Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
1983. augusztus 27., szombat A tudomány szerepe az innovációs folyamatban — Napjtinkban egyre gyakrabban találkozhatunk a fogalommal : innováció. Tulajdonképpen mit takar e fogalom, s az innovációs folyamatban mi a tudomány szerepe? — tettük fel a kérdést. Bánsági Pálnak, az MTA kutatásszervezési főosztály vezetőjének. — Az innováció mint alapszó, megújulást jelent: ahogyan most használjuk, teljes komplexitásában társadalmi, gazdasági megújulást. E fogalmat már az 1910-es években használták, de igazán csak az elmúlt 2-3 évtizedben terjedt el a szakmában. Ma már nagyon helyesen rendszerszemléletre törekszünk, a folyamatok megragadásához. Az innovációs folyamat az emberi tevékenységnek olyan társadalmilag szervezett akciósorozata, amely az új ismeret megszerzésétől, az új ismeret alapján születő termék értékesüléséig, illetve szolgáltatás vagy valamiféle hasznos társadalmi cselekvés megvalósulásáig tart. Nem véletlen, hogy értékesülésről és nem értékesítésről beszélek. Ugyanis itt többről van szó, a felhasználónál végbemenő minőségi változásról. A MINŐSÉGI VÁLTOZÁS JEGYÉBEN Az elmúlt évtized műszaki fejlődése, ehhez hozzájárulva a gazdasági nehézségek kiéleződése a minőségi változásokra irányította a figyelmet. Ezen időszak tapasztalatai alapján megkérdőjeleződtek a természeti erőforrások gazdagságával vagy szegénységével kapcsolatos nézetek, és ebből az ország lehetőségeire való abszolút következtetések. Ezeknél sokkal lényegesebb az ország szellemi potenciálja, tudásanyaga, az adott ország munkakultúrája. (Japán. Svájc.) — Hallhatnánk bővebbet a létező szellemi tőke kihasználásának és továbbfejlesztésének összefüggéseiről? — A szellemi tőke az, amit hosszú távon kell és tudunk is befolyásolni. Ez fontos társadalmi feladat, gazdasági automatizmusokkal nem irányítható. A rendelkezésünkre álló szellemi kapacitás fejlesztésének elmaradása behozhatatlan károkat okoz. Ha elhanyagoljuk az alapkutatásokat, amelyek eredményei 5—10 év múlva realizálódnak a gyakorlatban, akkor 5—10 év múlva nem lesz mit átadni a gyakorlat számára. Hasonlóan az oktatáshoz: ha öt évig ennek mai gondjait, elmaradásait nem oldjuk fel, akkor öt év múlva öt olyan generáció kerül ki például a felsőoktatásból, amelynek, a felkészültsége nem felel meg a társadalmi követelményeknek. Az így felkészített szakemberek fogják oktatni, a termelésben irányítani a következő generációkat. Tehát negatív, erősödő folyamat jön létre, amelynek kárai fel mérhetetlenek. KUTATÁSI LEHETŐSÉGEINK Kis és közenesen fejlett ország vagyunk, ez ‘meghatározza lehetőségeinket a kutatásokban is. Arra nem számíthatunk, hogy a nagy tudományos áttörések élvo- salába kerülünk, de mindenütt ott kell lennünk, ahol lehetőségeink, hagyományaink ezt elérhetővé, illetve követelménnyé teszik. Biztosítanunk kell a követéshez szükséges kultúrát, tudást és alkalmazkodóképességet. Az áttöréshez „tömegtámadás’' szükséges. Hiába állják ki esetleg a nemzeti jövedelem százalékában meghatározott kutatásfejlesztési ráfordítások a más országokkal való összehasonlítást, az előrehaladás lehetőségei nem a százaléktól, hanem a ráfordítások tömegétől függenek. Lehetőségeinket sokkal inkább jellemzik az egy főle jutó fajlagos K-j-F (ku- tatás+fejlesztés) ráfordítások. — Az alap, illetve alapozó és a konkrét gyakorlati célokra orientált kutatások közötti egészséges összhangteremtésre mi a jellemző? — Sokan helytelenül szembe állüják a kettőt. A szembeállítás hamis. Hiszen minden konkrét kutatásban előfordul, hogy az alapozáson van a hangsúly, később pedig a gyakorlati bevezetés kerül előtérbe. A szembeállítás általában is hamis, ugyanis alapozó ismeretek nélkül nincs és nem is lehet célra orientált kutatás. A kettő feltételezi egymást. Ma gazdasági kényszerünk miatt erőteljesen jelentkezik az igény a konkrét műszaki, gazdasági problémák megoldása iránt, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy az évekkel ezelőtti alap, illetve alapozó kutatások eredményeként valósulhattak meg. S ugyanakkor a holnap ipari, mezőgazdasági innovációit elindító kutatásfejlesztési eredmények megalapozását ma kell elkezdeni. alkalmazkodAsi KÉPESSÉG A magyar társadalom alkalmazkodó képességét a világgazdaságban bekövetkezett változásokhoz meghatározóan a rendelkezésre álló szellemi tőke és ennek hasznosítása jelenti. Meg kell akadályozni a szellemi tartalékok kimerülését. Erőfeszítéseket kell tenni arra, hogy a kényszerű korlátokon túl ne halasszuk el a kutatási, fejlesztési akkumulációkat. Legyen kedvezőtlen vagy kedvező gazdasági helyzet, hasonló folyamat játszódik le. Kedvezőtlen gazdasági körülmények között azok az országok kerülnek jó helyzetbe, amelyek tudásukon keresztül fokozzák alkalmazkodóképességüket. Vagyis rosszabb helyzetben még gyorsabban fejlesszük például agro-, ökológiai erőforrásainkat, minden kutatási következményével együtt. Gazdasági gondjaink mellett is a lehetőségeinkhez mérten kell megőriznünk és tovább kell fejlesztenünk szellemi bázisunkat, amely az innovációnak a fundamentu- ma- Dr. Mérő Éva ■Tram-frTd Kezdődik a tanév v Van-e elegendő gyermekruházat és tanszer? Ezekben a napokban megélénkült az írószerboltok, az áruházak gyermekruházati osztályán a forgalom. Nem csoda, hiszen nemsokára kezdődik az új tanév. A szülők, az általános és a középiskolások járják az üzleteket tanszerért, iskolaköpenyért, tornacipőért. De van-e elegendő ezekből az árukból, miként készült fel a kereskedelem? Erről kérdeztük a szakembereket A békéscsabai Univerzál Áruházban elmondták, hogy jelenleg 8—10 ezer gyerek ellátásáról kell gondoskodniuk. Sajnos, a gyakran változó igényeket meglehetősen későn, a tanév kezdetékor ismerik meg, ami nehézkessé teszi a beszerzést. Gond van az egyes korosztályok ruha- és cipőkínálatával, amelynek egyik oka az új mérettáblázat. A legnagyobb gyerekméret 152 centiméter. A bakfisoknak és a kamaszoknak készülő ruha viszont 30—40 százalékkal drágább. Csak egyetlen példa. A 12—13 éves gyerekeknek, akik az általános iskola 6—7. osztályába járnak, nem jó a gyermekméretű ruha, a szülők kénytelenek a pénztárcát jobban kinyitni. A cipőellátás sem javult számottevően. Kevés a Tisza Cipőgyár által gyártott gyereklábbeli. Szandálokból évek óta képtelenek kielégíteni a keresletet. Viszont iskolaköpenyekből, tréningruhákból, tornanadrágokból több van a tavalyinál. A választék azonban itt is lehetne jobb, ugyanúgy mint zokniból és harisnyából. A kereskedők szerint egész évben folyamatos volt a tanszerellátás. Hiánycikk szinte egyáltalán nincs, csupán egyfajta ceruzahegyező hiányzik a polcokról. Pillant- nyilag gyurmát és füzetcim- két nem lehet kapni, de néhány napon belül megjön az utánpótlás. Jól sikerült a kedvezményes füzetcsomag- vásár, ezekből az Univerzál békéscsabai 49. sz. boltjában csaknem egymillió. forint értékűt adtak el. Újdonság a tankönyvborító egységfcso- mag, amely az általános iskolák I—VIII. osztályosainak készült és igazodik a könyvek méretéhez. Eddig eladtak mintegy 2 ezer iskola- és 500 diplomatatáskát. Gyakran előfordul, hogy 7 éves gyerekeknek is az utóbbiból vásárolnak, holott már lehet kapni könnyű, orkánanyagból készült táskákat is. (sere»)! Ez a méret megfelel. Iskolaköpcnyckböl több Még ez hiányzik a kosárból. A papír- és van a tavalyinál. írószerboltban megkezdődött a csúcsforgalom Fotó: Gál Edit Hidunk a harmadik világhoz Hz „európai tudat” Hazánkban viszonylag még mindig kevéssé‘ismeri a köztudat az Európán kívüli országokat, mivel nemzeti történelmünk folyamán kevéssé érintkeztünk velük. Nem csupán nem voltunk gyarmatosító ország, hanem inkább magunk is „gyarmatosítottak” voltunk, s a külső függés és a földrajzi fekvés egyformán elszigetelt bennünket az Európán kívüli népektől. így történelmi tudatunk és nemzeti önismeretünk igen csekély mértékben támaszkodhat az egész világtörténelemmel való összevetésre, a magunk történelmi sorsának más, távoli népek sorsával való egybevetésére. Ezeket az országokat rendszerint fejlődő országoknak nevezzük az ENSZ udvarias kifejezésével — bár többségük korántsem tartozik a leggyorsabban fejlődő országok közé, ellenkezőleg —, az egész térséget pedig harmadik világnak. A harmadik világ nem túságo- san szerencsés kifejezés, az ötvenes években született. Azt a térséget, amely sem az első, a fejlett kapitalista, sem a második, a szocialista világhoz nem tartozik, nevezte egy francia újságíró harmadik világnak, s ez a semleges elnevezés hamar elterjedt. Az enyhüléssel persze kitűntek az elnevezés korlátái is, némely fejlődő ország nagyon is egyértelműen közeledett az „első” vagy „második” világhoz. A fejlődő országok erős differenciálódásával az is mindinkább megmutatkozott, hogy a térség korántsem egységes, a legszegényebbek, mint „negyedik világ” egyre határozottabban elkülönültek és elmaradásuk fokozódott nemcsak a fejlett tőkés országoktól, hanem a harmadik világ egészétől is. NINCS SZÉLES SZAKADÉK A harmadik világ válságában a hetvenes években egy olyan ideológia született, amely csak két világot ismer, az iparilag fejlett és az elmaradott országok, azaz az „Észak” és a „Dél” ellentétét. Félő, hogy ha nem értjük ennek az újabb konfliktusnak a természetét, nem értjük meg jelenlegi helyzetünket sem a világban, hiszen gazdasági-társadalmi nehézségeink ugyanabban a világgazdasági korszakváltásban gyökereznek, mint a harmadik világ problémái. A hetvenes évek végére egyértelműen kiderült, hogy a kelet-európai szocialista országok nem tudtak egy nekifutással és végérvényesen kitörni az „elmaradottságból” vagy „alulfejlettség- ből”, vagyis behozni az elmaradást a legfejlettebb országokkal szemben. Sőt, a fejlődés lelassulásával és belső problémáik kiéleződésével számos olyan jelenség bukkant fel a kelet-európai szocialista országokban — az alapvető társadalmi különbség, azaz a különböző termelési mód ellenére —, amely a „fejlődő” országok jellemzője, mint például az exportorientált, felgyorsított iparfejlesztés kudarca, az azt követő eladósodás, és így tovább. Korántsem véletlen, hogy Románia már a hetvenes évek végén a „fejlődő ország” státusáért folyamodott az ENSZ-hez, hiszen a fejlődésben nincs is olyan széles, áthághatatlan szakadék a kelet-európai szocialista országok és a fejlődő országok között. SZERECSENTÖRTÉNETEK A kelet-európai országok egy sajátos „európai” tudattal élték végig történelmüket, s mivel ezt a tudatot jórészt Nyugat-Európából importálták, vagy annak hatása alatt alakították ki, ez az „európai” tudat nem tükrözte reális történelmünket. Bármennyire is az európai népek közösségéhez tartoztak ezek a népek, a kultúrájukat ez a közösség formálta, a XVI. századtól kezdve, amikor megkezdődött a világkapitalizmus kialakulása, mindjobban maguk is függő helyzetbe kerültek Nyugat- Európától. Attól a Nyugat- Európától, amely gyarmatosította a világot, és közben átalakította a saját belső — ipari és társadalmi — fejlődését is. A nyugat-európai tudat elfogadása ettől kezdve mindinkább kompenzáció volt a valóságos függésért és elmaradottságért, s egyben el is vágta a lehetőségét a tényleges helyzet megértésének és az abból való kitörésnek. Jórészt Nyu- gat-Európa, a világkapitalizmus centruma, közvetítésével jutottunk hozzá az Európán kívüli világról szerzett ismereteinkhez, s (nyu- gat-)európai szemmel néztük a világot. Átvettük az európai fensőbbség tudatát — amely gyakran az Európán kívüli népek kultúrájának és történelmének nemcsak megvetését jelentette, hanem egyben megsemmisítésük programja is volt —, s ezt a tudatot mindmáig dédelgetjük, pedig a reális helyzetünk kezdettől fogva ellentmondott ennek. A nyugateurópai országok ugyanis reálisan birtokolták a világot, generációról generációra tömérdek ismeretük halmozódott fel gyarmataikról, vagy a függő országokról, amelyekkel háborúkat vívtak, kereskedtek, amelyeket meghódítottak. Ezek az első kézből szerzett ismeretek és a rájuk épített elméletek harmadrangú „importcikké” silányultak, mi.re elértek Kelet-Európába — mint afféle szerecsenekről szóló történetek —, ahol nem volt meg a közvetlen ismeret és a gyakorlati érintkezés kontrollja. Nem az a baj, hogy mindmáig keveset tudunk a fejlődő országokról, hanem hogy ez a kevés, amit tudunk róluk, akadályoz bennünket megismerésükben és megértésükben, mert magában hordozza még mindig az európai fensőbbség tudatát. A VILÁGKAPITALIZMUS PERIFÉRIÁJÁN Ügy is mondhatnánk, a világkapitalizmus perifériájáról csak perifériális tudatunk van. A harmadik világ csak történelmi tudatunk peremén bukkan fel az egzotikum ködébe burkolózva. Pedig sokkal több okunk lenne arra, hogy az Európán kívüli népekkel vállaljuk a történelmi sorsközösséget. Nyugat-Európa XVI. századi terjeszkedése ugyanis nemcsak azzal járt, hogy meghódították és gyarmatosították Amerikát (és az amerikai aranyból Afrika megkerülésével kereskedelmi kapcsolatot építettek ki Ázsiával), hanem egyúttal azzal is, hogy a kereskedelmi utak A XIX. század elejétől, közismerten, újabb forradalmi változások zajlottak le a világkapitalizmusban. Gsak az ipari forradalommal létrejövő gazdasági-technikai fölény tette lehetővé Nyu- gat-Európának, hogy gyarmatosítsa és gazdasági egyáthelyeződésével kedvezőtlen helyzetbe jutott Közép- és Kelet-Európát visszalökték a feudalizmusba, _ a második jobbágyságba és nyersanyag- termelő hátországukká, perifériájukká süllyesztették. Magyarország és Lengyelország ugyan nem vett részt a gyarmatosításban, de a lengyel gabona, s a magyar bor (és a vágóállat) a nyugateurópai piacon fontos eleme volt az akkori „gazdasági világrendnek” és a gyarmatosítás drámájának. Kelet-Eu- rópa gazdaságai maguk is egyoldalú és függő gazdaságokká váltak. Gazdasági mechanizmusuk intézményesítette ezt a függést, és a strukturális elmaradottságot, sokban emlékeztetve a valódi gyarmatokra. Korunk gazdaságtörténet-írásában már jórészt közhelynek számít Kelet-Európa és Latin-Ame- rika történelmi párhuzama. Mindkét térség a világkapitalizmus első perifériájaként szerveződött meg és indult el történelmi útjára, s a történelmi utak a továbbiakban bármennyire elkülönböztek is, az közös maradt, hogy ennek a strukturális elmaradottságnak a jegyeit nem sikerült teljesen leküzdeni még a XX. század végére sem. séggé szervezze az egész világot. Kelet-Európa helyzete és lehetőségei is alapvetően megváltoztak az új történelmi korszakban. A világkapitalizmus úgynevezett félperifériájává lépett elő, ahol a kezdődő és felemás iparosiKözös vonások, közös függés
