Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-12 / 163. szám
1983. július 12-, kedd o Békés megyében 470 ezer hektár a mezőgazdasági művelt terület. Ebből ma 17 ezer hektár öntözhető. Az egész területhez képest elenyészően kis százalékról van tehát szó, az öntözés jelentősége azonban nagyobb, mint amennyire az arányokból következtetni lehet. Különösen akkor igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy a rizstermesztés elképzelhetetlen öntözőrendszerek nélkül, s ha azt is számba vesz- szük, hogy az eredményes nagyüzemi zöldségtermesztés sem nélkülözheti a mesterséges csapadékot. Mégis elszomorító a helyzet, ha a valóságot a lehetőségekkel, és az adottságokkal vetjük ösz- sze. Az utóbbi években igen keveset hallottunk az öntözés fontosságáról, s ez töb- bé-kevésbé érthető is, hiszen nem a csapadékhiány, hanem a belvizek elvezetése okozta a legtöbb gondot. Átfogó csatornaépítési programoknak lehettünk szemtanúi, s a melioráción belül is előkelő helyet foglalt el a vízrendezés. Most mégis úgy tűnik; meg kell változtatni az eddigi gyakorlatot?! Az elmúlt év végén kezdődött szárazság az idén már-már minden túlzás nélkül állíthatjuk, katasztrófával fenyegetett. A szokatlanul száraz őszt úgyszólván csapadékmentes tél és aszályos tavasz követte. 1982 októberétől ez év április végéig a sok éves átlagnál 200 milliméterrel kevesebb, 370 helyett 170 milliméter csapadék hullott. Ebben az időszakban a megyében Szarvas, valamint Gyomaendrőd környéke szenvedett legtöbbet az aszálytól. A búza hektáronkénti termése nem egy helyen még a felét sem éri el az utóbbi években megszokottnak, a zöldborsó a remélt hat-hét tonna helyett csak három és fél tonna termést adott, s mindez a nagy szárazság számlájára írható. Ha más nem is, e tények minden bizonnyal ráébresztik a valóságra a szakembereket: ahol lehet öntözni kell! Csakhogy az utóbbi hónapok statisztikái egészen mást bizonyítanak. A megye mezőgazdasági üzemei az idén mindössze nyolcezer hektáron öntöztek, s ebből a területből csaknem hatezer hektár a rizs. A nagy szárazság idején a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok kevesebb mint 600 hektár, korábban nem öntözött terület öntözésére kértek vízjogi engedélyt. Ezek a számok önmagukért beszélnek. Az ellentmondás még szembetűnőbb, ha figyelembe vesszük, hogy Békés megyében több mint hatvanezer hektárt öntözhetnének a nagyüzemek. A vízügyi-műszaki feltételek ezt minden további nélkül lehetővé tennék. A lehetőségek, az igények és a szükségletek ekkora ellentmondása mindenképpen egészségtelen és elgondolkodtató. A jövő sem tűnik sokkal biztatóbbnak, még akkor sem, ha az esetleg ismétlődő szárazság változásokat is érlel a szemléletben. A szakemberek többsége ma nem találja megfelelőnek az érdekeltséget. A vélemények persze megoszlanak a szükséges módosításokról és az öntözés megítéléséről. Sokan úgy tartják, és van is ebben némi igazság, nincs még a mezőgazdaság abban a helyzetben, hogy már csak az öntözővíz kelljen a termelés növeléséhez. A magyar mezőgazdaság egyébként is drágán termel, s az öntözés tovább rontaná termékeink versenyképességét. Ezért az egyéb agrotechnoló- giai megoldások kerülnek előtérbe: így a párolgást nehezítő talajművelési eljárások, a hatóanyagok megfelelő adagolása, a szárazságtűrő növények termesztése stb. Egy bizonyos ponton túl, már persze ha az aszály miatti veszteség a gazdálkodás egészét veszélyezteti, minden bizonnyal érdemes lenne öntözni. Csakhogy ehhez berendezések kellenének. A berendezések beszerzése azonban igen költséges, különösen azóta, amióta itt is csökkentek, illetve megszűntek az állami támogatások. Egy hektár öntözése ma már 5—8 ezer forintba kerül. Sok helyen a megemelt vízdíjat tartják az öntözés egyik legfőbb akadályának, pedig a többletráfordításnak csálc 15 százaléka a vízdíj. A költségek nagyobb részét a berendezések vásárlása, az amortizáció, a bér és a többlethatóanyag teszi ki. Ahol tehát ennek ellenére is öntöznek, ott hagyományból, erkölcsi kötelességből teszik? „Nem, ott számolnak csak igazán!” fogalmazta meg az egyik vezető szakember. A vélemények és ítéletek tarkasága sem’ feledtetheti azonban a lehetőségek, az adottságok kihasználatlanságát, s ebben minden bizonynyal a közgazdasági szabályozásnak is szerepe van. Hogy végül is mekkora pazarlásról van szó? A már korábban épült és a közelmúltban 190 millió forintért épített NK—XIV-es öntözőcsatorna úgyszólván teljesen kihasználatlan. Leszámítva egy-egy rizstelep építését, legfeljebb elképzelésekről, tervezés alatt álló öntözőtelepekről adhatnánk számot. Fontos kérdés az is, hogy a meliorációs programok során épült csatornahálózatok mennyire alkalmasak öntözés, vízmegtartás, vízvisszajuttatás céljára. A melioráció minden esetben vízügyi, műszaki, agrotechnikai eljárások összessége, amelyeknek célja a talaj termőképességének növelése, s ehhez valójában hozzátartozik az öntözés is. Ugyanakkor a ma érvényes támogatásokból kimaradt az öntözés feltételeinek megteremtése. Így az a helyzet alakult ki, hogy a meliorációt követően létrehozott csatornarendszerek kevésbé felelnek meg az öntözés céljainak, mint ameny- nyire szükség lenne. Talán ennek is köze van ahhoz, hogy az új csatornákat, az altalajba épített csőrendszereket csak elvétve használják víz visszajuttatására. A rpostani állapotot tovább súlyosbíthatja az a I tény, hogy a talajok vízhió- I nya a nagy meleg és a pá- rolgás következtében foko- I zódik. Ha tehát tovább foly- | tatódik a szárazság, az már I a kukorica, a napraforgó és I cukorrépa terméskiesésével I járhat. Ez még akkor is így lesz, ha öntözés céljára 130 millió köbméter víz áll rendelkezésre. Igaz, egyelőre kihasználatlanul. Kepenyes János Fotó: Fazekas László Integrál! és szelektív növényvédelem A Kertészeti Egyetemen a múlt hét végén befejeződött az „integrált növényvédelem” című négynapos nemzetközi konferencia, amelyen 34 ország szakemberei többek között azt vitatták meg, hogyan lehetne csökkenteni a felhasznált vegyszerek meny- nyiségét, élve a szelektív módszerek lehetőségével. Vörös József, a Magyar Agrártudományi Egyesület növényvédelmi társaságának elnöke a konferencia munkájáról az MTI munkatársának elmondta: — Az évtizedek óta szinte kizárólagos vegyszerezési védekezési eljárások mellett régóta ismertek a szelektív növényvédelem módszerei, eszközei, csak éppen a régihez ragaszkodó megszokás miatt eddig alig éltek velük. A konferencián bebizonyosodott, hogy a szemlélet változóban van, s a mostani tanácskozás hozzásegíthet ahhoz, hogy szélesebb körben alkalmazzák a meglevő, méreg nélküli módszereket. Az új eljárás lényege: a kórokozók és kártevők elleni védekezést az állandó vegyszerezés helyett részben a természet erőire, a természet belső egyensúlyára bízzuk. A módszerek skálája igen széles, biológiai, agrotechnikai, genetikai stb. eszközök egyaránt ismertek. Napjainkban mindenki a teljes biztonságra törekszik, ami az almatermesztők körében például azt jelenti, hogy évi 14—16 permetezéssel próbálják a kártevők terjedését megakadályozni. Ez költséges, idő- és energiaigényes, emellett általában túlzottan szennyezi a környezetet is. Ugyanakkor bizonyított tény, hogy ha a védekezés a központi és helyi előrejelzés alapján történne, egyharmadával csökkenthető lenne a felhasznált vegyszerek mennyisége. Más területeken az jelenthet megoldást, ha az adott kártevők természetes ellenségeit, az úgynevezett hasznos parazitákat és ragadozókat kímélnék. Van Lenteren, holland professzor például elmondta, hogy a fóliás, üvegházas termesztésnek egyik fő kártevője az üvegházi molytetű, ami ellen eddig permetezéssel védekeztek, holott legalább ilyen hatásfokú védelmet jelent a moly- tetűt pusztító fürkészdarázs. A szelektív védekezési módszer további előnye, hogy nem kíván többlet beruházást: az alkalmazott gépek köre ugyanaz mint eddig, csupán a felhasználás mennyisége és intenzitása csökken, valamint az alkalmazás időzítése módosul. A helyi előrejelzéshez szükséges műszerek pedig könnyen elérhetőek és nem is drágák. Arra a kérdésre, hogy a termelők nem esnek-e esetleg a másik végletbe, teljesen megtagadván a vegyszereket, Vörös József elmondta: szó volt erről is a konferencián, és eszerint semmi ilyen veszély nem fenyeget. A szakemberek világosan látják, hogy vegyszerekre szükség van, nem azok kizárása, hanem csak ésszerű határok közé szorítása a cél. Mindez, a szelektív módszerekkel kombinálva alapvető változásokat idézhet elő a növényvédelemben. Mi hiányzik az önállósághoz? A táblát két éve tették ki, azóta ott áll érintetlenül. „Felveszünk férfi betanított, női betanított munkásokat, szakmunkásokat, szerszám- készítőket” ... stb. — Sajnos, semmit nem kellett változtatnunk azon a kiíráson — mondja Kovács József, az ÉVIG Villamos Kismotorgyár mezőkovácsházi üzemének vezetője —, pedig jó lenne, ha letörölhetnénk néhány szakmát. Hovatovább a munkaerőhiány az egyetlen akadálya, hogy^z ÉVIG önálló gyárává váljunk. A lehetőség kecsegtető: a csupán öt esztendeje alakult üzem önálló alkatrész- gyárrá válhat, ha — és most jönnek az akadályok — mondjuk 50—80 emberrel többen dolgoznának itt. Az induláskor. 1977-ben az üzem nyolcvan dolgozója főként a kismotorgyárnak szállított alkatrészeket, mintegy 12 millió forint értékben. Aztán a termelés a készülékgyártás felé tolódott, s ma már 100 milliós értéket állítanak elő 230-an. Akár a létszámot, akár a termelést nézzük, a növekedés mindenképpen dinamikus. Az üzemvezető ezzel elégedett is: — Megvannak az épületeink. műhelycsarnokokat építettünk, van tágas raktárunk és területünk is bőven a terjeszkedésre. Munkában sincs hiány, csak reléből dupla mennyiséget kérnek tőlünk az idén, mint két évvel ezelőtt. Reléket — svájci licenc alapján — 1981 óta gyárt az üzem, egyre nagyobb meny- nyiségben. és egyre több műveletet csinálnak helyben. Teljes egészében ugyanis nem itt készülnek a relék, a gyártást a villamos készülékek gyára fejezi be. — Az egész folyamatot nekünk kellene csinálni már. Az összeszerelés lenne a kisebb gond, a nagyobb a beszabályozással van: ehhez könnyű kéz, figyelem, érzék kell, és ez talán a munkaerőnél is nagyobb hiány. Pedig az is elég kínzó, egy egész szalag áll emiatt. A relé-, a kapcsológyártás Létszámhiány miatt áll a szalag meglehetősen szerszámigényes, de a 25—30 millió forintos gépparkkal felszerelt szerszámműhelyben mindössze nyolcán dolgoznak két műszakban. — Nem fizetünk pedig — legalábbis helyi viszonylatban — rosszul. A szakmunkások 23—26 forintos órabért kapnak, a betanított munkások darabbért, teljesítmény szerint, ki 1600 forintot, ki 4000-et. De itt a környéken nincs szabad munkaerő. Évek óta felkeressük a szakmunkástanulókat, hogy szerződést kössünk velük, kevés sikerrel. Persze, nemcsak a keresettől, a munkától is függ a létszám. És egyes folyamatok igen nagy szakértelmet, figyelmet, tudást igényelnek, amihez válogatni kell a jobb képességű dolgozókat. Akad azonban olyan terület is, ahová játszi könnyedséggel találnak embert, például a műanyag fröccsöntő gépek kezelésére. Egyelőre két ilyen gép van a műhelyben, ám nemsokára érkezik további három. Pesten ugyanis még nagyobb a munkaerőhiány, ezért idetelepítik a fröccsöntő gépeket. — önállónak lenni jó lenne. Zökkenőmentesebb anyagbeszerzést, rugalmasabb irányítást, gyorsabb reagálást várunk tőle. És már tanuljuk is, „önszorgalomból” folytatunk költség- és eredményelszámolást, kísérletezünk a termelésprogramozás elindításával, próbálgatjuk a norma- és munkaszervezést. És ha nem is sikerül gyárrá lenni ebben az ötéves tervben, a következőben egészen biztos sikerül. Egy lépcsőfokkal azonban már az idén előrébb lépnek: üzemből teleppé. Szatmári Ilona Egyre nagyobb mennyiségben gyártják a reléalkatrészckct Fotó: Fazekas László Több lesz a vasbeton gerenda és a tetőfedő pala Az építőanyag-ellátás javítására tettek felajánlást két Komárom megyei üzem, a Nyergesújfalui Eternitgyár és a Lábatlani Vasbetongyár dolgozói. Az eternitgyáriak arra vállalkoztak, hogy éves tervükön felül 1,5 millió négyzetméter különböző méretű tetőfedő palát készítenek. A többletből egymillió négyzetméter előállítását saját erőből oldják meg, a munkaszervezés javításával, a munkaidő jobb kihasználásával. Vállalásuk kisebbik részének teljesítésére, a félmillió négyzetméter tetőfedő anyag legyártására a szabad szombatokon szerveznek termelő műszakokat. A Lábatlani Vasbetongyár dolgozói azt ajánlották fel, hogy az év végéig 70 ezer méter födémgerendát és 30 ezer méter áthidaló vasbeton gerendát gyártanak tervükön felül. Mindkét vasbeton- elem nélkülözhetetlen a családiházak, a kislakások építéséhez, de időnként hiába keresik a vevők a TÜZÉP- telepeken. A lábatlaniak a többlettermelés feltételét üzemen belüli munkaerő-átcsoportosításokkal, pótműszakok szervezésével *és műszaki intézkedésekkel teremtik meg. Mindkét Komárom megyei üzemben hónapról hónapra fokozzák a termelést, s azt ígérik, hogy nem az év végén, hanem az építkezések finisében, a nyári hónapokban erősítik a tempót.
