Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-10 / 188. szám
1983. augusztus 10., szerda Szomszédolás A MBjVS PAWTBgüTTSAC ES A MEQYB WtfCS Utf JA Régi mesterség — mai ember. A kefekötő szót manapság többet használják átvitt, mint eredeti értelmében. — Tényleg, miért mondják azt a nagyivó emberre, hogy úgy iszik, mint a kefekötő? — Erre valószínűleg az az elfogadható magyarázat, hogy a régi kefekötőműhelyekben az állati szőrök osztályozása. fésülése, tisztítása nagy porral járt. S arra bizony inni kellett. Fejes János. az Alföldi Szilikátipari Vállalat törökszentmiklósi gyárának megbecsült szakmunkása ez idő ' tájt az egyetlen kefekötő Szolnok megyében. Az édesapjától tanulta ezt a mesterséget. Napjainkban igen keresettek a portékák. Különösen a mezőgazdasági üzemek használják nagyobb tételben az úgynevezett tejipari keféket. Főiskolások kiállítása Karcagon. A karcagi művelődési központ ad otthont a Magyar Képzőművészeti Főiskola másodéves növendékei kiállításának. A mostani kiállítás esetében az összekötő kapocs az egyik növendék. Győrfi Lajos, aki maga is karcagi születésű. A tárlat két év válogatott munkáit sorakoztatja fel az évfolyam mesterének. Borsos Miklósnak válogatásában. A kiállítás anyaga megcáfolja azt a hiedelmet, hogy csak diplomával a zsebben lehet valaki művész. Ezen a megállapításon kívül örömre adhat okot még az is. hogy Karcag rokonszenves kezdeményezésében talán egy modern mecénási magatartás kezdetét látjuk. Megkezdődött a napraforgó betakarítása. Szolnok megyében 140 ezer hektár őszi érésű növény betakarítására készítettek szakmai terveket. A nagy meleg miatt általában korábban érnek a növények. A napraforgó betakarítása már meg is kezdődött, elsőként a tiszabői Petőfi Tsz- ben kezdték meg ezt a munkát. A megyében összesen 38 és fél ezer hektárról takarítanak be olajos növényeket. Az újszászi Szabadság Tsz- ben már készenlétben állnak a nagy teljesítményű kombájnok és a cukorrépabetakarító gépsorok. Őszibarack exportra. A szokásosnál 10 nappal előbb kezdték meg a kimondottan nagy termésű. Ford nevű őszibarack szüretelését. Ez a legrégibb. mondhatni hagyományos fajta a szatymazi tájkörzetben, amit előszeretettel vásárolnak a nyugateurópai országok konzervgyárai is. A Csongrád megyei ZÖLDÉRT Vállalat az egyik NSZK cég megrendelésére már 40 tonnányi Ford őszibarackot szállított a Hun- garofruct Vállalat üzletkötése alapján. A valutát hozó őszibarackot gondosan csomagolják. A ládák aljára a termés formájához igazodó, rugalmas műanyagot tesznek, és így a hosszú úton sem veszít minőségéből az illatos gyümölcs. Bográcsban főtt a hal. Rangos esemény színhelye volt az elmúlt hét végén a Roosevell téri Tisza-parti sétány. Itt tartották ugyanis a 9. országos halászléfőző versenyt. Az 1966-ban meghirdetett szakmai vetélkedő Baján szólította első alkalommal bográcshoz a versenyzőket. S azóta több színhelyen lebonyolított főzőversenyt immár harmadszor tartották Szegeden. Kiderült, az sem mindegy, milyen tűzön, hogyan főzik a halászlét. Volt, akinél csak pislákolt, volt. aki szinte máglyát OÉLUABY/mSZÁB gyújtott a halfőző edény alá, amelyben egyébként minden versenyzőnél azonos mennyiségű, azonos minőségű három kiló ponty főtt. Az első helyen Farkas József, a nagybaracskai Haladás Tsz halfő- zője végzett. niic mouiU/ii ícmoi/trun ■NAPLÓ Nemzetközi bekeszeminári- um Debrecenben. A közelmúltban a KISZ Hajdú-Bi- har megyei bizottsága nemzetközi ifjúsági békeszeminá- riumot rendezett Debrecenben a Kölcsey Művelődési Központban. A szemináriumon öt szocialista ország ifjúsági szervezeteinek képviselői vettek részt, a hajdú- szoboszlói nemzetközi tábor munkájának résztvevői. A delegáció tagjai a békeszeminárium után a szoboszlói nemzetközi táborban konzultációkon vitatták meg az elhangzottakat. Szicíliában a Hajdú táncegyüttes. A megalakulásának .'50. évfordulóját ünneplő építők Hajdú láncegyüttese olaszországi turnéjának félidejéhez érkezett. Az együttes — amely az Unita fesztiválján vesz részt — az eltelt tizenhárom nap alatt nyolc alkalommal lépett közönség elé Észak- és Közép- Olaszországban. Műsorukat, amely nagy sikert aratolt. több tízezren tekintették meg. A turné hátralevő-*részében Szicíliában tartózkodik a tánccsoport. ahol egy nemzetközi fesztiválon vesz részt. Mindent a szurkolóért. Nemzetközi labdarúgó-torna Debrecenben. A DMVSC— JET TIZI Ouzou mérkőzés végeredménye döntetlen. A szurkolók érzelmei telítődve, és ki-ki vérmérséklete szerint emészti a látottakat. Sokan feledik már a hangszóró recsegő 'közleményét. Hazafelé indulnak. A szervezők azonban visszaszólítják az igyekvőket, mondván, a fő látványosság következik: 11 - es rúgások . . . Tétovaság a pályán és a lelátón. Csapat- vezetők tiltakoznak, a játékvezető megunja, másodszor is hármat sípol . . . Csend. 11- esek nincsenek! Van talány, bosszúság, szitok, és újra tanulság: „Dolgozni (szervezni) csak pontosan, szépen ..." CSONGRÁD fl V « "«'S » >»°»i ItmLAr Több termék exportra. Csongrád megyében is elkészült az első fél év mérlege, amelyből megtudhatjuk, hogy az ágazatok közül, a textilipar kivételével, valamennyi növelte exportját. Jelentős mértékben bővült a HÓD- GÉP rubelelszámolású exportja. mivel a szocialista országokban megélénkült a kereslet a mezőgazdasági gépek iránt. Több árut adott külföldi megrendelésre az év első felében a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat is. A HÖDIKÖT az elmúlt évi visszaesés után ez év* második negyedévétől némileg élénkülő tőkés piaci kereslet eredményeként mérsékelten ugyan, de növelni tudta a nem rubelelszámolású exportját. Olaj helyett földgáz. Országos program, hogy az energiahordozókat az eddiginél gazdaságosabban használjuk fel, ugyanakkor csökkentsük az importanyagok felhasználását, illetve a drágább tüzelésűt olcsóbb hazaira cseréljük fel. A Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat szegedi aszfaltkeverő telepén több mint hétmillió forintos beruházási költséggel az eddig nagy mennyiségben felhasznált tüzelőolajat földgázzal váltják fel. összeállította: V. L. I Társadalmi munka Mezőhegyesen Halló, itt a 04! Társak a bajban Az elmúlt esztendőben a megyei tanács és a HNF megyei elnöksége által meghirdetett településfejlesztő társadalmi munkaversenyben a nagyközségek kategóriájában a harmadik helyet érték el a mezőhegyesiek. Amint Antal István, a nagyközségi tanács csoportvezetője elmondotta. az egy lakosra jutó társadalmimunka-érték meghaladta az 1300 forintot. A szorgalmas mezőhegyesiek tavaly csaknem 10 millió forint értékű munkával járultak hozzá a nagyközség arculatának szebbé tételéhez. A legnagyobb, s legjelentősebb feladatot az Általános Művelődési Központ (ÁMK) felépítése adta. Az itt teljesített összmunkaérték meghaladja a hárommillió forintot. Ezek a munkálatok a múlt évről áthúzódtak 1983-ra. Zömmel költségkímélő jellegű tevékenységet folytattak az ÁMK építése során a mezőhegyesiek. így többek között társadalmi ösz- szefogással dolgoztak a tereprendezésen. az intézmény takarításán, és külső környezetének kialakításán. Az AMK felépítéséhez a lakosság mintegy 1.2 millió forint pénzbeni támogatást nyújtott. Különösen kiemelkedő teljesítménnyel járult hozzá az új intézmény elkészültéhez a mezőgazdasági kombinát cukorgyárának műszerész szocialista brigádja, a vas-, fa-, fém- és gépipari szövetkezet lakatos szocialista brigádja. Sokat segítettek a helyi úttörőcsapat tagjai is. Ugyancsak társadalmi összefogással juttatták rendeltetési helyére a légvezetékeket és a földkábeleket az ÁMK-nál. Az úgynevezett Béka-tó környékén másfél millió forint értékű földmunkát teljesített a lakosság az elmúlt évben, a parkerdő kialakítása során. Az idei feladatok közül állandó. folyamatos munkát jelent a nagyközség három lakótelepén található parkok gondozása. A Gluzek Gyulalakótelep tervezését is társadalmi munkában végezték el az ott lakók. Folyamatosan — a tervek szerint — halad a járdaépítés is a nagyközségben. Ebben az évben várhatóan mintegy 4 kilométerrel bővül a gázvezeték-hálózat Mezőhegyesen. Itt is jelentős közösségi munkát vállaltak a helyiek. Az oktatási intézmények fenntartásánál ezekben a napokban szülői segítséggel teljesítik a nyári nagytakarítást és a festési munkálatokat. Ugyancsak társadalmi munkában folyik a nagyközségi könyvtár festése is. amelyhez a szükséges anyagokat a helyi tanács biztosítja. Az idős emberek pat- ronálásában. segítésében a szakmunkásképző intézet diákjai járnak az élen. A közterületek gondozása az évek során hagyománnyá vált Mezőhegyesen. A vállalatok. üzemek. szövetkezetek. intézmények dolgozót, szocialista brigádjai és az itt lakók magukénak érzik a nagyközséget. Azért dolgoznak önzetlenül. hogy még szebb, otthonosabb legyen az a település, amelyben élnek. y l — M négy per egy hívja M négy per tizenkettőt, vétel. — M négy per tizenkettő jelentkezem. — Török bajtárs. sürgős feladat! Kismama első szüléssel Fényesen. (Pontos helymeghatározás.) — Nyugtáztam, vétel. Alig teszi le Vasvári Imre. a békéscsabai mentőállomás szolgálatvezetője az URH- rádió mikrofonját, máris megcsörren az asztalon sorakozó hat telefon egyike. Ijedt női hang kér segítséget. — A Jókai utcai buszmegállóban rosszul lépett le a buszról egy idős néni. Nem tud lábra állni. Jöjjenek! A szolgálatvezető már nyomja is a riasztócsengőt. Szinte abban a pillanatban jelentkezik Brieznyik Pál ügyeletes mentőápoló, hogy átvegye a szükséges okmányokat. Mérem az órámon, a piros zászlós ..esetkocsi“ a hívástól számított ötvenedik másodpercben elhagyja az állomás területét. Egyre távolabbról hallatszik utat kérő szirénája. A percnyi csendet kihasználva fordulok Baji Irénhez, a szolgálatvezető helyetteséhez. — Varázslatosan gyorsak'! — A szabály szerint nappal egy percen belül, éjszaka két perc alatt kell a mentőautónak útnak indulnia. Szinte minden percre jut egy hívás. — Nagy a forgalom — .jegyzem meg. — Ma még hagvján. de van úgy. hogy egyszerre csörög a hat telefon. Akkor van csak igazán bolondok háza! — Különösen kedden és csütörtökön sok a munkánk. Ezen a két napon kell a kór-1 házba utaltak és a hazatérők többségét szállítanunk. Közben fiatalasszony érkezik. mentőt kér^idős édesanyjának. Várnia kell. mert megint befut egy híváshullám: rosszullétek. vízbe fú- lás. üzemi baleset. Rövid ideig tartó szünet. Vasvári Imre előjegyzésbe veszi a kérést. — Van rá példa, hogy ülő beteghez hívják a mentőt, a családtagok pedig személyautón kísérik a kórházba. Sokan azt hiszik, a mentő, mint az orvosi ellátás, jár. Pedig csak akkor vehetik igénybe, ha valóban szükség van rá — tájékoztat a szolgálatvezető helyettese. — Előfordul néha a vaklárma is. Legutóbb Sarkadra hívtak bennünket, egy nem létező tűzhöz — veszi át a szót dr. Bumbera József mentőfőorvos, az állomás vezetője. — Ezek a rossz tréfák azért is veszélyesek, mert előfordulhat. hogy épp a rászorulóhoz nem tudunk emiatt mentőt küldeni. Gyakran mind a tizenegy mozgó járművünk úton van, a többi a tartalék — mondja a főorvos. A kicsi udvaron alig férnek el a tartalék és javításra váró mentőautók. — Kinőttük magunkat — magyarázza dr. Bumbera József. A szereíőaknában. ha esik. derékig is ér a talajvíz. Egy új mentőállomás mai árakon 38—40 millió forintba kerül. Egyelőre nincs róla szó. hogy a közeljövőben újat építsenek. Betekintünk az egyik rohamkocsiba. Ha szűkén is. de elfér minden, az újraélesztéshez szükséges eszköz: a defibrillátor, az inkubációs berendezés, az EKG. a sarokban az oxigénpalack. — Van egy Mercedesünk is. de annak sem különb a felszereltsége. Annyi csak a különbség, hogy tágasabb, jobban hozzá lehet férni a beteghez — mondja az egyik mentőápoló. — Az autó belsejében szinte elviselhetetlen a hőség. — Ebben a kánikulában nem több a rosszullét? — Nem mondanám, inkább a hirtelen lehűlések és felmelegedések okoznak gondot. A frontváltozás megviseli a szívbetegeket. — Hogy mennyit dolgozunk? A gépkocsivezető csúcsidőben naponta 14 órát is. Az ápolók és a mentőorvos 24 órázhat. Nem könnyű a szolgálat, hét végén is dolgoznunk kell. Az előírt 173 óra helyett gyakran kétszázat is bent vagyunk egy hónapban. éjjel-nappal, de ez azt hiszem, természetes. Sokszor az ember a magánéletében sem tud elszakadni a hivatásától. Van úgy. hogy a saját kocsimon is mentek, ha közúti balesettel találkozom — mondja a mentőfőorvos. — Nálunk nem véletlen a hagyományos bajtárs megszólítás. Társak vagyunk a bajban. Segíteni kötelesség! Köti Loránd Szckszardon megkezdődön a tolócsalók: Molnár Tibor es negyvenkét társa bűnügyének tárgyalása. A Tolna megyei Főügyészség vádiratát dr. Förster Alfréd főügyészségi ügyész ismertette. Képünkön: Molnár Tibor elsőrendű és Mészöly József másodrendű vádlottak a tárgyaláson (MTI-fotó: Petrovits László felvétele — KS) Lengyelország 1983 nyarán fl szükségállapot története Lengyelországban az utóbbi hónapokban gyorsan követik egymást az események. A PRON kongresszusa, a pápa látogatása, majd július 22-én a szükségállapot megszüntetése — hogy csak a leglátványosabb fejleményeket említsük — mind-mind azt jelzik, valami új, valami ígéretes kezdődött ebben a szocialista országban. A lengyel szejm egy nappal a nemzeti ünnep előtt törvényjavaslatot fogadott el a szükségállapot megszüntetéséről. A döntés tulajdonképpen két részből áll. Elsősorban magát a fogalmat pontosították, mivel a stan wojenny szó szerinti fordításban hadiállapotot jelent. Külső támadás esetére, amikor általános vagy részletes mozgósításra kerülhet sor. továbbra is a szükség-hadi- állapotot rendelik el, ha pedig a szocialista államot újra a belső ellenforradalom vagy elemi csapások veszélyeztetnék, a kivételes állapot lép életbe. Nagy jelentőségű, ugyanakkor elgondolkoztató is ez a döntés. Arra figyelmeztet, hogy a legjobb szándékok, a négy évtizedes néphatalom eredményei ellenére is bekövetkezhet olyan belső és külső politikai helyzet, amikor a szocialista állam válságba kerül. A tömegek elkeseredése, elégedetlensége folytán bekövetkezett 1980-as nyári események kezdetben a társadalmi megújulás reményét fejezték ki. A tengermelléki- ek követeléseivel egyetértett a párt és a kormány is, de a társadalmi megállapodásokat nem követték tettek. Elsősorban a Szolidaritás vezetőségébe beépült kommunistaellenes jobboldal rúgta fel folyamatosan a megállapodásokat. „Minél rosszabb a helyzet, annál jobb” — hirdették cinikus nyíltsággal a KOR vezetői, és ehhez sajnos a Szolidaritás országos, vajdasági, helyi, üzemi vezetőségei. gyakran maga a katolikus egyház is engedékenyen viszonyult. Sztrájkok, a termelés csődje, rohamos infláció, ellátási gondok jelezték, hogy a párt, a kormány kezéből mindinkább kicsúszik a kezdeményezés, a hatalom. A teljes összeomlás jelei mutatkoztak 1981 őszén — amint azt J. Urban, a kormány szóvivője taglalta az e hetekben ott járt magyar újságíró-küldöttségünknek. Ekkor lépett porondra a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa, bejelentve a szükségállapotot. Másfél éve ennek, és azóta Lengyelország a nyugati kommunistaellenes hadjárat középpontjába került. A nyugati gazdasági szankciók sok milliárd dolláros kárt okozva tovább növelték a gazdasági anarchiát. mégsem tudták leteríteni a lengyel népet a maga választotta útról. A szükségállapot másfél éve alatt újraszerveződött a szétzilált államhatalom. a társadalmi és politikai élet. Elkezdődött a demokratikus átalakulás, újjászerveződött a népfront, a szakszervezeti mozgalom. A lengyelék kezdenek kilábalni a csődből, hozzáfogtak a gazdasági reformhoz. Szorosabbra zárták soraikat a Szovjetunióval, sa többi szocialista országgal. Lassan, de biztosan kilépnek a külpolitikai elszigeteltségből. tgy 1982 decemberében sor kerülhetett a szükségállapot felfüggesztésére, majd pedig most júliusban a szejm történelmi döntésére: a szükségállapot megszüntetésére — a PRON. vagyis a Hazafias Nemzeti Üjjászületési Mozgalom. valamint a három párt, és maguknak a katonáknak a javaslata alapján. Wojciech Jaruzelski neve fémjelzi az elmúlt másfél esztendőt. Igazi katona ő — kemény, határozott, mégis csendes és halk szavú. Mindig kész a tárgyalásokra, kölcsönös kompromisszumokra, egyben viszont hajthatatlan: a szocializmustól, a néphatalomtól, a párt vezető szerepének érvényesítésétől a szükségállapot legválságosabb óráiban sem engedte magát és katonáit. Amikor az 1980-as politikai földcsuszamlás után a polgárháború veszélye reálissá vált, a szejm 1981 februárjában miniszterelnökké választotta, majd októberben lett a párt első titkára. A szükségállapot másfél éve alatt bebizonyosodott, hogy- Jaruzelski nemcsak katonának kiváló, de kormányozni is tud. Éleslátású politikus, tekintélye van. Varsóban egyre többször hivatkoznak szavaira. Döntései nyíltak* világosak, egyértelműek. Tudja, mit akar, és eddig meg is valósította azt. Vasvári Ferenc Következik: 2. A PRONtól a szakszervezetekig.