Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-04 / 131. szám
NÉPÚJSÁG 1983. június 4., szombat o Az üzenet tovább él Illyés Gyula emlékére Frankó Károly: Haldokló fák A Norton-kút Aki olvas, előbb-utóbb elgondolkodik azon, hogy mit adtak neki a könyvek, menynyivel lett általuk gazdagabb, mi az, amit az ember csak az olvasmányoktól kaphat, amit egyedül az irodalom tud. S egyáltalán, mi az az irodalom? Válaszolni írók, költők lennének a legilletékesebbek, ám nem minden művész fogalmazza meg elméletileg, mit jelent számára a művészet. Mások viszont lírájuk, prózai és drámai műveik mellett, sokszor azokkal párhuzamosan, esszékben keresik a választ, s mondják el az irodalom lényegéről, személyes és társadalmi szerepéről alkotott nézeteiket, ars poeticájukat. A hetvenes évek NDK-beli irodalma például feltűnően gazdag ilyen írói esszékben. Shakespeare viszont sosem írt elméleti munkákat, de majd mindegyik drámájában elhangzik több-kevesebb színházfelfogásából, írói hitvallásából — csak éppen szereplői szájából. Hamlet fejti ki például, hogy a jó színdarab a kor tükre kíván lenni. Írók, költők — akik nem elsősorban a formai kísérletezés és az önmegvalósítás, egyéni számvetés kedvéért írnak, hanem konkrét címzettekhez szólnak, s koruk,_ társadalmuk talajából merítik mondandójukat — az írást munkának, küldetésnek, szolgálatnak — életüknek tekintik. Fontos tehát számukra, hogy soraik célhoz érnek-e, milyen hatást érnek el. Nem közömbös műveik társadalmi szerepe, a történelem fejlődésére gyakorolt hatása. Ugyanezeket a ' kérdéseket elemzik irodalomtudósok is. Tárgyilagosan, mivel kívülállóként, a tudomány eszközeivel. A kétféle munkát rangsorolni értelmetlen lenne. Annyi bizonyos, hogy költői vallomások és tudományos, egzakt leírások együtt sokat tehetnek ismereteink bővítéséért, közelebb visznek az irodalom lényegéhez, fokozzák műélvezetünket. Illyés Gyula csodálatos ars poeticáját elsősorban életműve, de egész élete is, esszékben, elméleti feljegyzésekben, interjúkban, beszélgetésekben megfogalmazott nézetei segítenek felvázolni. „Az ember dolga a földön — vallja 1939-ben —, hogy minél tökéletesebb, emberie- sebb ember legyen, minél értelmesebb, jobb és becsületesebb, hogy minél szabadabb legyen, anélkül, hogy embertársainak szabadsághoz való jogát megsértené. Ez a dolga a nemzetnek is: az állandó tökéletesedés.” A XX. század egyik leg- tudatosabb, legcélratörőbb költője vélekedhet csak így. Akinek versei, regényei, drámái olyan üzenetek, amelyek mindannyiunkhoz szólnak, s a legnemesebb ügyért lelkesítenek: az ember em- beriesebbé tételére, a nemzet gazdagítására. S mindezt messze látva teszik: szerzőjük nemcsak .kis hazáját, hanem a Duna völgyét, Kelet- Európát, sőt a világot tartja szem előtt. Az ember feljebb emelése egyszerre egyéni és társadalmi, míg a nemzeti felemelkedés nemzetek közötti ideál. Síjsem tagadta Illyés Gyula, hogy eredetileg nem készült költőnek. Paraszti származása, egyszerű neveltetése miatt majdnem szégyenkeznie kellett még önmaga előtt is, hogy írásra adta fejét, nem „rendes” munkával keresi kenyerét. De korán elhatározta, hogy műveivel népét fogja szolgálni. Felismerte az irodalom hatalmát, fontos, pótolhatatlan társadalmi szerepét. Kezdettől fogva azért- írt, Illyés Gyula hogy beszélni és cselekedni tanítson. Jól látta a nép és a nyelv fejlődése közötti ösz- szefüggést, akárcsak a beszéd, mint az ember társas mivoltának jellemzőjét; s azt, hogy az irodalom feladata a nyelv gazdagítása, ápolása, féltő őrzése is. Nagy jelentőséget tulajdonított a költészet 'morális szerepének, vagyis annak, hogy milyen tartást, viselkedést válthat ki, hogyan nevel. Irodalmunk legszebb műveit olyan kincseknek nevezte, amelyek nemcsak nyelvünk, hanem történelmünk, kultúránk hordozói is, megörökítik múltunkat, ismereteinket bővítik, példát mutatnak. Mindez nem kisebb küldetés, mint nemzeti öntudatunk erősítése, egészséges nemzeti büszkeségünk ébren tartása. Közismert Illyés . mondása, miszerint: „A nemzetek nyelvükben élnek. Elsatnyulnak, meghalnak, ha nyelvüket ebben az értelemben sem -fejlesztik. Egy-egy nemzet annál erősebb, minél több ilyen költészet teremtette alakja, költemény festette tája, vers kimondta érzése van.” Illyés Gyula költészete és ars poeticája szenvedélyes igazságszeretetéből táplálkozott mindenkor. (Megint- csak múlt idő. Nem helyettesíthető jelennel.) „Minden jó vers egy-egy föllebbezés az igazság és az élet tökéletesedéséért.” Ahol minden szónak súlya van, minden szót áthat az igazságba vetett hit, minden szó őszinte vallomás, s az igazságot keresi. „A legizgalmasabb persze az emberről szóló igazság, az ember határainak, jó és rossz képességeinek, múltjának s jövőjének megismerése.” így vélekedik Illyés. Egy helyütt azt is kimondja, hogy a jó költők szavának hisz leginkább, számára ezek a legmegbízhatóbbak, ha emberekről és korokról kíván tájékozódni. M'vel szerinte csakis az ilyen művészek tudnak igazán lényegrelátóan, árnyaltan ábrázolni, a jövőbe látni. Bölcs és felemelő életmű Illyésé. Azért is, mert áthatja az írói felelősség. Hitte, hogy művei megérkeznek a címzettekhez, s hatnak. Olyan erőt viszont sosem tulajdonított az irodalomnak, amely- lyel nem bír. Míg a ^politikusoktól naprakész döntéseket várt el, a művészektől egyfajta prófétaságot, maradandó nézeteket, érzéseket. Tudja, hogy megszüntetni képtelen a szenvedést, de enyhítheti; nem számolhatja fel a butaságot, de sokat tehet ellene. S tesznek művei továbbra is. (Ez a meggyőződés enyhíti a fájdalmat, amit minden egyes múlt idejű ige mégicsak erősít...) A világirodalom sem dicsekedhet sok olyan költőóriással, akinek látószögében az egész világ akkora helyet kapott volna, mint Illyésében. Nem véletlenül emlegetik a legmesszebb látó magyarként, a Duna-völgye poétájaként, nem véletlenül igazi európai, sőt világirodalmi jelenség, nagyság. „Jó világszemlélet nélkül: a világ lényegbe látó szemlélete nélkül — hangzik tanítása — lényegbe vájó, azaz már cselekvésre biztató, vagyis igazi, nagy költészet nincs. Kicsi annál több.” Szinte alátámasztja Illyés filozófiáját műfordítói tevékenysége is. Csaknem valamennyi európai ország irodalmából fordított verseket, s két ázsiai néptől is. Talán nem túlzás azt állítani, hogy igazán nagy költő sincs jelentős. műfordítói munkásság nélkül, legalábbis kis nemzeteket tekintve, mint például a magyar. Maga Illyés vallotta, hogy a műfordítás, és egyáltalán a világirodalom elsősorban a kis népeknek fontos, egyfajta elégtétel; s éppen ezek a kis létszámú népek alkotnak benne igazán maradandót, kiemelkedőt, világirodalmi rangút. A távoli irodalmak tolmácsolása, a művek megértése szerinte híd, amely egyszer elvezet az emberek közötti megértéshez, a népek közötti egyenjogúsághoz és együttműködéshez, a békéhez. Aki annyira céltudatosan élt, és olyan művészi küldetésnek igyekezett eleget tenni, mint Illyés Gyula, nem kerülhette el a halállal való szembenézést. Jellemző, hogy még itt is fel tudta venni a harcot, leszámolt az elmúlás túlerejével, felülkerekedett. Erőt, kitartást hirdet a Kháron ladikján című esszé-regényében is. Igaz, felháborította, hogy nem élhet és dolgozhat kedvére örökké, teher lesz környezete számára, ahogyan minden öreg ember az lesz egyszer. Am ezen a téren is méltóság, fegyelmezettség vezérelte. Udvariatlanságnak nevezte a végső búcsút, s azt hirdette, úgy kell az embernek becsukni maga mögött az ajtót, hogy a lehető legkevesebb bánatot, fájdalmat okozza azoknak, akiket szeret, önuralomra, jól- neveltségre, fegyelmezettségre int. Vajon elégedetten hunyta-e le a szemét? Ugye, tudta, hogy minden sor, minden üzenet tovább él! A magyar költészet óriása, világirodalmi büszkeségünk velünk van. Életműve tanít, nevel, példát mutat, enyhíti a szenvedést, gyönyörködtet. Hitet és erőt ad a munkához — az élethez. Kara Károlyt felhívta nyugalmazott feleségének unokaöccse, a műemlékes építészmérnök, s megkérdezte, mikor utazik haza, Kör- mösdre, szülővárosába. — Ugyanis azt hallottam, bátyó, hogy odahaza nálatok van még vagy hat-nyolc Norton-kút. Tudod, olyan rángatós kút, ami úgy adta régen a vizet, olyan bő sugárral, mint a ... Norton- kút, n-na! ... Egy Kör- mösdre való építésznő újságolta, s tudom, hogy te vad fényképész vagy, tehát légy oly kedves, párat fényképezz már le... Ja, hogy miért? Folytatom a Duna-korzó felújítását, és tudjuk, hogy hol voltak ilyen kutak hajdanán. És nem volna stílustörés, ha néhányat fel lehetne állítani ezekből... Nem egyhamar tudott Kara szabad hétvégét teremteni magának, meg az idei februárban kedve sem igen volt, csak Mátyás-nap táján találta utazásra alkalmasnak az időt. Pénteken este felült az exp- resszre, hadd lássa a rokonságot Körmösdön. Valami jubileumi vacsora is ígérkezett szombaton, gondolta, egy füst alatt a Norton-kút ügyét is megoldja. Tetszett neki az ötlet, ahogy elmorfondírozott a vonaton, hiszen ha éppen vízszűkében lesz a főváros, például egy hőhullámos júliusban, ott a korzón négy-öt kallan- tyúzás, és máris zuhog a víz. Méghozzá nem is klórozott! Lám, azok a maradi nagyalföldi mezővárosok mennyivel okosabbak voltak! Nem tüntették el ezeket a régi jó kutakat, hiszen jól szolgálhatnak még a vezetékes víz mellett is. Ha például szétpukkan a glóbusz, ugyebár. Volt öröm húgánál, amikor az örökké és rettenetesen tömött péntek esti Volán-buszról kipréselődött az első körmösdi megállóban. Természetes dolog, hogy az első mondatok erről a tíz kilométeres útszakaszról estek, és akárhányszor hazatért Körmösdre, mindig felemlegették a régi madzagvasút megbízhatóságát. Ezt pedig követte a körmösdi szárnyvasút hogyléte, egyáltalán: jár-é. Kara újból kezdte felidézni, hogy mondta Illyés Gyula vagy négy éve a földvári állomáson, látva a kisvonatot, hogy ilyenen szeretett volna ifjan masiniszta lenni. Ám húga figyelmeztette: ezt már negyedik éve hallja tőle. Aztán asztalhoz ültek, s a Norton-kút csak másnap került szóba. Húga elrévedt, amikor megkérdezte tőle, hogy itt meg ott, amott és emitt megvan-e még a rángatós kút. Aztán azzal mentegetőzött, hogy ki figyeli meg az ilyesmit, amikor annyi sza- ladgálnivalója van egy háztartás parancsnokának?! így a könyvkereskedés vezetője maradt, akit vagy húsz éve ismert Kara egy jól sikerült író-ólvasó találkozóról, s tudnivaló róla, tősgyökeres körmösdi. ö aztán mindjárt sorolta is, hogy igen, a liget végében, a vénséges műemlék-óvoda előtt megvan, aztán a Tűzkút utcában is hasonlóan. Egy könyvvásárló hozzátette, a Nagy híd felé, a benzinkút mögött is működik még. Egy lemezek közt turkáló néni hozzátette, hogy van Malomvégen is. Kara Károly, mint aki ifjúsága évei felé indul, megeredt. Ment egyenesen a vén óvodához, ahová gyerkőcként járogatott. A bokrok között meg is lelte a kút betonozott helyét, s a vascsőből vagy tízcentis darabot, szépen befedve. Egy járókelő aztán ajánlotta, nem messzire, -a Kispince utcában igencsak van egy ilyen kút. Mendegélt azon a hosz- szú utcán, elég sokáig, am kútja nem sikeredett. Szép napsütés volt, megállt hát a Fábián utcai hídnál, s nézte a Körös-csatorna széles árterét, a nádtenger fogyó világát. Azt a hatalmas árterületet félig már » fel- töltötték. Földdel, üvegmaradványokkal, téglatörmelékkel, műanyag hulladékkal, meg termérdek papírdobozzal. — Aha, ezeket nem tudják a panelházbeliek eltüzelni, hát hordják ide, azt hiszik, majd föltölti az évezredes medret... Ezt gyorsan lefényképezte, nem árt, ha megörökíti. Mikor lesz ez bizonyíték, meg mihez, ki tudja, de jó, ha filmen lesz. Mert a gyerekkori kút-em- lék, a szeszfőzde utáni térről, az a jó vizű kút, eltűnt. Mindenütt, ahol agysejtjeiben olyan kép élt, hogy Norton-kút volt, tisztes, vezetékes vízcsap leledzett. Két térde sajgott, mikor délre hazaért. Fotója egy sem. akadt. Másnap reggel akadt egy kútra, közel ahhoz a házhoz, ahol ’45 telén Németh László Sámsonját írta. Gondosan lefényképezte, három oldalról is. Aztán elsétált a nagyházak sora előtt, s hatalmas vaskonténerekből papírdobozok meredeztek ki. Godard filmje jutott eszébe, a Weekend, amelyikben egy néger és egy arab testvér arról beszélt, magyarázott az elanyátlanodott fehér úriembernek: ha egyszer ők, az elektromos centrálék, a vízművek, a gázművek, a közlekedési, a köztisztasági vállalat néger, arab, egyéb kiszolgálói azt mondják, hogy nem... egy hét múlva felfordul a világváros ... Igaz is, hol tüzelnek majd ezek az emberek, ha kimarad egyszer a gáz? Hol, s miből isznak, ha nem telik meg a glóbusz? Hiszen a Kígyó utcai Norton-kút se működik, amit lefényképezett... — Sebaj — mondta a műemléképítész, amikor elpanaszolta sikertelenségét. — Közben találtam ilyen kutat Pesten is, Budán is. Működnek is ... Varga Imre Niedzielsky Katalin Frankó Károly: Alszik a csónak
