Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-11 / 137. szám

1983. június 11-, szombat o IgHsUMM­Csoór István: A tandíj... Az emberek szalonnát sü­töttek. A diák fél szemmel leste a vastag nyakú segédmun­kást, aki egy vékony nád­szálra fűzte fel a szalonnát, és éles bicskával csíkokat hasított a hátán, előbb hosz- szában, azután keresztben. A fiatalabb a tüzet élesztette. Zsaluforgácsot rakott a meg­gyújtott papírra, arra meg dirib-darab deszkavégeket. A diák fűzvesszőt nyesett és arról vagdosta le a büty­köket. Azt már tudta, hogy igásnak kell lennie a nyárs­nak, ne legyen görbe, mert akkor olyanokat lendül a szalonna, mint egy félrekop­tatott köszörűkő. Azt is el­leste már, hogy a végét he­gyesre kell vágni, a héjtól megfosztani, és a bőrön úgy kell átdugni, hogy a sózott tetején ki ne dugja a hegyét. Két szeletet kanyarított le a vekniből. Az egyiket gör­be hátú forgácsra fektette, és idei zöldhagymát kariká- zott rá olyan vastagon, hogy alatta eltűnt a kenyér. A másikat a tűz mellé állítot­ta, és fapálcikával támasz­totta fel a kenyér hátát. Hadd piruljon. A vastag nyakú a sarkán kucorgott. Jó helyet válasz­tott magának, mert a gyen­ge szellő, ami a gátőrház ud­varán karisztolt, a hátába kapott. A diák szemben helyezke­dett el vele. és figyelte az ujjak mozgását. Azt látta, hogy a tenyere végén kiáll a nyárs, és a vessző dere­kát a hüvelyk és mutató uj- jával pedergette takarosán úgy, hogy a láng egyformán járja körül a nádra fűzött szalonnát. A diák is forgatta a nyár­sat. olyanformán, mint a vastag nyakú, de mégsem úgy. A fiatalabb, aki feltűrt ingujjban lángoltatta a tü­zet, a diák felé kacagott: — Senye vagy? (1900—1983) A mainzi születésű Netty Reiling Rembrandtról és ko­ráról írta doktori disszertá­cióját a heidelbergi egyete­men, s egy XVII. századi holland festő, Seghers nevét választotta magának írói ál­névül. A tehetséges művé­szettörténész előtt sikeres polgári pálya nyílt meg. ám Anna Seghers inkább le­mondott erről, és csatlako­zott a forradalmi munkás- osztályhoz, tagja lett a Né­met Kommunista Pártnak és a Proletár Forradalmi írók Szövetségének. Anna Seghers életműve szinte kizárólag próza: írt regényeket elbeszéléseket, esszéket, beszédeket. Vala­mennyi munkája a német és a nemzetközi munkásosztály harcaiból táplálkozik, s azo­kat táplálja. Szenvedélyes forradalmárként, aktív kom­munistaként élt és dolgozott mindvégig. Óriási terjedel­mű és jelentőségű életműve a XX. század elkötelezett művészének alkotása, a szo­cialista világirodalomban előkelő helyet foglal el. Történelmi sikerek és ku­darcok, forradalmi változá­sok, nemzeti bűn és bűntu­dat. nemzeti önvád és ön­vizsgálat, emigráció és új haza, majd egy új, koráb­ban ismeretlen társadalom építése — Anna Seghers oly korban élt, amikor világtör­ténelmi események szemta­núja lehetett, maga is for­málta, illetve végigszenved­te korát. Irodalmi alakjait a jellemek páratlan gazdag­sága. a csodálatos nyelvmű­vészet, az egyéni meseszövés, az aggódó gyengédség jel­lemzi, de legfőképpen talán az, hogy a kisembereket úgy ábrázolja, hogy azok szinte gigantikussá emelkednek — hitük, kitartásuk és az ösz- szefogás ereje által. 1965- ben jelent meg elbeszélés- kötete, amely A gyengék ereje címet viseli. Ez az, ami körül valamennyi írása fo­rog: az elmúlt öt évtized Pislogott a diák, és az öre­gebb okosította nyugodt szó­val : — Jobbra pergesd...! Elindította a diák, de a kezéből három csavarás után már elfogyott a bot, úgy kellett utánakapnia, amitől a zsír szétfröccsent, és a fia­tal keze fejére is jutott be­lőle. Hátrább húzódott a le­gény. — A kenyérre csepeg­tesd ...! így nem laksz jól... Melegedett a diák füle. Égette a nap és égette a láng is. A szemével is sűrűn kel­lett pislognia, mert a füstöt arra csapta a szél. Száraz volt ugyan a fenyő, zörgött, mint a csőröge, de akadt közte kátrányos is, ami csí­pős ködöt fújt ki magából. A vastag nyakútól akarta ellesni a tudományt. Milyen komótosan csinálta. Tenye­rébe fektette a kenyeret, és a piruló szalonnából csur­gatta a zsírt, mindig csak annyi kicsike helyre, ameny- nyi egy falatot kitett. Azt leharapta mindig, és utána újabb felületet áztatott be. A száraz nádszál könnyen lángot kaphatott volna, de még csak meg sem perkelő- dött, csak a szalonna. Az olyan gyönyörűen sült, sár­gult és töpörödött, hogy a nyála majd elcsurrant. Kínozta az éhség a diákot. Szeretett volna már harap­ni, mint a vastag nyakú szomszédja, de valahogy nem így sikerült. Forgatta a nyár­sat. Ügyelt, hogy a zsír ne élessze a tüzet, arra is. ha eseményeit ölelve fel kiéle­zett. sokszor kilátástalan szituációkba állítja alakjait és döntéseik pillanatában vi­lágítja meg emberi nagysá­gukat, lelki gazdagságukat. Első jelentős elbeszélésé­ben, A St. Barbara-i halá­szok lázadásában már jelen van a forradalmi téma és a szolidaritás ereje, amely az­tán életművét végigkíséri. Az 1932-ben megjelenő regé­nye, Üt az éjszakából, elmé­lyíti ezeket a motívumokat. Amikor 1933-ban család­jával, sok szocialista és pol­gári humanista íróhoz ha­sonlóan Németországot el­hagyni kényszerült, már vol­tak tapasztalatai a fasizmus kegyetlenségeit illetően. Franciaországi, majd mexi­kói emigrációjában kezdet­től fogva aktívan tevékeny­kedett az antifasiszta moz­galomban, a népfront mun­kájában is jelentős szerepet vállalt Párizsban; kezdettől fogva kutatta — mint meg­annyi némét írónagyság —, hogyan juthatott hatalomra Hitler, hogyan szabadulha­tott el a pokol hazájukban. A nemzeti önvizsgálat, az írói felelősség, önvád hatja át emigrációs munkáit, csakúgy, mint az okok, ösz- szefüggések kutatása. Töret­lenül hirdeti, hogy nem szü­letésükkor lesznek az embe­rek jóvá vagy rosszá, ha­nem minden egyéni meg­nyilvánulás és tett szociáli­san motivált. Filozofikus vi­lágszemlélete és művészi eszközeinek finomulása, gazdagodása párhuzamosan nyomon követhető írásaiban. „Csakis a konfliktusokban lepleződhet le az ábrázolt ember igazi jelleme, csak­úgy, mint minden privát és társadalmi kapcsolata. A konfliktus megmutatja, mi mellett dönt valaki és mi­ért. Itt látszik leghamarabb a történelmi perspektíva is.” Legismertebb műve, a vi­lágsikert aratott A hetedik lángot kapott a nyárs, fúj­ja, köpködje, a füst felé is pislogott, legyen ideje a nya­kát félrecsavarni. Nem kényelmes munka, azt már az első pillanatban érezte. Súlyos is a nyárs, mert a végére olyan nagy darab szalonnát húzott, mint egy darab háziszappan. Ügyesen be is vagdosta, de mire elhozta a kenyérig, lán­got fogott a sarka, és míg piszkálta, elakadt a csurgás, csak a földön mutatta az utat sűrű fekete cseppekben. A kék ruhás fiatal is értet­te a fifikát. A szalonnáját áthúzta a nyárson, és a vé­gére száraz kolbászt akasz­tott. Végigcsurgott rajta a zsír, és mire a kenyérre ke­rült, paprikás színe lett, és olyan illata, amitől majd be­leszédült a diák a tűzbe. A fiatal is falta a zsírral áztatott kenyeret, és közben a nyárssal a diák pirítósára mutatott: — A pirítóst feketén sze­reted ? Mind a két keze tele volt a diáknak. Egyikben a ke­nyér, másikban a nyárs, aminek a tövét áztatta a zsír, és úgy kapott bele foly­ton a láng, hogy szinte si- vított örömében. Fújta, ráz­ta, legyezte, és közben fröcs­költ szerteszét a zsír, mint a vízi puska. Nincs harma­dik keze, pedig most kelle­ne, mert a pirítós olyan füs­töt eresztett, hogy nem lá­tott át a másik oldalba, ahol a vastag nyakú kucorgott. A földre pakolta le a kenyeret, rá a szalonnát, és mentette a pirítóst, aminek az alja kereszt, leleplezte a nagyvi­lág előtt a fasizmus brutali­tását, s különbséget tett ná­cik. félrevezetettek és ellen­állók között, valamint meg­tisztította a hitleristák által bemocskolt fogalmakat, olya­nokat mint például a haza­szeretet, haza, nép. Egyben rávilágított az ellenállás le­hetőségére, a harc értelmé­re. s egyáltalán arra, hogy igenis létezik még erő, amely szembeszállhat. A re­gényben heten megszöknek egy koncentrációs táborból, hatot elfognak, a kegyetlen megtorlás nem marad el. de a hetedik kereszt üresen marad; világméretű szimbó­lummá nő. 1947-ben Mexikóból nem a Rajna vidékére tért haza az írónő, hanem az akkori szovjet zónába, a későbbi NDK területére. Befejezte A halottak nem vénülnek című regényét, amelyet több új nagylélegzetű epikai mű és elbeszélés követett. Ekkor látott napvilágot A döntés és a Bizalom is. Az új társadalom, az új valóság felfedezése és az aktív politikai munka nagy erőfeszítéseket követelt a német írótól. Ugyanakkor egyre tökéletesedett művé­szi alkotása, magas, világ- irodalmi színvonalú, lenyű­göző olvasmányok születtek keze nyomán: Átutazás, Kü­lönös találkozások, Tranzit. Pontosan ismerjük szava­it, amelyben megindokolta, miért Berlinben telepedett le Mexikóból való hazatérése után. Ez a néhány sor hűen tükrözi Anna Seghers ars poeticáját: „Kötődöm ehhez a nyelv­hez, az itt élő emberekhez. Visszajöttem, mert ezen a nyelven — amelyet legjob­ban beszélek, ezeknek az embereknek, akiket jóban- rosszban legjobban ismerek — tehetem a legtöbbet. A könyvek által, amik majd itt születnek, meg akarom akadályozni, hogy a múlt hibái valaha is megismétlőd­hessenek. Azért jöttem Berlinbe, erre a területre, mert itt tudom kifejezni azt. amiért éltem.” Niedzielsky Katalin lángolt, parázslóit, ahol pe­dig a tűz elvégezte a dolgát, fekete lett, mjnt a szurok. Ügy nézte, mint amikor a folyóba ejtett csontnye^ű bicskát elnyeli a víz. A fiatal bátorította: — Van, aki így szereti... A diák nem így szerette, de így sikerült. De még nincs veszve a világ, mert csak az alja égett el, a teteje csak megszikkadt. A vastag nyakú a bicskára mutatott: — Kapargasd meg! Nyúlt a bicska után és az élével nekiesett a kenyeré­nek. Nem keseredett még el, mert a kenyeret meg lehetett fordítani. Az égett alját hagyta felül. Rászúrta egy pálcikára és a parázs mellé tette. Megnyújtogatta a derekát. A lábából kirázta a görcsöt, és a másik sarkára kuporo­dott le. Arrább húzódott, hátha ott nem éri el a füst, és a lángot nem csapja min­dig a szeme közé. Rettene­tes melege volt. A trikó csu­romvizes lett a hátán, folyt végig, és a klottgatya kor- cában gyűlt össze. Érezte, ha megengedné a madzagot, kannányi ömlene a lába elé. Az ujjai lassan idomultak a forgatáshoz. Nem lengett a nyárs, és úgy tartotta a szalonnát, hogy ne csak az elejét, hanem az alját is ér­je a tűz. De ezt sem lehet sokáig, mert a láng beleka­pott a nyársba és olyan ser­cegéssel égett, azt hitte, kilő, mint egy vadászpuska. Elébb a héját marta le, aztán az elevenjébe is belekapott, és azt derékig elvékonyította. Szeme is csak kettő volt. Ilyenkor ebből is kellene leg­alább négy. Akkor mindenre tudna ügyelni, arra is, hogy ne cseppenjen a lába szárára a zsír, ami piros foltot ha­gyott maga után és fel is púposodott, mint a hólyag­papír. Égette, marta a bőrét. A vastag nyakú orvosságot ajánlott rá: — Nyálazd be, az hasz­nál ... Tenyerébe köpött, és még a lábát kezelte, a fiatal a pirítós felé pislogott. — Megint vargát ránt...! Füstbe borult újra a ke­nyér, és az istálló ajtajában heverő kutya arrébb som- fordált és kettőt tüsszentett. Utána a lábával kaparta az orrát, mintha csak a rára­gadt pihét akarná levakar­ni. Felkapta a kenyeret, de vissza is ejtette, mert pa­rázslóit körös-körül a héja, és a közepébe is belemart a láng, és úgy szikrázott, mint a csillagszóró. Nyújtogatta a nyakát a di­ák. Egyik sarkáról a másik­ra ült, és forgatta a nyársat tovább és azt gondolta, hogy több baj már nem is le­het ... Pedig lett. Hamarosan. Alig hallható reccsenés percent a tűz fö­lött, és azt érezte, nagyon könnyű a nyárs. Megfekete­dett csonkot látott, és a sza­lonna a parázs között csi­nált magának kényelmes ágyat... A vastag nyakú vigasztal­ta: — Szokott ez így ... A fiatal is szólt, csak azért, hogy mondjon valamit: — Lábasban jobb, abból nem fordul ki... A diák csak nézte a meg­feketedett szalonnát, a szu­rokká égett pirítóst, érezte, hogy olyan üres a gyomra, mint a kiszáradt kúté. Lát­ta, hogy a vastag nyakú a bőrt kapargatja a bicskájá­val és ropogtatja harminc­két foggal. A fiatal henger- geti a kolbászt a kenyéren, és a serkedő szakállán cso­rog a zsír, végig az állán. Sóhajtott a diák: — A tandíjat itt is meg kell fizetni ... A kutya az árnyékban a másik oldalára fordult és a hasa aljában bolhákra va­dászott ... Arcok közelről Lonovics László A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban a 23. alföldi tárlaton szinte egy egész falat töltöttek be Lo­novics László békéscsabai grafikusművész munkái. Az absztrakt művek különösen megkívánják a levegős el­rendezést: így hatásosak igazán. A látogatók közül sokan gondolták ezeket a grafikákat szemlélve: vajon mit ábrázolnak? Mindig ilyen elvont, nonfiguratív al­kotásokat készített? — kér­dezzük Lonovics Lászlótól. — Nem. A tanárképző fő­iskola után figuratív képeket festettem. Miután megismer­tem a szitanyomást, rájöt­tem. ez a technika új lehe­tőségeket kínál számomra, talán izgalmasabbat, mint a táblakép. Ez az eljárás kü­lönösen megköveteli a kon­centráltságot. a tömörítést. Kompozícióim egyre keve­sebb részletből építkeznek, azok a motívumok, amelyek korábban a festményeim for­mavilágát hordozták, leegy­szerűsödtek. Az ábrázolás igénye bizonyos fokig érthe­tő a közönség részéről, habár én is ábrázolni akarok, csak nem almát, vagy széket, ha­nem formákat, amelyek va­lamilyen térben jelennek meg. különböző színhatások­kal együtt. Ha a néző át­engedi magát a színek és formák hatásának, talán meg is érti az ilyen stílusú grafi­kákat. Meg kell tanítani az embereket azokra a kódok­ra, amelyek a műélvezethez vezetnek. Magam is erre tö­rekszem. immár nyolc éve. mint pedagógus. — Békéscsaba az alkalma­zott grafikai művészet egyik központja. A kezdetek, tehát 1976 óta részt vesz a mű­vésztelep munkájában. Ho­gyan értékeli ezt a fórumot? — A művésztelep döntően meghatározta a pályám ala­kulását. Úgy érzem, a többi résztvevő számára is fontos ez a lehetőség. A művészte­lep alkotóit az egymás tiszte­letén alapuló emberi és munkakapcsolat fűzi össze. Nemcsak technikát, szak­maszeretetét és igényességet tanulhatunk itt. hanem a méltóságot, a művész saját szuverenitásához és identitá­sához való jogát is újra fel­fedezzük. Természetesen a város számára is előnyös a művészetpártolás, hiszen jó hírét kelti a kulturális élet­ben. Szerencsés a találkozás a kitűnő lehetőségeket kí­náló. és remek szakembere­ket felvonultató Kner Nyomdával is. Szeretném azonban a munkáink társa­dalmi hasznosságát látni: mivel az általunk képviselt stílus a modern építészet térszervezési problémáihoz áll legközelebb, a városkép szempontjából lényeges len­ne néhány jelet állítani. — Milyen elképzelések, vágyak foglalkoztatják? — Izgalmas fémplasztikai kísérletben vettem részt né­hány éve a békéscsabai ME­ZŐGÉP művészetpártoló se­gítsége révén. Jó lenne más anyagokkal is dolgozni: fá­val, műanyaggal, üveggel. Mivel grafikáim ilyen anya­gokban is megvalósíthatók, akár térplasztikák, dombor­művek, színes felületek, vagy külső és belső építészeti megoldások díszítésében is szívesen közreműködnék. — Most min dolgozik? — Kiállításra készülök: júniusban a Békés megyei Tanácsnál lesz tárlatom. Cs. Tóth János Lonovics László: Beszorítva I. Lonovics László; Beszorítva II. Anna Seghers életútja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents