Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-04 / 131. szám

NÉPÚJSÁG

1983. június 4., szombat

A mezőgazdasági üzemek és a biztosítás

Kivonatok egy tanácskozás jegyzőkönyvéből

Zoltán Tamás, az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságának osztályvezetője:

.— Szeretettel köszöntőm a mezőgazdasági vagyonbiztosítás helyzetével foglalkozó ke- rekasztal-konferencia valamennyi résztvevőjét, s felkérem Tar Jenőt, az Állami Biztosító' országos központjának ügyvezető igazgatóját, hogy tartsa meg vitaindítóját.

Tar Jenő:

— A mezőgazdasági biztosítás jelenlegi rendszere nyolc esztendeje lépett életbe. Utoljára öt évvel ezelőtt vitattuk meg ebben a körben a közös teendőinket. Az'- óta az élet ismételten új feladatok elé állított bennünket. Jó néhány kérdésben a mezőgazdasági termelés túlnőtt azokon a kereteken, amit a nyolc évvel ezelőtti biztosítás rendszer határolt körül, de jól érzékeljük azt is, hogy az időközi nem kis, és nem kevés módosítás is továbbfejlesztésre szorul. Kérem ezért önöket, hogy itt és most, próbáljunk meg közösen ebben a kérdésben továbblépni.

Fodor Lajos, a gyulai Köröstáj Tsz főkönyvelője:

— Szövetkezetünk szívesen fizetne többletdíjat, ha a biztosító nem a megelőző három évben elért átlaghozamok alapján térítené a kárt, hanem mondjuk. a tervezett termelés figyelembevételével.

Muzslay János, a mező- berényi Aranykalász Tsz főkönyvelője:

— Az állattenyésztésben igazán korszerű technológiákat alkalmazunk, ennek eredményeként jelentősen csökkent az elhullás, a biztosítási díj fejében viszont csak négy százalék elhullás felett kapunk kártérítést. Ez az „önrész” ma már túlzottan magas. Azután abban sem vagyunk érdekeltek, hogy ne elhulljon az állat, hanem kényszervágásra kerüljön, miután csak az elszállítási költséget téríti meg a biztosító, azt is alapos bürokráciával.

Nagy Imre, a Körösmenti Tsz elnöke:

— Mi sok rizst termesztünk, de a rizsvetések augusztusi köd és .szeptemberi fagy elleni biztosítása nem megoldott. A mi területünk egyébként ár- és belvizes terület. Sajnos, sokat kapunk a biztosítótól, azért mondom, hogy sajnos, megt egyrészt ugye a teljes kárt sosem fizetik meg, másodszor, ha fizetnek, akkor éppen a károk miatt nagyon rossz évünk van.

Kis Ferenc, a dévaványai Lenin Tsz elnöke:

— Ha a repülőgépes növényvédelem lepermetezi a méh eket, a kár 20 százalékát a tsz-nek kell kifizetnie, miért nem lehet azt a részt elfelezni az RNA-val?

Szűcs József, a dévaványai Aranykalász főkönyvelője:

— Költségtakarékos időket élünk, ezért szerintem nem lenne jó, ha az ÁB a növénybiztosítás ráfizetésességéből kiindulva emelné a díjtételeket, azt javaslom, hogy ehelyett tegyék lehetővé, hogy aki akarja, ne az előbbi három év termésátlaga alapján, hanem annál emeltebb szinten biztosíthasson, hiszen a biológiai alapok értékesülése egyik évről a másikra is jelentősen megnő ma már.

Horváth Endre, a nagy- bánhegvesi Zalka Tsz elnöke:

— Mi, délen szerencsére kevesebbet szenvedünk az elemi csapásoktól, mint az északiak. De 1982-ben mi is kaptunk 3,7 millió forint kártérítést. Igen ám, de ezzel szemben hatmilliót fizettünk biztosítási díjként, a tényleges kárunk meg 7,8 millió volt, vagyis nagy árat fizettünk ezért a kártérítésért. A másik: egyre több gazdaság helyezi ki állatait a háztájiba, mi lesz ezeknek a biztosításával?

Kelle Mihály, a telekge- rendási Vörös Csillag Tsz elnöke:

— Vetőmagborsót termelünk, de a biztosítási kockázat a renden levő borsóra nem terjed ki. pedig ma még nem megoldott az egy- menetes betakarítás.

Cseri István, a Szarvasi Állami Tangazdaság képviseletében :

— Négy önelszámoló mezőgazdasági kerületünk van, miért nem lehet azt megtenni, hogy csak a veszélynek valóban kitett kerületek biztosítsák növényeiket, a többiek meg nem, ha úgy döntenek?

Szemenyei Sándor, a nagy- szénási Okótber 6. Tsz főágazat-vezetője: '

— Miért kell MNB-hitel felvételkor a növénytermesztés egészére biztosítást kötni, miért nem elegendő csak a hitel nagyságát fedező részt biztosítani?

Csukás Gyula, a megyei tsz-szövetség titkárhelyettese:

— A meliorált területeken megnőttek az átlaghozamok, ebben az esetben az előző három év termésátlaga, mint biztosítási alap, végképp irreális. Szerintünk ezt is felül kellene vizsgálni az Állami Biztosítónak.

Zakócs József, az Állami Biztosító országos központja mezőgazdasági vagyonbiztosítási osztályának vezetője:

— Megpróbálok minden kérdésre és észrevételre válaszolni, bár ez nem könnyű, miután összesen tizenöten szóltak hozzá, legalább ugyanennyi témát érintve. Ezek közül három olyat emelnék ki, amely különösen fontos, s amelyről majd mindenki szólt.

Az első a hozambiztosítások köre. Azt mindenki tudja, hogy a módosított, az úgynevezett NNB I-es növénybiztosítás viszonylag alacsonyabb díjért szélesebb kockázati kört ölel fel a megelőző három év termésátlagának erejéig. Joggal vetik fel, hogy az átlagok ma már egyik évről a másikra is megugorhatnak a

nagy hozamú fajták terjedésével, a hozzáértés növekedésével. Mégsem lenne jó, ha a tervben szereplő átlagra kötnénk a biztosítást, mert az mindenkit arra ösztönözne, hogy „növelje" az átlagokat. Ehelyett szeretnénk most azt bevezetni, hogy_ biztosítani lehessen a megelőző három év átlagánál 5—10, illetve 15 százalékkal is magasabb hozamot, természetesen jelentősen megemelt díjtételek fejében.

Ne felejtsük el, hogy kárt fizetni csak a biztosítási díjakból lehet, a kockázati veszélyközösségnek, vagyis a biztosításnak is ez a lényege. Ezzel egyben azt is megválaszoltam, miért nem lehet csak egyes kerületekre biztosítást kötni, egy-egy üzemben. Ebből következik az is, hogy a teljes kárt például a köröstarcsaiaknak is csak a díjak igen alapos felemelésével téríthetnénk meg. Ugyancsak az előbbiek magyarázzák, hogy miért kell a veszélyközösségben olyanoknak is részt venniük, akik többet fizetnek általában, mint amennyit kapnak. Ellenkező esetben a biztosításnak nem sok értelme lenne, ugyanis oda lyukadnánk ki, hogy csak az fizetne és any- nyit, aki és amennyi kárt elszenved. Miből fizettük volna Békésben az 1980-as árvízkárokat, ha például Tolna, Somogy, meg a többi, ahol csak fele annyi kár volt, mint amennyit befizettek, „kiszállt” volna a veszélyközösségből.

A másik kérdéskör a meliorációval kapcsolatos. Békésből indult a kezdeményezés, hogy az ÁB lépjen be anyagi forrásaival a megyei meliorációs programba. Ebben volt ráció, mert mi is valljuk, hogy az igazi megoldás nem a biztosítás, hanem a kármegelőzés. Ilyen program a melioráció is, s nekünk megérte volna, hogy a melioráció nélkül keletkező belvízkárok erejéig „megelőlegezzük” a kártérítéseket a program felgyorsításához. Ehhez jelen gazdasági helyzetben a pénzügyi kormányzat nem járult hozzá. Ennek ellenére a program megy a

maga útján, s jogosnak is tartjuk az igényt, hogy a talajrendezés után az adott üzemben egyedi felülbírálás alapján alakítsuk ki a biztosítás alapját jelentő hozamszinteket, de ez vonatkozik- azokra is, akik áttérnek az öntözéses gazdálkodásra. Ha pedig már az egyedi elbírálásnál tartok: ugyanez a

célravezető abban az esetben is. ha a renden levő borsót kár éri.

Térjünk most át a harmadik kérdésre: az állatbiztosításból hiányolt megfelelő érdekeltségre. Vizsgáljuk magunk is ezt a témát, mert valóban különbség kell legyen az elhullott, meg a kényszervágott állat közt, de azt is látni kell, hogy az országnak nem „kényszervágott” húsra van szüksége. Az lenne jó. ha a biztosítás úgy módosulna, hogy azzal az állati fehérje feldolgozására ösztönöznénk. Azaz a négy- százalékos „önrészen” változtatni szerintünk nem lenne célszerű, miután az állat- tenyésztésben mégiscsak kisebb a külső tényezők szerepe, tehát az elhullás, a kényszervágás általában

nem olyan „isteni” csapásként jelentkezik, mint a jég, a viharkár. A háztájiba kihelyezett nagyüzemi állatokról annyit, hogy egyéni biztosítást kell rájuk kötni.

Végül még három dolog, ami eddig megválaszolatlan maradt: a rizs köd- és fagykár elleni biztosításának módozatán már dolgozunk, persze, ez se lesz olcsó. A repülőgépes növény- védelemmel meg nem tudunk mit tenni, tudniillik, olyan szerződést íratott alá az üzemekkel, amelyben. reájuk hárítja át a permetezéssel okozott károkat. Ugyanígy nincs beleszólása az ÁB-nak abba, hogy az MNB milyen feltételekhez köti a hitelt.

Zoltán Tamás:

— Köszönjük a hasznos tapasztalatokat, észrevételeket, s minden kedves jelenlevőnek kármentes újabb öt évet kívánunk a következő találkozásunkig.

Békéscsaba, 1983. május 25.

Jkv.: Kőváry E. Péter

Életutak

A munkáskáder

Szűk iroda a tanácsháza felső emeletén. Messzire lehet látni. Túl a háztetőkön egyenesen a Köröst övező fasorig. Azon gondolkozom, amíg várok Bukva Pálra, a szarvasi járási városi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökére, vajon volt-e arra ideje, hogy elmélázzon a tájon. Aztán mikor bejön és helyet foglal kopott íróasztala mögött, mégse kérdem. Talán az elfoglaltsága miatt, mely sohase adott arra időt, hogy igazán elbeszélgessünk. Csak a hivatalos teendők körül forgott mindig a szó. Határozottan, magabiztosan mozgott a vizsgálati témák világában.

De most más miatt kerestem fel. önmagáról szeretném faggatni, az életéről. Egyszer mutatott egy albumot. A régi, kissé megkopott fényképen egy sudár, fekete hajú fiatalembert.

— Hasonlít rám? Mert ez én volnék.

Most ősz a haja. Néhány nap múlva

nyugdíjba vonul. Elszálltak az évek. De micsoda évek! Vajon csak nekem tűnnek annak? Hangja kimért, mintha mindaz, ami történt, csakis így és nem másként történhetett volna meg.

— Endrődön születtem 1923-ban, kubikoscsaládban. Én is kubikos lettem 16 éves koromban. Dolgoztam Enesén, Székesfehérváron, Nagyváradon, Hegyeshalmon,^ a Ferihegyi repülőtéren és Siófokon az útépítésnél. Kéthavonta jártam haza. 1944- ben közvetlenül a felszabadulás előtt Endrédről mintegy 200 fiatallal együtt a csendőrök elvittek Nagyatádra. December elsején szöktem meg a somogyszaki erdőnél, és karácsonyra hazaértem. Másnap beléptem a MADISZ-ba, majd a kommunista pártba is. Hamarosan megnősültem. A feleségem is párttag volt. Én a felszabadulás után kubikosként dolgoztam tovább. Ferihegyen éppen a kifutópályát építettük, amikor felkerestek a minisztériumból. Munkás-paraszt kádereket kerestek az államigazgatásba. Odahaza Endrődön már várt a levél, hogy iskolába küldenek. De hogyan menjek én iskolába, hiszen akkor már megvolt a két fiam, gondoskodnod kellett a családról. Szüleim azonban biztattak, és vállalták a támogatást. Hat hétig Mezőberényben voltam jegyző, majd Nyíregyházára mentem öthónapos tanfolyamra. Ezután neveztek ki Dunántúlra a Baranya megyei Csányoszló községbe közjegyzőnek.

— Miért nem valamelyik Békés megyei községbe?

— Azt mondták, hogy nekem, a munkáskádernek oda kell mennem, ahol a legnagyobb szükség van rám. És én mentem.

— Hát a felesége?

— Ö Szegeden volt MNDSZ-tanfolya- mon. Ahogy elvégezte, ő is a községbe költözött. Engem azonban behívtak tartalékos tiszti képzésre. Mire leszereltem, a csá- nyoszlói állás be volt töltve. Sellyén lettem tanácstitkár. Közben elküldték pártiskolába Pécsre, majd a Sátorhelyi Állami Gazdaság csúcstitkára lettem. Döcögött a gazdálkodás. Gyakoriak voltak a lopások. Egyszóval temérdek volt a teendő. Sokat éjszakáztam.

— És a gyerekek?

— A gyerekeket Endrődön a nagyszülők nevelték.

Maga elé néz. Olyan mozdulattal -emeli fel a fejét, mintha hirtelen kitalálná a kérdést, amely nyugtalanul motoszkált bennem.

— Hogy mi adott erőt a családtól elszakadva dolgozni? A meggyőződés, hogy új

társadalmat építünk, jobbat a réginél, és hogy mi munkások, parasztok képesek vagyunk ellátni a feladatokat. A hitem, hogy munkámmal a nép felemelkedését szolgálom. !

A felesége kérésére jött haza Endrődre, noha Baranyában járási tanácselnökséget ajánlottak fel neki. 1959-ben lett először a gyomai, majd a két járási egyesülése után a szarvasi NEB elnöke, 25 éven keresztül látta el ezt a feladatot. Ám emellett elvégezte a, marxista—leninista esti egyetemet, volt munkásőr, pártpropagandista, tanácstag, és Endrődön a sportkör elnöke. A járásban sokan ismerik. De vajon milyen embernek ismerték meg munkája révén. Székely László, a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet elnöke a következőképpen fogalmazott egy ízben: féltünk a népi ellenőrzéstől, mert azt hittük, csak a hibákat keresi. Valami mumust láttunk. És kiderült, hogy a járási népi ellenőrzési bizottság vizsgálataival végeredményben a gazdaság fejlődését szolgálja. Ráirányítja a figyelmet a teendőkre.

— Én is azt hiszem, hogy először tartottak tőlem, amikor idejöttem. Mert nem szeretek viccelődni. A munka az munka. Engem sohase kellett sürgetni. Mindent időben igyekeztem elvégezni. A vizsgálatoknál alapos munkát követeltem meg. Néha vissza is adtam a jegyzőkönyveket. Nem szeretem az általánosításokat, hanem a konkrét megállapításokat követeltem meg. Bátran mertem támaszkodni az emberekre. Elvártam a népi ellenőröktől, hogy önállóan, szakmai tudásuk hasznosításával tárják fel a valós helyzetet, s a helytelenségek megszüntetésére adjanak javaslatot.

Munkáját elismerték. Megkapta a Fel- szabadulási Jubileumi Érdemrend arany és bronz fokozatát, a Kiváló Népi Ellenőr kitüntető jelvényt. Pedig csak egy szűk

irodában dolgozott, ott a tanácsháza felső emeletén. Kopott íróasztal, két vásott szekrény az aktáknak, meg egy régi, fényesre csiszolt öreg fotel a vendégeknek. Nincs semmi, egyetlen váza sem vagy festmény, ami hivalkodna a beosztással. Ebből a szerény irodából irányította a járás 374 népi ellenőrének munkáját. Hány vizsgálatot szervezett meg?

— Évente 16 ellenőrzést tartottunk, és ezenkívül megvizsgáltuk a beérkezett panaszokat és bejelentéseket. Ezt kell beszorozni az eltöltött évek számával, azaz 25-tel.

Serédi János Fotó: Veress Erzsi