Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-21 / 171. szám

NÉPÚJSÁG 1983. július 21., csütörtök lurij Andropov pohárköszöntöje: Találkozónk újabb lendületet ad kapcsolatainknak Kádárlános: A béke megőrzése Kedves Kádár Elvtárs! Kedves Magyar Vendégeink! Elvtársak! Nagy- örömömre szolgál, hogy pártunk és államunk vezetésé nevében szívből, testvéri szeretettel köszönt­hetem Moszkvában a ma­gyar párt- és kormánykül­döttséget. Az önök személyé­ben a közös ügyért küzdő harcostársainkat, szövetsége­seinket, elvbarátainkat üd­vözöljük. Különösen annak örülünk, hogy a küldöttség élén önt láthatjuk, Kádár elvtárs, a szocialista Magyarország ki­próbált vezetőjét, a szovjet nép jó barátját. Pártjainkat és államainkat az internacionalista szolida­ritás régi és erős kötelékei fűzik egymáshoz. Teljes jog­gal mondhatjuk, hogy a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai évről évre mind tartalmasab­bá és sokrétűbbé válnak. Nincs olyan terület, ahol ne értünk volna el pozitív ered­ményeket, és ahol ne tárul­nának fel új, még szélesebb távlatok együttműködésünk fejlődéséhez. A szocialista országok po­litikai naptára sűrűn telítve van mind sokoldalú, mind kétoldalú kölcsönös találko­zókkal. Ez abból az objektív szükségszerűségből adódik, hogy tovább fokozzuk or­szágaink együttműködésének hatékonyságát, és lényegesen magasabb, úgy mondanám minőségileg új szintre emel­jük azt. Pontosan ezek a kérdések állnak a figyelem középpont­jában a jelenlegi szovjet- magyar tárgyalásokon is. Az SZKP Központi Bi­zottsága és a szovjet kor­mány nagy jelentőséget tu­lajdonít'ezeknek a tárgyalá­soknak. Mélységes megelége­déssel tölt el bennünket az, hogy a véleménycsere meg­erősítette nézetazonosságun­kat és szándékaink egységét. Együttműködésük, össze- forrottságuk szilárdításával a szocialista országok többszö­rösen meghatványozzák _ a világesemények alakulására gyakorolt jótékony befolyá­suk erejét, és ez mindenki javát szolgálja. Hiszen a szocialista orszá­gok képezik a béke fő táma­szát. A szocialista országok a békés egymás mellett élés, az összes államok közötti egyenjogú együttműködés, a népek biztonsága szilárdítá­sa lenini eszméjének hordo­zói, s amellett szállnak sík­ra, hogy megvédjék a civi­lizációt a földön a nukleáris megsemmisülés növekvő ve­szélyével szemben. Erre irányulnak az utóbbi idpben tett nagy horderejű, messzemenő javaslataik és kezdeményezéseik, a többi között azok, amelyeket a po­litikai tanácskozó testület prágai ülésén és a hét szo­cialista ország párt- és ál­lami vezetőinek nemrégen megtartott moszkvai talál­kozóján terjesztettek elő. Mint ismeretes, a Szovjet­unió egyoldalúan azt a kö­telezettséget vállalta magára, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert, a Varsói Szerződés országai pedig ja­vasolták a NATO-tagálla- "moknak, hogy kössenek egyezményt, mely szerint nem alkalmaznak egymás el­len sem nukleáris, sem ha­gyományos fegyvereket. A szocialista országoktól ered az a felhívás, hogy fa­gyasszák be a nukleáris fegyverzetet, és ezáltal te­remtsenek kedvező feltétele­ket radikálisabb lépésekhez, amelyek e fegyverzet csök­kentéséhez, majd végső fo­kon teljes felszámolásához vezetnének. Minden olyan ember szá­mára, aki elfogulatlanul szemléli a nemzetközi élet eseményeit, világos, hogy a szocialista országok által elő­terjesztett intézkedések komplexumának megvalósí­tása elhárítaná a nukleáris veszélyt, és lehetőséget nyit­na a nemzetközi kapcsolatok határozott egészségesebbé té­teléhez, a veszélyes bizalmat­lanság és gyanakvás kiküszö­böléséhez e kapcsolatokból. Annak pedig, hogy a nem­zetközi feszültség továbbra is növekszik, csak egy oka van: az imperialista körök, mindenekelőtt az Egyesült Államok és NATO-beli szö­vetségeseinek politikája és akciói. Nem akarnak Wa­shingtonban becsületes és igazságos megállapodásokat, nem titkolják, hogy eltökélt szándékuk megbontani a ka­tonai erőegyensúlyt, előre­törni katonai területen és uralkodó helyzetet biztosíta­ni a maguk számára a vilá­gon. Az emberek szándékos megtévesztéséhez folyamod­nak, azt akarják elhitetni ve­lük, hogy az amerikai hadá­szati fegyverzet növelése, a Pershingek és a robotrepü­lőgépek nyugat-európai tele­pítése előrehaladáshoz vezet a most folyó tárgyalásokon. Ezeknek az állításoknak sem­mi köze az igazsághoz. Nem a rakéták számának növelése vezet előrehaladás­hoz a tárgyalásokon, hanem az a törekvés, hogy megta­lálják a kölcsönösen elfo­gadható döntéseket a nuk­leáris szembenállás lénye­ges csökkentéséről a realitá­sok, az egyenlőség és az egyenlő biztonság figyelem- bevétele alapján. Ez a tö­rekvés hatja át a szovjet ál­lásfoglalást a hadászati fegy­verzetről és az európai nuk­leáris fegyverzetről folyó tárgyalásokon. Az új amerikai nukleáris rakéták hadrendbe állítása Európában elkerülhetetlenül olyan katonai és politikai jellegű következményekhez vezetne, amelyek lényege­sen súlyosbítanák az egész nemzetközi helyzetet. Elkerülhető-e az esemé­nyek ilyen alakulása? A szocialista országok úgy vélik: igen, elkerülhető. Jellemző például, hogy a madridi találkozón a heves és hosszadalmas politikai harc során az államok túl­nyomó többsége, bizonyos erők álláspontjának ellenére is, a kölcsönösen elfogadható megoldások megtalálása mel­lett döntött. Ez jó, biztató jel. El kell érni a találkozó sikeres befejezését, biztosí­tani kell a pozitív folyama­tok folytatását teljes össz­hangban a helsinki záróok­mány szellemével és betűjé­vel. Az európai országok né­peinek és nemcsak ezeknek a népeknek a létérdekei azt diktálják, hogy elejét kell venni a nukleáris fegyver­kezési hajszának a kontinen­sen, csökkenteni kell az itt már meglevő közép-hatótá­volságú nukleáris fegyverek számát. Ha az Egyesült Ál­lamok és a NATO végre ké­pes lesz józanul mérlegelni a helyzetet és eláll a tárgya­lásokon tanúsított egyoldalú és kilátástalan magatartásá­tól, amely arra a törekvésre épül, hogy egyoldalú lesze­relésre bírja rá a Szovjet­uniót, akkor a tárgyalások sikeresek lehetnek. Kedves elvtársak, szilárdan hiszem, hogy közös vélemé­nyünket fejezem ki, ha azt mondom, hogy találkozónk újabb lendületet ad a Szov­jetunió és Magyarország kö­zött fennálló sokoldalú kap­csolatok további fejlődésé­nek és elmélyülésének, s meggyőzően demonstrálja a szocialista országok követke­zetes és elvi irányvonalát a béke megőrzéséért és erősí­Tisztelt Andropov Elvtárs! Kedves Szovjet Barátaink! A magyar párt- és kor­mányküldöttség nevében őszintén köszönöm Andropov 'elvtárs üdvözlő szavait, a meghívást, a meleg, baráti fogadtatást, a moszkvaiak, a szovjet nép vendégszeretetét. Felhasználom az alkalmat, átadom önöknek, s az Önök személyében a Szovjetunió kommunistáinak, az egész szovjet népnek a magyar kommunisták, a magyar nép testvéri üdvözletét és őszin­te jókívánságait. Kedves Elvtársak! Köszönjük Andropov elv­társ elismerő szavait pár­tunk politikájáról, népünk munkájáról. A párt- és kor­mányküldöttségünk látoga­tása lehetővé teszi, hogy kölcsönösen tájékoztassuk egymást országaink helyze­téről, kicseréljük a szocializ­mus építésében szerzett újabb tapasztalatainkat, megvizsgáljuk sokoldalú együttműködésünk tovább­fejlesztésének lehetőségeit, és véleménycserét folytas­sunk a nemzetközi helyzet mindkettőnket foglalkoztató kérdéseiről. Annak nyomán, hogy a szocialista társadalmi rend már több földrészre kiterje­dő világrendszerré vált, napjainkban a szocialista építés elméletének és gya­korlatának gazdagításához minden szocialista ország hozzájárul. Ugyanakkor szá­munkra, magyar kommunis­ták számára, mindig is nyilvánvaló volt azoknak a gazdag tapasztalatoknak kü­lönös jelentősége, amelyeket Lenin pártja, a Szovjetunió Kommunista Pártja a szo­cializmusért folyó harcban, a fejlett szocialista társada­lom építésében felhalmozott. Küldöttségünk abba az or­szágba érkezett, amelyben a szocializmus eszméi elsőként valósultak meg a gyakorlat­ban. Beszélhet bárki bármit, senki sem tudja megváltoz­tatni azt a történelmi tényt, hogy a kapitalizmus igáját a világon először a Szovjet­unió népei rázták le. Itt épült fel először az egyen­jogú népek kizsákmányolás­tól és nemzeti elnyomástól mentes szabad társadalma. A világközvélemény tudja, és nem felejti el, hogy a máso­dik világháborúban a Szov­jetunió népei hozták a leg­több áldozatot, döntő mérték­ben járultak hozzá a fasizmus vereségéhez, s ezáltal a tár­sadalmi haladás, a demok­ratikus fejlődés, az emberi szabadságjogok, a nemzeti függetlenség ügyének előse­gítéséhez. A Szovjetunió fel­szabadító harcának eredmé­nyeként nyerte vissza ha­zánk is — más országokkal együtt — függetlenségét, s indulhatott el önálló, szo­cialista fejlődésének útján. téséért, a szocializmus ragyo­gó eszményeiért folyó küz­delemben. Emelem poharam: — Kádár elvtárs és a Ma­gyar Népköztársaság párt­ós kormányküldöttsége tag­jainak egészségére! — A megbonthatatlan szovjet—magyar barátságra! — Európa és az egész vi­lág békéjére! A Szovjetunió létének és fejlődésének köszönhető, hogy megdőlt az imperializ­mus egyeduralma a világ­ban, végérvényesen elmúlt az az idő, amikor egyedül határozhatta meg népek és országok sorsát. A szovjet állam megalakulása óta áll­hatatosan küzd a békéért, s ma is a világbéke megvédé­sének legfőbb támasza. Mindezek történelmi tények, amelyeket semmiféle kom­munistaellenes, szovjetelle­nes propaganda nem tud megváltoztatni. Pártunk, a magyar nép iól ismeri a szocialista tár­sadalom építésében elért ha­talmas eredményeiket, örü­lünk minden sikerüknek, és szilárd meggyőződésünk, hogy a szovjet nép lenini kommunista pártja vezeté­sével sikeresen oldja meg a szocializmus építésének so­ron levő feladatait. Elvtársak! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága ez év áprilisában ellenőriz­te a legutóbbi • kongresszu­sunkon hozott határozatok végrehajtásának menetét, és megfogalmazta tennvalóin- kat. A Központi Bizottság megállapította, hogy a Ma­gyar Népköztársaságban a néphatalom szilárd, a párt a társadalom elismert ve­zető ereje. A magyar dol­gozók pártunk politikájával egyetértenek, és cselekvőén támogatják azt. Megnyilvá­nul ez az élet minden terü­letén, az MSZMP XII. kong­resszusán megfogalmazott feladatok végrehajtásában, a mindennapos helytállásban. Elvtársak! Tárgyalásainkon megelé­gedéssel állapíthattuk meg, hogy a barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös -segítség- nyújtási szerződésünk szel­lemében politikai kapcso­lataink rendszeresek, zavar­talanok, jól működnek, eredményesen fejlődik gaz­dasági együttműködésünk, szélesednek és mélyülnek kapcsolataink az ideológia, a tudomány, a kultúra és az oktatás terén is. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti kapcsolatok a marxizmus—leninizmus, az internacionalizmus elveire épülnek. Alapvető érdekeink, céljaink közösek, kapcsola­taink a kölcsönös tisztelet és bizalom, a népeink közti ba­rátság jegyében fejlődnek. Pártjaink között teljes a né­zetazonosság a szocializmus építésének alapvető kérdé­seiben. Országaink között vannak nagyságrendi kü­lönbségek és sok tekintetben különböznek adottságaink, de azonos irányban haladunk. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy az eltérő adottságokból ere­dő bizonyos módszerbeli kü­lönbségek gazdagítják közös tapasztalatainkat. Elvtársak! Tárgyalásaink azt bizonyít­ják, hogy a jelenlegi nem­zetközi helyzet megítélésében is egybeesik álláspontunk, teljes mértékben egyetértünk a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet kormány új nagy horderejű kezdemé­nyezéseivel, amelyek a nem­zetközi béke és biztonság megszilárdítására irányulnak. Üdvözöljük a nukleáris fegy­verkészletek befagyasztására tett szovjet javaslatot, ~ s nagyra értékeljük a Szov­jetuniónak azt az egyoldalú kötelezettségvállalását, hogy elsőként nem alkalmaz nuk­leáris fegyvert. Több mint fél esztendő telt el politikai-védelmi, szerve­zetünk, a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testüle­tének prágai ülése óta. Az ott elfogadott nyilatkozat megállapításai ma is idősze­rűek és érvényesek, s e do­kumentumot mi közös nem­zetközi tevékenységünk alap­jának tekintjük. Néhány héttel ezelőtt, a hét európai szocialista or­szág párt- és állami vezetői­nek moszkvai találkozóján ismételten kifejezésre juttat­tuk közös elhatározottságun­kat : semmiképpen sem en­gedjük meg, hogy az impe­rialisták katonai fölényre te­gyenek szert. Az erőegyen­súly megőrzése, véleményünk szerint, nemcsak a szocialis­ta országok népeinek érde­keit, hanem minden békesze­rető nép életbe vágó érdeke­it is szolgálja. Ugyanakkor hangsúlyoztuk, hogy tárgya­lások útján olyan megálla­podás elérése a célunk, amely minden érdekelt fél egyenlő biztonságát garantál­ja a fegyverzet alacsonyabb szintjén. A Magyar Népköztársaság a szocialista országokkal együtt abban érdekelt, hogy csökkenjen a nukleáris há­ború veszélye, ne kerüljön sor a fegyverkezési verseny új fordulójára, és mérsék­lődjön a katonai szembenál­lás szintje. Amellett vagyunk, hogy békés eszközökkel ren­dezzék a vitás nemzetközi kérdéseket, s minden fóru­mon ki kell aknázni a tár­gyalások összes lehetőségeit. A helyzet bonyolultsága el­lenére is valljuk, hogy meg­vannak a lehetőségek a leg­főbb veszély elhárítására. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a megállapítás nem csupán óhaj, hanem reális, elérhető cél. A béke fenn­tartásának alapvető ténye­zője a szocialista világ ereje és a két két világrendszer országai közötti katonai erő- egyensúly. A béke megvédé­sét segíti az is, hogy az im­perialista erők törekvésével szemben világszerte nő az ellenállás és a népek béke­akarata. Magukban a vezető tőkés országokban is mind szélesebb társadalmi rétege­ket ölelnek fel a háború- és fegyverkezésellenes mozgal­mak, amelyek igénylik és sürgetik a politikai vezetők felelős, józan magatartását és tetteit. A béke megőrzése és a fegyverkezési hajsza megfé­kezése szempontjából ma az a legfontosabb, hogy az eu­rópai kontinensen ne növe­kedjék, hanem szűnjön meg a nukleáris összecsapás ve­szélye. Minden európai nép­nek érdeke, hogy ne foko­zódjék a földrész fenyege­tettsége, és ne kerüljön sor az új amerikai közép-ható­távolságú nukleáris rakéták telepítésére. Támogatjuk a már létező közép-hatótávol­ságú nukleáris fegyverek csökkentését célzó szovjet ja­vaslatokat. Meggyőződésünk, lérejöhet a megállapodás, ha a tárgyalásokon a másik fe­let, a NATO képviselőit is felelősségtudat, a béke, a biz­tonság egyetemes érdekei előmozdításának szándéka vezeti. Hangsúlyozni kívánom, hogy a mostani feszült nem­zetközi helyzetben különö­sen időszerű és ‘ fontos, hogy a szocialista országok össze­hangoltan lépjenek fel né­peink biztonságának és az emberiség békéjének védel­mében. A Magyar Népköz- társaság a maga részéről ere­jéhez, lehetőségeihez mérten a jövőben is hozzá fog já­rulni ahhoz, hogy országa­inknak a Varsói Szerződésen és a KGST-n belüli együtt­működése tovább erősödjön. Függetlenségünk, biztonsá­gunk és szocialista építőmun­kánk fő nemzetközi támasza a Szovjetunióhoz és a szo­cialista közösség többi orszá­gához fűződő barátságunk. Tisztelt Andropov Elvtárs! Kedves szovjet Barátaink! Ismételten megköszönve küldöttségünk meghívását, szeretném kifejezni mély meggyőződésemet, hogy je­lenlegi találkozónk is jól szolgálja a magyar—szovjet kapcsolatok továbbfejleszté­sét, népeink érdekeit, a szo­cializmus és a béke ügyét. Biztosíthatom önöket, hogy pártunk és kormányunk el­sőrendű feladatának tartja a magyar—szovjet barátság ápolását, szövetségünk erősí­tését, együttműködésünk fej­lesztését. Tiszta szívből kívánok önöknek, a testvéri szovjet népnek újabb sikereket a kommunista építő _ munká­ban, a béke, a nemzetközi biztonság és a társadalmi haladás érdekében kifejtett nemes tevékenységükben. Emelem poharam: — A szovjet népre és le­nini élcsapatára, a Szovjet­unió Kommunista Pártjára! — íA megbonthatatlan ma­gyar-szovjet barátságra! — Jurij Vlagyimirovics Andropov elvtárs és vala­mennyi jelenlevő szovjet ba­rátunk egészségébe!

Next

/
Thumbnails
Contents