Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-19 / 196. szám
1983. augusztus 19-, péntek Versenyfelhívás Pénzéből II Zója brigád elsőként jelentkezett A penzai tehenészbrigád versenyfelhívására elsőként a Békéscsabai Állami Gazdaság Zója Szocialista Brigádja jelentkezett. Elmondták, bármilyen feltételekkel vállalják a versenyt, és meghívták az újságírót: látogassa meg őket, mutassa be munkájukat a penzai kollégáknak. De mielőtt erre a találkozásra sor került volna, megkértem Bacsa Vendelt, az á. g. igazgatóját: mutassa be röviden azt a gazdaságot, ahcrl ez a kiváló brigád is dolgozik. — A Békéscsabai Állami Gazdaság 12 ezer hektáron gazdálkodik, ebből 10 ezer hektár a szántó. A növény- termesztésben 3 ezer hektáron búzát termesztenek, kétezer hektár a kukorica vetésterülete. ezer hektáron cukorrépa, másik ezer hektáron lóbab, szója és napraforgó található. A szántóterület többi részét takarmánynövények előállítására használjuk. Tavaly rekordévet zárt a gazdaság növénytermesztési ágazata, az idén tavasszal még ennél is jobb termést ígért a föld. Sajnos, mára a szép remények szertefoszlottak, szinte példátlan aszály sújtotta a vidéket. Jelenlegi becslések szerint legalább 30 millió forint termés esett ki a Békéscsabai Állami Gazdaságban. Ilyen években különösen fontos, hogy jól működjenek az időjárástól független ágazatok, így például az állat- tenyésztés. A gazdaság három állatfájtával foglalkozik : szarvasmarhával, sertéssel és juhval. A sertéstelepen tiszta vérű tenyészál- lományt tartanak, mégpedig magyar nagyfehért és du- rockot. Nagyon büszkék rá a gazdaságban, hogy mindkét tenyészállomány teljesen mentes mindenféle fertőzéstől. Évi ezertonnányi te- nyészanyagot adnak a környező nagyüzemeknek és a háztáji gazdaságnak is. A juhászat 3 ezer 500 anya juhval és annak szaporulatával foglalkozik. A Gyapjú- és Textilanyag-for- galmi Vállalattal közösen létrehoztak egy társulást, mely pecsenyebárány-hizla- lással foglalkozik. Tavaly 15 ezret szállítottak exportra. Ezelőtt két évvel, 1981-ben az állami gazdaság elkezdte a nem mezőgazdasági tevékenység fejlesztését is. A Skála-Cooppal közösen nagykereskedelmi raktárt alakítottak ki, mely 11 000-féle árucikket forgalmaz. A vállalkozás sikerén felbuzdulva létrehozták saját nagykereskedelmi raktárukat is, melyben konfekciót, vasárut, üvegárut és italféleségeket tartanak. A textilüzem különféle hulladékok újrahasznosításával foglalkozik, a vasüzemben textilipari préseket készítenek, van drótfonójuk és üzemeltetnek egy fogadót is. Most épül ki a gazdaság kereskedelmi hálózata, jelenleg öt boltot üzemeltetnek. Most pedig nézzük a gazdaság legjelentősebb állat- tenyésztési ágazatát, a szarvasmarhatartást. Itt dolgozik a Zója Szocialista Brigád, melynek Viszkok Mátyásné a vezetője. Négyezer szarvasmarhát számlál az ágazat, ebből 1650 a fejőstehén. A brigád jó munkáját bizonyítja, hogy a vegyes állományú kategóriában tavaly elsők lettek az országos tejtermelési versenyben. Átlagosan 5 ezer 450 kilogramm tejet ad egy állat, de több 6500—7000 kilogramm tejet adó rekorderük is van. — A mi ágazatunkban nem különleges fajtát tartunk, éppen ezért szép eredmény az 5 ezer 450 kilogrammos átlag is, de ennél már előbbre tartunk — mondja Viszkok Mátyásné. — Ebben az eredményben mindenkinek a munkája megtalálható, mert mi egy komplex brigádot alkotunk. Itt együtt dolgozik a műszakvezető, a fejő, a szerelő, az egészségügyis, és az ivarzófelügyelő. A jó tejhozam az egész csapat összehangolt, fegyelmezett munkájától függ. A brigád munkájára senkinek sem lehet panasza. A tizenhat tagú társaság elnyerte két alkalommal a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntető címet és hétszer voltak aranykoszorúsok. Ilyen múlttal vállalták, hogy versenyeznek a penzai brigáddal, kicserélik tapasztalataikat, és ha személyesen is találkoznak, szívesen bemutatják munkájukat, munkahelyüket. Várják a szovjet tehenész brigád újabb jelentkezését. L. L. ) Munkavédelmi ellenőrzés éjszaka Este 9 óra. Vágreti László, az SZMT munkavédelmi felügyelője az Orosházi Üveggyárban elkezdi az ellenőrzést. Nem váratlan a megjelenése. Néhány nappal előbb bejelentette a szándékát, és az igazgató, a párt- bizottság titkára, valamint a munkavédelmi vezetők már várták. El is kísérik az útjára, hogy személyes tapasztalatokat szerezzenek, és a hiányosságok megszüntetésére intézkedjenek. Velük tartok én is. Első utunk a hengerelt síküveggyártó üzembe vezet. A földszinti részen Szikora István emelővillás targoncával ládába csomagolt üveget -szállít. Vágréti László megállítja. — Hangjelzés . . . Fényjelzés ... Fékpróba — vizsgáztatja a targoncást. Minden rendben. A mennyezetre függesztett fűtővezetéket majdnem eléri a targonca felső része. Szabálytalan. Kiderül, hogy a fűtővezeték már nincs használatban, tehát leszerelhető. Az emeleten Rocskár Márton üvegcsomagoló bőrkötény nélkül dolgozik. Tudja, hogy szabálytalanságot követ el. S látom, hogy Bánszki Mihály, Vecseri János és István Pál sem viseli a bőrkötényt. Megkérdezem Pleskó László művezetőtől: — Nem vette észre? Nem mentegetőzik, hogy a jövőben ilyen nem fog előfordulni. Aki mégis megszegi a szabályt, nem engedi tovább dolgozni. Az egyik helyiségben van az elsősegélynyújtó szekrény. Az elsősegélynyújtó Kiss Istvánná meós. Vágréti László sorjában kérdezi: — Hol a szorítókötés... a vérzéscsillapító ... a sín ... az ultraszeptilpor? A válasz mindenre: — Nincs ... nincs ... nincs. A kemencetérben az egyik elektromos kapcsolódobozon sok vezetékdarab és egy-két más, alaposan beporosodott limlom tűnik fel. Néhol rögtönzött drótkötések láthatók. Rádei Ferenc művezető arra hivatkozik, hogy hiába emelnek kifogást, nem orvosolják a bajt. A tmk-nak jobban ki kellene szolgálnia a termelőüzemet. Böjti Antal keverékberakó egyben emelőgépkezelő is. Vágréti László figyelmezteti: — A kapcsoló szigetelése rossz. — A karbantartók csinálták — mentegti magát. — Hozassa rendbe! — hangzik az utasítás, ami természetesen az ellenőrzésben részt vevőknek is szól. A 2-es öblösüveghutához az udvaron át jutunk. Néhány lámpa nem ég, kissé sötét van. Tehergépkocsik közlekednek, ilyen körülmények között könnyen bekövetkezhet baleset. 0 10 óra 20 perckor érünk a 2-es öblösüveghutába. Az automata üveggyártó gépek közelében óriási a zaj. Sáf- rán Zoltán gépész azonban mégsem használ fülvédőt. Arra hivatkozik, hogy a 10 órakor történt váltás után még nem volt ideje arra, hogy felvegye. Bizonyára igaza van, de rögvest pótolnia kell a mulasztást. A meóhelyiségben levő mentődobozból több minden hiányzik. Amikor ezt Vágréti László kifogásolja, Bir- kás Sándorná mérőszobai ellenőr, aki egyben elsősegély- nyújtó is, megjegyzi: — Pár éve nem bontottuk fel. Szerencsére nem volt szükség rá. — De hátha lett volna? Nem gondolja, hogy a hiányos mentődoboz miatt például nem tudják a vérzést gyorsan elállítani, ami pedig halállal végződhet? — Hol tartják az élelmiszert? — hangzik a következő kérdés. — A hűtőszekrényben, ami a hutában dolgozók rendelkezésére is áll. 11 órakor érkezünk a 3-as hutába. Csak annyi a kifogás, hogy Mészár Ferenc gépész nem használ fülvédőt. A figyelmeztetés után azonban pótolja a mulasztást. A formagyártó üzemben Zsótér Béla esztergályos panaszkodik, hogy a lámpakapcsoló sokszor elromlik. Most sincs világítás a gépnél. Tógyi Mihály esztergályos munka közben nem használ szemüveget és kijelenti, hogy most nem is kell. Kovács Pál művezetőnek azonban az a véleménye, hogy kötelező szemüveget használni. Utasítást is ad rá. De hát miért nem előbb? A síküveggyárba éjfél felé érkezünk. Vágréti László a cipőket vizsgálja. — Már nyolc éve használjuk ezt a fajtát. A talpa vásznas gumi, nagyon jól szigetel a forró lépcsőkön — dicséri Vági Mihály gépész. A felső szinten, aihol a nagy táblákban gyártott üveget gépek segítségével méretre vágják, Kovácsné Fehér Klára a műszakvézető. — Nyolc éve dolgozom itt, azóta újabb és újabb védő- berendezések kerültek a gépekre, és az egyéni védő- felszerelések is jobbak. Ennek és a dolgozók fegyelmének köszönhető, hogy még a kisebb sérülés is ritka — mondja. Ugyanebben az üzemrészben Berta Mihályné a targoncavezető. Azt tartják róla, hogy művésze a szakmájának. Amikor ezt megemlítem, elmosolyodik és „mentségül” azt hozza fel, hogy már húsz éve csinálja. De hogy tudja a targoncát ilyen jól karban tartani? — teszi fel a kérdést Vágréti László. — Egyszerű a dolog. Ha a legkisebb hibát is észlelem, mindjárt szólok Birkás Pál üzemvezetőnek vagy Stvo- recz István művezetőnek, (aki régebben szintén targoncavezető volt). Ök menten intézkednek, hogy javítsák ki a hibát. Elmúlik éjfél. Rövid meg- ' beszélést tartanak még az igazgatói irodában. Az ellenőrzés minden résztvevőnek tanulságul szolgálhat. Engem gondolatban leginkább egy kérdés foglalkoztat: hogyan lehet, hogy ott, ahol nemcsak munkavédelmi csoport, hanem egy elég tekintélyes létszámú egészségügyi apparátus is működik, évek óta hiányoznak a mentődobozból az elsősegélynyújtáshoz szükséges, a sokszor életmentést is jelentő gyógyszerek, eszközök? Egyébként a munkavédelmi helyzet a tapasztalt hiányosságok ellenére sem mondható rossznak. És mivel főként egyes személyek hanyagságából erednek, kijavításukhoz — véleményem szerint — elsősorban nagyobb fegyelemre, önfegyelemre van szükség. Pásztor Béla Komótosan leereszkedik a létrán, megtörli" verítéktől gyöngyöző homlokát Molnár János, aztán elkezdi: „Édesapámtól lestem el a mesterséget még 1949-ben. Nádtetőfedők kevesen vannak manapság, bár ahonnan mi jöttünk, Balmazújvárosban, három ilyen brigád is dolgozik, a Hortobágyi Állami Gazdaságnál. Hogy milyen mesterség a miénk? Nézze csak meg azt Molnár János az embert! Fénylik a háta az izzadságtól. Meleg és poros munka ez. De a számításunkat megtaláljuk benne. Télen nádat aratunk, nyáron meg járjuk az országot. Alig győzzük a megrendelőket kielégíteni. Hajnali öttől este fél 7-ig is fenn vagyunk, csak épp arra a kis ebédre jövünk le. Előbb letakarítjuk a régi tetőt, aztán, mi úgy mondjuk, megterítjük a nádat. Egy 20 centiméteres Felverés A csúcson Fotó: Fazekas László borítást teszünk rá, ezt le- varrjuk dróttal, jó szorosan. Aztán jöhet a felverés. Akár a többi szerszámot, a felverőt is magunk kell hogy elkészítsük, hiszen ilyesmit nemigen vehetünk a boltban. No, ha a felverés is megvan, odafönt letörjük a fölösleget, eldolgozzuk, és fonást teszünk a tetejére. El van ez 25 évig is, ha jól megcsinálták. Ez aztán hűvös, és manapság ismét nagy divat lett. Művészeknek készítünk így alkotóházakat. Máskor víkendházhoz hívnak minket. A tájházak jó része is ilyen. Itt Gerendáson, látja, juhhodályt kellett befednünk náddal. A juhoknak ez a legmegfelelőbb, azért. Hogy manapság hogyan lehet ezt a mesterséget megtanulni? Hát, mint ők, ott fönn a tapasőfán. Betanított munkásként. De egyre kevesebben vagyunk, mert nehéz munka ez nagyon. Pedig ha elkészül egy olyan szép nádtető, mint az ott, akkor az ember el tud gyönyörködni benne.” Nagy Ágnes Nádtetőfedők
