Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
1983. június 11., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A gyermek és a televízió Gyermekműsorok és gyermekfilmek szemléje Kőszegen Lonovics László: Szitanyomat III. Károlyi Amy: Elhagyott szerető Mire a kézirat könyv lesz cserbenhagyott szerető lesz évek sűrűjéből arca feldereng most kitakarva ki ez a fél-ismeretlen vall és vallat a nevemben számomra már idegenség ki szavamtól viselős még Egy hét Kőszegen, a televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek szemléjén olyan tapasztalatrengeteg, melyet hosszú időn át lehet és lehetne elemezni, értékelni, analizálni, és szintetizálni, újragondolni és összevetni a két esztendővel ezelőtti szemlével; keresni, hogy van-e továbblépés, bővült-e a műsorok és filmek készítőinek horizontja; eljutnak-e és hatásosabban-e mint eleddig a gyermeki lélekhez; jobban értik-e a gyermek nyelvét, érzik-e igényeiket, tudják-e merre és hogyan kell. szükséges orientálni a gyermeki érdeklődést, figyelmet ahhoz, hogy két-há- rom évtized múlva a mostani gyermeknézők életrevaló felnőttek legyenek. A kérdések. melyekre ez az ötödik alkalommal megrendezett szemle — habár csak részben. de — hivatott volt válaszolni, nem álltak meg félúton. a felsoroltak tovább osztódtak, a felszínről egyre inkább a mélységek felé törekedve kutatták: a gyermekkultúrában hol a helye a televíziónak, a gyermekkultúrához mit ad a televízió, mennyire követheti íratlan törvényeit, és — ami igencsak fontos! — mennyire fogadják el hézőik. a gyermekek? Tizenöfctizenhat órányi műsort láthattunk öt napon át, töredékét annak, ami két év alatt készült. Katkics Ilona rendező, a szemle igazgatója a programfüzet előszavában némi gonddal jegyzi meg: „Nem áll módunkban a két év alatt elkészült ösz- szes műsorunkat bemutatni, csupán annak mintegy 5 százalékát.” Az ember azonnal arra gondol: vajon ez az 5 százalék hű tükre-e a tizenkilencszer többnek, le- het-e egyáltalán úgy válogatni, hogy az legyen? Lapozgatva a két év terméséről kiadott tájékoztató könyvecskét. a szemle résztvevője nem egészen biztos abban. hogy sikerült a válogatás. Nem kritika, csak afféle megjegyezés, hogy ezen az ötödik, jubileumi kőszegi szemlén túlságosan sok is- meretterjesztő-jellegű műsort, filmet láttunk, mintha a televízió gyermekműsorokat készítő teljes apparátusa nézőinek értelmét, és sokkal kevésbé az érzelmeit célozta volna meg. gyermekekről lévén szó. eléggé kudarcra ítéltetve. Persze, azért mégsem egészen, de ha már kiderült bizonyos felmérésekből. hogy gyermekeink számára a természettudományos, az irodalmi, zenei ismeretterjesztő műsorok az érdeklődés legalsó szféráiban helyezkednek el, akkor a szemle túlzottan ismereteket terjesztő beállítottsága nem volt szerencsés. Idén is fel-felcsattant ugyan a taps, de olyan fergeteges, amilyen — például — két év előtt a Vidor Miklós novellájából készült A hátvéd halála és feltámadása című film után zúgott, most a hiánycikkek listájára került. Ismerjük azonban el, hogy választani sohasem könnyű, sőt: választani nagyon nehéz. Ha azonban, a szélesebb palettát hozzák válogatási elvként, jobban járunk. Feltehetően a televíziósok is. hiszen munkájuk értékelése teljesebb lehetett volna. * * * Kiderült újfent és markáns határozottsággal, hogy a gyermekek és a televízió kapcsolatát újra és újra elemezni szükséges, hogy valóságos korszakváltások is elkövetkezhetnek, miként az éppen ez időben egyre világosabban körvonalazódik. Befejeződött a televízió úgynevezett „romantikus korszaka", és nemcsak a felnőtt, hanem a gyermeknézők számára is. A valamikori technikai varázslat bűvölete — amikor még a monoszkópot is áhítattal figyeltük — végérvényesen a múlté, és ha tíz évvel ezelőtt „fel is dobta” a színes televíziózás, visszahozni már az sem tudta. Tehát bevégződött a romantikus kor, a néző. megszabadulva a varázslat béklyóitól, figyelmesebben tanulmányozza a műsort és válogat. Az időközben megnövekedett szabad idő, és a szokásrendszerekben kialakult másféle érdeklődés, igény is arra késztette a nézőket (felnőttet és a gyerekeket egyaránt), hogy gazdálkodva idejükkel, csak azt nézzék meg, ami igazán érdeklődést kelt bennük; a még nem is olyan régen sokak által emlegetett „háttér- televíziózás”-ban különben is egyre kevesebben hisznek. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy televíziózni úgy is lehet, hogy csak a hang érkezik el a másik szobába, vagy a konyhába, miközben a képet senki sem nézi. Erre sokkal alkalmasabb a rádió. mi több: a rádiós zene- hallgatás (főként a köny- nyűzene esetében) kitűnő háttér munka közben. beszélgetés alatt, vagy olvasás közben is. hogy csak ezt a három lehetséges variánst említsük. Visszatérve a televízióra, a változó igényekre és szokásokra, nem árt megvizsgálni: hogyan változott-alakult a gyermekműsorok „nézettsége” az utóbbi két-há- rom évben? A vizsgálat szükségességét kitünően felismerte a Tömegkommuni- i kációs Kutatóközpont, és az sem véletlen, hogy éppen a kőszegi szemle idejére készült el Erdösi Sándor és Dankánics Mária jeles tanulmánya „Gyermekközönség a képernyő előtt" címmel. Az alapkérdés: mennyi időt tölt ma Magyarországon egy átlagos gyermek a televízió előtt? Kiderült a feldolgozott • felmérésekből (1979. ’81, ’82), hogy 18. születésnapjáig összesen 15 hónapot, tehát majdnem másfél évet! Ha napi 8 óra alvást számítunk, akkor az ébren- léti idő 10 százaléka a televízióé! Persze, ez az arány a gyermekek életkorától függően változik. 3—5 éves korban 9, 6—8 éves korban 11, 12—14 éves korban 15 százalék. hogy aztán 17—18 éves korban 12 százalékra essen vissza. Hogy ezek az adatok mennyire pontosak, hogy semmiképpen nem olyan sémák, amelyhez a gyermek igazodik, hiszen a kivételek — pro és kontra — ez ügyben számosak lehetnek. és azok is: azt hiszem ez teljesen kézenfekvő. Lőcsei Gabriella a Mozgó Világ tavalyi, decemberi számában ugyan megkockáztatta: ..Miközben a világ kétségtelenül töri a fejét azon, hogy mit lehet és mit kell kezdeni azzal a hatással, amelyet a gyermek mindennapjaiban a televízió jelent, idehaza még azt sem tudni biztosan, hány órát tölt a tévékészülék előtt átlagosan egy úgynevezett tipikus magyar gyermek.” A már jelzett tanulmány írói azt kérdezik Lőcseitől: „Más országokban vajon tudják?” És ha igen, tudják-e pontosan? — kérdezhetnénk, tovább gondolva az előbbieket, végül pedig: mi a fontosabb: azt keresgetni, hány órát ül egy „tipikus magyar gyermek” a tévékészülék előtt, vagy inkább azt elemezni, hogy amit láthat, az jó-e, az megfelel-e elképzeléseinknek, az segíti-e a gyermekben (különböző korú gyermekben) sajátosan kialakítható, de mindenképpen korszerű (vagy korszerűsödő) világkép kontúrjainak felrajzolását. tónusainak kitöltését? Ancsel Éva állami díjas filozófus említette a szemlét nyitó előadásában: „Bárhol helyezkedjen el a kultúra hierarchiájában a gyermekkultúra, az csak jobb lehet a felnőtteknek nyújtott kultúránál. Gyermek- és ifjúkorban kell felhalmozni azokat az emberi energiákat, amelyeknek ki kell tartaniuk egy életen át. Olyan erőművet kell építeni a gyermekben, mely képes arra, hogy új és új energiákat termeljen; olyan útjelzőket elhelyezni ebben a kultúrában, melyek mindig és jól segítenek, ha az élet nehézségeket állít elénk, ha viselni kell az életet.” Röviden: a televízió szerepe a gyermekkultúrában nem attól lehet és lesz jelentős. ha szinte 1 „csalhatatlanul” kiderítik: hányán és mennyit nézik a műsorát, hanem akkor, ha ezek a műsorok betöltik az Ancsel Éva által is megfogalmazott követelményeket, ha a gyermeki tudatban hatásosan jutnak el az értelemhez és az érzelmekhez szóló szép és igaz üzenetek. Szép és igaz üzenetek? Valaki a vita során megjegyezte: „Igaz műsorokat kérünk. mert nincs olyan, hogy »igazabb«. Az igazságot ugyanis nem lehet fokozni.” Tehát igaz üzenetek! Ha belelapozunk Erdösi—Dankánics tanulmányába, mely azért a legkülönbözőbb módon igyekezett képet kapni és adni a televíziót néző gyermekek szokásairól (persze korántsem fetisizálva a tévékészülékek előtt eltöltött időt), oda kell figyelnünk néhány jelentős (vagy jellemző?) tényre. Például arra, hogy a 11—12 és 13 éves gyerekek nézik a legtöbbet a tévét, habár a középiskolások nagy része nyilatkozott úgy, hogy nem mindig jut idejük a televízióra, pedig ezt vagy azt a műsort (nemcsak gyermek- és ifjúságit) nagy érdeklődéssel néznék. Mintha ez is azt igazolná, hogy 14 évtől felfelé alapos a gyermekek tanulási-terhelése, ez pedig az egyre végeláthatatlanabb tanügyi reform egyfajta kritikája is. De lássuk tovább az idézett tanulmányt! Érdekes, hogy vidéken több időt töltenek a legkülönbözőbb korú gyermekek a tévé előtt. mint Budapesten, vagy a nagyobb városokban; az is, hogy kiderült: minél magasabb a szülők iskolai végzettsége, a gyermekük annál kevesebb időt tölt tévézéssel. (Más kérdés, hogy miért és miből adódik ez a még paradoxnak is nevezhető jelenség?) A gyermekek érdeklődésének adatait szemelgetve pedig olyan szembetűnő következtetésekig'juthatunk, mely komolyan megkérdőjelezi azt, hogy gyermekkultúránkban, az oktatástól a szabad idő szervezett kitöltésén át a televíziós gyermekműsorokig egyformán erősek és hatásosak-e azok a fogódzók, „útjelzők” (Ancsel Éva szerint), melyek arra hivatottak, hogy segítsék, vezessék a formálódó gyermeki lelket, tudatot a felnőtté válás jó irányaiba? Tessék: a 9—11 évesek 69 százaléka nézi a szünidei matinékat (szórakoztató műsorokat), és 89 százalékra taksálják a tetszési indexet, melynek 100 a legmagasabb. lehetséges pontja. Ugyancsak ez a korosztály jóval a közepes szint felett szereti a magyar és a külföldi sorozatokat, az irodalmi, zenei, művészeti műsoroktól pedig mintha kifejezetten tartózkodna, hiszen ezeket a megkérdezettek 29 százaléka nézi. Ugyancsak mélyen az elvárható, vagy mondjuk úgy: szükséges szint alatt érdeklődnek a természettudományos ismeret- terjesztés iránt, kérdéses persze, hogy kiben van a hiba, hogy nem olyanok-e ezek a műsorok, filmek, melyek nem ragadják meg a gyermeki fantáziát, érdeklődést. Erre különben több, a szemlén bemutatott műsor és film szolgált példával, és elenyésző volt a számuk azoknak, melyek jól sikerültek. Az elhibázottak fő hibája a túlmagyarázás. az elnyújtás, és a nem is leplezett oktató szándék, amiből — nyilván — elég része van a gyermeknek az iskolában. Hogy aztán a 15—17 évesek közül a sport-, a játék-, a hobbiműsorokat mindössze 9 százalék nézi, az már kétségtelenül jelzi, hogy itt is a műsorokkal lehet probléma, és nem a gyerekekkel. Ki kell emelni valamit, feltétlenül. Az annyit emlegetett tanulmányból, és a szemle vitáiból egyértelműen kiragyogott, hogy a gyermeknézőben az animáció iránti olthatatlan kíváncsiság teljesen egyértelmű. A Süsü, a sárkány és a Vuk- sorozat sikere vastag, piros vonallal húzza alá a régen felismert, de korántsem eléggé ki- és felhasznált gyermeki igényt, melynek személyiséget formáló ereje vitathatatlan, és még be sem látható lehetőségeket kínál. * * * Szó esett arról, hogy „jó lenne-e, ha volna a napnak egy olyan része, amikor csak gyermekműsorokat közvetít a televízió?” A szakemberek „gyermeksáv”-nak nevezték el ezt a még ki nem próbált műsorkoncentrációt. Ki így látta, ki úgy. A közvéleménykutatók által a szemle elé tárt adatoktények azt látszanak bizonyí- tani, hogy igenis jó dolog lenne a „gyermeksáv”. Mi több, még azt is tudni vélik (nyilván a felmérések során szerzett válaszokból), hog ezt a sávot 17 és 17 óra 30 perc között kellene sugározni, habár a 9—14 éves gyerekek inkább szeretnék 15 órától 15 óra 30-ig nézni, az anyukák pedig azért szavaznak — nyilván — a 17 órára, mert hazaérkezve az óvodából, napköziből, a televíziós készülék afféle gyermekmegőrzést csinálhatna a hazatérés utáni legzűrzavarosabb fél. egy órában. Tucatoldalakra rúgó tanulmányt lehetne írni arról, ami ezen a jubileumi, kőszegi szemlén elhangzott, írók. újságírók, esztéták, filozófusok és szociológusok, zeneművészek és színművészek. pedagógusok és népművelők beszéltek. hozták elő gondolataikat nyíltan, az ügy érdekében. Senki sem hallgatta el azt a felelősséget, mely a televízió előtt áll kikerülhetetlen követelményként. hiszen milliókról van szó: gyermekekről van szó, a jövőnkről van szó. Arról, hogy a világ annyi hatásának kitett gyermeket hogyan segítjük tájékozódni ; arról, hogy már gyermekkorban megvilágosodjon a helyzettudatuk, a hiánytudatuk és a célok tudata; hogy ne olyan felnőtté váljon a gyermek. akinek ,,semmilyen szél nem jó, mert nem is tudja, milyen kikötőbe törekszik.” Felelős hét volt ez a kőszegi, jelezte, hogy a televízió gyermekműsorainak és gyermekfilmjeinek alkotói sokat adnak az önértékelésre. és tudni akarják mások véleményét is. Sass Ervin Tomka Mihály: Talizmán Amíg e gyöngyöt görgeted, dereng-ragyog tündökleted. Moslékot önt rá óriás, felfalná sanda törpe, mossa a vállalt sirás, rejtőzködik öledbe .. . Mire e gyöngyöt fölveszed, szívedre tör tündökleted. Vük. akit mindenki ismer...
