Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
1983. július 2., szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET A kései impresszionizmus jeles képviselője Vidovszky Bélára emlékezve A múlt század közepe táján a nagy francia festők, elsősorban Manet és Monet a naturalizmust továbbfejlesztve az impresszionizmus forradalmi irányába vezették a művészetet. A „ki a szabadba” jelszó győzelmét segítették Renoir és Cézanne életerős művei is. Ezeken a képeken nincsenek fő- és mellékalakok, egységesnek mutatják be a látható világot. Az irányzat tetszetős volt és hamar elterjedt a határokon túlra is. Az évek folyamán azonban ez a művészi irányzat mindinkább merkantili- zálódott, a műkereskedelem kihasználta a konjunktúrát és a művészeket, mígnem a „műcsarnoki képek” kereskedelmi értékekké alacsonyod- tak. Egyre többen látták, hogy el kell szakadni az impresszionizmustól, tovább kell lépni, vissza kell szerezni a művészet rangját. így alakult ki a posztimpresszionizmus és a kései impresszionizmus. A fentiekkel számot vetve indult el az utóbbi úton Vidovszky Béla és lett a kései impresszionizmus jeles képviselője. A Vidovszky család eredetileg Békéscsabán élt. Itt volt a ház gyakori vendége egy pajkos asztalosinas: Munkácsy Mihály. Amikor Vidovszky Ferenc Gyomán kapott főjegyzői állást, feleségével, Launer Idával (e nagyszerű asszonnyal) odaköltözött. A házaspárnak tíz gyermeke született, sorrendben harmadikként Béla 1883. július 2-án, ma száz éve. Jó rajzkészsége és apjának Munkácsyhoz fűződött szoros barátsága segített a pályaválasztásban: Béla festőművész akart lenni. A csabai gimnáziumban végezve, rajztanári oklevelet szerzett, majd művésznövendékként folytatta tanulmányait. Mesterei — köztük Edvi Illés Aladár, Ferenczy Károly, Székely Bertalan — biztos alapot adtak pályájához, úgy, hogy állami ösztöndíjjal mehetett a művészeti világ akkori központjaiba: Párizsba és Münchenbe. A természetért mindig rajongó Vidovszky nagy érdeklődéssel tanulmányozta a plein-air festészetet, az említett impresszionistákat és a posztimpresz- szionizmus jeleseit, főleg Van Gogh és Gauguin műveit. Hazatérve Békéscsabán és környékén tájképeket festett. Művei hamarosan megjelentek a nagy fővárosi tárlatokon (már 1907-től!). Szlányi Lajos felfigyelt ezekre, salkotóját 1911-ben meghívta Szolnokra, ahol az akkor már neves telepen — Szlá- nyin kívül — Fényes Adolf, Zombori Lajos és több más, ismert művész dolgozott. Vidovszky nevét a Tisza— Önarckép a művész rajzfüzetéből Zagyva táján készült alkotásaiból ismerte meg az egész ország. Az 1912-ben festett Szolnoki udvar című képét az állam vásárolta meg. 1914-ben a Vacsora után című alkotása elnyerte a Wahrmann-díjat. (Itt jegyzem meg, hogy idős szüleiről egy hasonló hangulatú képet festett 1923-ban Patience címmel, amelyet Békéscsaba városának ajándékozott. Ez a kép a Munkácsy Mihály Múzeumba került Szüleim címmel. Az édesapa kártyát rak ki, az édesanya még pihenésül is kézimunkázik; a vásznon szép szobabelső részletet láthatunk, s ez már az enteriőrista művészt is bemutatja.) Az 1914—15-ös év több szempontból is meghatározója lett a művész életének. Olaszországi tanulmányútra nyílt alkalma: Hermán Li- póttal végigutazta Itáliát egészen Szicíliáig. Ezek az első benyomások arra késztették, hogy élete során még vagy egy tucatszor felkeresse a ciprusok hazáját. Közben kitört a háború, s őt is behívták a tüzérekhez. Ez végzetes törést jelenthetett volna művészi karrierjében, de akkorra már a neve olyan jól hangzott (képei közül a király részére is vásároltak), hogy 1916-ban „hadifestő” kinevezést kapott, ami azt jelentette, hogy bár a frontokon maradt, de minden idejét a festészetnek szentelhette. Alkotásai sorra bekerültek a Hadtörténeti Múzeumba — ahol aztán a II. világháború alatt valamennyi elpusztult! A két világháború között művészi híre-neve tovább terjedt. Európa számos fővárosában rendezett magyar képzőművészeti' kiállításon szerepeltek a képei: London, Oslo, Bécs, Párizs, Belgrád, Varsó, Brüsszel közönsége láthatta az ő alkotásait is, a legjelesebbekével együtt. Végvári Lajos: Szolnoki művészet című könyvéből megtudjuk, hogy a művésztelep szelleme 1942-től kezdve a fasizmus irányába tolódott el, „ezért egymás után elhagyták műtermüket Zá- dor István, Vidovszky Béla és Bernáth Aurél”. Ezzel művészünk abban a rendszerben kegyvesztett lett. 1945 májusában azonban mór ő kapott megbízást a budapesti — mai Szabadság téri — szovjet hősi emlékmű felavatásának megfestésére. Művét Gyöngyösi János akkori külügyminiszterünk a szovjet követnek ajándékozta. Vidovszky keményen dolgozott, járta az évtizedek óta kitaposott útját, nem bocsátkozott kalandokba. Jellemző rá, hogy amikor az ötvenes évek elején a traktoroslány, a sztahanovista, a „boldog” tszcs-tag adta a „művészek” témáját, ő rendületlenül festette a sümegi utcákat, a remekbe szabott enteriőröket, a hangulatos csendéleteket — és sikert aratott velük! Még az 1951. évi moszkvai magyar képzőművészeti kiállításon is kiemelten dicsérte műveit Tyihomirov, ismert szovjet művészettörténész. Ugyanő néhány évvel később Budapesten járva, ezeket írta Vi- dovszkynak: „ ... kívánom, hogy a felszabadult magyar nép teljes egészében elismerje és értékelje művészetét!” Vidovszky a maga nagy szerénységében nem engedte propagandára felhasználni ezeket a dokumentumokat; ennek tudhatjuk be azt, hogy a neve sokak számára nem olyan ismert, mint azt megérdemelné. Tehetsége szerencsésen párosult a művészet szereteté- vel és a szorgalommal. Kevés festő mondhat magáénak annyi értékes alkotást. Megörökítette hazánk és a környező országok sok szép táját. Hogy csak néhány vásznát említsük (a közel kétezernyi alkotásból): a Szolnoki Zagyva-parton című képén a négyes vízszintes tagoltság dominál; az égbolt, a házak csoportja, a földsáv és a Zagyva vize ritka művészi „elrendezésben” eleveníti meg a tájat a művészi meglátás jóvoltából. A Nedecz vár udvara című képén az épület nemes vonalai tárulnak elénk; a Táj Settignano környékén című alkotásán ízes kóstolót kapunk a mediterrán vidék egy jellegzetes részéből. A Mosód fehér terem csupa ragyogás, noha a fehéren kívül alig használt más színt a művész. Derű árad a Téli napsütés című vásznáról is, amit a falról ránk tekintő ősök komor képe sem tör meg. Az Aratás Nógrád- ban megörökítette számunkra az egykori paraszti munka néhány mozzanatát, s a keresztekbe rakott kévék kom bájnos világunkban nosztalgiát ébresztenek bennünk. Csendéletén, a damaszt terítő mintáinak fényében gyönyörködhetünk, a gyümölcsöstál s mellette a két alma csak e fények kiemelésére szolgál. 1961-ben Vidovszky ismét meglepetést nyújtott: 78 évesen fiatalos tehetséggel festett új képeit mutatta be a Csók Galériában, ahol nem is várt hatalmas ünneplésben részesült. Pátzay mellszobrot formált róla, Reményi pedig emlékplakettet készített e nagyszerű alkalomra. E kiállítás — és persze az életpálya — gyümölcse néhány év múlva érett be a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetéssel. A művész életpályáját, műveinek összességét áttekintve azt látjuk, hogy nagyszerű képességeihez mérték- tartás, kifinomult ízlés és művészi önismeret párosult. Senkit sem követett, mindvégig a saját életútját járta, de sohasem restellt tanulni a klasszikusoktól. Párizs hatása különösen erős volt, s ez szerencsésen közömbösítette benne a hitelét vesztett müncheni iskola festői tartalmát. Enteriőrjeit, melyeket Gerevich Tibor európai színvonalúaknak tartott, nemegyszer hasonlították kritikusai a XVII. század hollandusainak alkotásaihoz. Tájképfestészetében a természet feltétel nélküli szerete- tét és tiszteletét érezzük ki vásznaiból. Csendéleteit nemes naturalizmus hatja át. A művészet iránti odaadó alázata megóvta minden divatos túlzástól, és egy életen át megtartotta művészi irányzatát, stílusát a már fiatalon választotta igaz úton. Ezért sikerült elkerülnie a műkereskedelem karmait, ezért nem ragadta el a futószalag-festészet anyagi hasznot hozó, de a művészi értékeket elhervasztó módszere. Noha útjáról nem tért le, sohasem vált sablonossá, sőt, részletmegfigyeléseiben mindvégig meglepően változatos maradt. Tónusait féken tartotta, nem harsogó színekkel, hanem éppen finom árnyalatokkal keltett figyelmet, miként az okos ember halk szavára jobban odafigyelünk, mint az üresfejűek hangoskodására. Száz éve született és tíz éve hunyt el Vidovszky Béla, akire mi. Békés megyeiek mindig joggal voltunk — és leszünk — büszkék! Vidovszky Béla: Szolnoki Zagyva-parton, 1928 Vidovszky Béla: Nedecz vár udvara, 1933 Fiatalok fóruma Kiss Ottó: Fodor Sanyika emlékére Földön innen, Földön túl, egy kiterített kerek réten, gyermek játszik emberesdit, tündérekkel örök létben öregedik, Földön innen, Földön túl, egy kiterített kerek réten valahol. .. Verrasztó Gábor: Négysorosak AZ ÜVEGFAL MÖGÖTT Elválaszt tőled Az üvegfal Láthatatlan, De törhetetlen. KÍSÉRTÉS Próbáltam szeretni mást is Mintha nem tudtam volna, Akkor is ott leszel, A párnám alá bújva. IN MEMÓRIÁM Ügy háromszáznegyven éve Megdöbbentő, mi történt velem: Felébredtem egy reggelen, S nem volt velem a fejem. JÓSLAT Meglásd: akasztófán Végzed majd, habár A villamosszék Divatosabb ma már. PORNOGRÁFIA Hempereg az ágyon, Meztelen testét mutogatja. Miért he tehetné: Egy macska. KIÁLLÍTÁSON Modern képek, mégis furcsák Nézem őket elgondolkodva. Hozzám lép egy úr: Ez a ruhatár — mondja. Szabó Ilona: Sóhaj-kútban Sóhaj-kútban megfürödtem Bánat-gyolcsba felöltöztem Csönd-asszonnyá feketedtem Érted vállalt cédasággal cipelem az átkom Ittfelejtett csókjaiddal díszítem halálom Láng Miklós
