Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-15 / 244. szám
NÉPÚJSÁG 1983. október 15., szombat Együtt a brigád. A lány is előkerült. A bicikli kormányáról leakasztotta a kannát, és a füves de- póniára tette. A brigádvezető közelített felé. — Milyen a vized? Csergett a lány hangja. — Amilyen a lajtban ... Milyen? Falubeli... Cigarettát lobbantott az ember, és a hetes torzsákat végigdörzsölte az álián. Ser- cegett, akár csak a szava: — Letakartátok? — Mivel? — Nádpallóval, pokróccal, vagy az öregistennel.. . — Nem. — Megposhad a lajtban a víz. ..! Közelebb lépett a lányhoz. A brigád szétterült a mély árokban, csak a föld látszott, amit a fenékből dobáltak ki. Megfogta a lány melegítőjén a cipzár billegőjét. Csendesített a hangján. — Takarjátok majd le ... — Mivel? — A gátőrnek mondd, hogy adjon ki nádpallót.. . Elnézett a lány a friss földhányás tetején végig. Onnan vissza az ember gumicsizmájára. — A mérnök figyelt.. . Látta, amikor átölelte a vál- lam . .. A füstöt arra fújta a brigádvezető, amerre a szél is tartott. — A nádpallóra meg a vízre legyen gondja, meg arra, hogy az ezüstnitrát nem jó a vízbe... Két embernek megy a hasa ... Felemelte fejét a lány és az ember szemébe nézett. — Nem a víztől, hanem a gyengeborjas tejtől... — Véded ? — Mindennap frisset hozat . . . Artézit a faluból, hogy ne kelljen az ezüstnitrát . .. Elengedte a villámzár bojtját. — Fiatal, kocsija van ... Fiat. .. Szombaton kocsival hazavihet . . . — Biciklivel megyek . . . — Várnak? Nevetett a lány. Apró fehér fogai villantak a fényben. Ügy látta, mintha felhő húzott volna el a brigádvezető szeme előtt. — Ha nincs nádpalló, fűvel takarjátok be . . . — Ki vágja le? — Majd én. Kérjél kaszát a gátőrtől . . . — Bejön délben? — Be . . . Te is legyél ott... A hullámtérben nagy a fű. van olyan hely, ahol még nem legelte le a gátőr tehene... A lányt nézte. A fehéren villanó nyakát, a mellén feszülő melegítőt, a cipzárat. Megfogta újra a billegőt, és onnan lassú simítással ment végig a tenyere a szív fölötti mellig, és azt gyengéden marékra fogta. — Gyere ki estére... A rámpához. . . — Nem. — Félsz ? Rántott a vállán. — Csak... — Mondd az igazat...! A csatornából hang vágódott fel, és a depónia tetején futott hozzájuk. — Vizeettt...! Ugrott a lány a kannáért. Ringott előtte a csípeje, válla. háta . .. Együtt, mint ahogy a szél fújja a füvet. Fentről, a földhányás tetejéről szólott vissza: — Felesége van . Két gyereke. . . A rizsföldön szabdalta a tárcsa a szikkadt göröngyöket. A port és a traktor füstjét összekeverve vitte magával a szél... A Fiat ott állt a csatorna mellett a poros nyári úton. A mérnök kiszállt a kocsiból, és köszönt az embereknek : — Jó napot! A brigádvezető felmászott a rézsűn, és a mérnök felé nyújtotta a kezét. — Két ember beteg. Azt várta, hogy a mérnök káromkodik. Szót szóra löknek és a végén köpködhetnek egymásra. De nem. Kossuth csomagot vett ki a zseCsoór István: Kivan a fogsor béből és a brigádvezető felé nyújtotta. — Mitől? — A víztől! — Artézi pedig .. . — Poshad a melegtől... Vihargyújtóval tüzet adott és utána a magáét gyújtotta meg. — Hazament a két ember ? — Dolgoznak . . . — Ha akarnak, kiállhatnak . . . Tisztának látta a mérnök szemét. Nem talált abban sunyiságot semmit sem. Nézhette volna egy hétig is, akkor sem rebben. Feléjük tartott a lány a kannával és a zománcos bögrével. Kínálta a mérnököt. — Szomjas? Nyúlt a teleöntött bögréért. — Hátha úgy járok, mint a két ember . . . Nevetett. Mosolygott a lány is . . . A brigádvezető a tavaszi fényekre nézett, a sűrű hajú mérnökre, a lányra ... Hallotta a hangokat, a traktorét, a gyenge szélét, a kihányt földét, a göröngyök surranását. Látta a fények és az árnyékok játékát, a széles hullámteret, a gátat, a füzek erős bomlását és az őzbakot, amint feltartott fejjel őrködik a suták kérődzé- sén. Együtt vannak. Szólt a mérnöknek, szólt a lánynak. — Lehet, hogy a gyengeborjas tej ... Olyan, mint a kinyitott könyv, ha akar, olvasson benne. A mérnök is látta a határt. Az emberek hátán az inget, a port és az átvert izzadtságot, ami helyenként már sarat csinált a szikből. — Feketekávét főzetünk. Ne csináljon több galibát a víz .. . Hidegen . . . Vagy teát... A brigádvezető nyakig szívta magát levegővel, napfényben fürdött tiszta levegővel. — Nem mástól félek . .. — Kitől? — Magamtól... — Magától nem fél az ember ... A hang gyenge és szakadozott. — Menjünk ... — Ráérsz. — Megsokallják a többiek. . . — Majd mondunk valamit . . . — De mit? A nyitott szem az eget nézi. Elővillan a fűzfák gallyai között . . . — Kimosott pelenkát lenget a szél. . . — Hol látod? — A kék égen .. . — Az messzire van . — De közelebb is látom . . . — Hol? — Otthon, meg másutt . . . — Ne gondolj vele.. . Hunyd be a szemedet . . . — Akkor is látom . . . — Ha a tenyeremet a szemedre teszem? — Még jobban ... Maga nem látja? — Látom... De még mennyire . . . ! Hűvös a fű. Nem melegít, csak hűt . . . A kerékpár csomagtartójára felkötötték a fűvel tömött zsákot. A mérnök, aki szembejött velük és a csöves áteresznél megállt. — A lajtra? — Arra . . . — A nádpalló csak jobb lenne . . . Nem kell vágni . . . — Szakítunk erre egy kis, időt . .. A brigádvezető csak az egyik lábát tette le a kerékpárról. a másikat a vázán pihentette. A lány a hídon túl fékezett és leszállt. Kicsit fújtatott. Arra gondolt, jó. hogy megálltak ... A föld szárazon is súlyos. Egy köbméter tizenhat mázsa körül van. Négyet kihány az ember, az már hatvannégy mázsa. Érezte a brigádvezető a súlyt a karjában, a derekában és a tenyerében. Égett a lába a gumicsizmában, puffadt benne a bokája, pedig a szárát lehajtotta, hogy jobban járja a friss levegő. A régi és az új sár pettyeket ragasztott a letűrt szárra. Az autó porolt. A rámpán leereszkedett, és a nyári úton megállt az ásott csatorna mellett. A brigádvezető kijött a csatornából, nagyot nézett, mert a mérnökön kívül az asszony bújt ki a kocsiból és a két gyerek. Szaladtak az apjuk elé. Csattogott a gumicsizmájuk a porban. Mindegyiknek le volt tűrve a szára. Szépet, fehéret, újat mutatott, amit még nem csapkodott be a fröccsenő sár. Az embertől tovább szaladtak, mert a távolban pöfögött a traktor, és az összeakasztott vetőgépek csorosz- lyái petyegtették a magot a földbe. Porzott a szik, szállt fel a magasba, oda, ahová a gyermekszem már el sem lát. A brigádvezető leült az asszonnyal az árokpartra. Ügy érezte, reszket az ina, kivitte belőle az erőt a hatvan mázsa föld és a hajtás.. . Szólt, hogy mondjon valamit: — Kivan a fogsor! Együtt a brigád, az asz- szony, a két gyerekkel, a mérnök, aki fütyülve lépkedi az elterített göröngyöket. Kezelget az emberekkel, örül, hogy időre elkészül a csatorna, és örül, hogy rendbe jött a víz is . . . Együtt a brigád. A lány a tele kannával. A hűvösen tartott vízzel. A lajtból hozta, amit előzőleg gyenge hullámtéri fűvel takartak le .. £. Kovács Kálmán : Pusztító orkán Zsiráfnyakú forgószél Föltámad Útra kél. Leszedi a ház fedelét, Szétszórja a boglya felét. Megsirat a faluszél, Zsiráfnyakú forgószél. Viharhozó felhőnyáj. Úszik már A határ. Kimosta a vetőmagot, Mire lesz jó, mit meghagyott:' Elátkoz a faluszáj, Viharhozó felhőnyáj. Tevehátú nagy folyó, Áradó, Sodoró. Amit elér, fölemeli. Vak dühében messze viszi Megszenved a falu, ó. Tevehátú nagy folyó. Zelei Miklós: Hármas oltár ii. ragyogó rothadó idő dérrel derített hajnalok szüret ideje döglött fecskék pókok harangja nyárvég nyárvég de nem sziget emberesedni ordasodni I. zúgó cserebogárzivatar rajzottak leikeim jöttem vadludak ingében ifjúságom utcáiból zászlók szőnyegén jövök III. eltemetetlen alkonyat továbbcsírázó kamrazug várakozni megháborodni szó színhelyén üresen állni önarckép kabátban önarckép vasúton mezítelenül — Ügy gondoltuk, hogy a lajtra füvet teszünk .. . — Van nádpalló is ... — A fű jobb! Hűvösebb! Megindultak ketten a csatornán végig. Nézték a munkát. A rézsűt, amit remekül megnyestek, látszott az agyagban a csákány nyoma, mint fában a vésés. A csatorna fenékvonalát. Mindkettő úgy szaladt egymás mellett, mint a kihúzott zsinór. Nem talált a fenékben sehol sem sózást... — Számolt magában és hangosan gondolkozott. — Ha minden jól megy. négy nap alatt cakpakk leszünk .. . — Utána? — Utána? Kunétolás a harminckilences csatornán . . . — Abban is van pénz? — Kerül . . . A lány lekuporodott a kanna mellé és a távolodó két ember után nézett. Arra gondolt, hogy délben füvet vágnak a hullámtérben. A brigádvezető lábán le volt tűrve a gumicsizma szára. A fehér bélése úgy mutatott, mintha a csizma gallért viselt volna. A fehér galléron apró. megszáradt sárpettyek virítottak. Ilyen az élet is. — Vág még többet? — Nem. — Ennyi elég? — Bőséggel... Ha megszikkad, vágunk újat. .. — Van miből . .. — Van. Gyere közelebb . .. Ide a fűre... Ne félj, nem lát meg senki . . . Amerigo Tot: A Mag apoteózisa
