Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-04 / 131. szám
1983. június 4., szombat SPORT SPORT SPORT SPORT II zöld-fehérek még nem nyertek Csabán Fradi-váró a Kórház utcában Rácz őrzi Nyilasit, Rabcsák továbbra is sérült i A labdarúgó NB I-ben, három fordulóval a befejeí zés előtt minden mérkőzés 18 órakor kezdődik. A mai program: Debreceni MVSC— Haladás VSE, Nyíregyházi VSSC—Pécsi MSC, Vasas—Rába ETO, Videoton—Tatabánya, Csepel—Diósgyőri VTK, MTK-VM—Bp. Honvéd, Zalaegerszegi TE—Ü. Dózsa, Bcs. Előre Spartacus —Ferencváros (jv.: Szávó, segítői Nagy B. és Fekete). A békéscsabai bajnoki labdarúgó-találkozók immár kilencéves történetében kevés olyan fix tipp akad a talál- ' kozás előtti esélylatolgatáskor, mint az: magasan a Ferencváros vendégjátékát előzi meg a legnagyobb érdeklődés. így van ez most is, annak ellenére, hogy a lilafehérek zárják a tabellát, és bizony már kevés a remény arra, hogy a helyzet változzon. Valószínű, akkor is sokan jönnének ki ma délután a Kórház utcai lelátóra, ha a zöld-fehérek nem egyenesen a bajnoki aranyéremért küzdenének. így viszont pláne nagy küzdelem várható. Azt sem szabad elfeledni, hogy az eddigi nyolc csabai csatában nemcsak hatalmas harcot láttunk, hanem többségében nagy iramú, színvonalas játékot is. Az eredmények azt is mutatják, hogy a Békéscsaba leginkább az FTC ellen tudja magát „felszívni”, hiszen mi mással lenne magyarázható, hogy Nyilasiék még nem nyertek Békéscsabán! — Háromesélyesnek tartom a mérkőzést — mondta tegnap délelőtt Miklya János, a labdarúgó-szakosztály elnöke, és hozzátette: — Ügy gondolom, ez lesz a Fradi számára a legnehezebb akadály a hátralevő három mérkőzést ^tekintve. Bízom abban, hogy legalább valamelyest kárpótolni tudjuk közönségünket. Ezután a vezető edző vette át a szót. Pataki Tamás így látja az esélyeket: — Tudom, jelenlegi helyzetünkben már nehéz és majdhogy felelőtlen különféle fogadkozásokat tenni. Mindenesetre elöljáróban megragadom az alkalmat, hogy köszönetét mondjak a közönségnek, amiért az utolsó hetekben kitartott mellettünk. Remélem, jó mérkő-' zést vívunk, és nem kell lehajtott fővel levonulnunk. A lila-fehérek összeállításában lesz néhány változás. Rabcsák kapus orvosi papírral igazolta, hogy sérült a térde, és legalább tíz napig pihentetnie kell. Ez azt jelenti, hogy már aligha véd tavasszal. A vezető edző ehhez azt is hozzátette, hogy egyébként sem állította volna a kapuba, mert formájával elégedetlen. Játszik viszont büntetése lejártával Fabulya. Aligha fogja megzavarni a zöld-fehérek taktikáját, ha már itt leírjuk: Nyilasi őrzője Rácz Péter lesz. Ez Előre Spartacus összeállítása ezek szerint: Oláh ■— Királyvári, Kerekes, Plás- tyik, Fabulya — Pásztor, Rácz, Sulija — Kanyári, Ku- rucz, Szekeres. A cserekapus a még ifjúsági korú, saját nevelésű és 18 éves Baji Tamás lesz, mellette Steigerwald, Melis, Cseh és Adorján készül. A Ferencváros együttese Orosházáról érkezik ma a mérkőzés színhelyére. A zöld-fehéreknél újság, Rabnak 2 sárga lapja van, Pö- löskei viszont felgyógyult, és játékra jelentkezett. Ha az orvos mégsem engedi pályára lépni, akkor két variáció lehetséges Novák Dezső csapatában. Amennyiben Pö- löskei játszik, akkor Pogány baloldali középpályás lesz, ha a válogatott balszélső mégis hiányzik, akkor Pogány a 11-es mezt kapja. Ekkor viszont Rubold is helyet kap a csapatban, középen. A Ferencváros összeállítása ezek szerint várhatóan így alakul: Zsiborás — Szántó, Judik, Dózsa, Takács — Ebcdli, Nyilasi, Pogány vagy Rubold — Szabadi, Szo- kolai, Pölöskei vagy Pogány. MÉRLEG Üllői út Kórház u. 1974—75: 0—0 1—0 1975—Tfi: 2—0 1—0 1976—77: 3—2 1—1 1977—78: 2—1 0—0 1978—79: 1—1 2—2 1979—80: 3—0 2—2 1980—81: 3—1 1—1 1981—82: 3—1 3—1 1982—83: 8—3 o Az eredmény mindig a pályaválasztó szemszögéből értendő. Nyilasi Tibor így látja a bajnoki hajrá esélyeit: — Az őszi idényben jelentős hátrányba kerültünk, s függetlenül a végeredménytől, már azt is jelentősnek tartom, hogy versenyben vagyunk az első helyért. A tavaszi 10 győzelem és két döntetlen önmagáért beszél. Szeretnénk a hajrában is folytatni a győzelmeket, természetes, hogy bajnokok akarunk lenni, de szerintem a második hely is szép eredmény a már említett őszi fordulók úján. Ki lesz a bajnok? Remélem, hogy a Ferencváros, de a végső győztes a hátralevő 3 mérkőzésből egy pontnál aligha veszíthet többet. Dz MLSZ elfogadta Mészöly Kálmán lemondását Pénteken ülést tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége, amelyen részt vett Buda István államtitkár, az OTSH elnöke. A szövetség irányító testületé többek között meghallgatta Mészöly Kálmán azon kérését, hogy mentsék fel a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségéből. Indokait az elnökség megértéssel fogadta, felmentési kérelmét támogatta, s ezt az OTSH elnöke jóváhagyta. Egyúttal az MLSZ elnöksége kifejezte elismerését Mészöly Kálmán hároméves szakvezetői működéséért, s további sikereket kívánt a szakembernek edzői pályafutásához. Az új szövetségi kapitány megbízásáról az MLSZ elnöksége következő ülésén dönt. Nem vasárnap — ma! Tévesen közöltük a „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb" atlétikai tehetségkutató akció megyei döntőjének időpontját. A Sarkadon délelőtt 10 órakor kezdődő felmérő nem vasárnap lesz, hanem ma kerül sorra a cukorgyári sporttelepen. Gyülekezés 9.30 órakor. Négymillió — Zicóért Zico tervezett átigazolása más fórumokon is vihart kavart. Az AFP francia hírügynökségnek az olasz fővárosból keltezett jelentése többek között beszámol arról, hogy a CGIL szakszervezet főtitkára, Luciano Lamale élesen bírálta Lamberto Mazzát, az Udinese elnökét a hatalmas, Zicóért adandó vételár miatt (4 millió dollár). Mázzá a Zanussi Elektronikai Művek iparos cso- i portosulásának vezető embere, s egy tavalyi kimutatás szerint a Zanussi Művek 87 millió dolláros veszteséggel zárt. „Furcsa, hogy Mázzá egyik kezével 4500 dolgozót kárhoztat munkanélküliségre, ugyanakkor hányaveti módon kidob 4 millió dollárt egy labdarúgóért” — foglalta össze elmarasztaló ítéletét Lamale. „Minden jóérzésű ember felháborodik az ilyen jellegű szerződéseken, s harcolni is kell ellene” — fűzte hozzá a szakszervezeti vezető. Vasas—Békéscsaba 19-18 (10-9) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 500 néző. V.: Falu, Ihász. Vasas: ÖRINÉ — Mihálykáné 1, Vadászná 3, Barna 2, Hajdú, Angyal 2, GOMBAI 6. Csere: Rácz M. (kapus), Brinzay 3 (2), Kalmár 2 (2), Bata. Edző: Csík János, Gódor Mihály. Békéscsaba: Mosolicsné — Sebenné, Rácz É. 3, Tobakné, HANKÖNÉ 1 (4), Csulikné 4, Kisuczky 3. Csere: Rácz Gy. (kapus), Zsömbörginé 1, Mokosné, Giczey, Ju- hász-Nagy. Edző: Szabó Károly. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 7 4, ill. 4,4. Az eredmény alakulása: 5. p.: 2—0, 16. p.: 3—3, 25. p.: 9—6, 35. p.: 12—12, 53. p.: 18—15... A mérkőzés elején kétszer is eladták a csabaiak a labdát — ami egyébként később is jellemző volt — s Barna, majd Kalmár 7 méteres gólja révén 2—0-ás vezetést is szereztek a piros-kékek. A házigazdák csupán a 8. percben találtak be először a kitűnően védő Öriné kapujába. Sok hibát vétett ekkor mindkét csapat, s jellemző volt a kapkodás is. A 25. percben például a lila-fehérek emberelőnybe kerültek, mégis Gombai volt eredményes. Kisuczky javított utána, de ekkor már kettős emberelőnyben játszhattak a hazaiak. A fordulás után 12— 12-re feljöttek a békéscsabai lányok, de megint több eladott labdát követően, a Vasas szerzett háromgólos előnyt. Az utolsó percekre' is bőven akadt izgalom, hiszen a 19—18-as állást (később végeredményt) már az 57. percben regisztrálhattuk. Végül azzal maradtak alul a házigazdák', hogy nem tudták áttörni a vendégek jól záró védelmét, ugyanakkor a piros-kékek gyors indításokkal, főleg Gombai révén eredményesek voltak. A harcos, taktikus mérkőzésen megérdemelten nyertek a fővárosiak a hit nélkül játszó lila-fehérek ellen. A közelharcokból is általában a piros-kékek kerültek ki győztesen. Képünkön Vadászná mozdulata mintha azt demonstrálná: én semmit sem csináltam. A szenvedő fél — Tobakné Nóniusz Kupa sakkverseny R szolnoki Takács vezet Me/.óhei Nagy küzdelem jellemzi a Nóniusz Kupa sakkverseny mindkét csoportját .yesen. A szerdán rajtolt verseny első négy fordulója után az A csoportban Takács Lajos (Szolnok) vezet 3,5 ponttal. Mögötte Hunkó György (Bcs. Agyagipar) és Bacsúr Imre (OMTK) áll, holtversenyben 3—3 pontjával. A 4—5. helyet két hódmezővásárhelyi versenyző, dr. Rabcsák és Olasz foglalja el 2,5—2,5 ponttal. A B csoport mezőnyét nagy meglepetésre Zsigovics István mezőkovácsházi sakkozó vezeti, 100 százalékos teljesítménnyel, 4,0 ponttal. Öt követi Ványa János (Hódmezővásárhely) 3,5. A 3—6. helyen négyes holtverseny alakult ki a 3—3 pontos versenyzők között, akik sorában a helybeliek nagy örömére, két mezőhegyesi; dr. Molnár István és Gotthard Sándor is helyet foglal. A hátralevő öt fordulóban a helyezésekért és az értékes tiszteletdíjakért még nagy verseny várható. Fokozza a harci kedvet, hogy vasárnap 13 órakor az utolsó forduló előtt Ribli Zoltán nemzetközi nagymester, világbajnokjelölt tart élmény- beszámolót, és azt követően szimultánt. Ribli az utolsó fordulót is megtekinti a Nóniusz Kupán. B. Gy. Bronzérmes a szarvasi nüi csapat Egri TK—Szarvasi FSSC 65:69 (34:43). NB Il-es női kosárlabda-mérkőzés. Eger. V : Tolnai, Kovács. Szarvas: Fazekas (4), Pálfi (8), Vajgel (12), Lelkes (8), Lestyán (12). Csere: Frankó (17), sárközi (2), Valent (6), Jani. Edző: Szirony Pál, Lestyán Eszter. A találkozó háromnegyed részében a szarvasiak tízpontos vezetést tudtak tartani. A befejezés előtt két pontra fogyott az előny, az egri lányok kihasználták a szarvasiak megingását és Lelkes, Pálfi, Vajgel kipontozódását. (összesen 30 büntetőt ítéltek a szarvasiaknak, 19 büntetőt a hazai csapaj; ellen.) Az utolsó két percben a szarvasiak jó játékkal biztosították győzelmüket, s ezzel szezont zárva megtartották a miskolci és a bajai csapat mögötti harmadik helyüket. Egri TK—Szarvasi FSSC 62:61 (28:32). NB II. Férfi. Eger. V: Tolnai, Kovács. Szarvas: Szalontai Gy. (4), Győri D., Sza- túr (2), Földvári (30). Dancsó (11). Csere: Medvegy, Tóth, Sza- lontai Z. (8), Tranker, Bakos (6). Edző: ^Szirony Pál, Szalontai György. A mérkőzésen sűrün változott az eredmény. 8. perc: 9:10. 10 perc: 17:10. 13. perc: 17:20. 17. perc: 24:31. 25. perc: 38:39. 27. perc: 50:39. 33. perc: 50:50. 39. perc: 60:60. Az ingadozó teljesítmény ellenére a jól hajrázó szarvasiakat az utolsó percben mégis csak három kihagyott büntető és néhány vaskos játékvezetői tévedés ütötte el a győzelemtől. A vereségtől függetlenül a szarvasiak jövőre is az NB II-ben játszanak. az egriek viszont kiestek. Sportműsor SZOMBAT Atlétika. „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb?” Tehetségkutató, Sarkad, cukorgyári sporttelep, 9.30. Kézilabda. NB II. Szarvasi FSSC—Bp. Taurus, férfi, Szarvas, 14.30, B. Kovács, Márton. Szentesi Kinizsi—Kondoro- si TSZSK, férfi, Szentes, 18.00, Nádasdi, Pesti. Szeghalmi SE— Debreceni Medicor, női, Szeghalom, 16.30, Szűcs, Tárnok. Megyei bajnokság. I. osztály. Fér.- fiak. Mezőberény—Bcs. Volán, 16.00, Erdei, C. Veres. OMTK— Gádoros, 15.00, Farkas, Szekeres II. H. Dózsa SE—Sarkad, 14.00, Gogh, Horváth. II. osztály. Férfiak. Dévaványa—Bél- megyer, 17.00, Csuka. Kosárlabda. NB II. Sz. MÁV MTE—Bcs., ÁFÉSZ, női, Szolnok, 10.30. Labdarúgás. NB I. Békéscsabai Előre Spartacus—Ferencváros, Békéscsaba, 18.00, Szávó (Nagy B., Fekete). NB I. Ifjúsági bajnokság. Békéscsaba— FTC, Békéscsaba, Kórház u., 16.00, Köböl. Területi bajnokság. KTE—Füzesgyarmat, 17.00 (jv.: Csongrád m.). Röplabda. Osztályozó az NB I-be jutásért. Nők. A csoport. Mezőberény: TFSE—Gyomaend-« rődi Spartacus, 10.00. Eger SE —Zalaegerszegi Vasas Izzó, 11.30. Gyomaendrőd—Eger SE, 16.30. TFSE—Zalaegerszegi Vasas Izzó, 18.00, Vízilabda. OB II/B. Külker SC —Békéscsaba, Komjádi uszoda, 11.00, Kiss L., Dombi. Kajak-kenu. Körös Kupa országos minősítő verseny. Szarvas, 14.00. Tenisz. Megyei férfi csapat- # bajnoki mérkőzések. Kezdés" egységesen 14.00 órakor: Gyomaendrőd—Mezőberény, Gyulai Lendület—Gyulai Vízügy, Bcs. Előre Sp.—Szarvas, Szeghalom— OMTK. Diáksport. Országjáró diákok megyei találkozója. Természet- járó és honvédelmi akadályverseny, Póstelek, 8.00, Tömegsport. Szarvasi Krakkó öregfiúk—Szarvasi Előre barátságos labdarúgó-mérkőzés, Szarvas, 15.30. VASÁRNAP Autósport. II. Viharsarok Kupa túraverseny, Békéscsaba és —környéke, 8.00. » Kézilabda. NB II. Üjkígyósi TSZSK—Ganz Villany, férfi, Újkígyós, 11.00, Fekete, Kiss IV. Mezőhegyesi SE—Alföldi Olajbányász, férfi, Mezőhegyes, 11.00, Kasza, Reinspach. Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. (Kezdési időpontok: ifjúságiak 9.00, felnőttek 10,00, serdülők 11.15.) Ecsegfalva—Szeghalom, Kocsis, Zsilák. Gyomaendrőd— Gyulai SE (jv.: Szolnokról). Nők. (Kezdési időpontok: serdülők 9.00, felnőttek 10.00.) Kom doros—Kamut, Fehér, Gyeraj. Sarkad—Békés, Balogh, Varga I. Mezőkovácsháza—Doboz, Csuka, Medovarszki. Békésszent- andrás—Bcs. Előre Sp. II., Giczey, Varga III. Gyomaendrőd— Kétsoprony, Kugyela, Kerepecz- ki. II. osztály. Férfiak. Batto- nya—Mezőhegyes, 10.00, Szekeres II. Kondoros—Tótkomlós, 11.00, Hajdú, Virágh. Kosárlabda. NB II. Bcs. ÁFÉSZ—Mezőberényi SE, női, Békéscsaba, 11.00. Kajak-kenu. Körös Kupa országos minősítő verseny, Szarvas, 8.00. Röplabda. Osztályozó az NB I-be jutásért. Nők. A csoport. Mezőberény: Zalaegerszegi Vasas Izzó—Gyomaendrődi STK, 10.00, Eger SE—TFSE, 11.30. Labdarúgás. Területi bajnokság. Körös csoport. Orosházi MTK—Mindszent, 17.60 (jv.: Bács megyéből). Gyulai SE—Sz. Dózsa, 17.00 (jv.: Bács megyéből). H. Kun B. SE—Békési SE, 17.00, Bubori. Megyei bajnokság. I. osztály. (Kezdési időpontok: ifjúságiak 15.00, felnőttek 17.00.) Medgyesbodzás—Csorvás (jv.: Szolnok megyéből). Battonya— Gádoros, Pálfi. Kétegyháza—Mezőhegyes, Fábry. Kondoros- Gyulavári, Szucsik. Tótkomlós— Medgyesegyháza, Uhrin, Szeghalom—Gyomaendrőd, Prókai. Mezőkovácsháza—Békésszent- andrás, Végvári. Bcs. Agyagipar —Határőr Dózsa SE, Varga. II. osztály. Sarkad—Mezőberény, Makra. Bucsa—Doboz (jv.: a gyulai járásból). Körösladány— Gyulai Köröstáj (jv.: Békéscsabáról). Kétsoprony—Vésztő (jv.: az orosházi járásból). Kardos— Csanádapáca, 10.00, Molnár L. A találkozót Kondoroson játsszák. Magyarbánhegyes—Nagybán- hegyes, Szarvas. Újkígyós— Kunágota, Ravasz. H. Szalvai SE—Elek, 9.30, Tóth. Tenisz. Megyei férfi csapatbajnoki mérkőzések. Kezdési időpont' egységesen 9.00 órakor: Mezőberény—Szarvas, Gyulai Vízügy—Szeghalom, Orosházi MTK—Gyulai Lendület, Gyomaendrőd—Bcs. Előre Spartacus. Diáksport. Országjáró diákok megyei találkozója. Tájékozódási futóverseny, 7.30. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.:'111. Munkácsy u. 4. sz., 5061. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.