Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-10 / 214. szám
1983. szeptember 10., szombat o Sasok viadala Az elmúlt napokban kezdődött meg Geszten a kukorica törése. A több mint 300 hektáros területen egy nagy teljesítményű szovjet KSzKU—6-os csőtörő dolgozik. Az aszályos idő ellenére 6 és fél tonnát takarítanak be egy hektárról Fotó: Béla Ottó KGST vízügyi értekezlet Óriási madarak halálos végű párviadala zajlott le a Sumonyi tónál. Réti sasok és halászsasok csaptak össze a levegőben, s a fordulatos küzdelemnek szemtanúi voltak a magyar madártani egyesület pécsi csoportjának tagjai is. A Dél-Dunántúl legnagyobb madarai: testsúlyuk öt-hat kilogramm, szárnyaik fesztávolsága eléri a másfél-két métert is. Az őszi vonuláson levő halászsasok, amelyek csak rövid időre pihennek meg itt, kisebbek ugyan a réti sasnál, de szintén az erős, nagy ragadozó madarak közé tartoznak. A pécsi ornitológusok arra figyeltek fel, hogy a réti sasok üldözőbe vesznek két halászsast. Egyikük el tudott menekülni, a másikat azonban legyűrték az ellenfelei. Megtépázták, megsebezték a madarat, amely elmerült a vízben, de aztán újra és újra a levegőbe emelkedett. Ám a réti sasok mindannyiszor lecsaptak rá. S végül egyikük leszállt a halastó etetőkarójára, onnan vigyázta a vízben vergődő halászsast, készen arra, hogy ismét rátámadjon és megölje. Az emberek mégis kimentették az áléit madarat, de hiába volt az elsősegély- nyújtás, majd a gondos gyógykezelés; a réti sasok csőre által okozott iszonyú sebektől elpusztult a szerencsétlen állat. A szakirodalom nem ismer ilyen esetet, hogy halászsast megtámadjon valamilyen másik ragadozó madár, s különösen meghökkentő a támadó és pusztító célú fellépés, amely egyáltalán nem jellemző a nyugodt természetű, lomha mozgású réti sasokra. A szakértők magyarázatot keresve feltételezik, hogy a halászsasok valami módon megsértették a réti sasok életterét, ráadásul — szándékosan vagy akaratlanul — felingerelték az óriás madarakat, s ez vezetett a gyilkos küzdelemhez. Hazaérkezett Ulánbátorból a magyar vízügyi küldöttség, amely Kovács Antal államtitkárnak, az OVH elnökének vezetésével augusztusul, és szeptember 4. között részt vett a KGST vízügyi vezetők értekezletének 30. ülésszakán. A tanácskozáson 10 szocialista ország vízügyi vezetői és szakemberei vettek részt. Az értekezleten különös figyelmet fordítottak azokra az intézkedésekre, amelyek a vizek tisztaságának védelmét, az elszennyezések megakadályozását szolgálják. Tárgyaltak a mikroprocesz- szoros technika vízgazdálkodásban történő alkalmazásáról és a vízgazdálkodási létesítmények automatikus irányítási rendszereinek létrehozásáról, illetve továbbfejlesztéséről. Az ülésen jóváhagyták az együttműködés 1984—85. évi munkatervét. Ennek során — egyebek között — kidolgozzák a KGST- tagországok vízgazdálkodásának 2000-ig szóló fejlesztési programját. A tanácskozáson fontos helyet kapott a KGST komplex programban foglalt vízgazdálkodási kérdésének végrehajtása, így a dunai és tiszai együttműködés fejlesztésének kérdései is. Magyar szempontból figyelmet érdemel, hogy előrelépés történt a Tisza vízminőségének megóvását célzó egyezménytervezet kidolgozásában. A magyar küldöttség által előterjesztett kilenc pontból hatot elfogadtak, a továbbiakról pedig folytatták az eszmecserét. Elhatározták a tanácskozáson azt is, hogy a szocialista országok a jövő év derekáig javaslatokat dolgoznak ki a vízminőség-védelemben folytatott együttműködések erősítésére, továbbfejlesztésére, és az ezekhez kapcsolódó intézkedéseket a vízügyi vezetők értekezletének 31. ülésszakán, Lengyel- országban megtárgyalják. A tanácskozás résztvevői megismerkedtek Mongólia vízgazdálkodásának fejlődésével, amelyhez a magyar vízügyi szakemberek is jelentős segítséget nyújtanak. Megkezdődött a cukorrépa feldolgozása Problémamentes volt a tegnap hajnali üzemkezdés a Sarkadi Cukorgyárban. A próbaüzem során észlelt apróbb hibákat sikerült gyorsan kijavítani, így pénteken reggel beindulhattak a gépekés ezzel kezdetét vette a várhatóan 105—108 napig tartó fel- dolgozási kampány. Eddig 9 ezer tonna cukorrépa érkezett a gyárba. A minőség igen jó, a cukortartalom kedvező. Az átadás a mezőgazdasági üzemek és a cukorgyár között kialakult jó együttműködésnek köszönhetően zökkenőmentes. Tegnap délutánra a cukoroldatra érkezett a sűrűié és ma már az idei cukrot kóstolhatják a sarkadi üzemben. A szedés már hétfőn megkezdődött ► Naponta 3 ezer tonna répa érkezik a gyárba Most még tavalyi cukrot csomagolnak Fotó: Fazekas László Ilyen a cserepgyartas A hazai tetöcserépgyártásnak idestova évszázada Békés megye a fellegvára. Napjainkban a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat két békéscsabai gyárában állítják elő a hazai gyártású tetőfedő anyagnak mintegy 70 százalékát. A többit Bátaszéken, Tatán, Csornán, kisebb tételben Mályiban gyártják. A gyárak termelésükkel nem tudják az egyre fokozódó igényeket kielégíteni, így jelentős, a hazainál már lényegesen drágább, import cserép kerül a tetőkre, Jugoszláviából, Csehszlovákiából és Ausztriából. — Békéscsabán egy hagyományos gyárban, évtizedekkel ezelőtti technológiával és egy új, a legmodernebb berendezésekkel felszerelt üzemben gyártjuk a tetőfedő cseredet. Augusztus végéig a két üzem együttesen mintegy 1,5 millióval többet gyártott az időarányos tervezettnél — fogad Kopp Szilárd, a vállalat termelési osztályvezetője. — Roppant nagyok az igények, mind a natúr, mind pedig a mázas cserép iránt. Ennek két oka van: a cserép újra reneszánszát éli, ugyanakkor a kislakásépítés országszerte ugrásszerűen megnőtt. Kereskedelmi partnereink a minőségger is elégedettek, Sopronból is inkább hozzánk jönnek cserépért, mint a közelebbi Bátaszékre. * * * Nem hiszi el, alig négy-öt éve a cserépértékesítéssel komoly gondjaink voltak: három-négymillió darabos áthúzódó készletet tároltunk — hallom Kopp Szilárdtól, miközben a Csaba I-es, hagyományos technológiájú cserépgyár udvarán baktatunk. A hajdani Bohn-tégla- gyár idestova 100 éves épületeiben, igaz fiatalabb technológiával gyártják a cserepet, maximális kihasználással, túlórában, szabadnapokon. Nagyon rossz körülmények között dolgoznak itt az emberek. Ez évben 25 millió darab cserepet akarnak gyártani. — A 364 dolgozónk többsége idős, fiatalok nemigen jönnek ebbe a gyárba — tájékoztat Bielik János gyárvezető. — Napjainkban a kelleténél csaknem száz téglagyári munkással van kevesebb, mint amit a szükséges technológia igényel. Jövőre a nyugdíjazások miatt további létszámcsökkenéssel számolunk. A létszámgondok ellensúlyozására, a termelés folyamatosságának érdekében, 12,5 százalékkal növeltük a munkaidőalapot, túlórában, hétvégi műszakokban, szabadnapokon és vállalati munkaközösségek gyártják a többletcserepet. — A cserépgyári gépi berendezések kihasználtságára egy jellemző szám — szól közbe Kopp Szilárd: — A heti lehetséges 42 műszakból negyvenet üzemelnek, a többi idő jut csak karbantartásra. — Megtudom azt is, hogy a darabbéren és a túlórapótlékon kívül, a bányától kezdve a kiadókig, a többlettermelés anyagi érdekeltsége is változott. Minden többlet-ezer tégla után 25 forintot, minden többlet ezer cserép után pedig 350 forintot kap a kollektíva. Ez olyan pénz, ami nem terheli a cserépgyár béralapját. Ez az összeg prémiumként kerül kifizetésre, negyedévenként, differenciáltan. Az első fél évben 630 ezer forint került így a borítékokba, átlagosan 2 ezer 200 forint jutott belőle egy-egy dolgozóra. * * * A huzatos, zajos présházban két présgép ontja a cserepet. Két szállítószalag viszi a nyers árut az égetőkemence feletti szárítótérbe, s két szalagon érkeznek vissza az üres rámák. Gép diktálja az iramot. A húsz- huszonkét kilogrammos agyagtömbökkel megrakott kocsik egyenlő időközönként érkeznek. Az itt dolgozók óránként szusszanásnyi szünetet tartanak, különben nincs megállás. A gép végénél fekete kendős asszony rakja a falécből készült kereteket. — Huszonkilenc éve dolgozom a gyárban, 21 éve vagyok alárakó — mondja Lustyik Pálné. — Ezen'a gépen óránként 3 ezer 500 nyers cserép készül — folytatja úgy, hogy fel sem néz. A ferde átjáróban nyikorognak a szállítószalag fahengerei, léptünk nyomán szinte fröccsen a lisztfinom- ságú pőr. A kemencék feletti szárítótérbe érünk. A fa szerkezetű polcokra még ma is — mondjuk úgy, mint fél évszázaddal ezelőtt —, kézzel rakják a nyers cserepet. A hőség éppen csak elviselhető. A szárító sötét, szűk és magas. A nyers áru négy-öt napig szárad itt, majd következik a 36 órás égetés. Asszonyok dolgoznak a szárítóban. Egy szál pallón fél lábon állva, guggolva, ülve, két-három ember magasságában levő polcokra rakják a nyers cserepet. A félhomályban arcukat nem látom. — Ide kényeskedő, s akinek tériszonya van ne jöjjön — szól a magasból egy hang. Nem könnyű, amit csinálnak, önszántamból ezt a munkát nem vállalnám. Óránként körülbelül 3 ezer 500 cserép kézről kézre kerül a szárító polcaira. Hogy ez súlyban mennyi? Aki kíváncsi rá, kiszámolhatja: a rámával a nyers -cserép 4,2 kilogramm. S egy műszak nem egy órából áll... Alattunk 980 Celsius-fokon vörösen izzik a cserép. Idős a gyár, de technológiája fiatalabb: automata gázégők fűtik a kemencéket. A berendezéseket Kovács András nyugdíjas égető dirigálja, ellenőrzi. — Egy esztendő híján négy évtizedet dolgoztam ebben a gyárban, a legutolsó 26 évet a kemencénél töltöttem el. Azt hiszem, egy városra való téglát és cserepet raktam ki és be. — Mi az, ami ennyi éven át itt tartotta? — Kezdetben a munkalehetőség, később pedig a munkatársak, a barátok, a megszokás. Ez a munkahely ma már nem vonzó a fiataloknak, több itt a nehézség, mint a szépség, ráadásul könnyebben és többet is keresnek másutt. Ide új ember elvétve jön, többségében csak azok vannak, akik 25 éves kemenceszolgálat után korkedvezményes nyugdíjra jogosultak. Annyira nincs ember, hogy én is. mint 'hyugdíjas dolgozom tovább — nyújt kezet, majd a labirintusokon keresztül jutok a kemencékhez. A ruha csurom víz rajtam, a nyárvégi kánikulában, a szabadban levő 30 Celsius-fo- kos hőség felüdülést jelent. Szusszanásnyi idő után az egyik kemencénél Zahorán Mihály berakó mellett állok meg. — Elég jó vastag ...... — s zól társának, s fejével a cserépre int. — A kolbászból is a vastag a jó — válaszol tréfálkozva. — Igen, csak a baj az, hogy abból van a kevesebb, és ebből a több. 1951 óta nap, mint nap ezt csinálom, műszakonként 10—12 ezer cserepet és 3-4 ezer téglát rakok be — fordul hozzám, majd megtörli verejtékező homlokát. — Annak idején ez elit munkahely volt, csak protekcióval lehetett bekerülni. Most meg...? —néz kérdően rám, s mielőtt megszólalnék önmagának válaszol: — a benti és a kinti 30—40 fokos hőmérsékletkülönbség, a nehéz fizikai munka igénybe veszi az embert. A korkedvezmény tart itt sokunkat: 50 éves vagyok, nyugdíjig van még öt évem. öt év az mégiscsak öt év! Az udvaron katonás rendben, egységrakományban sorakoznak a mázas és natúr cserepek. Gépkocsik érkeznek, hogy vigyék a várva várt tetőfedő anyagot. — A jövőben az ellátást illetően mi várható? — fordulok Kopp Szilárdhoz. — Szeretnénk, ha ennek a hagyományos gyárnak a termelése nem csökkenne, a Csaba III-as, vagyis az új cserépgyár éves, 40 millió darabos gyártókapacitását fokozná. Ez utóbbi üzemben az első ütemben a legkorszerűbb NSZK és olasz gépsorokat építettük be. Beüzemelésük nem volt zökkenő- mentes. Most a második ütem megvalósítása a célunk, mely a gépi leszedést, az egységrakomány-képzést, zsugorfóliába való csomagolást, eldobható raklapra téve megteremti a gépi anyag- mozgatás feltételeit. Mindezek a beruházások a rohamosan csökkenő létszámgondjainkon enyhítenek, s csak kis mértékben várható további többlet cserép — mondja búcsúzáskor a termelési osztály vezetője. Kép, szöveg: Szekeres András A présgépről óránként 3 ezer 500 nyers cserép kerül le
