Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-05 / 157. szám
I 1983. július 5., kedd o Húzó iparág és a mérce Aranyat érő ötletek Dollár jön a libalábért Ö kifejezést a gazdasági szakzsargon hozta létre: húzó iparnak nevezzük iparunknak azt a szektorát, amelyik a többinél jobban „húz”, azaz többet tesz, eredményesebben dolgozik. A húzó iparhoz tartozó iparágak hivatottak a többiek gyengéit helyrehozni, erre mint jó példára lehet hivatkozni az összehasonlításokban. Ilyen húzó iparág volt sokáig a vegyipar. Volt? Bizony — nehéz egyértelmű minősítést adni. Annyi bizonyos, hogy hazánkban a vegyipar évtizedek óta a kiemelten fejlesztett iparágak közé tartozott. A gyors fejlődést jól mutatja, hogy míg a két világháború közötti gazdaságunkban alig volt észrevehető a szerepe, sőt, még a hatvanas években is ipari termelésünknek hatszázalékosnál kisebb arányát adta, napjainkban már a részarány húsz százalék. Kérdés persze, hogy miként értékeljük ezt az adatot. Ha például a külkereskedelem sajátos szemüvegén át vizsgálódunk, észre kell vennünk, hogy a vegyi áruk behozatal-kivitel mérlege bizony igencsak féloldalas — akár a rubel-, akár a nem rubelelszámolású piacokat tekintjük. Évente mintegy egymilliárd dollárért vásároljuk külföldről a kémiai ipar termékeit. Igaz, ez nem mind a vegyipar behozatala: ide számítják valamennyi ágazat — tehát a mezőgazdaságban használatos műtrágyától a háztartási műanyag cikkekig terjedő importlista — végszámláját. Apropó: műanyagok. E téren is nagyot fordult a világ, hiszen az évtizedekkel ezelőtti mennyiség többszörösét használjuk fel, és még ez sem minősíthető túlzottnak. Hazánkban ugyanis egy lakosra 31 kilogramm műanyag-felhasználás jut, míg az olajban sokkal szegényebb Japánban 59, az NSZK-ban 110, Hollandiában pedig 140 kilogramm. Az igények természetesen nálunk is nagyobbak, ám a vegyipar teljesítőképessége — kiegészülve az importtal — egyelőre nem képes többre. Az adatokat, a mérőszámokat tetszés szerint sorolhatjuk, bizonyítékul pro és kontra. Egyik oldalon a gyors fejlődés, másik oldalon a kielégítetlen igények, a külpiaci nehézségek. Ez év februárjában, a külkereskedelem szokásos, előző évet értékelő beszámolójában hangzott el: „A vegyipari anyagok exportjában kedvezőtlenül alakultak az árak, emiatt a növekvő rpennyiség sem eredményezett lényegesen nagyobb árbevételt.” Az igazsághoz tartozik, hogy — elsősorban a gyógyszerexportnak köszönhetően — tavaly 5,5 százalékkal sikerült növelni a fejlett tőkés országokba irányuló vegyiáru-ki- vitelt. Mindebből kitűnik, hogy ha a húzó iparág elnevezést meg is hagyjuk a vegyiparnak, mindenképp indokolt a húzóerőt fékező gondokról, az értékesítési hullámvölgyek okairól is szót ejteni. Szerencsére értékelik és egyre reálisabban értékelik ezt a helyzetet az érintett vállalatok is. Nemzetközi összehasonlító elemzést készítettek többek közt például az Észak-magyarországi Vegyi Művekben. Arra a következtetésre jutottak, hogy a tőkés vállalatok adatainak tartalmi bizonytalanságai ellenére is képezhető gazdasági mutatók helyesen jelzik helyüket a világban. Érdemes megvizsgálnunk: mit is mutatnak ezek a mutatók? A vállalat élőmunkahatékonysága például mindössze egynegyede a fejlett tőkés színvonalnak — jobb viszont az eszközhatékonyság. Az elemzésből az is kitűnt, hogy néhány mutató értékelésekor óvatosan kell eljárni: a jónak ítélt eszközhatékonyság nem az eszközeinkkel történő magas színvonalú gazdálkodás eredménye, hanem az- alacsony eszközérték hatása, és ez technikai ellátottságunk elmaradottságát mutatja. Ugyancsak fenntartásokkal kell kezelni a készletértékre jutó árbevételt is. Az Északmagyarországi Vegyi Művek vizsgálata szerint az alapanyag és a késztermék aránya külföldön 1:3; míg nálunk 3:1! Idézhetnénk még a Biogal és az Alkaloida gyárak, a tiszai és a Borsodi Vegyi Kombinát összehasonlító elemzéseit — mind azt igazolják, hogy a vegyiparban komolyan vették: nem a bázishoz, tehát nem valamiféle múltbeli állapothoz viszonyítva kell a ma teljesítményét értékelni, mert akkor a nemzetközi piacon csak csalódás következhet. A mérce mindenkor a nemzetközi színvonal kell hogy legyen. iaci hullámverés, netán hullámvölgy ugyanis fenyegethet húzó iparágat is — ám ha reális alapokon nyugvó értékelésnek vetik alá saját munkájukat, akkor az újabb felfelé ívelő szakaszra nem kell sokáig várni. Bognár Nándor Sokat tett az ország a baromfiprogram sikeréért, de végül is elértük a kitűzött célt: Magyarország — legalábbis méreteihez mérve — baromfinagyhatalom lett. Tavaly az ágazat a maga nyolcmilliárd forintos forgalmával a negyedik helyre került, az exporttételek nagyságsorrendjében. A baromfitermelés nagyobbik része exportra kerül, jórészt dollárért. Ez eddig nagyon szép, csak van egy komoly bökkenő. A csirke világpiaci ára már nem is esik, hanem zuhan, és ki tudja, hol a vége ennek a folyamatnak? Árháború a csirkefronton — Mi, akik a baromfiszakmában dolgozunk, hozzászoktunk az árak ciklikus változásához, de ilyen áresésre még nem volt példa. Két és fél éve, 1980- ban 1225 dolláros világpiaci rekordáron lehetett eladni a csirkehús tonnáját. Egy évre rá 1205 dollár, 1982-ben 989 dollár, az idén márciusban pedig 825 dollár volt az ára.' Ez a .négyszáz dolláros áresés óriási érvágás számunkra, mert termelésünk jó részét mi is dollárért adjuk el. Ulbert István, a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatója mondta a fentieket. A jelenlegi nagyon alacsony ár önmagában sem szívderítő, a bajt csak fokozza, hogy tartósnak ígérkezik. Brazília hihetetlenül felfuttatta csirketermelését, és természeti adottságai is szerencsések. Kedvező az éghajlat, télen sem kell fűteni, gyakorlatiig csak tetővel ellátott, nyitott színekben folyik a termelés, így még szellőztető gépekre sem kell költeni. Olcsó a takarmány, olcsó a munkaerő, és feltehetően központi támogatást is kapnak a termelők. Az árháborúba beszállt az USA és Franciaország is, mi pedig — mit tehetnénk mást — várjuk a küzdelem végét. A Békéscsabai Baromfi- feldolgozó Vállalatnak azonban addig is élnie kell valamiből, amíg véget ér a piacért vívott csata, és az árak újra emelkedni kezdenek. A hitelt is törleszteni kell, és ha a főtevékenység nem járt kellő haszonnal, akkor érdemes körülnézni, miből lehet még pénzt csinálni? Hulladékból sertéstáp Jó pénzt ér például a melléktermék. Amíg az árzuhanás nem ösztönözte komolyan a vállalatot, nem sokat törődtek a béllel, vérrel, tollal, és más egyéb hulladékokkal. Nemcsak a feldolgozás maradt el, hanem még fizettek is, hogy elszállítsák a telepről. Most már más a helyzet. A vállalat megvásárolta a Pankotai Állami Gazdaság ötletét, és különleges gyártási eljárással takarmánnyá dolgozzák fel a hulladékokat. A Pankotai ÁG kidolgozta a felhasználás módszerét is. A hízósertések takarmányába keverik bele, mint rendkívül kedvező biológiai összetételű kiegészítőt. Nagyon magas a fehérjetartalma, sok foszfor, kálium, és egyéb fontos ásványi anyagok találhatók benne. A tapasztalatok szerint javítja a takarmány emészthetőségét, és ami nem mellékes: ízlik a sertéseknek. Annyira, hogy az az állomány, amelyik hozzászokott a dúsított takarmányhoz, alig-alig eszik, ha hiányzik belőle a baromfi- feldolgozóból származó adalék. Egy éve működik a melléktermék-feldolgozó, és a négymillió forintos beruházás, úgy tűnik, megéri az árát. Hat-hétezer tonna takarmánykiegészítőt állítanak elő évente, és ha azt nézzük, hogy miből, akkor kiderül: ami pénz ebből bejön, az mind tiszta haszon. Kelendő a kacsanyelv Ha a csirke nem is megy a világpiacon, vannak olyan szárnyasok, vagy még inkább „szárnyas alkatrészek”, amelyek nagyon jó pénzt érnek manapság. Ki hinné például, hogy a kacsa- és libalábat dollárért lehet eladni, mégpedig többért, mint magát a szárnyast? Pedig ez az igazság. Egy dán importőr közvetítésével Hongkongba és több, más délkelet-ázsiai országba jut el ez a csemege. Nem tévedés a jelző, ott ez valódi ínyencségnek számít, és a legelegánsabb éttermek kínálatában szerepel. Szállítani persze nem úgy kell, ahogy az lejön a libáról. Csak nagyon gondos tisztítás után lehet eladni, erre a műveletre kisvállalkozások alakultak a vállalatnál. Bárki, akinek kedve és ideje van, beszállhat az üzletbe, és kereshet egy kis pénzt munka után. Ez a lábüzlet tízmillió forintot hoz évente a vállalatnak. Ugyancsak Ázsiába kerül egy még különösebb étek, a liba- és kacsanyelv. A magyar ízlés számára elég különösnek tűnik, de ott a legkedveltebb és a legdrágább csemegék közé tartozik. Nagyon jó árat is fizetnek érte, igaz, van is vele munka éppen elég. Ügy látszik, ha a körülmények kényszerítőek, mindjárt előjönnek a jobbnál jobb ötletek a pénzcsi- nálásra. A vállalatnál készítettek egy hússzeparátort, ez kellett ahhoz, hogy baromfihús-adalékot szállíthassanak a ZÖLDÉRT-hez, négyféle töltelékáruhoz. A megmaradt csontzúzalékot pedig kilós tömbökben fagyasztják és eladják kutyaeledelnek. Ez minden propaganda nélkül is népszerű lett, a kutyatulajdonosok Viszik, mint a cukrot. Az eddig vázolt ötletek évente több tízmillió forinttal gyarapítják a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat bevételét, de ha az 1,5 milliárd forintos éves árbevételhez viszonyítjuk, akkor csepp a tengerben. De nem is ebből akarnak meggazdagodni. Tudják a klasz- szikus tételt, hogy egy iparágba akkor kell beruházni, amikor az a mélyponton van, mert utána biztosan fellendülés jön, és azok jutnak előnyhöz, akik addigra felkészülnek. Ezért épül az új feldolgozó üzem, mely 30 százalékkal növeli majd a gyár kapacitását. A nagy pénzt ez hozza majd, de nem szabad megfeledkezni egy másik igazságról sem: ki a kicsit nem becsüli — az a nagyot nem érdemli. Lónyai László mßfosm Ez a berendezés készít értékes takarmányt a feldolgozó üzemi hulladékból Fotó: Fazekas László Friss diplomával — kombájnon Szikrázón süt a nap, árnyékban is legalább 30 fok meleg lehet a hőmérséklet. A békéscsabai Szabadság Tsz Fürjesen levő egyik búzatábláján serényen dolgoznak. Vágják az E—516-os kombájnok az életet adó kenyérgabonát. Az egyik aratócséplőgép vezetőülésében fekete hajú, bajuszos fiatalember ül. Amikor a tábla végére ér, megállítjuk a gépet. — Dávid Mihály vagyok — mutatkozik be, majd átadja helyét a vezetőfülkében idősebb váltótársának, hogy tudjunk néhány szót váltani. — Ügy tudjuk, a napokban vette át a diplomáját s most máris itt, a Szabadság Tsz búzatábláján találjuk. — Igen — mosolyodik el, s közben megtörli gyöngyöző homlokát. — Lehet vagy 40 fok a vezetőfülkében. Ahogy mondani szokás, még alig száradt meg a tinta a diplomámon, hiszen június 17-én, pénteken vettem át az oklevelet Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. Mező- gazdasági gépészmérnöknek avattak. Véletlen folytán keDávid Mihály rültem erre a pályára. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára jelentkeztem, amikor az egyik barátom azt mondta: — Gyere inkább Gödöllőre, mezőgazdasági gépésznek. Azt hiszem, nem bántam meg. Békéscsabai vagyok, tavaly itt töltöttem a szakmai gyakorlatot a Szabadság Tsz-ben, ismerkedtem a különböző műszaki feladatokkal. Azután megkötöttük a szerződést a téesz- szel, egy évig kaptam az ösztöndíjat. — Mikor kezdték az aratást, hogyan telik el egy nap? — Az őszi árpa betakarítását június 20-án, hétfőn kezdtük a szövetkezetben, majd egy hét múlva, a búza vágásával folytattuk a munkát. Az utóbbi napokban a csapadékos időjárás hátráltatta az aratást. Reggel korán kell kelni, mivel általában hét órakor kezdünk, ha az időjárás engedi. Délben van egy kis pihenő, elfogyasztjuk az ebédet. Már több mezőgazdasági üzemben jártam, de ilyen bőséges és finom ebéd, mint amilyen a Szabadság Tsz-ben van, sehol sem volt. Este fél 9—9 óra, amikor végzünk. Azután hazamegyek és lefekszem, hiszen reggel korán csörög az óra. — Hogyan fogadták a tsz- ben? Szóljon néhány szót a terveiről .is. — Már vártak rám a szövetkezetben. Sok az ismerős. A gépesítési főágazatban zömmel fiatalok dolgoznak. Ha befejeződik az aratás, Bulgáriába megyek pihenni. - A szabadságom letelte után a gépesítési főágazatban kapok feladatot, a javítási munkákat irányítom majd. Jól megértjük egymást az itteniekkel, már hívtak focizni, mivel tudják, hogy korábban csapatban is játszottam. Szeretnék a KISZ- munkába is bekapcsolódni. Az egyetemen a Békés megyei Diákkör titkára voltam. Az évek során sok hasznos programot szerveztünk, s ami külön öröm számomra, Jiogy a végzettek közül — egy kivétellel — mindenki hazajött Békésbe. — Milyen az idei gabona minősége a szakember szemével? — Az árpa aratásánál több , gond is adódott. A búzát még csak most kezdtük. A tervek szerint — ha jó lesz az idő — 10—12 munkanap alatt végzünk. A gyakori esőzések miatt nedves a talaj. Mindez alaposan igénybe veszi a gépet és az embert is. Látja, itt a dűlőút mellett is több helyen víztócsa áll. Gyakorlott munkatársaim vannak, akik készségesen segítenek, ha valami meghibásodás fordul elő — mondja búcsúzóul a fiatalember. Időközben megérkezik a kék-fehér E—516-os kombájn. Dávid Mihály felül a vezetőfülkébe és nekivág a hatalmas búzamezőnek. (verasztó) Az E—516-osok aratás közben Fotó: Veress Erzsi \
