Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-16 / 193. szám

1983. augusztus 16., kedd KISZ-határozatok megvalósulóban Középpontban a tizenévesek A KISZ tizenévesekről szóló programja sokszínű di­ákélet megteremtésére, öt­letekre, újszerű kezdeménye­zésekre inspirál — állapítot­ta meg egyebek között a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Központi Bizottsága ta­valyi határozatának megva­lósulását értékelve a KISZ KB intéző bizottsága. ' A minap tekintették át a tizenéves diákifjúság moz­galmi munkájának tovább­fejlesztésére tavaly március­ban hozott határozattal kap­csolatosan az eddigi eredmé­nyeket. Megállapították, hogy a Központi Bizottság ülését követően széles kör­ben ismertetett határozat nagy érdeklődést keltett mind az érintett felnőtt — elsősorban pedagógus — köz­véleményben, mind a diák­vezetők között. Figyelmet keltettek, s többnyire tet­tekben is megnyilVánuló tá­mogatást élveznek a határo­zatban megfogalmazott mun­kamódszerek, az iskolai KISZ-élet megújítását célzó törekvések. Több új munka­forma gyorsan népszerűvé vált. Különösen kedvező visszhangot váltott ki, hogy az éves akcióprogramok he­lyett hosszabb távra szóló feladatokat határoztak meg, s azok folyamatosan bővít­hetők. A területi KISZTszer- vek több figyelmet fordítot­tak a tizenéves korosztályra, több segítséget adtak az is­kolai mozgalmi munkához. A határozatban megfogal­mazott elvek ellenére sem sikerült alapvető változást elérni az iskola és a mozga­lom kapcsolatában, s egye­dül az iskolák nyitottabbá tételében történtek kedvező változások néhány város­ban. Megfogalmazták a határo­zat végrehajtásával kapcso­latos további feladatokat is. A fő tennivaló változatlanul a mozgalmi munka fellendí­tése az iskolád' belül. Alap­vető kérdés az is, hogy ki­alakuljanak az iskolákban azok a közösségek, amelyek tagjait a közös érdeklődés, a közös érdekek és törekvések kapcsolják össze és teszik ké­pessé az együttes munkára, a cselekvésre önmagukért, is­kolájukért, tágabb környeze­tükért, városukért. A helyi rendezvények, programok szervezésében a jövőben még nagyobb szerepet szánnak a városi diáktanácsoknak, il­letve diák-munkabizottsá­goknak. Szükséges a tanulmányi mozgalom megújítása, alap­vető újragondolása is. Fon­tos, hogy a mozgalom ne uniformizáljon se követelmé­nyeiben, sem értékelési rend­szerében. Foglalkozni szüksé­ges azokkal is, akik valami­lyen ok miatt elmaradtak, de figyelemmel kell lenni a tehetségekre is. További előrelépés szüksé­ges a sport, a rendszeres testmozgás iránti igények fel­keltésében, ' s különösen az országjárás és a táborozás feltételeinek javításában. Központilag is segítik a fia­talok között népszerűvé vált dzsesszbalett térhódítását. Üjabb lehetőségeket kíván­nak teremteni a diákoknak az építőtáborozáson kívüli, társadalmilag hasznos mun­kára. _ Hz Egyházak Világtanácsa a békéért Hétfőn hazaérkezett az Egyházak Világtanácsa Van­couverben tartott VI. nagy­gyűlésén részt vett magyar egyházi delegáció. A több mint 300 tagegyhá­zat és a mintegy 400 millió keresztyént képviselő Egy­házak Világtanácsának nagy­gyűlése a teológiai és egy­házi kérdésekben hozott fontos határozatok mellett nemzetközi kérdésekben is állást foglalt. A béke és igazságosság ügyében hozott határozat világosan kifeje­zésre juttatja: a keresztyén egyházaknak minden egyéb kérdés között legfontosabb ügyük a világbéke megőrzé­séhez és az atomkatasztrófa elkerüléséhez való hozzájá­rulás. A határozat állást fog­lal a militarizmus minden megnyilvánulása ellen, és javaslatot tesz a nemzetközi vitás kérdések békés megol­dása rendszerének kialakí­tására. Nyilatkozatot fogadtak el többek között az emberi jo­gok kérdésében, a fejlődő or­szágokat sújtó élelmiszervál­ság megoldásának ügyében. Küldöttgyűlés a Vakok és Gyengénláték megyei szervezeténél Egy hónap múlva nyit az őszi BNV Egy hónap múlva, szep­tember 16-án nyitja kapuit az őszi Budapesti Nemzet­közi Vásár, a fogyasztási ja­vak szakvására. Magyarország mellett 42 ország kiállítói mutatják be fogyasztási cikkeiket, össze­sen több mint 46 ezer négy­zetméteren. Az előzetes je­lentkezések alapján az idei tavaszi BNV-hez hasonlóan az őszi vásáron nagyobb arányú lesz a szocialista or­szágok részvétele: főként Bulgária és az NDK növeli kiállítási területét, a Szov­jetunió a tavalyival meg­egyező nagyságú területen sorakoztatja fel termékeit a BNV legnagyobb kiállítója­ként. Az új kiállítók között lesz Argentína, Banglades, Belgium, Dél-Jemen, Kína, Laosz, Marokkó, Mongólia és Szíria. A népgazdaság exportle­hetőségeivel, illetve import­igényeivel összhangban az (Tudósítónktól) Hagyomány, hogy a „fe­hér botos emberek” közössé­gi életében tavasszal a kör­zeti taggyűlések, míg az év második felében a megyei és az országos küldöttgyűlések jelentik a legnagyobb ese­ményt. Ennek megfelelően a Vakok és Gyengénláték Or­szágos Szövetsége Békés me­gyei szervezete szeptember 1-én 9 órakor Békéscsabán, a MEDOSZ-székházban ren­dezi meg küldöttgyűlését. A tanácskozásnak vendégei lesznek dr. Bódi István, az országos szövetség főtitkára, Szemerédi István szakmai csoportvezető, megyénk inst­ruktora és Vörös Istvánná főelőadó. Természetesen meghívót kaptak és jelen lesznek a tanácskozáson a megyei párt- és tanácsi szer­vek, a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt, az SZMT kép­viselői, s azok, akik a ma­guk területén a legtöbbet tesznek a vakok és gyengén- látók ügyéért. Az értekezleten a hét kör­zetet képviselő 46 küldött Kiss István megyei elnök politikai tájékoztatóját és Vantara András megyei tit­kár beszámolóját hallgatja meg. A megyei plénumot de­cember elején az országos küldöttgyűlés követi, ame­lyen megyénk 1202 tagot számláló szervezetét 8 kül­dött képviseli. — eh — idei őszi BNV-n a kiállítók nyolc árucsoportban mutat­ják be termékeiket. Az első­ben á ruházkodással kap­csolatos termékeket, a to­vábbiakban lakberendezési és lakásfelszerelési tárgya­kat; háztartási vegyipari, papíripari és kozmetikai cikkeket, élelmiszeripari ter­mékeket; a kultúrával, a szabad idővel és a sporttal összefüggő áruféléket; kü­lönféle járműveket; ajándé­kokat és népművészeti cik­keket, valamint családi és hétvégi házakat láthatnak az érdeklődők. Mint a vásárvá­ros valamennyi idei ren­dezvényét, úgy az őszi vá­sárt is az energiatakarékos­ság jegyében rendezik. Kü­lön kiállítással jelentkezik majd az Elektromos Mű­vek, energiatakarékos ház­tartási készülékeket sorakoz­tat fel, s gyakorlati példákkal mutatja be a gazdaságos üzemeltetés legjobb módsze­reit. ■utóbusz és vonat karambolja Keszthelyen Munkakutyaverseny Békéscsabán Hétfőn délelőtt 10 óra 25 perc­kor Keszthelyen, a Halászcsár­dánál levő, fénysorompóval biz­tosított közút—vasúti kereszte­ződésben a Budapestről Keszt­helyre tartó Balaton-expressz összeütközött egy, a fényso­rompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyó, szerencsére uta­sok nélkül haladó autóbusszal, amelyet Josef Dutter 61 éves osztrák állampolgár vezetett. A baleset következtében a gépjár­mű vezetője a helyszínen meg­halt. A vonat utasai és sze­mélyzete közül senki sem sé­rült meg. A közúti és vasúti forgalom 13 órakor ismét hely­reállt. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgá­latot. A Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete (MEOE) sportbizottsága vasárnap, au­gusztus 14-én Békéscsabán tar­totta meg a területi munkaku­tya verseny NB III. döntőjét, melyen a bajai, a békéscsabai, az esztergomi és a mezőberényi csapat vett részt. Első lett az esztergomi csapat, a mezőberé- nyiek a harmadik, a békéscsa­baiak a 4. helyre kerültek. Egyéniben Kosztin Sándor (Esz­tergom), Seres István (Baja), Balkányi Lajos (Esztergom), Putnoki András (Mezőberény) és Machlik András (Békéscsaba) kutyája volt a sorrend. A MEOE helyi szervezete kö­vetkező, színvonalasnak Ígérke­ző rendezvényét, az Alföld Kupa munkakutyaversenyt a Lencsési út melletti kiképzőterületen tartják meg. Hz Omega a tószínpadon Az Omega együttes nyári, hazai tumésorozatának leg­közelebbi állomása Gyula. Talán kissé meglepő, hogy az együttes augusztus 17-én. a vár melletti tószínpadon lép fel. A rendezők, a gyu­lai Erkel Ferenc Művelődé­si Központ és Ifjúsági Ház azért döntött a szabadtéri színpad helyett a tószínpad mellett, mert az együttes techn kai igényeinek máshol nem tudtak volna eleget ten­ni. A 13 méter széles, 10 méter mély és 2 méter ma­gas színpad viszont a hang­falak emelvényre helyezését, a világítótornyokat, s a hát­térdíszleteket kitűnően el­bírja. Az Omega- és a rockked­velőket azonban bizonyára nem zavarja majd a szóra­kozásban, hogy „állókoncer­ten” hódolhatnak a hazai könnyűzenei élet hosszú évek óta élvonalba tartozó együttesének. Teljes felújításra szorult a Miskolc jelképének számító avasi kilátó. A szennyezett levegő kikezdte még a betont is, ezért döntöttek a zsaluzott betonszerkezet műgyanta-habarcsos lefestése mellett. A festést a Hegymászó Technikával Szolgáltató gazdasági munkaközös­ség tagjai végzik el, várhatóan augusztus végére fejezik be a munkájukat (MTI-fotó: Kozma István felvétele — KS) II józan egyetértés reménye B elga újságíróval be­szélgettem nemrég. Agyba-főbe dicsért bennünket. Dicséreteinek vi­szonyítási pontja: az a nyu­gat-európai világ, amelyből jött. Háborús neurózis, gaz­dasági bajok, politikai nyug­talanság — rossz közérzet. Magyarország pedig még mindig a nyugalom szigete. Fura helyzet volt, nekem kellett az ő dicséreteit tom­pítani. Nem tudtam meggyőzni, és most sem akarom, csak szeretnék eltűnődni azon a valóban nehezen körvona­lazható jelenségen, amit ő köznyugalomnak nevezett. És amit mi társadalmi köz- megegyezésnek is, nemzeti egyetértésnek is hívunk — kinek . hogy tetszik. Hogyan is állunk ezzel? Mi magyarok egyetér­tünk-e például, saját törté­nelmünk megítélésében? Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ideális egység elképzel­hetetlen az együtt átélt múlt azonos értékelése nélkül. Közös sorsélmény — közös sorsérzet. Van-e ilyen? Jó volna tudni. Hogy létezik, azt persze érzékeljük. De kérdés: jó-e, hogy karaktere­sen csak végleteiben érzé­keljük. Az egyik végleten egy büszkeség dagasztotta sorsérzet, a „dicső múlt” ér­zete. Valódi dicsőség keve­redik benne túlértékelt di­csőséggel, hogy példát ;s mondjak rá: a 49-es tavaszi hadjárat sikere a londoni hathármas győzelmével. A másik végleten egy keserű­ség színezte sorsérzet, a „tra­gikus múlt” érzete. A ma­gyar fátumé. A vereségeké, a magunkra maradottságé, szétszórattatásunké, érté­keink önpusztító elherdálá­sáé. Hogy erre is mondjak példát, Hankiss Elemér vizs­gálatára utalok: a nemzetek himnuszainak szövegében sokféle sorsérzet fogalmazó­dik meg, de csak a magyar himnusz panaszkodik „bal­sorsról”, és emleget „bűnhő- dést”. Ez a két véglet azon­ban nem feszül egymásnak, tulajdonképpen ugyanannak az éremnek két oldaláról van szó, mindkét végletes sorsérzetet a tizenkilencedik századtól örököltük, s mi­ként akkor megfért, most is megfér egymással ugyanab­ban a. hazánkfiában. Nyil­vánvalónak látszik, hogy olyan egyetértésre volna szükségünk, amely a két véglet közötti történelmi ön­ismeretben gyökerezik. De hogyan állunk ezzel a józanabb egyetértéssel? Ezt is jó volna pontosan tudni. Hogy létezik, azt inkább csak reményeinkben érzé­keljük. És nem azért, mint­ha mi különlegesen zavart történelmi tudatú nemzet volnánk. Hanem azért, mert bármiféle közös sorsérzethez közös sorsélmények kelle­nek. És a mi sorsélménye­ink nem közösek (mellesleg sehol sem azok, bár van­nak szerencsés nemzetek, amelyeket a többiekénél na­gyobb sorsközösségélmény kapcsol egybe). Megéltünk egy történelmet, de csopor­tonként, vidékenként, sőt személyenként másképp él­tük meg. És itt már nem elég egy példát mondanom. Hármat mondok. Az egyik példa, amiről most már nyíltan beszélünk egy idő óta: a ’44—45-ös sorsforduló. Három évtized kellett ahhoz, nemcsak a szóhasználatban, hanem ta­lán a gondolkodásban is, hogy az időpont-megjelölő „bevonulást” vagy ^ostro­mot” a „felszabadulás” vált­sa fel a közbeszédben. Mert ezt a sorsfordulót másképp és másképp éltük meg. Ki nemzeti vereségként, ki ter­mészeti jelenségként, mint egy szélvihart, ki pedig valóban felszabadulásként. Ez lappangva évtizedekig megosztott bennünket, és most sem tudható még, hogy a szóhasználatbeli egyetér­tés mennyi érzetbeli .áthan- golódást jelez, vagy ellen­kezőleg: mennyire kopott ki a szóból az érzéstartalom, és mennyire nem egyéb tárgy­szerű időpont-megjelölésnél. A másik példát a Krónika című televíziós sorozat or­szágos fogadtatása kínálja. Hiszen pontosabb volna, ha országos felbolydulásról, vagy higgadtabban országos vitáról beszélnénk. Rész­vételünket a második vi­lágháborúban másképp és másképp éltük meg. Egy­szerűen szó sem lehetett kö­zös sorsélményről. Másképp a közbaka, másképp a gyors karrierben reménykedő tiszt, másképp a keretlegény, más­képp a munkaszolgálatos és másképp — ennek megfele­lően — a civil hátország. A hetilap szerkesztőségéhez, amelyben dolgozom, özönlöt­tek az írásos reflexiók, ame­lyek legalábbis két póluson helyezkednek el, s csak ab­ban azonosak, hogy e tárgy­szerű dokumentálásra tö­rekvő filmsorozatnak a maguk sorsélménye szerinti szándékot tulajdonítják. Az egyik pólushoz tartozó ref­lexiók megfogalmazói sze­rint e filmsorozat tárgysze­rűsége túlságosan is hűvös, tehát nem politikai elítélést sugalmaz, hanem politikai rehabilitálást. A másik pó­lushoz tartozó reflexiók megfogalmazói szerint e filmsorozat tárgyszerűsége imponálóan igazságosztó, te­hát végre nem sugalmaz politikai elítélést, hanem igenis rehabilitál. Nem cso­dálkoztam, hogy , az egyik levélfajta aláírói közt bün­tetőszázadi áldozat özve­gyére bukkantam, a másik levélfajta aláírói közt volt hivatásos tisztre. A harmadik példa: az úgynevezett ötvenes évek. Az akkori deklarációk nem győzték hangsúlyozni, hogy „Népünk egységesebb, mint valaha”. Holott egyszerűen nem lehetett egységes. A mai kabarésémák szerint ugyan egységesek voltunk a fogyat­kozó meggyőződésű tapsok­ban, a jólétnek álcázott sze­génységben, és a lódenvise- letben, de hát ez gyermeteg leegyszerűsítése egy egészen még meg nem fejtett bonyo­lultságú időszaknak. A más­képpen és másképpen való megélése e történelmi sza­kasznak az egyes személyek tudathasadásáig differen­ciálódott. Egyszerre voltam híve és protestálója egy val­lássá emelt (vagy süllyesz­tett?) politikai programnak, és máig sem tudok megbé­kélni sem továbbélő rossz örökségével, sem azzal, hogy bárki is sommásan elítélje. Képtelen vagyok bűneit meg­bocsátani és erényeit leta­gadni. Hányán vagyunk így? Ki tudja. És hányán voltak- vannak másképp? C sakhogy erre, a törté­nelemértékelés sok­féleségére is az érvé­nyes, ami a pillanatnyi hely­zetértékelés sokféleségére. Ugyanúgy nincs benne kár- hoztatnivaló, sőt csodál­koznivaló sem, mint abban. Csoda az idilli egyetértés volna, amelynek követelése nem is utópia lenne, hanem badarság. Hogy ezt a sokfé­le, egymásnak ellentmondó (sőt önmagunkban is ellent­mondásos) történelmi sorsél­ményt el nem mossa, de egyszer majd „békévé oldja az emlékezés”? Hát az le­het. És amennyire lehet, annyira kívánatos is. Faragó Vilmos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents