Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-05 / 132. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG J MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES I MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. JÚNIUS 5., VASÁRNAP Ára: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM Országjáró diákok megyei találkozója Egy csapat indulás előtt ismerkedik a feladatokkal Az országjáró diákok me­gyei találkozója a pósteleki parkerdőben került megren­dezésre a megyei középfokú oktatási intézmények ötfős csapatainak részvételével. Háromszáz diák vert sát­rat pénteken este, hogy még aznap éjszaka tájékozódási versenyen mérjék össze ere­jüket. Mert igaz, hogy a csaknem háromnapos prog­ramjukban jut idő szórako­zásra, játékra, de a tét még­iscsak az, hogy eldöntsék: melyik négy fiú- és négy le­ánycsapat képviselje a hó­nap végén Baranya megyé­ben az országjáró diákok XVI. országos találkozóján Békés megyét. Az éjszakai tájékozódási verseny sikeres volt — tá­jékoztat a jól előkészített tá­bor vezetője, Bodor Tibor, a békéscsabai városi KISZ-bi- zottság munkatársa. Igaz, hogy néhány csapat eltévedt az éjszakai erdőben, de haj­nali kettőre az utolsó is ha­zatalált, fáradtan, kacagva, minden baj nélkül. Szombaton a természetjá­ró és a honvédelmi akadály- verseny volt a fő program. A csapatok hárompercen­ként indultak a csaknem há- rorpórásra tippelt távnak, amelynek meghatározott pontjain különböző akadá­lyokat kellett leküzdeniük. Ma a tájékozódási futóver­seny szanazugi programjával ér véget a találkozó. —S— Határozat elfogadásával zárult az IPU-tanácskozás Az európai biztonság meg­szilárdítását, az enyhülés folytatását, a madridi talál­kozó sikeres befejezését sür­gető határozat elfogadásával ért véget szombaton Buda­pesten az Interparlamentáris Unió V., az az európai biz­tonság és együttműködés kér­déseivel foglalkozó konferen­ciája. Az egyhetes tanácsko­záson 28 ország törvényhozói vettek részt, a helsinki záró­okmány európai aláíróinak túlnyomó többsége mellett az Egyesült Államok és Kanada parlamentjének küldöttei is. A záróülésen, amelyen Barcs Sándor, az IPU ma­gyar nemzeti, bizottságának vezetője elnökölt, benyújtot­ták a határozati javaslatot. A záródokumentum egyes fe­jezeteinek előterjesztői ki­emelték, hogy az együttmű­ködés szándékának és szelle­mének köszönhetően —csak­úgy, mint valamennyi koráb­bi IPU-tanácskozáson — a szerkesztő csoportnak sike­rült minden pontban teljes egyetértést, konszenzust el­érnie. A plenáris ülés résztve­vői közfelkiáltással fogadták el a záródokumentum fejeze­teit, azzal a kiegészítéssel, hogy felkérték a jelenlevő szovjet és amerikai küldött­séget, közvetlenül tájékoztas­sa országának vezetőjét az IPU-tanácskozás véleményé­ről: mielőbb szükség lenne csúcstalál kozój ukra. Barcs Sándor zárszavában méltatta, hogy a konferencia egyetértéssel hozta meg ha­tározatát, a képviselők türel­met tanúsítottak egymás — néha ellentétes — nézetei iránt is. Hangsúlyozta: ez a türelem az első lépés a bi­zalom felé, amely nélkülöz­hetetlen a megértéshez. Az IPU vezetősége nevében Emile Cuvelier ideiglenes el­nök' mondott köszönetét a konferenciát rendező magyar csoportnak, valamint a részt­vevő képviselőknek. Szólt arról, hogy az itt tapasztalt együttműködési készség és az annak eredményeként létre­jött dokumentum példa le­het a madridi találkozó szá­mára. A madridi értekezlet részt­vevői között is szétosztják az IPU Budapesten most véget ért konferenciájának határo­zatát. amely sürgeti az eu­rópai biztonság és együttmű­ködés megszilárdítását, az enyhülés folytatását, a mad­ridi találkozó haladéktalan, kiegyensúlyozott és kölcsönö­sen elfogadható megállapo­dással történő befejezését — közölte Pio-Carlo Terenzio, az unió főtitkára a konfe­rencia befejeztét követő saj­tóértekezletén. A főtitkár el­mondta, hogy haladéktalanul továbbítják Jurij Andropov- hoz, az SZKP KB főtitkárá­hoz és Ronald Reagan ame­rikai elnökhöz a 28 ország törvényhozóinak közös hatá­rozatával született állásfog­lalást, amely sürgeti a két vezető mielőbbi találkozóját. Az IPU főtitkára kifejezte azt a reményét, hogy a par­lamenti képviselők buda­pesti tanácskozása hozzájá­rulhat a madridi találkozó si­keres befejezéséhez. Bolgár párt- és állami küldöttség látogat hazánkba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak és Minisztertanácsának meghívására Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára, a Bolgár Népköztár­saság államtanácsának elnö­ke vezetésével június köze­pén hivatalos baráti látoga­tásra hazánkba érkezik a Bolgár Népköztársaság párt­ós állami küldöttsége. II MÉM minősítette a termelési rendszereket Ismét minősítették a ter­melési rendszereket; a MÉM háromévenként ellenőrzi, hogy a mezőgazdasági ter­melők jelentős körét össze­fogó rendszerek tevékenysé­ge megfelel-e a követelmé­nyeknek, eleget tesznek-e vállalt kötelezettségeiknek, illetve, hogy erre egyáltalán képesek-e. A legújabb ellen­őrzések eredményeit most tették közzé, ezek szerint 8 termelési rendszert állami­lag elismertek, 27-et pedig megerősítettek, jóváhagyták további működésüket. (A többi rendszer is folyamato­san sorra kerül.) 'A MÉM adatai szerint leg­nagyobb számban a kerté­szet területén tevékenyked­nek rendszerek, szám szerint 29-nek van működési enge­délye. Az állattenyésztéssel 24, a növénytermesztéssel pe­dig 21 központ foglalkozik maga köré gyűjtve az álla­mi gazdaságokat és a tsz- eket. A rendszerek száma évek óta nagyjából változat­lan, és ugyanúgy a partneri kapcsolatok számában sincs különösebb változás. Azt, hogy a rendszerek a terme­lők nagy körét „foglalkoz­tatják”, jelzi: 3500 partner­rel dolgoznak az üzemeket vezető gazdaságok. Ez a szám lényegesen nagyobb, mint ahány nagyüzem tevé­kenykedik az országban; egy-egy nagyüzem egy idő­ben akár négy-öt rendszer­nek is tagja lehet, kihasz­nálva a formából adódó elő­nyöket. A gazdálkodásnak ezek a szervezetei a termőterület döntő többségét átfogják. Nem végleges összesítések szerint a mezőgazdaság ve­zető növényeinek, a kukori­cának, a búzának, a napra­forgónak hozzávetőleg 90 százalékát valamelyik rend­szer keretében művelik. A rendszergazdák szolgál­tatásai általában megfelel­nek a szerződésekben foglal­taknak. Az elmúlt években a hivatalos minősítések so­rán mindössze nyolc szerve­zettől vonták meg a műkö­dési engedélyt; volt olyan rendszer, amelyik magától állt el a megkezdett tevé­kenységtől, másutt pedig be­igazolódott: kevés a jószán­dék, hiányzik a kellő szak­mai tartalom. Újabb rend­szerek szervezésével csak ke­vés helyen foglalkoznak. Egy területen viszont várhatóan rövidesen kezdeményező lé­pések történnek; a fagazda­ságban is elterjesztik a rend­szerszerű munkát. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Kétsopronyban Köszöntjük a pedagógusokat! Az ünneplésre is csak néhány órát szánhattak. Hiszen az év végi felmérő dolgozatok — bár most virágcsokrok­kal ékesített osztálytermekben — munkára késztettek ünneplőt és ünnepeltet egyaránt. Az élet az iskolában is felgyorsult. Nincs idő a megállásra, a hosszas mérlege­lésre. A túlfeszített munkatempó ebben az esztendőben pedagógust, diákot egyaránt próbára tett. Talán ebben különbözik a többitől a XXXII. pedagógusnap. Pedig bármennyire is rohanunk, e nap ünneplésekor érdemes kicsit megállni, hogy emlékeinknek — hiszen ki ne lett volna egykor maga is kis- és nagydiák? — utat engedjünk, s megszépült ifjúkorunk egy-egy kiváló pedagógushoz fűződő örök kapcsolatait felelevenítsük. Aztán ott vannak gyerekeink, unokáink, akiknek iskolai életét — bár más érzelmi kötődéssel —, aggódó figye­lemmel követjük. Ez a nap tehát egy ország ünnepe. S mert igen bensőséges érzelmeket kiváltó napról van szó, nehéz személyes élmények nélkül szólni róla. Mert ha az országban dolgozó majd húszezer óvónőt kö­szöntjük, nekem és mindnyájunknak, akik egykor óvo­dába jártunk, egy-egy kedves arc, név, jókor jött simo- gatás ma is melengető érzése dereng fel. Homályos em­lékeim közül ma is élesen válik ki egy apró jelenet. Voltam vagy hároméves, mikor a levélkoszorúk elmé­lyült készítésekor a fedett terasz közelében lecsapott egy száraz nyári villám. Mindnyájan megdermedtünk. S ma sem tudom hogyan, de mintha húsz karja nőtt volna az óvó néninknek, egyszerre tudott óvni, nyugtatni ben­nünket. Akkor, a veszély elmúltával született meg ben­nem az örök bizalom iránta. S a több, mint 78 ezer általános iskolai tanítóra és tanárra gondolva sopánkodunk a demográfiai hullám miatt, bensőnkben némi honpolgári büszkeséget is rej­tegetve. De nem szabad elfelednünk azt sem, hogy volt már ennél különb demográfiai hullám is felszabadulás utáni történelmünkben. Akkor szabad szombatot nem ismerve, de még vasárnapot sem, ha valami fontos me­zőgazdasági vagy kulturális program sürgetett, elsőként a pedagógusok szálltak teherautóra, magukkal víve ta­nítványaikat. A megpróbáltatások kemény embereket edzettek. A ma pedagógusa — a nem egészen gyermekléptékű tantárgyi követelmények mellett — csak rendkívüli ál­dozatok árán lehet képes igazán megismerni, s ennek az ismeretnek a birtokában nevelni a rábízott tanítvá­nyokat. S remélem, nem ünneprontás, ha kimondom: a nevelő iránti tisztelet, a munka megbecsülése és megkö­vetelése érdekében a szülőktől talán kevesebb segítséget kap, mint korábban. Pedig legalább ezen a napon is­merjük el, hogy nélkülünk, a szülők, nagypapák és nagymamák pedagógusba vetett hite, bizalma és tisz­telete nélkül önmagában az iskola, vagy a legjobb peda­gógus sem képes a közösségért élő. legjobb tudását a szocializmus építésének szolgálatába állító embereket nevelni. Pedig a jövőnk függ ettől! S bár az előbbi gondolatok a középiskolára is vonat­koztak, említsük meg külön a szakmunkásképzésben, s a középfokú képzésben tanítók, oktatók 22 ezres táborát. Akik a felnőtté érés utolsó lépcsőfokain egyre több tu­dományt adnak át neveltjeiknek, miközben egy percre sem felejtkezhetnek meg arról, hogy az ifjonti, első szerelembe gabalyodott fiatalok még formálásra váró, fejlődő fiatalemberek. Akik nehezebben, türelmetleneb­bül tűrik a direkt nevelési módszereket, s akiknek fej­lett kritikai érzéke a legkisebb tudásbeli megingást, er- • kölcsi hamisságot is észreveszi. A középiskolában tanítók nagy felelőssége a továbbtanulást biztosító tudás átadá­sa mellett az, hogy be kell fejezniük a „művet”. Sok tanítványuk a búcsú után felnőttként kell helytálljon az élet különböző területein. Munkájuk tehát igen ha­mar megmérettetik. A felsőfokú intézményekben, ahol napra kész tudású szakembereket nevel a majd 10 ezer tanár, már elsősor­ban a tudományé a szó. De az igazi tudóstanárok leg­alább olyan fontosnak tartják az ember formálását, mint a szakma elsajáttítatását... A pedagógus felelőssége nagy, munkája nélkülözhetet­len a társadalom életében. Köszöntsük hát őket kellő tisztelet, az érdemeikhez méltó elismerés hangján! S a mindennapok során legyünk társuk! Az igazi köszöntés ez utóbbi lenne. b. Sajti Emese (Községriportunk a 4. oldalon.) Fotó: Veress Erzsi

Next

/
Thumbnails
Contents