek, alig kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. A mezőgazdasági termékek értékesítése (felvásárlása) 7,6 százalékkal, ezen belül a növényi' termékeké 10,2 százalékkal, az élő állatoké 8,0 százalékkal emelkedett. Ez utóbbin belül vágómarhából kismértékben csökkent, ugyanakkor vágósertésből 13,4 százalékkal, vágóbaromfiból kismértékben nőtt az eladott mennyiség. Tejből is növelték az értékesítést. Az állami gazdaságokban és kombinátban átlagosan 10 300 főt, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben 36 ezer 400 főt foglalkoztattak; a gazdaságokban valamivel többet, a szövetkezetekben 1,4 százalékkal kevesebbet mint 1982 január—szeptemberében. A kiskereskedelem folyóáron 7,3 százalékkal több, mennyiségben valamivel kevesebb árut értékesített, mint tavaly az I—III. negyedévben. összehasonlítható árakon számítva az élelmiszerek bolti forgalma némileg nőtt, a vendéglátásé 3 százalékkal csökkent, az iparcikkeké lényegében az egy évvel korábbi szinten alakult. A kiskereskedelemben tovább bővült a szerződéses üzemeltetésű üzletek száma. Szeptember végén 106 ilyen bolt és 294 vendéglátóhely működött a megyében. Ezek forgalma az összes boltokéhoz viszonyítva még csekély arányú (1,7 százalékos), a vendéglátásban viszont már jelentősebb, 36 százalékos. A szocialista kereskedelemben átlagosan 14 100 főt foglalkoztattak, 4,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Az I—III. negyedévben a szocialista szervek a megye területén mintegy 3 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, folyóáron 6,2 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Elsősorban az állami döntésű beruházások nőttek, majd a szövetkezetiek, a vállalati döntésű fejlesztések ráfordításai csökkentek. Békéscsaba, 1983. nov. 18. Központi Statisztikai Hivatal Békés megyei Igazgatósága Szarvasi szóváltás Szövetkezeti városunk munkaerőgondjairól Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet, Dózsa Tsz, Táncsics Tsz, két szakszövetkezet, lakásszövetkezet, bútoripari szövetkezet, Plastolus, Szirén, vas-, fémipari szövetkezet. Együtt Szarvas város dolgozóinak jó felét foglalkoztatják. Kérdés, hogy milyen eredményekkel és milyen gondokkal? Erre próbáltunk választ találni azon a kerekasztal- beszélgetésen, amelyen a várost Jansik Tamás tanácselnök, illetve Tímár László, a városi-járási pártbizottság munkatársa képviselte, míg az ÁFÉSZ „színeiben” Molnár Andrásné kereskedelmi főosztályvezető, a Szirénében Kiszely Mihály elnökhelyettes, a Plastoluséban Szabovik Jánosné főkönyvelő, s a vas-, fémfbari szövetkezetében Janurik Pál elnökhelyettes ült asztalhoz. A beszélgetés annak vitatásával indult, hogy Szarvason, ahol a termelésben — figyelembe véve az állami tangazdaság jelenlétét is — döntő a szövetkezetek szerepe, van-e munkaerőhiány? Jansik Tamás: — Ezzel a kérdéssel nem is olyan régen foglalkoztunk, és meg kellett állapítanunk, hogy van munkaerőhiány városunkban. Mást ne mondjak: a vas-fém legalább kétszáz embert tudna még eredményesen- foglalkoztatni, de erről a képviselőjük biztos többet is tud mondani. Janurik Pál: — Sajnos, a dolog nem ilyen „egyszerű”. A piactól függően az egyik időszakban még az is gond, hogy mindenkinek munkát adjunk, egy következő szakaszban pedig, amikor nagyobb megrendelést kapunk, tízesével kellene fölvennünk az embereket. Mit tehetünk? Átcsoportosítjuk a dolgozó- zóinkat, illetve a környező mezőgazdasági üzemekkel igyekszünk kooperálni. A helyi Táncsics Tsz mellett még Békésszentandráson, Öcsödön, azelőtt Csabacsüdön is dolgoztattunk tsz-tagokkal. Kiszely Mihály: — Az előbbieket tudnám erősítem annyiban, hogy a mi tapasztalataink szerint is sokszor egy időben kell az üzemnek a hiány és a fölösleg gondjaival birkóznia. Mi például most azonnal fel tudnánk venni ötven képzett varrónőt. A másik oldalon pedig nagyon nagy fejtörést okoz, hogy a főleg szakképzetlenekből álló bedolgozói hálózatunkat miképp „vezessük át” egy másik, újabb betanulást igénylő tevékenységi körbe, mert a régiben már nem tudjuk gazdaságosan foglalkoztatni őket. Szabovik Jánosné: —Tavalyig nekünk nem volt problémánk, az idén annál több van. Rövid idő alatt harminchármán léptek ki a szövetkezetünktől, főleg karbantartók, szakmunkások, s fele részben a társszövetkezetekhez, ezeh'közül is elsősorban a vasiparhoz mentek át. Tény, hogy az év elején kevés munkánk volt, át kellett csoportosítanunk dolgozóinkat, de érdekes módon nem az átcsoportosítottak hagytak el bennünket. Most pedig, hogy egyré-másra szaporodnak a megrendeléseink, nincs már elegendő emberünk. Két szakcsoportot is létre kellett hoznunk a megrendelések teljesítésére. Tímár László: — Hadd tegyem hozzá, hogy még élesebben jelentkezik mindez a bútoripari szövetkezetnél — sajnálom, hogy nincs itt a képviselőjük —, ahol évek óta tízesével képezik a faipari szakmunkásokat, akik alig végeznek, máris odébb- állnak. Elmennek az építőiparba, a vasipari szövetkezetbe, a tsz-ekhez, esetleg az állami gazdaság gépüzemébe. Ha az. okokat vizsgáljuk, első helyen tagadhatatlanul a kereseti lehetőségek játszanak szerepet ezekben a mozgásokban. Molnár Andrásné: — Ezt elfogadom, de v^n azért ebben a jelenségben egy olyan tényező is, hogy alapvetően kevés a városban a szakképzett munkaerő. Mert mozogni is az tud elsősorban, akinek szakmája van, főleg, \ha több is. összességében az ÁFÉSZ-ünknél nincs munkaerőhiány, de ha alaposabban megnézzük, kiderül, hogy a kiöregedő egységvezetők helyébe nemigen tudunk újakat, fiatalokat állítani. Naponta jelentkeznek nálunk ugyan munkavállalók, de zömében képesítés nélküliek. Az eddig elhangzottakból az szűrhető le, hogy Szarvas szövetkezeteiben alapvetően a szakmunkások hiánya okoz gondot, másfelől pedig a viszonylag nagyszámú, képzetlen munkaerő foglalkoztatása az állandóan új követelményeket támasztó gazdasági helyzetben. Mi hát a megoldás ebben a kettős feladatban, amely úgy is megfogalmazható, hogy képes-e a város a jövőben népesség-, lakosságmegtartó képességét fokozni, s ha igen, mi módon? Jansik Tamás: — Valóban egymással összefüggő kérdésekről van szó, de ez esetben kétfelé választhatjuk a kört úgy, hogy egy részről a munkaerő-utánpótlásból, pályairányításról, szakképzésről, átképzésről kell beszélnünk, másfelől pedig mindazon törekvésekről, amelyekkel Szarvast igyekszünk az ittlakóknak még otthonosabbá tenni. Az a véleményünk, hogy — bár az üzemek az első kérdésben is jgyekszenek a maguk vonalán kezdeményezni, mégis — valóban döntő megoldáshoz csak együttesen juthatunk el. Célra itt más, mint egy önálló városi szakmunkásképzés feltételeinek megteremtése, nemigen vezethet. A másik kérdésben sem más a helyzet, mert ha a tanács bekötő utat épít a Plastolushoz, azt a szarvasiakért is teszi, nemcsak a szövetkezetért. Ha pedig a Szirén üdülőt épít, óvodát tart fenn, akkor ezt azokért a dolgozókért teszi, akik egyben városunk lakói is. Kiszely Mihály: — Ezen nem is lehet vitatkozni. Mi a szakmunképzésben sajátos helyzetben vagyunk ugyan, mert ha valakiből a mi beiskolázásunkban varrónő lesz, az a végzés után nemigen tud a városban másutt képesítésének megfelelő munkát találni. Ezzel együtt is támogatnánk egy szarvasi szakmunkásképzőt, biztos, hogy sokkal több gyereket megtarthatnánk Szarvason, ha itthon tanulhatnának tovább. Emellett természetesen a felnőtt dolgozók képzésével, átképzésével, munkahelyi közérzetének alakításával is törődnünk kell. Az, hogy saját fodrásza és kozmetikusa van üzemünknek, óvodát tartunk fenn, részt veszünk Szarvas—Öcsöd útvonalon a munkásszállításban. iskolát patronálunk, támogatjuk a tömegsportot, és a tanáccsal együtt keressük a fiatal szakemberek letelepítésének lehetőségeit, szerintem ma már ugyanúgy része a munkaerő-gazdálkodásnak, mint az átcsoportosítás, vagy a felvétel-elbocsátás. Janurik Pál: — Csatlakozom ehhez a véleményhez, miután mi ugyanazokat a szolgáltatásokat, kedvezményeket szintén megadjuk dolgozóinknak, amelyeket a Szirén. Az előbbieket még a saját üdülő fenntartással ki is lehet egészíteni. A szakmunkásképzés átfogó megoldása pedig valóban követelő szükségszerűség Szarvason. Nekünk évente 10—12-féle szakmában kellene beiskoláznunk, ebből csak az autószerelők, a géplakatosok és az építőipariak képzését oldották meg helyben, pedig adottak a feltételek a többihez is. így viszont Békéscsabára kell a gyerekeket küldeni, és jó, ha a végén feleannyian jönnek vissza, mint ahányukra számoltunk. Szabovik Jánosné: — Azt hiszem, az mindannyiunk számára világos, hogy a gondjaink nagy részét egyedül nem is tudjuk megoldani. Az együttműködés ebben-abban eddig is megvolt, hiszen ha üdülőt építettünk, ahhoz a közművesítést a tanács adta. Más dolog, hogy érdemes lenne megvizsgálni: miben tudnánk rendszeresebben, és még hatékonyabban együtt dolgozni. Molnár Andrásné: — Az együttműködésnek akkor van értelme, ha azon mindenki nyer: a szövetkezetek és a lakosság egyaránt. Persze, olyan téren, ahol már minden kialakult, kár lenne ezt erőltetni. Például kár lenne erőltetni, hogy a szarvasi szövetkezetek az általuk gyártott cikkekkel töltsék fel az ÁFÉSZ szarvasi üzleteit, mikor valamennyien tartanak fönn mintaboltot, ahol a szarvasiak mindent beszerezhetnek. Szarvasnak azonban a város vonzáskörzetében is van ellátási és foglalkoztatási feladata. Ebben már lehetne jobban együttműködnünk. Tímár László: — Talán ez a gondolat lehetne ennek a beszélgetésnek is a méltó zárása. Úgy összegezhetnénk, hogy a verseny gazdasági téren tovább folyik, sőt élesedik. Ez alól Szarvas város szövetkezetei sem vonhatják ki magukat, és azt is tudomásul kell venni, hogy a munkaerő egyre inkább az eredményesebben gazdálkodó iparágak, üzemek felé fog áramlani. Ezt a versenyt valamiféle felülről jövő „egyeztetéssel” kár lenne kioltani. A helyi vezetés, amikor a szövetkezetek szorosabb együttműködését szorgalmazza, nem is erre törekszik, hanem arra, hogy minden erőt összefogjon, amely- lyel a település népesség- megtartó képességét fokozni tudja. A munkaerő-gazdálkodás összehangolását is csak ezen összetett szempontok alapján lehet jól megoldani. Kőváry E. Péter \
