Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-28 / 151. szám

f/ NÉPÚJSÁG 1983. június 28., kedd Új vezérigazgató a Gyulai Húskombinátnál Faludi Endre, a Húsipari Tröszt vezérigazgatója köszön­tötte a nyugállományba vonuló Csíki Józsefet űz áprilisi határozat szellemében Taggyűlések idején n pártalapszervezetekben — az MSZMP Központi Bizottságának áprilisi határozata alapján — tag­gyűléseken folyik e hetekben a munkájuk értékelése. Ezúttal a korábbi éveknél is nagyobb körültekintéssel és felelősséggel láttak hozzá a számadáshoz, mert a fe­szültebb nemzetközi helyzet és a hatására hazánkban szükséges időnkénti előre nem várt intézkedések a pártszervezetektől is feszesebb helytállást, kiállást, a pártegység határozottabb erősítését követelik meg. Az alapvető szempont az, hogy az alapszerve­zet tagsága milyen eredményességgel va­lósította meg saját területén a XII. párt- kongresszus határozatait. A népgazdaságban az idén közismerten bonyolultabb, nehezebb helyzet alakult ki. Ez is indokolja, hogy valamennyi alapszer­vezetben, de leginkább a termelőüzemek­nél a beszámolókban kiemelkedő helyet foglaljanak el az idei népgazdasági terv eddigi végrehajtásának helyi eredményei, gondjai. Ezért fontos, hogy a hiányossá­gok okait, a felszámolás módját és lehető­ségét is megismerje a pártegység azzal együtt, miként segítette a párt politikai irányító, szervező és ellenőrző munkájával a gazdálkodás hatékonyságának növelését. Ezen belül is különösen jelentősek a ma­gas anyag- és energiaigényű területeken a takarékosságra és az energiaracionalizálási beruházásokra tett intézkedések vagy a magas tőkésimport-igényű termékek meg­takarításában, a mezőgazdasági üzemeknél pedig a gabona- és húsprogramban vállalt export teljesítésében elért eredmények. Át­fogóan az a leglényegesebb, hogy a párt gazdaságpolitikájának érvényesült-e az egységes értelmezése és alkalmazása a he­lyi feladatok megoldása közben. A beszámolók ott érik el céljaikat, ahol a népgazdaságban megnehezedett helyzetet nem az úgynevezett nagy politika szintjén tárgyalják, hanem beillesztik a saját üzem, téesz vagy ipari szövetkezet gazdálkodási helyzetébe. Azt vizsgálják, hogy a munka- fegyelem, a technológiai lazaságok, az üzem- és munkaszervezés hiányosságai mennyiben befolyásolták éppen az orszá­gos gondokat, a helyi jelenségeket, helyze­tet. Mindenképpen indokolt, hogy a mu­lasztások kritikus feltárására és a fogyaté­kosságok megszüntetésére irányuljon a fi­gyelem. Egyértelműen bizonyította pártunk XII. kongresszusa, hogy a párt vezető szerepé­nek növekedése és a szocialista demokrá­cia kibontakoztatása a fejlett szocialista társadalom építésének egyidejűleg érvé­nyesülő törvényszerűsége. Ezek a ténye­zők szorosan összefüggve feltételezik és erősítik egymást. A pártnak a társadalom­ban betöltött szerepéből következik, hogy a szocialista demokrácia fejlődése szoros kapcsolatban van a pártdemokrácia kibon­takoztatásával, amely fejlődésünk követel­ménye és egyben a pártvezetés színvona­lának, a párttagság aktivitása szélesíté­sének, a kommunista közösségekben ural­kodó légkörnek pótolhatatlan eszköze. Aki ezt megsérti — akár tekintélyféltésből, akár azért, mert idegenkedik a helyi gon­dok feltárásától — akarva-akaratlanul a szocialista demokrácia beszűkülését idézi elő. Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy a pártdemokrácia eddig elért szín­vonala, a párttagság jelenlegi ideológiai és politikai felkészültsége, gyakorlati munká­ja a további teendőkhöz jó alapot terem­tett. Erre építve lehet és szükséges a párt­demokráciát társadalmi feltételeinkkel összhangban továbbfejleszteni. Ehhez fi­gyelembe veendő, hogy ez egyben mun­kastílus, vezetési módszer és magatartási forma is. A párton belüli demokratikus légkörnek nagy a szerepe abban, hogy egység legyen a cselekvésben, a határoza­tok végrehajtásában. Ha ugyanis a pártta­gok érzékelik, hogy véleményükkel, javas­lataikkal részt vettek a döntés kialakítá­sában, akkor ez arra ösztönzi őket, hogy még inkább részt vegyenek a végrehajtás­ban is. Sajnos, a pártdemokrácia fejleszté­sére irányuló törekvések még nem kapták meg azt a helyet, amit a párt belső éle­tének erősítése, illetve vezető szerepének növelése megkíván. Az ideológiai munkáról is szólnak az alapszervezeti beszámolók. Az idén ez még nagyobb hangsúlyt is kap, mert a nehe­zebb körülmények erőteljesebben megkö­vetelik az egyes párttagok és a kommu­nista kollektíva tisztánlátását, érdemi elv­szerű eligazodását a politikában, a gazda­ságban, a társadalom egészében. A most folyó taggyűléseknek ezért az is a felada­tuk, hogy — szükség szerint — elvszerű viták kibontakoztatásában kikovácsolják azt az ideológiai és politikai egységet, amelyet a gyakorlati munkában, a napi cselekvésben mindig meg kell újítani. Nem másról van itt szó, mint a párt poli­tikájának megértéséről, megvédéséről, és szellemében folyó gyakorlati cselekvésről. A taggyűlésen lehet és legyen vita, mert utána egységes értelmezésre és tettekre van szükség. A párt belső életével kapcsolatos tevé­kenységük értékelésénél meghatározó a párt vezető szerepének helyi érvényesülése, a párttagok eszmei, politikai nevelése, a cselekvési egység fokozása, a párt tömeg­kapcsolatainak erősítése. Kiderül ennek hatékonysága a határozatok, a pártmegbí­zatások teljesítéséből, a taggyűlések, a ve­zetőségi ülések és pártcsoportok munkájá­ból, a pártonkívüliek körében kifejtett po­litikai aktivitásból, a párttaggá nevelő te­vékenységből, a tömegpolitikai munka szá­mos eredményéből is. Fontos szerep jut a tömegszervezetek­nek és -mozgalmaknak a párt politikájá­nak megvalósításában. Igen széles töme­gekkel együtt dolgozva megnyugtatóan ad­hatnak számot saját kongresszusuk hatá­rozatainak végrehajtásáról. Ezért is fel­adatuk a taggyűléseknek, hogy más-más megközelítésben, de érdemben elemezzék a területükön működő KISZ-, szakszerve­zeti és népfrontszervek munkáját. Az ér­tékelés alapja általában az, hogy az ott dolgozó kommunisták milyen eredményes­séggel valósítják meg a párt, az állam politikáját. A tömegszervezetek sok érde­mi segítséget adnak, amikor tagságuk vé­leményét tolmácsolják, mozgósítják tagsá­gukat a feladatok végrehajtására. Ugyan­akkor politikai nevelő funkciójuk további kiteljesedéséhez, az ott dolgozó kommu­nisták még aktívabb támogatását igénylik. Az alapszervezetek taggyűlései erre ala­pozva javaslataikkal ösztönözhetik a tö­megszervezeteket a még határozottabb, in­tenzívebb politizálásra saját tagságuk kö­rében. Ezáltal is erősíthető a párt még szo­rosabb kapcsolata a tömegekkel és a párt iránti kölcsönös bizalom, amely szocialista építőmunkánk sikereinek alapját jelenti. O ost ennek megfelelően különösen fontos feladata az alapszerveze­teknek a párt politikájának elfo­gadtatása, végrehajtása és minden olyan helyi témában a döntéshozatal, vagy ér­demi állásfoglalás, amely politikai, hangu­lati tényező, illetve azzá válhat, ha meg­oldatlanul hagyják. A sokszor eltérő érde­kek egyeztetése, az össztársadalmi megha­tározó érdek elsődlegességének figyelem- bevétele továbbra is igen körültekintő munkát igényel, amely az e hetekben fo­lyó taggyűlésekkel még színvonalasabbá válhat, új lendületet kaphat. Dr. Arató András Szentendrei nyár ’83 Sajtótájékoztató a nyári kulturális eseménysorozatról Tegnap, hétfőn délelőtt Gyulán, a húskombinátban kibővített vezetőségi ülést tartottak abból az alkalom­ból, hogy Csíki József ve­zérigazgató nyugdíjba vo­nul. Részt vett ezen Frank Ferenc, az MSZMP KB tag­ja, a megyei pártbizottság első titkára, Dajka Balázs, a MÉM főosztályvezetője, Faludi Endre, a Húsipari Tröszt Vezérigazgatója, dr. Szabó Sándor, a megyei ta­nács általános elnökhelyet­tese, Szabó Sándor ÉDOSZ- titkár. A nyugdíjba vonuló Csíki József több mint há­rom évtizedes gyulai mun­kásságát Faludi Endre mél­tatta. Beszélt arról a nagy­ívű fejlődésről, amit a hús­üzem, illetve húskombinát elért ez idő alatt. Ennek ér­zékelésére néhány számada­tot ismertetett: 1953-ban, amikor Csíki Józsefet ne­vezték ki a húsipari vállalat igazgatójának, 15 ezer ser­tést vásároltak fel, tavaly 900 ezret. Levágtak három évtizeddel ezelőtt 15 ezer 500 sertést, az elmúlt évben pe­dig 560 ezret. Akkoriban a szárazáru-termelés még az 500 tonnát sem érte el, most pedig megközelíti az 5700 tonnát. ' Harminc országba szállítják a gyulai árukat, amelynek értéke csak a tő­kés országokba irányuló ex­portnak, megközelíti a két­milliárd forintot. A tavalyi nyereségük is figyelemre A marxista politikatudo­mány és a társadalomtudo­mányok kapcsolatáról kétna­pos tudományos ülés kez­dődött tegnap Debrecenben, az Akadémiai Bizottság szék­házában. A megnyitó után Huszár István, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója tar­tott előadást A politika és a társadalomtudományok cím­mel. A többi között rámuta­tott arra, hogy a politika mindenekelőtt jövőorientált, a tudományos tevékenység pedig a történelmi fejlődés törvényszerűségeit kutatja, tehát az előbbihez áttétele­sen ad kulcsot, a már vég­bement eredményekből szűr le következtetéseket. A fej­lődésnek egy előrehaladott fokán jelentősen megválto­zik, megváltozhat a po­litika és a tudomány vi­szonya, a társadalmi élet­ben minden korábbinál na­gyobb szerepet játszhat a tu­domány: a szocialista társa­dalom objektíve képes meg­teremteni a politika és a tu­domány egymást nem he­lyettesíthető, de egyenrangú viszonyát. Ebben már jelen­tős előrehaladást értünk el, Az Országos Takarék- pénztár július 1-én, pénte­ken Gyulán rendezi a nye­reménybetétkönyvek 1983. II. negyedévi — eddigi 128-ik •— sorsolását. A húzáson a jú­nius 29-ig váltott, és a sor­solás napján még forgalom­méltó, hiszen 228 milliós eredménnyel zártak. Mindebben a nagyszerű eredményben jelentős részt vállalt Csíki József. Meleg szavakkal köszönte meg azt az áldozatos és lelkiismere­tes munkát, amit Csíki Jó­zsef folytatott a húsipar fel­lendítésében, majd a tröszt ajándékát adta át az ünne- peltnek. Ezt követően a mi­niszter üdvözletét tolmá­csolta és átnyújtotta a ve­zérigazgatói kinevezési ok­mányt Zöm Andrásnak, aki eddig műszaki igazgatóként tevékenykedett a kombinát­ban. Ö akkoriban került a vállalathoz ipari tanulónak, amikor Csiki József igazga­tónak. Az ügyes és törekvő fiatalemberre hamar felfi­gyelt a vezetés, és lehetősé­get adtak számára tovább­tanulásra. Elvégezte az egyetemet, majd ezután ke­rült vezető beosztásba. Elis­meréssel szólt a nyugalomba vonuló tevékenységéről Frank Ferenc is, aki a párt megyei bizottsága, a megyei tanács nevében búcsúzott el és kívánt erőt, egészséget és hosszú boldog nyugdíjas éve­ket. A délutáni órákban a Gyu­lai Húskombinát munkás­kollektívájától búcsúzott el Csiki József vezérigazgató, itt mutatták be utódját, az új vezérigazgatót, Zám And­rást- Kép, szöveg: Béla Ottó bár az idáig vezető út nem volt zavarmentes. A tudományos kutatás mai helyzetéről és gondjairól szólva megállapította, hogy az elmúlt évtizedben e cél­ra rendelkezésre álló és bő­vülő anyagi és szellemi erő­források hasznosítása lehető­vé tette a társadalomtudo­mányi kutatások kiszéle­sítését, fellendülését, funk­cióik fokozatos kiteljesedé­sét és megerősödését. Az el­múlt évek kutatási eredmé­nyeinek jelentős része köz­vetlenül kötődik társadalmi­gazdasági fejlődésünk adott szakaszához. Ebből a szem­pontból elsősorban a közgaz­dasági kutatások szerepe nőtt meg, de kiemelkedőek a jog- és közigazgatási rend­szerünk továbbfejlesztésével kapcsolatos kutatások, meg­kezdődött a szociálpolitikai rendszer vizsgálata, felfejlő­dőben vannak a politikai­szociológiai kutatások, prog­ramszerűen - folyik a politi­kai rendszer kutatása. A ku­tatások által feltárt ismere­tek és a kidolgozott javas­latok folyamatosan beépül­hetnek irányítási gyakorla­tunkba. bán levő nyereménybetét­könyvek vesznek részt. A nyereményeket július 18-tól fizetik ki a betétkönyvet ki­állító OTP-fiókok, postahi­vatalok, takarékszövetkeze­tek. Elsők lettek A Kőbányai Sörgyár Bács- Kiskun, Szolnok, Békés, Csongrád megyei és a döm- södi kirendeltségének egy- egy négytagú csapata nem­rég területi munkavédelmi vetélkedőn mérte össze fel- készültségét, tudását. A csa­patok már jó előre megkap­ták a vállalati munkavé­delmi szabályzattal, a töltő­gépsorral és más berende­zésekkel, valamint a mun­kavédelmi szervezettel kap­csolatos kérdéseket, ame­lyeket kidolgoztak, és jól meg is tanultak. A vetélke­dőn végül is a békéscsabai kirendeltség csapata lett az első, melynek Darabos An- talné, a kirendeltség helyet­tes vezetője, Szabó Jánosné áruátvevő, Laurinyecz Já­nosné áruátvevő és Pribojsz- ki Rudolf csapos volt a tag­ja. — Mennyi időt fordítottak a felkészülésre? — kérde­zem Darabos Antalnétól. — Mintegy 14-15 órát ta­nultunk együtt. — Díjat is kaptak? — Igen, emléklapot és egy százforintos könyvvásárlási utalványt. De ami még fon­tosabb: a mi csapatunk in­dul a Kőbányai Sörgyár or­szágos versenyén. Ha ott is a legjobb helyezettek közé kerülünk, bejutunk a sör­gyárak közötti országos ver­senyre. — Milyen a munkavédelmi helyzet az üzemben? — Jó. Igyekszünk meg­akadályozni minden szabály­talanságot, hogy elkerüljük a bajt. Bizonyára a jó felké­szültségünknek is köszönhe­tő, hogy súlyosabb baleset már évek óta nem fordult elő nálunk. p. b. Hangverseny Békéscsabán Haydn-, Mozart-, Beetho­ven, Joseph-, valamint Jo­hann Strauss-művek szere­pelnek többek között a Bel­la Musica-együttes műsorán június 28-án, ma este 8 órai kezdettel az Országos Fil­harmónia nyári hangverse­nyén Békéscsabán, a városi tanács udvarán. Michael Ditrich és Thorwald Almás- sy a hegedű, Georg Hasel- böck a brácsa, Peter Siskala a gordonka, Werner Fleisch­mann a nagybőgő, Herbert Weissberg pedig a fuvola mesteri megszólaltatója lesz ezen az estén. Az Ausztriá­ból érkező neves együttes hangversenyén Fábián Már­ta cimbalomművész műkö­dik közre. A műsorvezető Antal Imre lesz. Rossz idő esetén a hangversenyt a vá­rosi tanács dísztermében rendezik meg. Olvasótábor Sarkadon Tegnap délutántól július 6-ig huszonegy általános is­kolás diák a lakója a Sarka- di Cukorgyár sporttelepén felállított körzeti olvasótá­bornak. Az élelmiszeripari vállalat, a nagyközségi könyvtár és az 1. számú ál­talános iskola úttörőcsapata által szervezett, változatos programú táborozásra a helybeli gyerekeken kívül a kötegyániak, a sarkadkeresz- túriak, a méhkerékiek, a gesztiek és a doboziak is el­jöhettek. A 9—12 éves részt­vevők fizikai dolgozók te­hetséges gyerekei. A tíz nap alatt a kisdiákok megismer­kednek a könyvtár közműve­lődési feladatköreivel, meg­annyi szórakoztató progra­mon vesznek részt. Lesz filmbemutató és növény­gyűjtés, kiállításrendezés és daltanulás, csillagászati meg­figyelés és akadályverseny, hidegtálkészítés és kirándu­lás. A résztvevők a jövő hé­ten szerdán délelőtt utaznak haza. A szentendrei nyár im­már hagyományos rendez­vénysorozatát július 2—24. között rendezik meg — je­lentették be tegnap Szent­endrén a nyári programo­kat ismertető sajtótájékoz­tatón. Elmondták, hogy ez alkalomból a művésztelepi galériában Válogatás Szent­endre történetének doku­mentumaiból címmel nyit­nak kiállítást. A nyári sereg­szemle kiemelkedő esemé­nye az elmúlt esztendőkben is a Templom téri sokada- lom néven ismertté vált kéz­művesbemutató és -vásár volt. Tucatnyinál is több rit­ka mesterség képviselője, árusok sokasága kínálja majd portékáit, a forga­tagban artisták, bohócok, mutatványosok, bábosok szó­rakoztatják a vendégeket. Szombatonként és vasár­naponként nemzetiségi együttesek mutatják be mű­sorukat. Zenés városnézése­ken ismerkedhetnek meg a muzsika kedvelői a Bara­nya és Bem táncegyüttessel, a szentendrei úttörő fúvósze­nekarral, a pomázi tambu- rásokkal, valamint a Buzuki együttessel. Hangversenyek színhelye lesz a szabadtéri néprajzi múzeum is, a ven­dégek hallhatják a mándoki református templom újonnan felépített orgonáját. Ugyan­csak a szabadtéri néprajzi múzeumban, a Felső-Tisza- vidék és a Kisalföld házai­nál mesteremberek — a töb­bi között bőrművesek, hím­zők, fazekasok, lószőrfonók, kovácsok — mutatják be szakmájuk fortélyait. A júliusi seregszemle fő eseménye a Szentendrei Teátrum programja. Mű­során ismét Schubert—Ber- té: Három a kislány című daljátéka szerepel, melyet Kerényi Imre érdemes mű­vész rendezett. A darabot a július 1-i főpróbát követően összesen tizennégyszer játsz- szák. Az eseménysorozat záró­napján, július 24-én a városi tanács dísztermében adják át a szentendrei nyár em­lékplakettjét a legsikeresebb közreműködőknek. » Politológiai tudományos ülés Nyereménybetétkönyv-sorsolás Gyulán

Next

/
Thumbnails
Contents