Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
1983, július 9., szombat NÉPÚJSÁG Beszélgetés Turay Idával, Turmayer Sándor festőművész lányával (Az előzmények) — Turmayer Sándor nevét — még a képzőművészet iránt érdeklődők közül is — igen kevesen ismerik. A század első felében pedig kiállításai voltak, gyakran írt róla a magyar és a világsajtó, a ma embere azonban teljesen elfelejtette. Az 1968-ban kiadott Művészeti Lexikon van segítségünkre életének és munkásságának tömör ismertetésével. Ezek szerint a festőművész Orosházán született 1879. szeptember 28-áh. A Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, egy ideig Kecskeméten dolgozott. 1911-től figurális kompozíciókat és tájképeket állított ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. 1929-ben gyűjteményes kiállítása volt Gyulán, 1930- ban a Fészek Klubban, 1937- ben olaszországi városképeit állította ki a Műteremben, 1946-ban a Szalmássy Galériában szerepelt tájképeivel. Számos festményén a Tabán azóta lebontott festői részleteit, apró házait, görbe utcáit örökítette meg. 1946-tól Olaszországban élt, és Albengában halt meg 1953. március 19-én. Másfél évtizede ennyit tudtunk meg róla a lexikonból. Azóta számon tartjuk. Ügy tűnt, hogy a család és Orosháza között a szálak véglegesen elszakadtak. Szerencsés véletlen mozdította ki a holtpontról a kutatást. A Füles című lap egyik múlt év decemberi számában Rátonyi Róbert a Tere-fere rovatban interjút készített Turay Idával, a méltán népszerű színésznővel. Ebből tudtuk meg, hogy az általunk régóta keresett Turmayer Sándor nem más, mint Turay Ida édesapja. Egy kellemes májusi nap délelőttjén találkoztunk Budapesten, a csendes Mérleg utca egyik lakásában. (A beszélgetés) — Turay Ida és Jenei Imre nyugdíjas filmrendező fogadnak. A művésznő kedves, barátságos, derűs. Öblös fotelekbe ülünk a dohányzóasztal körül, Turay Ida kávéval kínál, aztán egy dobozt tesz az asztalra, benne sok fénykép, néhány Színházi Élet, családi felvételek. — Kérem, beszéljen arról, hogy került a Turmayer család Orosházára, és meddig éltek ott? — Ügy tudom, hogy a család Bajorországból származott. Az apai nagyapám, Turmayer Gyula 1870 körül költözött Orosházára, ahol a meginduló vasútnál tiszt volt. Megismerkedett Lédig Márton cukrász lányával, Paulával, akit feleségül is vett. Két fiuk született: Gyula és a fiatalabbik — aki később az apám lett —, Sándor. Turmayer nagyapám meghalt még akkor, mikor apám még iskolába sem járt, ennek következtében a testvérével együtt árvaházba kerültek. — Mi lehetett az a döntő élmény, ami őt a festészet felé vonzotta? Hogyan alakult élete az árvaházból kikerülve? —, Arról nem tudok, hogy festőművészeti adottságai hol és mikor kezdtek kibontakozni, azt elmondta, hogy egészen fiatalon, a millennium évében, tehát 1896-ban Űjpesten ismerkedett meg a jómódú családból származó Szabadkay Lillával. Évekkel később, amikor komolyra fordult a dolog, a Szabadkay nagyapa kikötötte. hogy addig nem adja a lányát hozzá, amíg valami biztos kereseti forrással nem rendelkezik. Apám lelkesen tanulni kezdett, elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, ami rajztanári képesítést is adott, fővárosi iskolákban tanított. Most már semmi akadálya nem volt annak, hogy a két fiatal szerelmes Turmayer Sándor és felesége A művész műtermében Turay Ida, a beszélgető part' ner — leendő anyám és apám — egybekeljen. Szabadkay nagyapa értékes nászajándékkal lepte meg őket, ugyanis megvette nekik Perlmutter Izsák festőművész szép rákospalotai házát, ahol jó műterem volt, és ahol apám kedvére dolgozhatott a tanítás mellett. Én, mint első gyermek ott születtem és nőttem fel, majd a két húgom is: Magda és Klára. Az újabb nagy változás az volt családunk életében, hogy Szabadkay nagyapám meghalt. Nagyon jelentős összeget örököltek szüleim, ami lehetővé tette azt, hogy apám rövid német, francia, olasz tanulmányutak után hosszabb időt tölthessen Münchenben. Én és anyám 1913-ban utána mentünk Münchenbe. — Az első világháború mit jelentett a család életében? — Hazaköltöztünk Rákospalotára, apámat 1914-ben elvitték katonának,' mint főhadnagy olasz fogságba került. Hamar rájöttek az olaszok, hogy jól tud festeni, és hagyták festeni. — Hogy élt, mit festett a húszas-harmincas években? — Nyugdíjaztatta magát, és azután csak a festészetnek élt. Ügy hiszem, ez volt az az időszak, mikor kiteljesedett és egyetemessé vált művészete. Műveinek fő témája a régi pesti utcák megörökítése, aztán a húszas évektől kezdve szívesen festette a lebontásra ítélt patinás budai városrészt, a Tabánt, de otthonosan mozgott Nyugat-Európa nagyvárosaiban, falvaiban, a tengerpartokon, ahol mindenütt festett. Itthon sok figurális munkát alkotott. Itt van például az 1930-ban a Fészekben rendezett kiállításának a katalógusa. A harminchat bemutatott festmény között ilyenek: Budai Duna-part, Margit-híd, vagy Szicíliai táj. Figurális kompozíciói közül: Ida leányom arcképe, önarckép, Cigányfiú, Olasz fickók stb. Művésztelepekre is járt, Kecskemét után Szolnokra és Gyulára is. A gyulai művésztelepen én is meglátogattam. Impresszionista tájképein közölte gondolatait a világról. Főként' barnákkal, sárgákkal, derűs színekkel dolgozott. — Ö maga is derűs ember volt? — Azt mondhatom, hogy kedves, szimpatikus, kultúrált ember volt az apám. Sok barátja volt, szerették őt. Gondolom azért is, mert ő soha senkitől nem akart semmit. Öt csak a festészet érdekelte. Egy bölcs tanácsára is emlékszem. Sokat bosszankodtam pályám kezdetén az itt-ott, hátam mögött elhangzó intrikus megjegyzések miatt. Apám látta, hogy bánkódom, ^ és azt mondta: — Kislányom, amit a hátad mögött mondanak, azt azért mondják ott, hogy ne halljad meg. Egyébként igénytelen volt, egyszerűen élt, szerette a lezser, kényelmes ruhákat. Emlékszem, alig tudtunk neki nagykabátot venni, egyiket sem találta elég köny- nyűnek. Volt egy szép selyem, mandzsettás inge, és egyszer csak megdöbbenve azt látjuk, hogy a könyökéig levágta, mivel zavarta a festésben. Volt humorérzéke is: Hermán Lipót festőbarátja csinált egy kiállítást az Ernst Múzeumban. Csupa erdőrészlet, erdőben elhelyezett akt, szóval erdő mindenütt. Apám megjelent a megnyitón, végignézte a festményeket. A szokásos gratuláció helyett nagy kézfogások közepette azt mondta neki: — Kedves Lipikém, olyan szép munkát végeztél, tényleg megérdemelnéd már végre, hogy pihenj kicsit egy erdőben, mert képeidről ítélve úgy látom, hogy Te ott még sohasem jártál. Ezen aztán jót nevettek, a történetet apámról szólva Lipi még később is emlegette. — Kik voltak művészbarátai? — Hermán mellett Kosz- ta József, Pállya Celesztin, Kernstok Károly jártak hozzánk a festők közül, akikre emlékszem, meg Berda Jóska, a költő. A múltkor a kezembe került a Berdáról szóló monográfia, ahol örömmel láttam apám róla készített festményét. — Hová kerültek a festményei? — Képei szétszóródtak. Nálunk van itt a falakon vagy egy tucat, legtöbb azonban Olaszországban van Klára húgomnál és Magdánál. Ügy tudom, hogy a magángyűjtemények mellett festményei vannak több magyar múzeumban is. Németországban és Olaszországban szép számmal találhatók képei, főként magán- gyűjteményekben. Egy szép Jászai Mari-portrét is festett, ez ma Gobbi Hilda tulajdona. Pethes Imréről, a kiváló színészről készített festményét Bilicsi Tivadarnak ajándékoztam. — A harmincas évektől egyre gyakrabban járt édesapja Olaszországba. Végleges odatelepedése hogyan történt? — Apám mindinkább Itália vonzásábaan élt. Mikor Klára húgom budapesti, majd berlini színészévek után 1939-ben Olaszországba ment férjhez, apám is gyakran megfordult nála mindaddig, míg a háború közbe nem szólt. A háború borzalmai után Klára ismét hívta, költözzön hozzájuk. Pár évig Milánóban élt, majd élete utolsó éveit az olasz Riviéra nyugati részén. Albengában töltötte. 1968-ban Németországban emlékkki- állítást rendeztek műveiből. Húgom, Tabódy Klára a világhírű festő, Oscar Kokoschka tanítványa volt, és sok év óta ő is neves festőművész. (A jövő feladatai) — Célunk mindössze az volt e rövid pályaképpel, hogy felhívjuk a figyelmet egy elfelejtett Békés megyei festőre. Szakértő művészettörténészre vár, hogy feltárja Turmayer Sándor életművét, hogy örülhessenek azoknak az igényes műalkotásoknak, amit élete folyamán létrehozott. Elemeznünk kell munkásságát, hogy magunkénak tudhassuk, és bekerüljön Békés megye művészeti értékei közé. El kell érnünk, hogy az elszigetelt művész a közösségé lehessen, és hosszú évek után — bár ő ezt soha nem várta — igazságot szolgáltassunk neki. Koszorús Oszkár Turmayer Sándor: Édesanyám BényeiJózsef: Régimódiság Követelődzik rajtam a világ, számonkéri a modem praktikát: mennyit szereztem, kit vágtam nyakon, szeret-e a kihasznált alkalom, s ha kiderül a régimódiság legyint és magamra hagy a világ, és naiv eszmék lemezére szúrt bogár maradok — egy porszemnyi múlt, ki álmokat csak álmokra cserél és protektora egy van csak — a szél, szemébe néha porszemet repít megmagyarázni égő könnyeit. Zsadányi Lajos: Hogyha ... Hogyha sorsom úgy határoz Nem tartozom senki máshoz Hogyha sorsom úgy határoz Jogom van a boldogsághoz Hogyha sorsom úgy határoz meg ne gyűlölj meg ne átkozz Hozzád én már úgy tartozom mint virágjához a szirom Mint a gyökér erős ághoz Mint a levél ágához Turmayer Sándor: Utcarészlet a budai várban KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Orosháza, Budapest, Albenga
