Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

1983. július 2., szombat A Szovjetunió kész a spanyol javaslat alapján tárgyalni Madridban A szovjet küldöttség kész arra, hogy a spanyol kor­mány két héttel ezelőtti ja­vaslatainak keretében tevé­kenykedve erőfeszítést te­gyen annak érdekében, hogy egy kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak — hangsúlyozta Anatolij Ko- valjov külügyminiszter-he­lyettes a madridi találkozó pénteki plenáris ülésén. Ugyanakkor — mondotta — a Szovjetunió számít arra, hogy a nyugati résztvevők is hasonló, építő szellemben, felelősségteljes magatartás­sal járulnak hozzá a találko­zó sikeréhez. A szovjet küldöttség veze­tője felszólalásában utalt a hét szocialista ország párt­ós kormányfőinek legutóbbi moszkvai tanácskozására, amelyen a résztvevők alá­húzták a madridi találkozó mielőbbi sikeres befejezésé­nek szükségességét és fon­tosságát. Mindez — hangsú­lyozta Kovaljov — megfelel az európai népek várakozá­sának, és lehetővé teszi a helsinki folyamat továbbvi­telét. A szocialista országok ve­zetői moszkvai tanácskozá­sukon aláhúzták — emlé­keztetett Kovaljov —, hogy maximális erőfeszítést kell tenni a madridi találkozó si-j kere érdekében. A Szovjet­unió, valamint a többi szo­cialista ország elfogadta a semleges és el nem kötele­zett államok módosított do­kumentumtervezetének ere­deti formáját. Ezzel az em­lített országok bizonyságot tettek rugalmasságukról, kompromisszumra való kész­ségükről, a megoldásra irá­nyuló törekvéseikről. Pan de Soraluce, a spa­nyol delegáció vezetője elis­meréssel szólt a szovjet ál­láspontról, amely — mint mondotta — a spanyol kor­mány kezdeményezésének tá­mogatását jelenti. Kifejezte reményét, hogy a spanyol javaslat közelebb viszi a ta­lálkozót a sikeres befejezés­hez. A közös piaci országok ne­vében felszólaló görög kül­dött, valamint az Egyesült Államok delegációjának ve­zetője szintén pozitívan rea­gált a szovjet felszólalásra. Kifejezésre juttatták a si­keres befejezésre irányuló szándékukat, ugyanakkor azonban úgy nyilatkoztak, hogy megítélésük szerint még nem minden kérdésben alakult ki közmegegyezés. Az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó a jövő héten, az elfogadott munkarend szerint folytatja munkáját. Palesztin tűzszünet Tizenkét óra időtartamra szóló tűzszüneti megállapo­dást kötöttek csütörtökön a kelet-libanoni Bekaa-völgy- ben szemben álló palesztin fegyveres csoportok. A csak­nem két hónapja tartó belső válság kezdete óta első íz­ben találkoztak az el-Fatah palesztin szervezet két szár­nyának helyi képviselői, Jasszer Arafat követői és az Abu Mussza ezredes köré tömörült lázadók részéről. A baalbeki palesztin menekült- táborban rendezett találko­zón részt vettek a zendülő- ket katonailag is támogató népi front főparancsnokság és az A1 Szaika táborbeli képviselői, valamint a köz­vetítő szerepet játszó Hab- bas-féle népi front, a Ha- vatmeh vezette demokratikus front és a népi harc frontjá­nak ottani küldöttei is. A rendezés kilátásait ille­tően kedvezőtlen előjel, hogy a Szíriához közel álló két szervezet, a népi front főpa­rancsnokság és az al-Szaika nem képviselteti magát a PFSZ V. B. ülésén, amely először tanácskozik azóta, hogy Jasszer Arafatot, a Vég­rehajtó Bizottság elnökét, az el-Fatah vezetőjét kiutasítot­ták Szíriából. Egyes nyilatkozatok szerint az el-Fatah lázadói a hét vé­gére el akarják foglalni az Arafat-tábor valamennyi Bekaa-völgyi bázisát, és az észak-libanoni Tripoli felé szándékoznak előnyomulni. A péntekre virradó éjsza­kán és a délelőtti órákban Arafat hívei és ellenfelei kölcsönösen tiszteletben tar­tották az előző este kötött tűzszünetet. Az eredetileg 12 órás fegyvernyugvás kiter­jesztése főként a baalbeki megállapodás végrehajtásá­tól, a foglyok szabadon bo­csátásától, az úttorlaszok, barikádok felszámolásától, a fegyveres összecsapásokat megelőző állapotok visszaál­lításától, a provokációk meg­szüntetésétől, az el-Fatah palesztin szervezetet megosz­tó ellentétek tárgyalásos'ren- dezésének vállalásától és megkezdésétől függ. Biztató fejlemény, hogy a palesztin menekültek köve­telésére, a libanoni haladó pártok kezdeményezésére lét­rejött baalbeki találkozón héttagú, három palesztin és négy libanoni képviselőből álló bizottságot alakítottak a tűzszüneti megállapodás el­lenőrzésére. Tuniszi keltezésű jelenté­sek szerint időközben hala­dást ért el a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet Végre­hajtó Bizottsága is, amely péntek hajnalig tartott rend­kívüli ülésén hattagú külön­bizottságot alakított a szíriai —palesztin kapcsolatok nor­malizálására, a Jasszer Ara­fat vb-elnök és a szíriai ve­zetés között támadt nézetel­térések tisztázására. A bi­zottság vezetője Abdel Moh- szen Abu Majzer, a végre­hajtó bizottság független tag­ja, aki állítólag Arafat el­lenzékével rokonszenvez. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet elnöke, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának tuniszi ülése után. Képün­kön: Gammart városában, újságírókkal beszélget (Telefotó) Ismét szabadon. Az angolai UNITA-terroristák fogságából elengedett csehszlovák gyermektúszok a johannesburgi repü­lőtéren az első terített asztalon, az első falatokhoz jutnak 110 napos kegyetlen megpróbáltatás után (Telefonj) Az atomháború az utolsó járvány lenne! Takeshi Ohkita professzor nyilatkozata Az Országos Béketanács vendégeként az elmúlt na­pokban Budapesten tett lá­togatást Takeshi Ohkita, a hirosimai egyetem nukleáris orvosi és biológiai kutatóin­tézetének professzora, az „Orvosok a nukleáris háború megelőzéséért” elnevezésű nemzetközi mozgalom alel- nöke. Elutazása előtt nyilat­kozatot adott az MTI mun­katársának. Egyebek között elmondta: a mozgalom két évvel ezelőtt jött létre, s céljául azt tűzte ki, hogy összefogja a világ öt földré­szén dolgozó orvosokat, akik — hivatásuknál 'fogva — a leginkább tudják, milyen ve­szélyek fenyegetnék az em­beriséget, ha kirobbanna egy atomháború. Felhívásuk nyomán több százezer orvos jelezte, hogy elfogadja a meghirdetett elveket: kész közreműködni a nukleáris háború elhárításában. Az el­ső kongresszusra, amelyet az Amerikai Egyesült Államok­ban, Airleiben rendeztek, 11 országból érkeztek küldöt­tek, az idén Amszterdam­ban viszont már csaknem öt­ven országból gyűltek össze az orvosok. A növekvő érdeklődés el­sősorban a világpolitikai helyzet feszültebbé válásá­val magyarázható — állapí­totta meg a japán profesz- szor. A közelmúltban tartott amszterdami kongresszus be­bizonyította, hogy a mozga­lom egyre nagyobb tekin­télynek örvent: az ottani esz­mecserék megállapításai mind szélesebb tömegek megértésével, rokonszenvé- vel találkoznak. Éppen emi­att határozták el, hogy a mozgalom nemzetközi szer­vezetté alakul át. A japán tudós ezután ar­ról beszélt, hogy a világ egészségügyi hálózata sem­miképpen sem lehet alkal­mas arra, hogy egy globális atomháború esetén ellássa a sérülteket. Ez lenne az em­beriség utolsó, mert egyben végzetes járványa — muta­tott rá. Nem az tehát az el­sődleges feladat, hogy az egészségügyi szervezet fej­lődjék arra a szintre, amit egy nukleáris világégés sé­rültjeinek ellátása követel­ne, hanem meg kell előzni az esztelen pusztítást, meg­gátolni a visszafordíthatat­lan folyamatok kibontakozá­sát. A földön négymillió or­vos tevékenykedik, s ha mi egyöntetűen fellépünk az atomháború ellen, szavunk messzire juthat — mondta Takhesi Ohkita. Hollandiai előkészületek a robotrepülőgépek fogadására hírek hírek hírek A holland parlament a ke­reszténydemokrata-liberális kormánytöbbség szavazatai­val elfogadta a kormány elő­terjesztését, hogy hová tele­pítsék a manőverező robot­repülőgépeket, ha befogadá­sukról majd döntés születik. A telepítés helye Woensd- recht légitámaszpontja lesz, a belga határtól 10 kilomé­terre. A rakétákat erősen ellenző közvélemény és a parlamenti ellenzék megnyugtatására előzőleg Jacob de Ruiters hadügyminiszter azért kifej­tette: a kijelölés nem jelent változást a Lubbers-kormány álláspontjában. A kormány továbbra is a genfi szovjet— amerikai tárgyalások ered­ményétől függően járul majd hozzá a 48 manővere­ző robotrepülőgép elhelyezé­séhez, csak addig is megteszi a telepítéshez szükséges technikai előkészületeket — magyarázta a hadügyminisz­ter. Nyugatnémet diplomáciai körökben úgy értékelik a fejleményt, hogy a holland kormány ismét elhalasztotta a végső döntést a rakétatele­pítésről. Értesülések szerint a határozat jövő év júniusa előtt aligha születik meg. De Ruiters elmondta, hogy a genfi tárgyalások kimene­telének értékelésében a kor­mány „nem hagyatkozik majd NATO-szövetségeseire, hanem saját értékrendje sze­rint ítél”. Ez annyit jelent: a tárgyalások esetleges ku­darca esetén a holland kor­mány maga kívánja megítél­ni, kinek vagy minek a hi­bájából végződtek kudarccal a tárgyalások, és ettől füg­gően kíván dönteni. „A woensdrechti támaszpont ki­jelölése nem visszafordítha­tatlan, és dönthetünk végül úgy is, hogy nem fogadunk be egyetlen rakétát sem” — hangoztatta a hadügymi­niszter. A NATO-tervek szerint Belgiumban és Hollandiában csak később, 1984 vége felé kezdődne a telepítés. MA: OTTÓ NAPJA A Nap kél 4.51 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 0.40 — nyugszik 11.37 órakor ÉVFORDULÓ Száznegyven évvel ezelőtt, 1843. július 2-án született, és 61 éves korában, 1904-ben halt meg Antonio Labriola, olasz marxista filozófus és publicista. — KITÜNTETÉS. A Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Melis Györgynek, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas magánéneke­sének, a Magyar Népköztár­saság kiváló művészének ki­emelkedő művészi teljesít­ménye elismeréseképpen, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést ado­mányozta. Az elismerést tegnap Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke nyújtot­ta át. A kitüntetés átadá­sánál jelen volt Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osz­tályvezetője és Korcsog And­rás művelődési minisztériu­mi államtitkár is. — A MEZŐBERÉNYI úttö­rőtáborban — negyvenhét gyerek részvételével ötödik és hatodik osztályosoknak — egy július 7-ig tartó tábort nyitottak. A változatos prog­ramú táborozásra a békés­csabai, a békési, a mezőbe- rényi, a gyomaendrődi, a vésztői, a körösladányi és a szeghalmi gyerekek kaptak meghívást. A Jókai Színház, a KÖJÁL, a művelődési ház és a Pályaválasztási Tanács­adó Intézet által szervezett tábor kis lakói ezen a hét­végén békéscsabai és gyulai kiránduláson vesznek részt. — A BÉKÉSCSABAI ifjúsá­gi és úttörőház második éve szervezi az óvodás korú gyermekek intenzív nyelv- tanfolyamát. A legutóbbi zárófoglalkozását — a tanfo­lyamon 57 kisgyerek 2 an­gol és egy német nyelvi cso­portban tanult eddig — csü­törtökön este rendezték a szülők részvételével. Tegnap a „haladók”, vagyis a tava­lyi tanfolyam 2—2 német és angol, illetve az egy francia csoportjában részt vettek közül 74-en hatnapos nyelvi táborba utaztak a gyula-vá­roserdői üdülőbe. AZ ÜJKÍGYÓSI római katolikus templomban ma este ad hangversenyt a sze­gedi Bartók Béla kamarakó­rus. Az orgonánál Déliéi Jó­zsef orgonaművész. — A SARKADI művelődési ház a közelmúltban társas­tánctanfolyamot indított. A manapság igen ritka és sa­játságos oktatási forma résztvevői hétvégeken a ko­rábban össztáncnak nevezett táncos, ma diszkóesteken ve­hetnek részt. A vizsgabálat augusztus 5—6-án. tartják meg. — A HORTOBÁGY közepén, nem messze a csárdától, tegnap új kemping nyílt. A vízi színpad melletti Puszta kemping egyszerre 120 sze­mély részére tud szálúísl.e- lyet biztosítani. — TEGNAP DUNAFÖLD-. VÁRON nyílt meg a befe­dik alkalommal megrende­zésre kerülő országos ama­tőr színjátszó tábor. Az egy­hetes továbbképzési alkalom résztvevői a művészeti ág rendezői, színjátszói, több je­les versmondó. A táborozás alkalmából hat alkalommal előadást is tartanak a vár­színpadon, illetve a helyi művelődési házban. Hirügy életünk __ ... telefonszáma: Z/“OOU Zápor, zivatar Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: időnként, fő­leg délután növekszik meg a felhőzet, és záporok, zivatarok várhatók. Az északi, északkele­ti szél megélénkül, ma helyen­ként megerősödik. A hőmérsék­let hajnalban 10, 15, délután 22, 27 fok között valószínű. A Balaton vizének hőmérsék­lete 12 órakor Siófoknál 21 fo­kos volt. BÉKÉS MEGYEI A l?l:UUWt3 Medgyesbodzáson — MEGKÉSVE BÁR, de an­nál szórakoztatóbb gyermek­napot rendez ma, szombaton a Sarkadi Háziipari Szövet­kezet a községi művelődési központban. A rendezvényre több mint 170 gyereket hív­tak meg. A délután 2 óra­kor kezdődő műsorban lesz filmvetítés, ügyességi vetél­kedő, rajzverseny és más egyéb meglepetés. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Csornán megtartott 26. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 10, 13, 60, 61, 62. SÖRTARTÖ BAJNOK Bajorországban az In­golstadt! Adolf Weichen- riedenek van a legerő­sebb karja, összesen 14 perc és 14 másodpercen keresztül tudott kinyújt­va megtartani egy kétki- lós, teli söröskorsót. A müncheni Löwenbräukell- ben (a sörivók előtt is­mert a név!) 1300 néző előtt megrendezett ver­seny díjaként tízezer márka ütötte a markát a 42 éves asztalosnak. Hat­van induló közül került az élre. — FELÚJÍTOTTÁK a tatai Vaszary-villát. Nagyrészt társadalmi munkával felújí­tották Tatán a modern ma­gyar építészet egyik jeles al­kotásának számító Vaszary- villát. A ház a századfordu­lón épült Toroczkai-Wigand Ede tervei szerint, és Vasza- ry János festőművész ottho­na volt egészen haláláig. Az 1939-ben elhunyt művész úgy rendelkezett, hogy há­za halála után művészi cé­lokat szolgáljon. Végakarata csak most teljesül: a Komá­rom megyei Múzeumok Igaz­gatósága rövidesen megkez­di a villa berendezését. A város helytörténeti gyűjte­ménye és a Komárom me­gyei művészklub kap benne helyet.

Next

/
Thumbnails
Contents