Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-04 / 209. szám

1983. szeptember 4., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Köröstarcsán A z állandóan változó, szépülő, gazdagodó települések so­rába tartozik a mintegy 4 ezer lakosú Köröstarcsa. Gondozott, kora tavasztól késő őszig virágokkal sze­gélyezett úton autózhat keresztül a településen az idegen. Erre is büszkék a község lakói. S hogy még mi mindennel büszkélkedhetnek? Az utóbbi években több új létesítmény készült el, s épül napjainkban is. Smiri Lajos tanácselnök harminc éve dolgo­zik a helyi tanácsnál: 12 éven át volt vb-titkár, 21 éve tölti be jelenlegi funkcióját. így természetesen munkája benne van a falu fejlődésében, minden kisebb, nagyobb változásá­ban. — Nem vagyok köröstarcsai, de amióta itt élek, s ennek már 33 éve, azóta tárcsáinak vallom magamat. Valamennyi ötéves terv előkészítésében, megvalósításában részt vettem, mindegyikben sok szép volt. Voltak viszont keserű pirulák is, ezek azok a fejlesztések, amiket nem tudtunk megvalósítani. Legszívesebben mégis a mostani tervidőszakra emlékszem vissza. Igaz, alig vagyunk túl a ciklus felén, máris több el­képzelésünket megvalósítottuk, vagy befejező szakaszukhoz közeledünk. Hogy mik ezek? Csak címszavakban, a teljesség igénye nélkül: Évente négy-ötszáz méter betonjárda épült, s épül, amihez az anyagot a tanács adja, a munkát a lakosság vál­lalja. Elkészült egy 400 négyzetméteres ABC, befejezték az ivóvízhálózat bővítését. Ez utóbbi azt jelenti: a település va­lamennyi utcájában vezetékes ivóvíz van, az 1350 lakásból több mint 900 lakásba bevezették a jó, egészséges ivóvizet. A belvíz- és csapadékvízrendszer első ütemének építésével vé­geztek. Még tart a kivitelezése az orvosi rendelőnek, folyik az óvodák vízszigetelése, célcsoportos beruházásként pedagó­gus szolgálati lakás épül. Az elképzelések szerint még ebben a tervidőszakban megkezdik a 18 x 36 méteres tornaterem építését saját erőből és társadalmi munkával, valamint 2 millió forint hitelt vesznek igénybe. Köröstarcsa életében meghatározó szerepet tölt be a helyi Petőfi Tsz. Sokan dolgoznak más vidéki vállalatok, szövetke­zetek helyi részlegeiben vagy éppen bedolgozóként. Néhány üzem új részlegekkel bővítette tevékenységét, bővült a nők helybeli foglalkoztatásának aránya, csökkent az ingázók szá­ma. Évente 20—30 új családi ház épül Tárcsán, erősödtek a háztáji gazdaságok, az utóbbi két évben megállt az elvándor­lás. A napokban, másfél év múltán, ismét Köröstarcsára láto­gattunk. Az idő és a terjedelem adta lehetőségeken belül próbálunk ezen az oldalon felvillantani örömeikből, eredményeikből, gondjaikból egy-egy mozzanatot. Partnerek Alig félszáz dolgozót fog­lalkoztat, noha termékei ré­vén csaknem valamennyi tár­csái családdal közvetett kapcsolatban van a Takar­mányfeldolgozó Szövetkezeti Közös Vállalat. A cég né­hány üzemcsarnokával sze­rényen húzódik meg a Kö­rösön túl, a 47-es főút men­tén. Esztendők óta a válla­lat látja el tápokkal, kon- centrátumokkal a nagyüze­meket és kisgazdaságokat. — A telepet egyszerű gaz­dasági társulásban éppen tíz esztendeje a tárcsái és a ladányi tsz közösen létesítet­te lucerna szárítására és •feldolgozására. Ezzel egy idő­ben kisebb tételben takar­mányt is kevert a két tsz ré­szére — idézi a múltat Zuba Márton igazgató, s azokról a buktatókról beszél, amik­kel megküzdöttek 1978*ig, amikor is a csárdaszállási Petőfi, a mezőberényi Arany­kalász, a körösladányi Ma­gyar—Vietnam Barátság és a köröstarcsai Petőfi Tsz létre­hozta a közös vállalatát. Az­óta a telep sokat fejlődött, bővült, termékeik összetéte­le is alaposan megváltozott. Hogy miért? Ezt így összeg­zi az igazgató: — Az alakulás évében 4500 tonna lucemalisztet gyártottunk, annak nagyobb hányadát exportáltuk és 700 tonna keveréktakarmányt ál­lítottunk elő 1,30 forintos fűtőolajjal. Napjainkra az energiahordozók ára óriásit nőtt, manapság az olaj lite­renként 10 forint 30 fillérbe kerül. Ez, valamint az igé­nyek és a gazdaságosság lé­pésváltásra kényszerített bennünket, vállalatunk ter­mékszerkezetét megváltoztat­tuk. A Takarmányfeldolgozó Szövetkezeti Közös Vállalat az AGROKOMPLEX-recep- túra alapján gyártja a kü­lönféle sertés-, baromfi-, juh- és szarvasrrfarhatápokat, Gépkocsira kerül a táptakar­mány évente mintegy 16 ezer ton­nát. Ezzel szemben a lucer- naliszt-készítményt 540 ton­nára mérsékelték. Ez utóbbi csupán az üzemben gyártott keverékek szükségletéhez elegendő. Közben megtudjuk azt is, hogy a kezdeti évek­ben 100 kilogramm készít­mény előállításához 30 liter, most ugyanilyen mennyiség­hez 13 liter olajat használnak fel. — Előszállítással értük el á megtakarítást, mestersége­sen csupán addig* szárítjuk az árut, ameddig az előírt minőséget el nem érjük — magyarázza az igazgató. A hatalmas raktárakban egymás után emelővillás tar­goncák rakják az érkező te­hergépkocsikat. Több mint tucatnyi környékbeli nagy­üzemnek szállítják a tápta­karmányt és koncentrátumot, ugyanakkor öt saját boltjuk­ban és a közös gazdaságokon keresztül a késztermékek há­romnegyed része a kisgazda­ságokba kerül. Ez pedig évente 4 ezer tonna hús elő­állításának az alapját bizto­sítja. „lőtt a (alu apraja nagyja” A község szívében, az egyik csendes kis zugban épül az orvosi rendelő. A la­kosságnak, s természetesen a falu egészségéért dolgozó or­vosoknak is régi óhaja, hogy végre megfelelő körülmé­nyek között gyógyítsanak. A karcsú pillérek vállán beton boltívek nyugszanak, a fö­dém felett áll a tetőszerke­zet. Félkész állapotában is tetszetős az épület, amely a község kisiparosainak keze nyomán készül Győri Antal kőműves kisiparos fővállal­kozásában. Mi tagadás, meg­lepődtem, amikor először hallottam: .......Az orvosi r endelőt kisiparosok építik...” — Amikor megtudtam, hogy a vállalatok kapacitás hiányában nem vállalják, foglalkoztatta a fantáziámat: vajon milyen is ez az épü­let? Amikor a terveket át­— A nyílászárókat több vidéki TÜZÉP-telepről szed­tük össze, saját személyko­csikkal szállítottuk. A fö­démgerendák után is sokat járkáltunk, most pedig tető­fedő cserép hiánya miatt torpantunk meg. Kész a tető- szerkezet, csak nem tudjuk, mit rakjunk rá. — Mikorra készülnek el? — Szeretnénk tavasszal át­adni a rendelőt. Ha anyag van, rajtunk semmi sem mú­lik — hangzik a válasz. — Rajtuk valóban semmi sem múlik, idestova egy éve, napi 12 órás műszakban dol­goznak, sokszor éjszaka és hétvégeken is itt szorgoskod­nak — szakítja félbe beszél­getésünket a tanácselnök. Közben dr. Biró Vince fogorvos személyében vendég érkezik. Gyakori látogató. A földmunkából és a betono­Kcndclóintczct lesz néztem, már döntöttem, hogy elvállalom, mert egyedi ter­vezésű. Nem a pénz, hanem a szakmai büszkeség vezé­relt. Itt most a szakma min­den szépségét megvalósítha­tom — kezdi a negyven kö­rüli fiatalember, majd vé­gigkalauzol a leendő rende­lőkön. Pillanatra megáll, s folytatja: — Amikor az alapot ástuk és betonoztunk, jött a falu apraja-nagyja. Öröm volt nézni és természetesen kö­zöttük dolgozni. Haladt min­den, mint a karikacsapás. Az anyag biztosításához segítséget kapnak a békés­csabai Városi Tanács Költ­ségvetési Üzemétől épp úgy. mint a műszaki irányításhoz. Persze ennek ellenére küsz­ködnek anyaghiánnyal. zásból is kivette részét. Ko­rábban igen rossz körülmé­nyek között dolgozott, most is átmeneti helyen rendel. — Az egészségház egyedi tervezésű, már most látszik, hogy nagyon szép lesz. Tá­gas helyiségeket kapunk, lesz röntgen és előhívó is — sorolja a község fogorvosa, aki tíz éve gyógykezeli a fa­lubelieket. Kisvártatva így folytatja: — Bizonyos dolgokban menet közben változtatunk úgy, hogy az praktikus le­gyen. Ilyen például a víz­csapok, az elektromos csat­lakozások helye. Szóval eze­ket az apróságokat most be­széljük meg, hogy aztán ne a készet kelljen rombolni — nyújt kezet búcsúzóul. Csúcsforgalom az flBC-ben Két éve adták át a köz­ség központjában az ABC- áruházat. Az üzlet polcain sokféle áru kelleti magát, a vevőknek van miből válo­gatni. — A havi forgalmunk el­éri az 1,4 millió forintot, több mint 15 partnerszállí­tóval tartunk rendszeres kapcsolatot — kezdi a be­szélgetést Kónya Lászlóné üzletvezető-helyettes, aki több mint 25 éve dolgozik a kereskedelemben. Együtt sétálunk a gondolák között, majd a zöldségespultnál ál­lunk meg. — Állandóan friss és bősé­ges a zöldségkínálatunk, a lakosságtól átvesszük a fel­ajánlott kosaras árut. A mi­relitkészítmények iránt is megnőtt a kerselet — mutat a mögöttünk levő mélyhűtő­re. — Ma már a fagyasztott termékek is beépültek a fa­lusiak étrendjébe. Legkelen­dőbbek a főzelékfélék, s mint háziasszony mondha­tom: ezek a félkésztermé­kek nagyban megkönnyítik az otthoni második műsza­kunkat. — A tej elfogyott? — kér­dezi egy néni. — 11 óra körül érkezik a második szállítmány — hangzik a válasz, melyet magyarázat követ. Ennek lényege: a Sárréti Tejüzem naponta kétszer szállít, há­romfajta tejet, az igény úgy 5—600 liter. — Ilyenkor nyáron keres­kedő legyen a talpán, aki előre ismeri az igényeket, s elegendőt tud rendelni — tárja szét kezeit, s máris a felvágottak előtt állunk. Szűkös a választék. Hetente 250 kilogramm különféle töl­telékárut kapnak, ez az igé­nyekhez képest kevés. Még legalább 150 kilogrammot el tudnának adni. Mint megtudom, az ÁFÉSZ ezek­ben a napokban tárgyal a békéscsabai ZÖLDÉRT Vál­lalattal, az ellátás javításá­nak lehetőségeiről. — Háztartási keksz mikor lesz? — áll meg mellettünk Boldizsár Imréné. — Sajnos, nem tudom ... — hangzik a tömör válasz. — Az apróságokból és a csemegeféleségekből van hiány — folytatja Boldizsár- né. — Hónapok óta nem lehet kapni az olcsó keksz­ből, lángolt kolbászért Csa­bára kell utaznunk, hypót és klórmeszet is hiába keres­tünk a nyáron — kesereg, s egy tasak nápolyit rak a ko­sarába. A pénztárgép szin­te megállás nélkül zörög, miközben megérkezik a tej, és befut a hentesáruval a tehergépkocsi is. A fotókat készítette és az oldalt írta: Szekeres András. II társadalmi munkás Fábián Sándort jól ismerik a községben, tősgyökeres köröstarcsai, a helyi Petőfi Tsz kovácsa. Hatalmas te­nyerében szinte elvész a ke­zem, kézszorítására csaknem felszisszenek. A műhelyben éppen ekevasat kovácsolnak. — Nálunk mindig van munka. A gépekhez készí­tünk, javítunk, alakítunk al­katrészeket. A több száz ló­erős masinák törnek, zúz­nak, szakítanak, nagyon kö­tött szántóink vannak, így aztán sok a javítanivalónk. Most éppen az őszi mun­kákra készülünk: két trak­torekét szerelünk össze, a vasakat élesítjük — mond­ja, miközben kézfejével megtörli gyöngyöző homlo­kát. Komótosan a kovács­kohóhoz lép, egy-két lapát kokszot tesz a tűzre, majd nagy fogóval megforgatja az izzó vasdarabot. Aztán a társadalmi munkáról kez­dem faggatni. A faluban mindig az elsők között vesz részt minden társadalmi munkaakcióban. Szerényen elhárítja a kérdést, csak né­mi unszolásra válaszol. — Nem nagy dolog az egész, minden tárcsái tesz annyit a községért, mint én. Ha kell járdát építünk, vagy a vízhálózatot bővítjük. Most legutóbb az orvosi rendelőnél dolgoztam négy napot: két napon át ástam, kettőn betonoztam. Aztán el-eljárogattam a kollégák­hoz, barátokhoz is segíteni a házépítéseknél. Tudja, ná­lunk a faluban ez kaláká­ban megy. összesen 14 ház építésében segédkeztem, amikor én építkeztem, any- nyian jöttek segíteni, hogy nekem elég volt a sört mér­Fábián Sándor munka köz­ben. ni — neveti el magát. Az­tán tovább faggatom: miért is vállal társadalmi munkát az egyébként önkéntes rend­őr? — Kezdem a végén, az egyszeri tréfás történettel: „Az öregembert megcsodál­ják, hogy naponta megveri feleségét. Az egyik fiatalabb férfi meg is kérdezi tőle, hogy erre mindig van ide­je? Ha nincs, szakítok rá — válaszolta az öreg.” A tár­sadalmi munkával én is így vagyok: arra mindig szakí­tok időt. Szeretem az embe­reket, a falut — majd ko­molyra fordítja a szót: — Ügy érzem, ennyivel tarto­zom a közösségnek, a társa­dalomnak, ugyanis mindent magunknak csinálunk. Még emlékszem arra az időre, amikor gyerekkoromban et­tem az éhségkonyhán. Sze­rencsére maguk, fiatalok ezt csak elbeszélésből isme­rik, s ez így van rendjén — válaszol és nagy ívben ki­emeli a kovácsüllőre az iz­zó ekevasat. Kisgazdaság — nagyüzemi szinten Köröstarcsán hagyomá­nyai vannak az állattartás­nak. A korábbi esztendők­ben a sertéstartás iránt volt nagyobb a kedv, az idén vi­szont a szarvasmarha-te­nyésztés van fellendülőben. Számos portán megsokasod­tak a tehenek, épp úgy, mint a Rákóczi úton Pó­lyák Károlyéknál. Az új, csak éppen bevakolt ház melléképületeiben öt borjú, két hízóbika, és hat tehén gömbölyödik, a sertésólak­ban hízók szuszognak a ká­nikulában. Az udvaron több pótkocsinyi bálázott szalma és széna. A férj, a Víz- és Csatornamű Vállalat vil­lanyszerelője, az állatok gon­dozása a feleségre hárul. — A dévaványai Lenin Tsz-től bérbe vettük a tehe­neket. Takarmányozásukról mi gondoskodunk, ennek fejében viszont mienk a tej és a szaporulat — fogad az asszony. — A munkáját nem irigy­lem — vetem közbe. — Reggel fél 5-kor már az állatok között vagyok, 8 óra körül végzek. Naponta két­szer, igaz géppel. fejek. 110—120 liter tejet viszünk a tejbegyűjtőbe. Aztán ott van az almozás, az etetés, az itatás. Nem könnyű. Csak a tehenek naponta 6 kilo­gramm abrakot kapnak, az­tán elébük kell hordani a tömegtakarmányt és a szé­nát, aztán jön az itatás. Egy-egy jószág egyszerre több vödör vizet is meg­iszik. Aztán délután kezdő­dik minden élőiről, lényegé­ben ugyanaz a menetrend. — Megéri? — A tejért literenként, a zsírtartalomtól függően 6,20 —6,70 forint között kapunk. A borjú ára sem lebecsü­lendő. Sok dolog van, de eddig megérte. Hároméves szerződésünk van, úgy ter­vezzük, hogy a szerződés le­jártára már saját állomá­nyunk lesz. A tejtermelés­ben az elsők között vagyunk, az állományunk szép. Nem magunkért, a gyerekekért dolgozunk, értük megéri a sok fáradozás. S kinek nem éri meg, hogy dolgozzon a gyerekeiért? — kérdez visz- sza Pólyák Károlyné. ‘ --- .■■ ......v »■ ■■ ................ P ólyák Károlyné: „Bérbe vettük a teheneket”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents