Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-05 / 132. szám

1983. június 5., vasárnap NÉPÚJSÁG Fegyveres összecsapás palesztin egységek között TELEX • MANAGUA Rövid csend után a hét vé­géi} ismét fellángoltak a har­cok Nicaragua északi határ­vidékén. Mint a managuai nemzetvédelmi minisztérium közölte, ellenforradalmi csa­patok új támadást indítot­tak Nueva Segovia tarto­mányban. A somozistákat Honduras területéről tüzérsé­gi tűzzel támogatják. Jelen­leg Jalapa város körzetében folyik a harc a sandinista hadsereg egységei és a somo- zisták között. A nicaraguai külügyminisztérium jegyzék­ben tiltakozott a hondurasi kormánynál amiatt, hogy a hondurasi tüzérség — a san­dinista ~ állásokra irányuló aknatűzzel — fedezi az ellen- forradalmi bandák támadá­sát. • OSLO Caspar Weinberger ameri­kai hadügyminiszter szom­baton Oslóban kereken visz- szautasította azokat a szov­jet vádakat, amelyek szerint norvégiai látogatása provo­káció lenne, ezzel szemben nyomban azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy ,,megfé­lemlíti szomszédait”. A TAS.ZSZ hírügynökség pro­vokációnak minősítette azt a tényt, hogy Weinberger csütörtökön és pénteken a szovjet határ közelében fek­vő katonai támaszpontokat szemlélt meg, és méltatta a NATO „északi szárnyán ta­pasztalt harci morál, vala­mint harckészültség magas fokát”. • BONN Két nagyszabású tüntetést tartottak szombaton az NSZK-ban a munkanélküli­ség ellen. Stuttgartban az Európai Szakszervezeti Szö­vetség felhívására mintegy hetvenezren vonultak föl. „Munkát mindenkinek”, „Le a bérdiktátummal”, „Elég volt a szociális juttatások korlátozásából” — hangzot­tak a tüntetők fő követelései. A felvonulást követő nagy­gyűlésen Ernst Breit, a Né­met Szakszervezeti Szövetség elnöke mondott beszédet. • KÓMA Olaszországban 708 terro­ristát tartóztattak le 1982 fo­lyamán, és 1983 első négy hó­napjában — vált ismeretessé a belügyminisztérium közle­ményéből. A dokumentum­ból kitűnik, hogy az őrizet­be vettek közül 340 a „vörös brigádok” szervezethez, 227 jobboldali szervezetekhez, a többiek egyéb csoportokhoz tartoznak. A hatóságok je­lenleg 266 „vörös” és 78 jobboldali terrorista után nyomoznak. Az olasz börtö­nökben jelenleg 1835 terro­ristát tartanak fogva, köztük 1347 a „vörös brigádok”, il­letve az „első vonal” szerve­zete tágjai. • I IMA Peruban az egyre erősödő gerillaakciók elleni harcra Juan Balaguer Morales ezre­des személyében új rendőr­főnököt neveztek ki. Bala­guer már betöltötte ezt a tisztséget. Három évvel ez­előtt éppen azért váltották le posztjáról, mert a kor­mány nézeteivel szemben ki­jelentette: a fegyveres ge­rillatámadásoknak politikai gyökerük van, ezért komo­lyan kell venni őket. • MOSZKVA Tetten érték Moszkvában június 2-án a szovjet állam­biztonsági szervek a kémte­vékenységet folytató Louis Thomast, az Egyesült Álla­mok moszkvai nagykövetsé­gének attaséját. A nyomozás során feltárt bizonyítékok kétséget kizá­róan alátámasztják, hogy az amerikai diplomata hivata­los státuszával össze nem egyeztethető hírszerző tevé­kenységet folytatott. Louis Thomast a kémtevé­kenység miatt „nem kívána­tos személynek” nyilvánítot­ták. Szombat délelőtt minden óvintézkedés és fogadkozás ellenére tragikus fegyveres összecsapáshoz vezetett az El-Fatah palesztin gerilla­szervezet egy hónapja kirob­bant belső válsága. A kelet­libanoni Baalbek város köze­lében heves harcokat vívtak egymással az Abu Musza ez­redes vezette lázadók és a Jasszer Arafathoz, a Palesz­tinái Felszabadítási Szerve­zet Végrehajtó Bizottsága el­nökéhez, az El-Fatah veze­tőjéhez hű erők. Az első je­lentések szerint több halott­ja és sebesültje van a konf­liktusnak, s igen súlyosak az anyagi károk. Egyebek között találat ért egy baalbeki kór­házat is. A térséget ellenőrző Szíriái békefenntartó erők több útvonalat lezártak. A déli órákban a baalbeki menekülttáborból palesztin civilek tüntető menete vo­nult az összecsapások szín­helyére. Az asszonyok és gyerekek a testvérgyilkos harc azonnali beszüntetését követelték. Bonyolítja a helyzetet, hogy az El-Fatah vezetői kö­zül Jasszer Arafat Bukarest­ben, Szalah Halaf (Abu íjad) pedig Moszkvában tartózko­dik. * * * Egynapos látogatását be­fejezve szombaton elutazott Bukarestből Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet V. B. elnöke. Ni- colae Ceausescu, az RKP fő­titkára, román elnök délelőtt találkozott, s megbeszélést folytatott vele a kétoldalú kapcsolatokról, és a közel- keleti helyzetről, főként a palesztin problémáról. A tár­gyalás során hangsúlyozták, hogy fokozni kell az erőfeszí­téseket az átfogó, tartós és igazságos közel-keleti béke megteremtéséért. Amerikai reagálás az Andropov-Harriman találkozóra Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője pénteken reagált arra a nyilatkozatra, amelyet Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára tett az amerikai—szovjet kapcsolat­ban Averell Harriman vete­rán amerikai diplomatát fo­gadva. Alan Romberg szóvivő egy erre vonatkozó kérdésre vá­laszolva kijelentette: ameri­kai részről üdvözlik Andro­pov megállapítását, hogy a Szovjetunió érdekelt a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésében, ugyanakkor pedig (Washingtonnak meg­felelő) „konkrét és pozitív akciókat” remélnek tőle „olyan területeken, mint a fegyverzetellenőrzés, az em­beri jogok, regionális és két­oldalú kérdések”. „Ha a Szovjetunió valóban kész komolyan figyelembe venni aggályainkat és konk­rét lépéseket tenni a kapcso­latok javulása érdekében, akkor az Egyesült Államok­ban készséges partnerre ta­lál” — mondotta a szóvivő, mintegy jelezve, hogy Wa­shington továbbra sem saját álláspontján kíván változtat­ni, hanem a másik féltől várja el ezt. Portugál koalíció A Portugál Kommunista Párt főtitkára szerint „ku­darcra van ítélve” a szocia­lista és a szociáldemokrata párt által pénteken létreho­zott portugál kormánykoalí­ció. Alvaro Cunhal, a PKP fő­titkára televíziós nyilatkoza­tában azt mondotta, hogy „a mindennapi élet, a nép, a de­mokratikus intézmények tesz­nek majd Mario Soares koa­líciós kormányának megbuk­tatásáról”. Véleménye szerint az ország jelenlegi válságá­ból csak a stabilitás révén lehet kijutni — „a Portugál Szocialista Párt és a Portu­gál Szociáldemokrata Párt viszont alá fogja ásni a gaz­daságot, politikailag, sőt ka­tonailag is destabilizálja az országot”. Pénteken a Mario Soares vezette Szocialista Párt és a Carlos Mota Pinto által irányított szociáldemokrata párt végre megállapodott a koalíciós kormány létrehozá­sának feltételeiben — ame­lyek azonban mindeddig nem ismeretesek. Április 25-én, az általános választásokon ugyan a szo­cialista párt kapta a legtöbb szavazatot — de mégsem ele­get ahhoz, hogy többségi kormányt alakítson. Mario Soares elzárkózott a PKP- val való szövetségtől. Cunhal rámutatott arra, hogy a PKP és a szocialista párt közösen többségi kor­mányt alakíthatott volna — ezért képtelenség, hogy a választások egyik nagy győztese — a szocialista párt — éppen a „nagy vesz­tessel” — a szociáldemokra­ta párttal köt szövetséget. „Kézszorítás ez a reakció­val” — mondotta Cunhal. Lemondott a párizsi rendőrprefektus A pénteken Párizsban lezaj­lott rendőrtüntetés után Jean Perier párizsi rendőrprefektus benyújtotta lemondását, a bel­ügyminiszter pedig elmozdította állásából Paul Cousserant, a rendőrség országos főigazgató­ját. Pierre Mauroy miniszterel­nök bejelentette, hogy szigorú vizsgálatot indítanak és szank­ciókat hoznak a felelősök ellen. A baloldali pártok vezetői hangsúlyozzák, hogy a tüntetés a jobboldal aknamunkájának következménye. Az ellenzék két rendőr meggyilkolását akarja kihasználni a kormány ellen. Lionel Jospin, a szocialista párt első titkára kijelentette, hogy a jobboldal felelőtlen és gyaláza­tos kampányt folytat és politi­kai céljaira akarja kihasználni azt a megindulást, amelyet a két rendőr meggyilkolása a rendőrség soraiban okozott, a kormányt akarja felelőssé ten­ni ezért, holott a tények azt mutatják, hogy a baloldal kor­mányra jutása óta nem emelke­dett a rendőrgyilkosságok szá­ma. II hét eseményei képekben A Lengyelország előtt álló gazdasági és társadalmi feladato­kat elemezték a LEMP KB hét közepén tartott ülésén. Ké­pünkön: Wojcicch Jaruzelski szólal fel a tanácskozáson Az Egyesült Államok túlsúlya jellemezte a Williamsburg- ban rendezett tőkés csúcstalálkozó kimenetelét. Képünkön: Reagan amerikai elnök és Thatcher brit kormányfő a ta­nácskozások egyik szünetében Változatlanul éles a feszültség Libanonban. Képünkön: a „Békét most” nevű izraeli békemozgalom hívei tüntető me­netet kezdtek a libanoni határtól Tel-Avivig, követelve az izraeli csapatok azonnali kivonását (Fotó — AP — MTI — KS) hírek hírek hírek MA: FATIMA NAPJA A Nap kél 4.49 — nyugszik 20.36 órakor A Hold kél 2.16 — nyugszik 13.52 órakor Hírügyeletünk telefonszáma: 27-360 Kánikula HOLNAP: NORBERT NAPJA A Nap kél 4.49 — nyugszik 20.37 órakor A Hold kél 2.35 — nyugszik 15.00 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1883. június 5-én született Diós­győrben, és 56 éves korá­ban, 1939-ben halt meg Chlepkó Ede vasesztergályos, baloldali szociáldemokrata, majd kommunista. * * * Nyolcvan évvel ezelőtt, 1903. június 6-án született, és 75 éves korában, 1978-ban hunyt el Aram Hacsaturján, Lenin-renddel kitüntetett szovjet-örmény zeneszerző. — ALGÉRIAI KÜLDÖTT­SÉG látogatása. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szö­vetségének meghívására lá­togatást tett hazánkban az Algériai Modzsahedin (a For­radalmi Harcok Veteránjai­nak Szövetsége) küldöttsége, Abadu Szaid külügyi titkár vezetésével. Tárgyalásokat folytatott a magyar testvér­szervezettel a két szövetsé­get kölcsönösen érintő kér­désekről: megállapodtak az együttműködés továbbfej­lesztésében. Az algériai dele­gáció látogatást tett a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának székházában, ahol a vendégeket Kovács Béla, a HNF OT titkára fogadta. — KOMMUNISTA MŰSZA­KOT tartottak szombaton a Borsod megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál. A me­gye legnagyobb építőipari szervezetének 3500 dolgozója elsősorban a folyamatban levő nagyobb miskolci épít­kezések munkáit végezte. A kommunista műszak jól se­gítette a határidők betartá­sát. Szombaton a vállalat dolgozói mintegy négymillió forint termelési értéket állí­tottak elő. Ennek munkabé­rét a vállalati dolgozók la­kásépítési alapjának bővíté­sére és az építőipari szakis­kolák beruházásainak támo­gatására fordítják. — SZEGHALMON, a nagy­községi-járási könyvtárban az ünnepi könyvhét alkal­mából a Magyar Rádió iro­dalmi osztálya június 3-án, pénteken este 6 órakor fel­vételt készített. A több mint száz érdeklődő előtt Bács Ferenc, Havas Judit, Mar- kaly Gábor, Mécs Károly és Szemes Mari színművészek adtak elő irodalmi részlete­ket. A közönség találkozott Juhász F'erenc, Kossuth-dí- jas költővel is, akivel Doro­gi Zsigmond szerkesztő-ren­dező beszélgetett. Kerekes Kálmán, a nagyközségi párt- bizottság titkára a Sárrét kulturális életéért folytatott munkásságáért kitüntetést adott át Dorogi Zsigmond- nak. A műsort Tamási Esz­ter konferálta. — A NYÁRI VENDÉGJÁ­RÁS idején ismét felújítják Szolnok egyik hajdani ne­vezetességét, az esti Tisza- parti toronyzenét. Az 1926- ban épült Tisza Szálló tor­nyának erkélyén estéről es­tére a Kilián György Repü­lő Műszaki Főiskola fúvós kamarazenekara ad hang­versenyt: madrigálokat, szo­nátákat szólaltat meg. Az alföldi puszták és a hegyvi­dék pásztorainak ősi népi hangszerét, a tárogatót is hallhatják az érdeklődők. Várható időjárás ma estig: folytatódik a száraz, napos, me­leg idő. Gyenge, mérsékelt lég­mozgás várható. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között alakul. Előrejelzés a Balaton térségé­re ma estig: az északi, észak­keleti szél csak kissé élénkül meg. A jelzőrendszer alapon van. Száraz, napos, meleg idő lesz. A hőmérséklet csúcsérté­ke 28, 29 fok körül, a késő esti hőmérséklet 23, 24 fok körül alakul. A víz délután mintegy 23, 24 fokos lesz. A Duna vízállása Budapest­nél 298 cm, a víz hőmérséklete 17,8 fok. — A MEZÖKOVÁCSHÁZI Üj Alkotmány Nimród Va­dásztársaság a KlSZ-tábor- ban rendezi meg ma, vasár­nap 9—17 óráig a hagyomá­nyos vadászmajálist. — SZARVASON, a Táncsics Termelőszövetkezet központ­jában június 6-án, hétfőn 15 órakor „Tessedik Sámuel éle­te és munkássága” címmel dr. Tóth Lajos, főiskolai ta­nár tart előadást. — BÉKÉSCSABÁN, a TIT értelmiségi klubjában június 7-én, kedden este 7 órakor „Az öröklés és a környezet hatásának korszerű értelme­zése” címmel dr. Salamon Jenő, a pszichológiai tudo­mányok doktora tart elő­adást. — DEBRECENBEN, a Köl­csey Művelődési Központ kisgalériájában pénteken, jú­nius 3-án nyílt meg a Vic­tor Vasarely alkotásait be­mutató kiállítás, amelyet jú­nius 30-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. — AZ OROSHÁZI Univer­zális Szolgáltatóipari Szövet­kezet jelenleg mintegy 260 dolgozót foglalkoztat. A sző-, vetkezet dolgozóinak több mint fele 30 éven aluli, a nők aránya 25 százalék. Jó a szakember-ellátottság is a szövetkezetben, a dolgozók 75 százaléka rendelkezik szak­munkás-bizonyítvánnyal. L0TTÚ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 22. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények — a nyere­ményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 74 fogadónak volt, nyereményük egyenként 118 539 Ft. 3 találata 8067 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 544 Ft. A 2 talála­tos szelvények száma 245 206 db, ezekre egyenként 22 Ft- ot fizetnek. — MEGYEI KÖZÚTI IN­FORMÁCIÓ. Békéscsabán, a Mednyánszky utcai sörfesz­tivál ,és kirakodóvásár mi­att ma 17 óráig az utcát a forgalom elől lezárják. — MÁV-KÖZLEMÉNY. A MÁV Pályafenntartási Fő­nökség, Békéscsaba, június 8. és 13. között vegyszeres gyomirtást végez a Mezőtúr —Lökösháza és a Murony— Békés vasútvonalon. A gyom­irtáshoz használt vegyszer; Monolinuron (mérsékelten mérgező). A vegyszer lábas- és szárnyas jószágokra, va­lamint a méhekre veszélyes. A vasút területén 20 napig szénát feletetni, legeltetni ti­los. Az ebből eredő káro­kért a MÁV felelősséget nem vállal. MÁV Pályafenntartási Főnökség, Békéscsaba

Next

/
Thumbnails
Contents