Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-04 / 131. szám

\

1983. június 4., szombat

„Azért nekünk csak jobb itthon”

Sosem hittem abban, .hogy csak szuper- A kultúra szigeteiként működött cgyko- köriilmények között lehet nevelés dolga- ri kisiskolások és Balassi Bálint végekről bán eredményeket elérni. Ma is előttem tudósító gyönyörű verssorai azért jutottak vannak a felszabadulás után gombamód az eszembe,' mert Keyermes egy kicsit a szaporodó, ütött-kopótt épületekben tanyát végeken van. S itt, a háromezre^ lélekszá? verő kisiskolák, amelyek — Balassi Bálint ' mot alig meghaladó községben lelt igazi múlt időbe fordított szavaival élve — ‘otthonra egy öreg, inkább laktanyát vagy „Emberségről' példát, / Vitézségről fór- vasútállomást idéző, komor épületben 71 mát / Mindeneknek ők adtak ... / kisgyerek. '

A portásfülkében két tíz év körüli kisfiú tanul, a külvilágban történtekre jobban ügyelve, mint az előttük heverő könyvekre. A fürgébb legény elémperdül, és kísérőmül ajánlkozik. Hivatását kellő méltósággal viseli, amit abból is illik észreven- nem, ahogyan megrendszabá- lyoz egy folyosón focizgató kortársát.

Váratlanul érkeztem, s így időbe telt, amíg a kevermesi általános iskolai diákotthon igazgatóját. Nagy lmrénét megtalálják. — A kánikulában is .hűsnek ható öreg irodában, a rég kiszolgált bútorok társaságában elragad valami otthonias hangulat. A gyerekek közül többen is benyitnak, Bella nénit, azaz igazgató nénit keresve. Az idegent látva először kíváncsian nézelődnek, majd csalódott képpel csukják be az ajtót.

Aztán megérkezik Bella „néni”, egy energikus, vidám fiatalasszony. Szemében ott ül a „Mit keres itt, ahol a madár sem jár? kérdése, de

ahogy a diákotthon életéről kezdek faggatózni, mindjárt feloldódik. Megtudhatom, hogy a megye elsőként létrehozott általános iskolai diákotthonának a vendége vagyok, amelyet 1961-ben alapítottak negyven gyerekkel. Az igények aztán gyorsan megkövetelték az egykori kaszárnyaépület bővítését. Az itt élő gyerekek nemcsak Ke- vermesről és környékéről valók, vannak itt a megyeszékhelyről. Gyuláról, s több nagyobb településről is.

— Kevermesen vagyunk — mondja erre az igazgatónő, de nem vagyunk igazán ke- vermesiek. A sors úgy hozta, hogy huszonkét kisegítés gyerek él a diákotthonunkban, de mondhatom, hogy a legkevesebb gondunk velük van. Egyébként az a tapasztalatunk, ezeknek a gyerekeknek jót tesz, hogy normális értelmi képességű gyerekek között vannak. A legtöbb problémánk a veszélyeztetett környezetből hozzánk került gyermekeinkkel van, akik neveltjeink 67 százalékát teszik ki.

— Ez nagyon sok! — fakadok ki önkéntelenül.

— Igen, ez nagy feladatot ró iánk. Sok, igazán tragikus sorsú gyerekünk van. Ezért tartjuk legfontosabb feladatunknak azt, hogy nálunk a gyerekek szeretetet kapjanak. Azt tehát, amiben a leginkább szűkölködnek. 'Van nálunk siket gyerek,

olyan, aki itt tanult meg beszélni, s akiért még szünidőben sem jönnek el a szülei.

Időközben belép egy mosolygós kisfiú. Mond valamit az igazgató néninek, amiből bevallom, egyetlen értelmes szót sem tudok kihámozni. Pedig csak úgy sugárzik az elégedettségtől a gyerek. Látszik, jó hírt közöl, de egy kívülálló által megfejthetetlen módon.

— Pedig ha tudná, menynyit fejlődött már Zolika! — mondja a távozó gyerek után nézve Nagyné.

— Sok az egyéni törődést, bánásmódot igénylő gyerek? — kívánkozik .ki belőlem a látottak alapján a kérdés.

— Sok. De minden gyerek egyéni bánásmódot igényel. Még az is, akivel látszólag semmi gondunk —- mosolyog

Belluska. —- Rajtam kívül három nevelő és két gyermekgondozó foglalkozik a gyerekekkel. De nem is jól mondom — igazítja ki magát korholó Jejcsóválással. — Még a szakács nénik is igazi szeretettel foglalkoznak velük. Volt, hogy ruhát is gyűjtöttek nekik. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sok gyerekünknek — ha ném nálunk, a diákotthonban lennének — rosszabb lenne a sorsuk odahaza.

És „ízelítőül” megrázó eseteket sorol fel kis tanítványaik megpróbáltatásából.

— Itt úgy élünk, mint egy nagy család. A nagyobb gyerekek gondozzák a kicsiket, vigyáznak rájuk, elmennek értük az óvodába, ügyelnek arra, rendesen tisztálkodnak- e, kimossák-e este a zoknijaikat. Ezzel egy kicsit a szülőszerepre is felkészítjük őket. * * •

A beszélgetést már az épület megtekintése közben folytatjuk . A „protokolliroda” plafonjáról hatalmas foltokban lehullott a vakolat, az ügyeleti szobát pedig jótszó- vá alakították át. De lehet, hogy egyszerre ez is, az is. A hajdan vízzel árasztott öreg épületben mindenütt rend és tisztaság'. A hálótermek emeletes vaságyait játékok díszítik, a folyosókat pedig a gyerekek mindennapi életéről tudósító rajzok, írások teszik hangulatosabbá.

A sportpályán a kisebbek közül van, aki a fűben hempereg, egy nagylány kérés nélkül hozzálát a rózsák locsolásához, egy fiú — egy terebélyes fa árnyékába húzódva — el mély ültséget színlelve biflázza a fizikát, de a szeme vidámap karikázó tár- sa kunsztjait kíséri irigykedve.

— Szabad az udvaron is tanulni? — kérdezem meglepődve.

— Miért ne? — Otthon sem mindig a lakásban tanul a gyerek. És higgye el — mondja szenvedélyes meggyőződéssel Belluska —, ezeknek a mai gyerekeknek úgy is túlszervezett az élete. Egy felnőtt sem bírná sokáig, ha reggel hattól, az ébresztőtől este 9 óráig dresz- szura alatt lenne. Ha ellátta a kötelességét a gyerek — amiből pedig nem engedünk —, akkor adjunk neki alkalmat a kikapcsolódásra is. No — nevet fel jóízűen —, nekünk is időbe telt, míg rájöttünk. Hosszú évek munkája során kristályosodott ki ez a szemlélet nálunk. S ennek a megvalósításához olyan összeszokott kollektíva kellett, mint amilyen kialakult a diákotthonunkban. Tőlünk még gyerek nem szökött meg. Pedig mindig nyitva áll a kapu ...

Az öreg épületet eddig csak toldozták-foldozták. Alaposan ráférne egy komolyabb felújítás — morfondírozok elmenőben. A szemközti öreg fák árnyékából még visszanézek. A vén kaszárnyaépület mintha már nem is lenne olyan komor. Eszembe jut az igazgatónő egyik története, amely arról szólt, hogy egy korszerű diákotthont megcsodálva, a gyerekek hazatérve így fogalmaztak: azért nekünk

csak jobb itthon.

B. Sajti Emese

Történet a patikamérleg tanácstalanságáról

Tájház Mezőberényben

n családi életre nevelés

A fiatalok családi életre neveléséről készít elemzést és dolgoz ki programot a KISZ Központi Bizottsága mellett működő Fiatal Nők Tanácsa. A napokban döntöttek az ezzel kapcsolatos munkálatokról, felmérésekről, a megvizsgálandó főbb kérdésekről.

A tanács ülésén megállapították: a fiatalok életmódja, -felfogása azt tükrözi: hogy a családi életre nevelés tartalma, módszerei és formái egyaránt korszerűtlenek, s színvonaluk sem kielégítő. A fiatalok egy nem elhanyagolható nagyságú részénél az alapvető biológiai, élettani, fiziológiai és higiéniai tudnivalók ismerete is hiányzik. A középiskolák kötelező tananyagaiban- ugyan foglalkoznak az ezzel kapcsolatos kérdésekkel, de maguk a pedagógusok sem tudják — ilyen irányú felkészítésük hiányosságai és szemléleti okok miatt — e feladatot kielégítően megoldani.

Megállapították azt is, hogy a családi életre neveléssel foglalkozó szakiroda- lom igen szegényes, hiányoznak a jól megírt, a fiatalok élethelyzetét, életkörülményeit figyelembe vevő kiadványok, propagandaanyagok. A tanács tagjai egyetértettek abbam hibás felfogás a családi életre nevelés kérdését csupán ismeretközlési feladatnak tekinteni: olyan

komplex folyamatról van szó ugyanis, amely nem választható el a fiatalok általános nevelésének feladataitól, így például az erkölcsi, érzelmi, általános műveltségi fejlődéstől. Az ifjúsági szövetség a jelenlegi kedvezőtlen helyzet megváltoztatása érdekében javaslatokat dolgoz ki, amelyeket eljuttat majd az illetékes állami szervekhez, a Művelődési Minisztériumhoz és az Egészségügyi Minisztériumhoz.

A KISZ saját eszközeinek felhasználásával is meghatározza azokat a sajátos területeket, munkaformákat,

amelyekkel közvetlenül is érzékelhető javulást érhet el.

Ha erre a réges-régi patikamérlegre feltehetnénk mindazt a lelkesedést, amely e helytörténeti gyűjtemény létrehozását kísérte, s a másik oldalt az eredménnyel terhelnénk meg, még ez a sokat tapasztalt mérleg is tanácstalan lenne a döntésben. Ám ha azt vetnénk latba — ezúttal a szó szoros értelmében —, hogy kik azok, akik többet, s kik, akik kevesebbet tettek a mezőbe- rényi tájház megszületéséért, két dolgot is megállapíthatnánk. AZ egyik, hogy sokáig méricskélhetnénk — szerencsére —, hiszen sok-sok ember odaadó, lelkes munkájának köszönhető mindaz, amit itt, e mérleg környezetében látunk. Ám az ismét fénykorukat élő csillogó mérlegtányérok egyike határozottan megindulna lefelé, amelybe Hentz Lajos, nyugalmazott pedagógus a tájházért végzett munkáját tettük . ..

Nem véletlen, ha a táj ház megalakulásáról, s a megA patika

nyitó óta eltelt fél évről éppen őt kérdezzük, hiszen szívén viseli a gyűjtemény sorsát, minden jelentősebb sorsfordulóra pontosan emlékszik.

— Mezőberény újratelepítésének 250. évfordulóján, 1973-ban nagyszabású kiállítást rendeztünk helytörténeti és néprajzi anyagból. A kiállítást két hét alatt négyezer ember nézte meg.

Ott volt tehát a bizonyság, igény van Mezőberényben egy ilyen gyűjtemény létrehozására. És — bár az így. összegyűlt tárgyak visz- szakerültek tulajdonosaikhoz —, anyag is van bőven, csak kutatni kell utána. így, a hetvenes évek végétől tervezgetni kezdték, mit, hogyan és hová helyezzenek...

— Pontosan emlékszem

1981. április 5-re. Ekkor kezdtük el azt a gyűjtést, melynek eredményeként a mintegy 60 fiatal 500-nál több tárgyat hordott össze. A szervezésben részt vett

•

Konyecsni György titkár vezetésével a nagyközségi KISZ-bizottság, Hathy Zsolt, a HNF nagyközségi művelődéspolitikai bizottságának elnöke, valamint Nagy Ferenc általános iskolai és Dütsch Zsolt gimnáziumi igazgató is. A szórólapokról a lakosság már előre tudta, miért járnak a gyerekek házról házra, volt, ahol előre kikészítették a gyűjteménybe szánt holmit. Mezőberényben is szép hagyomány, hogy augusztus 20-a tiszteletére a helyi vállalatok, intézmények kiállításon mutatkoznak be. Nos, az 1981. évi kiállításon egy sátorban azok a tárgyak is láthatók voltak, melyek a hely- történeti gyűjtemény gyarapodását bizonyították. A kiállítás megszervezése mellett kardoskodott ekkoriban

Szűcs Gyula, a HNF helyi bizottságának elnöke is.

Itt egy percre megállítja a feltörő emlékek árját Hentz Lajos. Szemlátomást

Fotó: Gál Edit

azon gondolkozik, hogy — miközben a maga lelkes gyűjtő, szervező munkáját gondosan elhallgatja —, mindazok nevét említette-e, akik a kezdeti időkben mellé álltak, segítve munkájában. így szép lassan elérkeztünk 1982 nyarához, az MSZMP nagyközségi végrehajtó bizottsága ekkor tűzte napirendre a szépen gyarapodó gyűjtemény sorsát.

— A határozat úgy szólt, hogy a gyűjtemény állami tulajdont képez, kezelését pedig a művelődési központra bízták. Mondom is azóta, hogy olyan a kiállítás, amilyen, annak én vagyok az oka, de hogy van egyáltalán, az a művelődési központ vezetője, Nagy Ferencné érdeme.

.— Majd megbeszélést tartottunk együtt rryndazokkal, akik bábáskodtak a tájház megszületésénél, a gyűjtemény mai helyén, a két egykori szükségtanteremben, amely ekkorra már alaposan megtelt régiségekkel. Szeptember 9-re tűztük ki a munka megkezdésének határidejét: be kell mutatni a kiállítást a nagyközönség előtt.

A faipari, a műszaki, az építőipari és a textilipari szövetkezet dolgozói mellett vállvetve dolgoztak a kiállítás létrehozásán a tanárok, a község politikai vezetői és ifjabb Kutzián József, az ÁFÉSZ dekorátora.

— A születésnap 1982. november 5-én volt. Azóta szép számmal megnézték a tájházat, s bár állandó személyzetet nem.tudtak biztosítani, a jó idő beálltától pénteken délelőtt 8 és 11, valamint szombaton délután 3 és 6 óra között bárki körül-, nézhet itt.

Körbesétálunk. Készséggel mutatja végig a helytörténeti, majd a néprajzi emlékek legszebb, legértékesebb darabjait. Roósz András egykori borbélyműhelyének teljes felszerelése, s a hajdani „Oroszlán” patika berendezése csodálatba ejt minket is .. .

Hentz Lajos azért — mint búcsúzóul elárulja —, még bizakodik. Talán egyszer, évek múlva méltóbb, nagyobb helyre kerül a gyűjtemény. De ez már újabb riport témája lesz.

Nagy Ágnes

Tamás bátya kunyhója

Harriet Beecher-Stowe nem gondolhatta könyve megjelenésekor, 1852-ben, hogy a Tamás bátya kunyhója egyfajta előkészítője lesz Amerikában az Észak—Dél közötti polgárháborúnak, mely az északiak győzelmével és ^ rabszolgák felszabadításával végződik. Beecher-Stowe Tamás bátyója és a regényben szereplő néger rabszolgák szenvedései az egekre kiáltottak, nemcsak a világhíressé vált regényben, hanem a valóságban is. Az írónő azt írta meg, ami korának Amerikáját a legsúlyosabban terhelte, ami Észak és Dél között a legfeloldhatatlanabb lelkiismereti különbség is volt: a rabszolga tartás, rabszolgakereskedelem szörnyűségeit.

Persze minden realizmusa mellett romantikus regény a Tamás bátya kunyhója, kissé rózsaszínű az a világ, amit Beecher-Stowe felrajzol, de hogy mégis rettenetes világ, hogy az ember elleni legaljasabb vétek, ami az akkori Délen természetes: ef felől

nem hagy kétséget olvasójában. ‘Gondolom, sokan olvasták gyerekkorukban ezt az igazán szép és felemelő könyvet, és — ha nem is ugyanolyan sokan — jó né- hányan vállalkoztak arra ezekben a napokban, hogy Tamás bátya, a kis Éva és a többiek társaságában töltenek egy nyári estét a moziban. Biztosan igazat adnak nekem, ha hozzáteszem: ugye, jól választottak? Ugye, jó volt találkozni a gyermekkor olvasmányhőseivel ? Átélni, amit akkor éltünk át, amikor először ismerkedtünk ezzel a bölcs, tiszta emberségű öreg négerrel.

A filmet Radványi Géza rendezte, aki a^ievét — első helyen — a Valahol Európában című magyar filmmel írta be a filmtörténetbe. A Tamás bátya kunyhója olasz— NSZK film, kitűnő szereplők felvonultatásával. Nem akar többet — és nem is tehetne — mint ügyes forgatókönyvvel (Fred Denger írta) eljátszani a regényt, illusztrálni egykori emlékeinket, azokhoz pedig, akik nem olvasták a híres könyvet, közel hozni az elmúlt évszázad közepének ezt a tipikusan amerikai történetét.

A vállalkozás magas színvonalon sikerült, hibái el- enyészőek, bár elkerülhetők lettek volna, gondolhatjuk a mozizsöllyéből. De hát a hatás kedvéért mit meg nem tesz bárki: így aztán a film nagy, éneklős, spirituálés jelenetei, Tamás bátya gyönyörű basszusára építve kissé mesterkéltek, mondhatnám úgy is, hogy színpadiasak. De hát Radványi romantikus filmet csinált, néhol már a westernek stílusjegyeit sem leplezve túlságosan, de a kétrészes film döntő részében atmoszférateremtő nagyvonalúsággal és kor- történeti biztonsággal. Hogy a jók jobbak valamivel, hogy a rosszak gonoszabbak? Ez is szabály, a romantika szertelenségének szabálya, és megbocsátható. Mi több: ezért és ezek által szeretjük meg mélyen és igazán Tamás bátyót, a kis Évát, és gyűlöljük kérlelhetetlenül a rabszolgakereskedő délit, Legreet.

Mondhatnánk még, hogy Harriet Beecher-Stowe regényét ismerni az ember általános műveltségének része. Aki nem olvasta, mozifilmmel pótolhatta és pótolhatja ezt a hézagot, és nem bánja meg. John Kitzmiller, Tamás bátya alakítója nagy színész, már csak miatta is érdemes jegyet váltani.

Sass Ervin