Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

NÉPÚJSÁG 1983. augusztus 13., szombat Sarusi Mihály: A kaporszakállú nádvágó (regényrészlet) Kora hajnal óta gyűlt a gerendási tanyán a paraszt­választók serege. Több kilo­méter hosszú szekérsor kí­gyózott Csabára. Zsoltárokat énekelt népével, mint haj­dan Budai Nagy Antal, Dó­zsa óta nem volt erre ekko­ra szekértábor. A pótválasztásra egy hó­nap múlva kerül sor: az első kettő, Zsilinszky és Áchim folytatta. Az egyez­ségnek megfelelően a füg­getlenségiek Áchim táborá­ba álltak. Kossuth Ferenc, nehogy a kormánypárti je­lölt kerüljön ki győztesen, felhívást intézett Csaba pol­gáraihoz, hogy Áchimot tá­mogassák. Barabás is leuta­zott, átjött Gyuláról a győz­tes 48-as paraszt, Schriffert, s Vázsonyi, a demokrata képviselő. Az úri párt az „Ondris chce bity képvise­lő”, Ondris képviselő akar lenni kezdetű gúnyirattal tá­madta a parasztvezért, de ez csak felpaprikázta a tót pa­rasztokat. Áchim Barabásra szava­zott, Barabás visszaadta. Mi Ondrisunk képviselő! Ken­dők, kalapok, remények röppennek az égre. gyermekeim, az anyátok istenit Egy szegény asszony pár­nát árul a szombati piacon. Az ellenőrnek nem tudja felmutatni az egykrajcáros helypénzjegyét, bírsággal sújtja, a párnáért se kap annyit. Keserűségében Ond- risnál tesz panaszt, mert Korosy főjegyző kirúgta. Áchim feldühödik: Én igaz, hogy kis ember vagyok, de vagyok Békéscsaba követe, népemnek képviselője, ta­nulja meg kend, hogyha én kenddel beszélek, akkor kenddel Békéscsaba követe, Békéscsaba szegény, sok adót fizető, elnyomott népe be­szél, és megkövetelem kend­től, hogy amidőn én velem beszél, akkor jusson kend­nek eszébe nagy költőnk, Pe­tőfi Sándor figyelmeztetése: Tábornok úr, Én nem va­ló vagyok Nagy embernek. De akkorácska vagyok, Hogy oly parányok, A minő ön: Levett kalappal Szóljanak velem. Megértette kend? A bürokrata sarkon for­dult, s becsapta az ajtót. Ez nem tartozik az elöljáróság elé, különben ne támadja a hatóságot. A másnapi, va­sárnapi krajcáros újság, a Híradó hasábján Áchim le­dorongolja a népnyúzó ura­kat. Hétfőn nagy tömeg a városháza előtt: Ledobjuk Korosyt az erkélyről, és mindjárt új főjegyzőt vá­lasztunk. Akkor már végnapjait élte a pengő, már millpengő volt a becsületes neve. Egész nul­lasort kellett a számjegyek után írni. Nemcsak millio­mosok, de milliárdosok let­tünk, de nem sok örömünk tellett benne. Egy csütörtöki hetipiaci napon egy garaboly tojással meg egy pár tyúkkal bebal­lagtam a faluba. A mai Parti­zán mozi még akkor Apolló névre hallgatott, mellette volt a Mikó könyvesbolt. A szemközti oldalon a baromfi­piac. Mielőtt lepakoltam a sorok között áruimat, meg­álltam egy percre a köny­vesbolt előtt, hogy a kira­katüvegen keresztül nyalo­gassam a mézet, más szóval az új könyvek között bön­gészgettem szemeimmel. Egy­szer csak nagyot dobbant könyvsóvár szívem. Egy vas­kos kötet mosolyog rám a kirakatból. Már olvasom is a címét: A vörös boszorkány, írta Garland Roark. Hünnye! de jó lenne ezt megvenni! Gyors fejbeli költségvetés, de a végén az jött ki, hogy még rágondolni sem lehet ilyen könnyelműségre, mert más fontosabbra kell a pénz. Adófizetés is van a világon, meg akinek legény fia van, vasárnap annak is jár bálra való, és fűszercikkekből is mindig hiányzik valami. Fáj­dalmas sóhajjal álltam be a Éljen! Megjött Áchim. A szolgabíró kéri, oszlassa szét a népet, hiszen rá hallgat. A népnek joga van itt lenni, nem csinálnak semmit, csak a jogukat gyakorolják, azt pedig szabad. Most hazakül- dik a népet, de amikor Zsi- linszkyt kell éljenezni, és amikor adót kell fizetni, ak­kor szívesen látják és hívják őket. Erre Seiler főbíró kato­naságot rendel a főtérre. Nem megyünk, bitang sin­tér! s megkezdődnek az üt­legelések, letartóztatások. Mit tehet az ember, mit lehet itt tenni, az embernek vadállatnak kell lenni. A gerendási tanyán Kud- lák Mária húszéves cseléd­lány egy este lefekszik a ta­nyaház cselédszobájában, a petróleumlámpát nem oltja el, égve helyezi az ágya lá­bánál álló székre, hogy ha felébred, ne kelljen vele bí­belődnie. Más alkalmazottak is itt fekszenek, nemcsak a cselédek, nem veszik észre. Álmában rúgkapál, feldől a lámpa, kiömlött tartalma lángba borul. Fojtó füst ter­jeng a szobában, amikor a házbeliek álmát egy velőt rázó sikoly veri fel: égő mág­lyaként sikoltozik. Beront a képviselő, egy dunnával ma- gáhöz öleli az égő lányt, az­tán letépi róla a lobogó ru­hát. A többiek csak most éb­redtek fel teljesen. Ha meg­halt is a kislány. A karzat azelőtt üres volt. Most minden alkalommal száz ember szorong fenn. Áchim szereplésével párhu­zamosan a karzat magatar­tása mind fenyegetőbb. A botrányok sorozata még 1904 decemberében kezdődött. Állandóan ellenvet, java­sol, támad, véd. A brigantik leintésére vad dühvei rea­gál, a karzat vele üvölt. Ti- szahuszár! szarosak, gané- domb. Tisza István der zwei­ter, ide háború kell. A vá­rosi urak egyebet se tesznek, mint lopnak. Csabát hülyék kormányozzák, a képviselő- testületben egypár jászolhoz kötni való képviselő intézi negyvenezer ember sorsát. Palatínus hírlapíró szer­kesztő urat egy béres a kor­zón bottal fejbe kólintja. A sorok közé. Eladva a porté­kámat, bevásároltam és bal­lagtam kifelé azzal az elha­tározással, hogy törik-szakad, a következő piackor csak szorítok rávalót és megve­szem. De hiába álmodtam minden éjjel a vörös boszor­kánnyal, mikor eljött a piac­nap, a kirakatban már csak hűlt helye volt a szép, nagy könyvnek. A boltban se volt már belőle. A következő héten egy másik szép könyv dobogtatta meg a szívemet. A Káma Szutra. Bár fogalmam sem volt a tartalmáról, de a szo­katlan cím izgatta a fantá­ziámat. Három éjszaka ál­modoztam róla, de mikor a következő piackor egy pil­nép körmenetekkel, fáklyás felvonulásokkal tesz hitet az igazság mellett. Zárt sorok­ban példás, fegyelmezett rendben sok ezer paraszt és munkás, félelmetes. hazugságház Május 11-én szűzbeszéd a Házban. A nép ma Áchim András személyében jelent meg az urak között. És a terem urainak, de még a karzat hölgyeinek is el kel­lett ismerniük, hogy a nép ezúttal jó képviselőt nyert. Ä paraszt Apolló nem jött za­varba, nyugodtan, biztosan beszélt. A hangja zengő, me­leg, szép férfihang. A beszé­de egyenes, szabatos, szép férfibeszéd. A mondatai vi­lágos, kerek, befejezett mon­datok. A mondanivalói csak­ugyan mondanivalók. Az ál­talános politikai kérdések­ben függetlenség az érvelé­se, a hazafisága „filiszter hazafiság”, politikai állás- foglalása radikális, előremu­tató. összeismerkedik Ady Endrével. A képviselő első beszédé­ben követeli a nemzeti had­sereget, az általános válasz­tójogot, a fokozatos adózást, a kincstári birtok és a lati­fundiumok parcellázását, az állami munkáknak — a vál­lalkozók kizárásával — köz­vetlenül a dolgozók kezébe adását, s egy függetlenségi, radikális, földmíves magyar párt megszervezését. Tiszáék fintorogva fogadták. Már tes­ti valóságában szemtágító jelenség: Áchim maga a ma­gyar géniusz erejének dicső­séges tanúságtétele. Mezőfinek ez nem tetszett, kizárják a pártból. Kossuth hívja táborába. Neki paraszt­párt kell. Kis, aranymetszésű név­jeggyel, kipirult arccal jön ki a Ház folyosójára. Elegáns, ragyogó szép úriasszony siet feléje. Némi zavarral, de el­bájoló mosollyal: Kedves képviselő úr, én vagyok a névjegy tulajdonosa. Megis­merni óhajtottam önt. Az el­ső hódítás egy lovassági szá­zados bánatos kis özvegye. A nagy magyar Alföldön harcra készen áll egypár lantást vetettem a kirakatra, már láttam, hogy valaki megelőzött. Bementem, már elkelt, volt kérdésemre a válasz. Egy hónappal később már csak icipici vásárlóereje volt a pengőnek. Csütörtöki piackor megint csak két tyúkot meg tojásokat vittem eladni. Szokás szerint megint megálltam Mikóék kirakata előtt. Szemembe tűnik egy szép könyv: Ch. E. Ganter: Nána Szahib, — No ezt nem engedem át senkinek! Beme­gyek, megérdeklődöm az árát. Már nem is tudom mennyi, de nagyon sok mill- pengőt mondott Mikó úr. Te­gye félre, mindjárt eladom a portékáimat, és jövök érte. Azzal mentem árulni. Mikor minden elkelt, boldogan sza­ladtam a könyvesboltba. Be­megyek és lihegem: Itt va­gyok, kérem a Nána Szahi- bot, és már veszem is elő a marékra való pénzt. ezer erős munkáskéz! Bátor és halálra kész. Okot nem keres, mindegy neki, bűnös avagy ártatlan kerül a ka­szája élére, villája hegyére. Vért akar szagolni, úri vért és húst akar enni és kalá­csot és mulatni. Panem et circenses, ez a jelszó, ez a szocialista izgatok lelketlen agitációja által felpezsdített fekete parasztvérnek a fék­telen megnyilatkozása, ordít az úri párt. Mikor a paraszt pálinkától részeg, jó kikerülni, de mi­kor vérszagtól bódul meg, akkor nem lehet előle kitér­ni. Akkor meg kell vele küz­deni, le kell fegyverezni, más mentség nincs. Hiába mene­külsz előle, utánad jön. És feldúl mindent, amit kerge- tésed közben útjában talál. Verbőczy-riadó. Itthon a 48-as urak be­számolóbeszédet nyújtanak át neki, hogy tanulja meg és mondja el. Nincs szüksége mankóra, néhányan kiábrán­dulnak belőle. Inkább kimegy a mezőre, feni a kaszát, arat, . hogy napszúrást kap. Vasárnap délután kettőkor a városháza udvarán verőfé­nyes őszi időben kétezer em­ber előtt képviselői beszá­moló. Hazát a munkásoknak, jogot a népnek, kötelet a kormánynak, kezdi. Akadá­lyozzák a parlament munká­ját, elnapoltak a gazembe­rek és elnapolt a császár, aki 24 millió koronát húz a szegény nép keserves fillérei­ből. Börtönt és bitót akar a császár, hogy elnémítson bennünket? Ha ezt értette: akkor sem félünk. Mert jól tudjuk, bármely véresek le­gyenek azok a bitók, de alat­tuk teremnek a szabadság legszebb virágai. Piszkos elemnek nevezi a nemzetkö­zieket, a zajongókat leku- tyázza, a parasztok érdekeit mi képviseljük! Szocialisták vagyunk mi is, különb szo­cialisták, mint ezek, akik itt 30 krajcáros pálinkától le­részegítve ugatnak, de nem vagyunk a bécsi Burg, Kris- tóffy bérencei. Az országban ma csak két párt lehet: ku­ruc és labanc; mi Rákóczi felső vidéki tótjainak ivadé­ka vagyunk, nem tartozha­tunk más táborba, mint az alkotmányvédők, a kurucok táborába. Schriffert zamatos szavakkal szidja a dinaszti­át. November elején Apponyi- val járja a megyét, népgyű­léseken az alkotmányos jo­gokért. Nagy lelkesedés kö­zepette: Csak akkor hiszek első Ferenc Jakabnak, ha beváltja ígéretét. A császár­csúfolás a grófot elidegeníti a mi parlagi Ondrisunktól... Mikó úr elutasítólag intett a fejével: — Elkésett barátom, épp most, tíz órakor jött a tele­fonjelentés, hogy pengőért ne adjunk el semmit. — Hát mivel fizessek? — Tojásvalutával, kérem. Várjon csak, rögtön kiszá­mítom. Ceruzát vett le a füle mögül és számolt: Hát ba­rátom, 51 tojásért viheti! — Nesze neked nagy tót gyerek! — jutott eszembe egy barátom szavajárása. Egy fél órája sincs, hogy el­adtam 55 tojást, itt a pénz, és most meg tojás kell. Mit csináljak? — gondolkoztam. — Tessék várni, megpróbá­lom visszaszerezni az isme­rős csirkéstől a tojásokat. Nyargalok Tóth Jani bácsi standjához, elsírom bánato­mat örzse néninek, aki ép­pen indulóban volt hazafele, piac vége volt már, fél ti­zenkettő. — Örzse néném, ha Istent ismer, segítsen rajtam, ad­jon vissza 51 tojást, holnap reggel hozok helyette. — Adok én, hogyne adnék a régi kuncsaftnak, de csak otthon a háznál tudom oda­adni, mert itt már elszámol­tam, le vannak a ládák zár­va. Már indultunk is a Ma­jor utca végén levő házuk­hoz, ott üres garabolyomba olvasott 51 tojást, és már nyargaltam is be a mozi melletti könyvboltba. Éppen megkondult a déli harang­szó, mikor odaértem. Mikó úr zárni akart, de gyorsan átszámoltam a tojásokat, és V. Ádász Katalin^ Anyaság Legényke boldogan tettem a tojások helyére a Nána Szahibot. És megindultam kifelé. Ahogy a tanyához köze­ledtem, mindig nehezebb lett a szívem, arra gondolva, ho­gyan intézem el ezt a fele­ségemmel, örök harag nél­kül. Hát, bizony, nem ugrott örömében a nyakam közé és nem is látszott valami boldog­nak, de azért válóper nem lett belőle. Pedig bántott a lelkiismeret-furdalás: egyet­len könyvért 51 tojás; jogo­san kaptam a nyelvelevest. Most, 35 év múltán, ha meglátom az üvegszekrény­ben a Nána Szahibot, eszembe jut ez a történet. Kinyitom a szekrény ajtaját, kiveszem a könyvet és meg­simogatom: mintha 51 to­jást simogatna a kezem. Csak rá kell néznem a szek­rény üvegére és meglátni, olvasni a rám mosolygó be­tűket, Ch. Ganter: Nána Szahib. Ennyi elég ahhoz, hogy újra átéljem a könyv megszerzésének régen elmúlt napját. A vörös boszorkányt jó 15 év múlva sikerült a sze­gedi vásáron megvenni, ko­pott állapotban, most meg egy antikváriumban szép ál­lapotban kaptam meg. Még a képes borítólapja is megvan! A Káma Szutrát is megvet­tem a hetvenes évek elején. Most boldognak kellene len­nem, de ebben az életben minden elkésve jön meg. Nyolcvan évesen még az örömnek sem olyan az íze, mint fiatal korunkban ... Fehér Mária: Aki lángot Ég a gyertya ég zöld, piros, sárga érdekes, érdekes mégsincs lángja. Ég a gyertya ég jaj, mit is mondok műfény csak a műfán kis színes gombok. Műmosoly az arcon remegés a kézen aki lángot látni akar önmagába nézzen. Bencze József: Tejút... Tejút televényét öregapám szántja, izzik, mint a tűzvész a csillagbarázda. Apám Apám volt az isten, koponyája az ég, fogas szelek tépték viharban hajtincsét. Árnyékba dőlt Árnyékba dőlt az erdő lassan lehullott a makk, mint apró máglya ég a Nap, csillag­pikkely szárad és Hold­ejtőernyő fennakad Őszi eső Cifra falvédőket horgol ki a csöndből, így ifjúi meg anyám öreg őszi csöndből. Benyó Judit: József Attila versére Jaj apám jaj anyám Szeretőm nincsen Van kenyerem van sóm Csók egyetlen egy sem Jaj szívem jaj hangom' Álmodom ingyen Van ágyam van tüzem Az öröm hát milyen Jaj nyaram tavaszom Madaram nincsen Vart erdőm tisztásom Hol vágyam elhintem Jaj apám jaj anyám Barátom sincsen Van hazám van utam Boldogság sehol sem Lakatos István : Üllő és kalapács Mint szikrázó, idomtalan vasat kovács kemény pöröly alatt, úgy tartsd otromba szenvedélyedet fehér izzásban napra-nap: és akkor vágyaid felett győz mindig a teremtő képzelet, s a formátlan, nyers anyagot úgy alakítja, ahogy akarod. Csizmadia Imre: NÁNA SZAHIB

Next

/
Thumbnails
Contents