Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-10 / 162. szám

1983. július 10., vasárnap SPORT SPORT SPORT SPORT Ribli Zoltán világbajnokjelölt Gyulára jön Élménybeszámoló és szimultán Nem mindennapos ese­ményre készül Békés megye és Gyula város sakkszerető tábora: Ribli Zoltán nemzet­közi nagymester élménybe­számolóval egybekötött szi­multánt ad, amelynek szín­helye a gyulai SZOT Gyógy­üdülő kamaraterme lesz. A világ élmezőnyéhez tar­tozó, fiatal magyar sakkozó a napokban befejeződött eu­rópai csapatbajnokságon bronzérmet nyert magyar válogatott második táblása, s az egyéni világbajnokságon a jelöltek versenyében a legjobb négy közé jutottak egyike — e minőségében az ex-világbajnok, szovjet V. Szmiszlov a következő ellen­fele — nyilván oiyerf'-' 'éí- ményanyaggal érkezik július 14-én Gyulára, amely méltán érdekelhet minden sakkbará­tot, mind a városban, mind a vendéglátó megyében. A sportágat népszerűsítő, játszmaelemzéseket is tartal­mazó élménybeszámoló után Ribli Zoltán szimultán já­tékra is vállalkozik, mégpe­dig létszámra való megköté­sek nélkül. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy minden je­lentkezőnek alkalma nyílik játszmát váltani a világ egyik legjobb és legismer­tebb nagymesterével — ami valóban nem egy hétköznapi lehetőség. A július 14-én délután 5 órakor kezdődő eseményen részt vehet bárki, sőt be is nevezhet a szimultánra min­den ide érkező érdeklődő, nemre, korra és minősítésre való tekintet nélkül. —hs— Segédedzői tanfolyam A Békés megyei Tanács VB testnevelési és sporthiva­tala az új tanévre (1983—84) is várja a különböző sport­ágakban a segédedzői tanfo­lyamra jelentkezőket. Kellő számú jelentkező esetén va­lamennyi sportágban meg­rendezik, s az érdeklődők két lehetőség közül választ­hatnak: esti tagozat (hetente egy alkalommal, 16—20 óra között lesznek az előadások), illetve levelező tagozat (min­den szombaton 8—14.30 óra között). Jelentkezési lapot a terü­letileg illetékes sportfelügye­lőségre kell eljuttatni, egy­ben itt lehet beszerezni a jelentkezési lapot, valamint a sportegyesületeknél, járási­városi sportfelügyelőségek­nél. Mindazok felvételizhet­nek a segédedzői tanfolyam­ra. akik a 18. életévüket be­töltötték, de még nem múl­tak el 45 esztendősek, leg­alább nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, valamint egyesületük vagy a sportfelügyelőség javasolja jelentkezésüket. A jelentkezési lapok beér­kezése után — amelyet júli­us 15-ig kell eljuttatni a TSH-ba — a sporthivatal ér­tesíti az érdeklődőket, hogy mikor kerül sor a felvételi vizsgára. A tanfolyam 1983. szeptembertől áprilisig , tart. az első félév végén írásbeli, a jövő év tavaszán pedig szóbeli vizsgát tesznek a hallgatók, amit gyakorlati tá­borozás követ. Sportdelegáció Penzába Békés testvérmegyéjébe, Penzába utazik július 11-én, hétfőn egy négytagú Békés megyei sportdelegáció. Ha­sonlóra eddig nem került sor, vagyis első ízben látogatnak „sportosok” a Szovjetunió­ba — viszonozva a Penza megyeiek tavalyi látogatását. Az ötnapos úton tanulmá­nyozzák a testvérmegye sportját, ismerkednek a me­gye életével, az ottani szak­osztályok munkájával. A küldöttség tagjai: Krajcso­vicz János, a Békés megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke. Fellegváriné Priskin^ Terézia, az MSZMP Békés megyei bizottságának politi­kai munkatársa, Nyári Mi­hály, Szarvas város-járás sportfelügyelője és Tölgyesi Béla tolmács. Jön a világbajnok Hétnapos magyarországi vendégszereplésre készül a Világ Kupán és a perui vi­lágbajnokságon első helyet szerzett kínai női röplabda­válogatott. A világhírű együttes a sportág történeté­ben első alkalommal szerepel Magyarországon, s a sokszor megcsodált játékát háromal­kalommal láthatja majd a sportszerető közönség. Az el­lenfél mindháromszor a szeptemberi Európa-bajnok- ság döntőjére készülő ma­gyar válogatott lesz. A be­mutatkozás színhelye Eger, augusztus 16-án a városi sportcsarnokban, ezt követő­en a fővárosban két alka­lommal mérkőznek majd a Vasas Fáy utcai csarnoká­ban, 18-án és 19-én. Mezőberényben is ketyegnek a sakkórák Azt korántsem mondhat­juk, hogy Mezőberényben nagy hagyománya lenne a sakkozásnak. Az viszont, tény, hogy a nagyközségben sokan hódolnak e szellemi sportágnak. De eddig in­kább csak alkalomszerűen a kultúrházakban és egyéb klubhelyiségekben találkoz­tak a sportágat szeretők. Rit­kán, de rendeztek egy-egy községi szintű egyéni vagy csapatversenyt. Sőt, 1962 óta a megyéi falusi dolgozók spartakiádján, a tsz-dolgozók spartakiádján is részt vettek a csárdaszállásiakkal együtt. Mindebből kitűnik, hogy csu­pán tömegsportszinten zaj­lott a sakkélet Mezőberény­ben. Ezeken a versenyeken vi­szont mindig jó eredménye­ket értek el. De mivel csak négy tagból álló csapatokkal vehettek részt, így kévésük­nek adódott lehetőség a ver­senyzésre. A csárdaszállási sakkélet fő szervezője Schupkégel Ádám volt. S miért múlt­időben? Nos, a csárdaszállá­si sportegyesülét feloszlása után még inkább leszűkült a lehetőség, így évente már csak egy-egy alkalommal vettek részt — mint tsz- sportcsoport — a spartakiá- dokon. Talán ezért is hajtó­erő volt 1980-ban. hogy megpróbálták Mezőberény­ben újraszervezni a sakkéle­tet. Kezdetben a faipari szö­vetkezet kultúrtermében, majd később szakkör formá­jában az úttörőházban. Ta­valy már a művelődési ház­ban kaptak helyet és lehe­tőséget, így működtek to­vább szakkör formájában. Időközben olyannyira „meg­szaporodott” a létszám, hogy mind többen úgy látták, az lesz a legjobb, ha megala­kítják a Mezőberényi SE-n belül a sakkszakosztályt. Történt mindez az elmúlt év novemberében. Ekkor Vámos Györgyöt bízták meg a szak­osztály vezetésével. Rögtön a megalakulást követően el­határozták, hogy állandó he­ti edzésnapot tűznek,ki, majd a házibajnokság erősorrend­je alapján kialakult csapat­tal beneveznek a megyei bajnokságba. Nincs is mit szégyenkezniük, hiszen nem is egy győzelmet arattak. Je­lenleg 20 igazolt versenyző­vel tevékenykednek, de úgy vélik, több ifjúsági korú sportolót kellene bevonni a szakosztály munkájába. Ép­pen ezért Szucharda Gyula, aki egyben a szzakosztály in­tézője, kapta azt a feladatot, hogy az iskolásokkal fog­lalkozzon az idei ősztől. Terveik között szerepel az is, hogy megrendezik Mező- berény nyílt egyéni bajnok­ságát, s részt vesznek a Szabad Föld Kupa csapat- versenyen is. Mezőberényben beindultak a sakkórák Akad olyan is, aki a sportág alapismereteivel csupán fél éve barátkozik Dörzsöltség és fegyelem kell hozzá Vízilabda. E szó hallatán napjainkban sokan sóhaj­toznak : „Hová lett az aranykor?” Alig néhány esztendővel ezelőtt még a spiccen emle­gették a magyar vízilabda- válogatottat, s tehették ezt azért, mert zsinórban nyer­te az Európa-bajnokságokat, a világbajnokságokat, olim­piákat, s a Világ Kupán is aranyérmesek voltak. A moszkvai olimpia óta azon­ban „gödörben” van a sportág. Szövetségi kapitá­nyok jönnek-mennek. Moszkva után Gyarmatit dr. Mayer váltotta föl. őt Rusorán követte. Igaz, az is hozzájárult az erdménytelenséghez, hogy olyan, mondhatni sztárok álltak le, mint Faragó, dr. Szívós, Molnár . .. Harmincegy csapat Apropó! Az utóbbi a világ első számú kapusa, Molnár nem egyedülálló véleménye, hogy a problémák gyökere az utánpótlásban rejlik. S ez valós, hiszen Magyaror­szágon három osztályban küzdenek a csapatok. írd és mondd! Mindössze har­mincegy gárda gyűjtögeti a pontokat. S természetesen, csak ennek a harmincegy gárdának — sőt, nem is mindegyiknek — van után- pótlásbázisa. A békéscsabaiak az OB II B kategóriába kaptak besorolást újjáalakulásuk óta, mintegy hét esztendeje. Akkoriban csupán egy tu­cat felnőtt vízilabdázót számlált a _ szakosztály. An­nak ellenére, hogy sokáig nem is tudtak megfelelő kö­rülmények között edzeni (a békéscsabai Árpád fürdő versenymedencéjét „generá- lozták”), eredményesen helytálltak minden évben, dobogón vagy annak közelé­ben fejezték be a bajnoksá­got. Utánpótlásra először három esztendővel ezelőtt gondoltak. Akkoriban a fel- nőttcsapat egyik agilis já­tékosa, Ricza Lajos tobor­zott a vo,lt úszókból egy ti­zenéves csapatot, amelyet kiegészített olyan diákokkal, akiket a vízilabdacsapat já­tékosai tanítottak meg úsz­ni. írtunk is akkoriban első próbálkozásaikról, de ezek a fiatalok már az úttörő II B korosztályból kinőttek, ma már egy korcsoporttal feljebb versenyeznek. Hogy a folytonosság meglegyen, újabb aktív vízilabdás vál­lalkozott arra, hogy tíz- tizenkét éves fiatalokból újabb csapatot verbuvál. Előkészítősökkel huszonötén Lapunk hasábjain több­ször is számot adtunk ar­ról, hogy Szeles Imre tanít­ványai részt vesznek a ví­zilabda vidékbajnokság hat fordulójában. Négy eddig már lezajlott, s mind ered­ményesebben szerepelnek e kétnapos sorozatokon a bé­A legfiatalabb pólósok edző­je, Szeles Imre késcsabai pólóspalánták. Legutóbb hazai pályán ját­szották le a körmérkőzést, s a csabaiak öt győzelemmel és egy vereséggel az ezüst­érmes helyen kötöttek ki. Mindössze egyszer szenved­tek vereséget, pedig vala­mennyi utánpótláscsapat olyan hagyományokkal ren­delkezik, hogy első gárdájuk a legmagasabb osztályban szerepel, — Az úttörő korosztályú gárdában van néhány olyan fiatal, aki a vízilabda alap­ismereteivel még csak egy fél éve barátkozik — vallja Szeles Imre, a legfiatalab­bak edzője. — Az előkészí­tősökkel együtt, mintegy hu­szonöt gyerek jár rendsze­resen edzésre. Tavasz óta örömmel mondhatom, hogy ideális feltételek között ké­szülhetünk a mérkőzésekre, hiszen az újjávarázsolódott Árpád fürdő versenyme­dencéje elkészült, sőt, ami az országban még ritkaság­számba megy, vízvisszafor- gatóval is -ellátták, tehát átlátszó vizű medencében tréningezhetünk. A tavaszi szezonban heti öt edzést tar­tottam, most hármat, de eh­hez jönnek a mérkőzések. Az úttörők számára kiírt vidékbajnokságban két for­duló van még hátra, ame­lyet szeptemberben, illetve októberben rendeznek meg. Míg az első fordulókban váltakozó sikerrel szerepel­tek a békéscsabaiak, addig .ma már a legjobbak közé tartoznak a legkisebbek. Nem véletlen. hiszen a mélyvízben úszástudásuk so­kat fejlődött, akárcsak lab­dabiztonságuk. Csibészek közül... — A környezetet is meg­szokták, s most már igazán fel lehet építeni a csapatot — fűzi hozzá Szeles Imre. — Most már elmondhatom, hogy értik a sportág alap­jait, sőt jó néhány ügyes gyerek kergeti a labdát a medencében. Hogy példával is éljek, a legutóbbi öt mér­kőzésen a 13 esztendős Za- horán László egymaga tizen­nyolc gólt dobott. Igaz, ő már lassún harmadik esz­tendeje pólózik. Ügyes a balkezes Práth Tamás, aki 12 esztendős, s a vele egy­korú kapus,, Dávid Zoltán. A legfiatalabbak, a 11 éve­sek közül a másik kapus Pálinkás András, és a korá­hoz képest nagy termetű Diós Zsolt a csapat re­ménysége. A vízilabda az egyik leg- kombinatívabb játék, noha a vízpartról az alkalmi szur­koló kevésbé látja. Nagy „dörzsöltség” kell hozzá, nem véletlen, hogy ország­szerte a jó értelemben vett csibészek közül kerülnek ki a csapatok ... így van ez Békéscsabán is, mint el­mondta a fiatalok edzője, de ugyanakkor nagyon fegyel­mezetten tudnak játszani a mérkőzéseken. Ezt bizonyí­tották legutóbb a békéscsa­bai összecsapás-sorozaton is, amikor rendkívül takti­kusan, fegyelmezetten győz­ték le az ellenfeleket, olyan csapatokat, mint az OB í-es múlttal rendelkező SZEOL AK, Szolnok. Szentes. Hód­mezővásárhely . . . Jávor Péter mezettebben játszik, aminek eredménye, hogy a mérkőzések többségét meg is nyerik 1983. évi szenior úszóbajnokság, Gyula Tizenharmadik alkalom­mal szólítja rajtkőre — a Békés megyei Úszó- és Vízi­labda Szakszövetség ver­senykiírása — a szenior úszókat, ugyanis hagyomány már, hogy minden év szep­tember első vasárnapján Gyulán adnak randevút egy­másnak a 40 éven felüli mo­zogni, úszni vágyók. A ver­seny mottója: „Üssz az egészségedért!”. Mindez azt is fémjelzi, hogy nemcsak a volt „vizes” sportolókat vár­ják a rendezők, hanem mind­azokat, akik örömüket lelik a mozgásban. (Az elmúlt esz­tendőben az ország különbö­ző részeiből mintegy 150 ver­senyezni vágyó érkezett a fürdővárosba.) Az 1983-as szeniorbajnok­ságon 40 versenyszámban mérhetik össze tudásukat a jelentkezők. Eltérés a koráb­bi kiírástól: az idén négy korcsoportot határoztak meg a rendezők. Mégpedig: 40—50 év közöttiek, 50—60 év közöttiek, 60—70 év kö­zöttiek és 70 éven felüliek. Természetesen a leghosszabb versenytáv 200 méter, de zömmel 50-esek a távok. A sportolni, versenyezni vá­gyók a helyszínen is jelent­kezhetnek szeptember 4-én, vasárnap 9 óráig, ugyanis 10 órakor szólítja a síp az első versenyszámosokat a rajtkő­re. Előzetes nevezést is el­fogadnak a rendezők, ame­lyet a Békés megyei TSH úszó-. vízilabda-szövetsége címére lehet elküldeni (Bé­késcsaba, Kórház u. 4.). BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. \

Next

/
Thumbnails
Contents