Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-26 / 150. szám

1983. június 26., vasárnap o Uj koreográfiában, Csajkovszkij zenéjével A Pécsi Balett vendégszereplése a gyulai Várszínházban A Rómeó és Júlia című tánc­játékkal vendégszerepei jú­nius 26—29. között ©yulán a Pécsi Balett. Az eredeti mű, Shakespeare halhatat­lan remeke talán a legnép­szerűbb, a legtöbbet játszott alkotás világszerte. Többször megfilmesítették, készült be­lőle opera, balett és musi­cal. A két legismertebb ba­lettváltozat Prokofjev, illet­ve Csajkovszkij zenéjére ké­szült* (jó néhány világhírű koreográfiával). A Pécsi Ba­lett előadásában most nem ezek közül láthatjuk vala­melyiket, s nem is a Ha­rangozó Gyula-féle egyfelvo- násos balettet újították fel. 1980 nyarán, a Pécsi Nyári Színház programjában új koreográfiát készített Tóth Sándor, a Pécsi Balett igaz­gatója. Az új táncmű külön érdekessége, hogy szakított a korábbi zenei hagyományok­kal, és Károly Róbert zenei szerkesztésében három Csaj- kovszkij-mű (a Rómeó és Júlia nyitányfantázia, a Vo­nósszerenád és a Francesca da Rimini nyitányfantázia) dramaturgiai építkezésében alkotta meg az új koreográ­fiát. Oly módon, hogy — bár mozgásrendszerében, stílus­jegyeiben letagadhatatlanul őrzi az együttesre jellemző vonásokat — mégis ez a pro­dukció eltér a Pécsi Balettet immár csaknem negyedszá­zada meghatározó modern táncstílustól. Az alapmű lé­nyegéből fakadóan tánc­megjelenítésben a klasszikus baletthez áll közelebb. Tóth Sándor követi a cselekmény fő vonalát, ugyanakkor bi­zonyos szituációkat, pillana­tokat, amik az eredeti mű­ben nincsenek „szöveg sze­rint” megírva, kiemel, hang­súlyoz: a táncszínpad szuve­rén törvényei szerint. A kriptajelenetben például a két fiatal búcsúzását: Júlia föléled a tetszhalálból, Ró­meó — miután megölte Pa­rist — beveszi a halálos mérget. Egyikük jön, a má­sik most indul... S egy pon­ton találkoznak, ez a talál­kozás — Rómeó halála Jú­lia karjaiban — nem szere­pel az eredeti műben, de óriási duettlehetőséget rej­tett a koreográfus és a két címszereplő számára. Egyéb­ként az egész táncjáték ro­mantikus, érzelemteli pro­dukciónak ígérkezik, amely sajátos hangvételű, klasszi- cizáló táncnyelvezetével együtt a szerelem sodró len­dületű, szélesen áradó apo- teózisa szeretne lenni. Bizo­nyára ez is okozza, hogy a negyedik éve sikerrel szere­pel a Pécsi Balett reperto­árjában. A gyulai várszín­házbeli előadásai (június 26., 27., 28., 29.) közül az utolsó egyúttal szép jubileum is: ez lesz a pécsi Rómeó és Júlia ötvenedik előadása. Eredeti szereposztásban játsszák. A címszerepet Sóly­mos Pál (Rómeó) és Zarnó- czai Gizella (Júlia) táncolja. A további főszerepekben Lo­vas Pál (Mercutio), Bauer József (Benvolino), Tóth Sán­dor (Lőrinc barát), Dómján Tibor (Montague), Körmen- dy László (Tybalt), Hajzer Gábor (Paris), Rónay Márta (Dajka), Koronczay László (Capulet) és Szabolics Éva (Capuletné) táncalakításait, illetve a balettegyüttes tag­jait láthatjuk. Wallinger Endre Előszállítási jutalom (Tudósítónktól) A vasúti szállítási feladatok egyenletessége, az őszi szállítá­si csúcsok mérséklésére idén, az év első négy hónapjára hirdet­te meg előszállítási akcióját a MÁV. A Szegedi Vasúti Igaz­gatóság területén 15 vállalattal 87 ezer tonna áru szállítására kötöttek megállapodást. A vasút azokat a szállítófele­ket, akik a megállapodásban rögzített árumennyiségen felül fogadtak árut, a többletsúly után fuvardíj -visszatérítésben részesí­tette. Az I—IV. havi adatok ösz- szegezése most fejeződött be, s azok alapján a vasútigazgatóság területén több mint ötmillió fo­rintot kaptak vissza a vállala­tok. Békés megyéből hat vállalat az összes visszatérítés 31,1 szá­zalékát kapta meg. Legtöbb ju­talomban az Orosházi Üveggyár részesült, 29 ezer többlettonna után 660 ezer forint visszatérí­tést kapott. A Közúti Igazgató­ság 387 ezer, a Szarvasi Állami Tangazdaság 273 ezer, a Mező- hegyesi Cukorgyár 117 ezer, a battonyai Nagyközségi Ta­nács 107 ezer és a TÜZÉP 22 ezer forint fuvardíjat kapott vissza. Ugyancsak eredményesen vet­tek részt a megye fuvaroztatói az előszállítás idejére meghir­detett rakodási versenyben. A Szarvasi Állami Tangazdaság és a Közúti Igazgatóság szállítás- szervezőit az igazgatóság juta­lomban részesítette. G. J. Örökifjú öregek Nyugdíjas klubtalálkozó Bélmegyeren Mennyi keserűséget hor­doz magában olykor ez a szó: megöregedni! Ikertest­vérei: a magány, a betegség, a tétlenség, az elhagyatott- ság tudatunkban mint sötét árnyékok szegődtek mellé. Szomorú példa erre, sajnos, nem egy akad, hiszen a va­lahová tartozás érzését a társadalmi gondoskodás, a szociális intézkedések sem képesek pótolni. Akkor hát van kiút egyál­talán? Lehet-e az életüket magányosan tengető idős embereket mégis elégedetté tenni? Nos, biztos receptet nem adhatunk, mert koránt­sem azonos az életvitelük, s igényeiket sem mérhetjük egyforma mércével. Ám egy lehetőséget a sok közül be­mutatunk, a tanulságokat pe­dig ki-ki vonja le magának. Érdemes, hiszen sokan van­nak a bélmegyeri öregekhez hasonló helyzetben. Előbb lássunk néhány val­lomást, melyek magukért beszélnek... A megkérde­zettek mindegyike a községi nyugdíjasklub tagja. A be­szélgetés helyszíne a műve­lődési ház, ahol találkozót rendeztek a medgyesegyházi és a muronyi testvérklubbal. Készül a pörkölt ,. Az ebéd az udvaron bog­rácsban rotyog, az asszonyok kalákában hámozzák a krumplit, közben beszélge­tünk. Nagy az egyetértés kö­zöttük, a klubról elmondot­takat hol az egyik, hol a má­sik egészíti ki valamivel. — Hogy miért jó a nyug­díjasklubban? Hát, mert még nem verekedtünk meg. De félre a tréfával, idős cselédek vagyunk már, ideje pihen­nünk is kicsit. — Világéletünkben dolgoz­tunk, hajnaltól késő estig, ha mégis volt egy kevéske időnk, hát kimentünk a fut- ballpályára nézelődni, vagy csak úgy, magunkban dalol- gattunk a kukoricásban. Hát ez volt a mi szórakozásunk. — Én bizony még a falu határát sem hagytam el ko­rábban. Hát itt erre is rá­vettek. És milyen jól érez­zük magunkat egy-egy ilyen kiránduláson! — Emlékeztek a Szépasz- szony völgyére? De jót mu­lattunk ! öregek vagyunk igaz, de várja csak meg az ebéd végét! Kitesszük az asztalokat, aztán jöhet a tánc! — Ott a Takács Gyuri bá­csi példának. Betöltötte a 83-at, és még mindig az ő lába indul meg a leghama­rabb. Persze mi sem panasz­kodhatunk, megyünk szíve­sen, csak vigyenek ... Szerencsi Mátyásné és Ba­log Jánosné irányítja kint a főzést. Már híre ment a fa­luban ügyességüknek, csoda hát, ha a lakodalmakba is őket hívják szakácsnak? Lipcsei Gergelyné, a klub elnöke fáradhatatlan házi­asszonynak bizonyul. Min­denkihez van egy kedves sza­va, térül-fordul, hol a szín­padon, hol meg a serénykedő asszonyok között tűnik fel. Beszélgetés közben is fél szemmel arra ügyel, minden rendben menjen. — Ügy hét éve egy vb-ülé- sen szóvá tettem, miért ne lehetne egy nyugdíjasklu­bunk is? Varjú Ferenc, a művelődési ház vezetője ha­marosan rákérdezett: „Na, Juci néni? Lesz valami ab­ból a klubból?” Az öcsém meg a felesége postás, ők adták ide a nyugdíjasok név­sorát. A hatvan meghívottból úgy negyvenen el is jöttek az első összejövetelre. Aztán egyik hozta a másikat. Most több mint 120-an vagyunk. Hétfőnként járnak össze, előadásokat hallgatnak, fil­meket néznek, sőt még ve­télkednek is. Ha valamelyi- kőjük megbetegszik, meglá­togatják, gyámolít ják. A szó­rakozás mellett a munkáról sem feledkeznek meg. Van, hogy a tsz kér tőlük segítsé­get, aki tud, megy a hívás­ra. Máskor ásót, kapát fog­nak, társadalmi munkában szépítik a falut. Segítőkész­ségükről Varjú Ferenc csak ennyit mond: „Ha azt mond­juk, hozzatok egy zsák krumplit, kettő jön össze”. Műsor a színpadon Odabent pereg a műsor. Mellette a szó is megfér és a bélmegyeri Nagy Gáborné- nak bizony van 'mit beszél­getnie a muronyi Futakiné- val. Testvérek, innen a nagy bizalom. Nagyné amúgy is beszédes, víg kedélyű asz- szony. — Volt nekünk asszonykó­rusunk is, én voltam a nó­tavezető. Már biztatnak, ha letelik a gyászom a férjem után, folytassam. Hát nem mondom, sok dalt tudok, az apám is sokra megtanított, meg lánykoromban, mikor jártam a géphez, ott is sok nótát ellestem. Fecz Mihály bácsi is azzal dicsekszik, mennyi dalt el tud énekelni: — Egy első osztályos irká­ba 250 nótát jegyeztem fel. Még harmonikán is elját­szom, ha úgy hozza a ked­vem. Az unokájával lakik együtt. Jó szemmel nézik, hogy el­jár a klubba. Azt mondják „legalább nem unatkozom, ha elöregszek is”. Mihály bácsi mellett csendben üldögél Lipcsei Gergely. Nemigen szól, el­gondolkozva nézelődik. — Hogy mit szólok a fele­ségem elnökségéhez? Hadd csinálja, legalább jól kibe­széli magát. Meg egy-egy út­ra szívesen eljárok én is. Szőke Jánost, a klubtitkárt nem kell soká keresni. Most éppen arról beszél, hogy sze­retnék bejárni az országot. — Aki tud, mind jelentke­zik egy-egy ilyen útra. A buszban Lipcsémével csak „helytelenkedünk”, hiába ra­kunk be pótszékeket, az is kevés. Epilógus Nézem a napszítta, ráncok­tól barázdált arcokat. Az öreg Varjú Mihályét, amint feszes derékkal ül felesége mellett. Rá-rápillant. Nem­rég gyógyult fel az asszony, vigyáznia kell rá. „Néhány hete még etettem, mint egy gyereket. Most látja, mégis itt vagyunk!” — mondta az imént hangjában aggodalom­mal vegyes büszkeséggel. El kellett jönniük, mert ide, eh­hez a kissé zajos, ám szá­mukra oly kedves közösség­hez tartozónak érzik magu­kat ... Kép, szöveg: Nagy Ágnes Az aranyfurulya hangja „Hű, komám, mi lesz itt veled!” — nézett vissza a falura a barátja, amikor Se- besi László, a frissen vég­zett tanító Orosházáról el­biciklizett megnézni élete első munkahelyét, s vele a falut, ahol élni fog; Kétegy- házát. Mindez még valami­kor 1948-ban történt, ésSe- besi László kétévi kitérővel azóta is itt él, réges-rég két- egyházinak vallja magát. Feleségével, aki idevalósi, a Petőfi telepen kezdtek, s a gyerekekkel való foglalko­zás mellett intézték az em­berek ügyes-bajos dolgait is. S miként a hivatásszerető fiataloknál szokás, terveket szőttek, keresték az útját- módját, hogyan szolgálhat­ják az emberek javát. így született a nagy elhatáro­zás is: zenére kellene taní­tani a gyerekeket. Különbö­ző előadások bevételéből 1952-ben vették meg az el­ső furulyákat, és 1955. má­jus elsején szerepeltek elő­ször a gyerekek. Aztán 1964-ben Petőfi telepről be­kerültek ■ a faluba, az öreg kis iskolaépületbe, amelynek két tantermében még ma is alsó tagozatosokat tanít Se- besi László. Ugyanitt kedd délutánonként furulyaszótól zeng a ház; itt tartják a próbákat. <4> Nemrég fejeződött be a tanítás, a szemerkélő eső­ben szaporán szedik a lábu­kat hazafelé a gyerekek. Megszólítom az egyik nagy­fiút, a hetedikes Bálint Györgyöt, hogy jó felé me- gyünk-e az iskolába. — Ó, engem is tanított Sebesi tanító bácsi! — csil­lan fel a szeme, amikor megtudja, kit keresünk. — Én is járok a furulyazene­karba. Hogy milyen ember a tanító bácsi? Hát, nagyon szereti a gyerekeket ő is, meg a felesége is, igaz, ő már nem tanít. És türelmes, igaz­ságos. Nem azt kell csinál­nunk, amit ő akar, hanem bennünket is megkérdez, és amire egységesen szavazunk. Aki 8-ig végig jár a zene­karba, annak aranyfurulyát szokott adni. — Mi lesz, ha elvégzed az iskolát? — Gyulára, az Erkel gim­náziumba szeretnék menni, de szerencsére vissza lehet járni furulyázni, a tanító bácsi a nagyobbaknak szom­batonként tart próbát, pont azért, hogy aki akar, to­vábbra is járhasson. Még megmutatja az isko­lához vezető utat, aztán sie­tősen elköszön Bálint Gyuri. Sebesi László középmagas, vékony arcú, energikus em­ber. — Egyszerű falusi hiva­tást teljesítek, én csak azt szeretném, hogy ha „innen elkerül a gyerek, legyen mi­re építenie — hárítja el az elismerést. — A célomat, hogy falun is lehet zene­kultúrát terjeszteni, sikerült elérni, a gyerekek megsze­rették, megismerték a nép­dalt, a hangszert, a kottát. Mindebben részes a felesé­gem is. Ö noszogatott an­nak idején, hogy vágjak ne­ki, alakítsak gyerekegyüttest. A hogyanról, a módsze­rekről beszélgetünk, arról, hogy jelenleg 38 tagú az együttes, s hogy a furulya mellé most már a citera is párosul. A zenekarba min­den jelentkezőt felvesznek, aztán úgyis elválik, marad vagy sem a kisdiák. A leg­szebb, a nagy hajtóerő ter­mészetesen a szereplés, a si­ker. Kétszer felléptek már a tévében, szerepeltek egy me­sefilmben, számos díjat nyer­tek, többször képviselték a megyét az országos úttörő népzenei találkozón. — Azt hiába mondom el a gyerekeknek, hogy mi­lyen csodás zeneszerző Tele- mann, meg hogy hangzanak Bach crescendói, ezzel még nem szerettetem meg velük a zenét, ök be akarják mu­tatni, hogy el tudják ját­szani. A gyerek kívánkozik szerepelni, háromnapi él­ményért képes éveket ké­szülni, bár izgul, gombóccá gyűri a zsebkendőt, de alig várja, hogy ő következzen. S nem csupán a pódiumon töltött percek szépek az együttes tagjai számára, ha­nem a próbákon, a fellépé­sek alkalmával együtt eltöl­tött idő is. Harmincegy éves ez a fu­rulyazenekar, Sebesi László 31 éve tanítja a kétegyházi gyerekeket, s immár azok gyerekeit is zenére, rója a kottafejeket, talpal hang­szerek után, és vásárolja azokat a bizonyos „aranyfu­rulyákat”. Vajon miért? Egy­szerűen csak annyit felel: „Nekem annyi örömöm volt már bennük, hogy megéri.” í’4 <iV A „Gyermekekért” Emlék­plakettet megyénkben min­den évben tíz felnőttnek íté­lik oda az úttörőközössé­gek. Az idei pedagógusnapon ezt a kitüntetést Vehette át Sebesi László is. A zenekar tagjai többek között a kö­vetkezőket írták kitüntetési javaslatukban: „...nagyon sokat köszönhetünk Sebesi tanító bácsinak, aki a zene szeretetére, a művészi szép értékelésére nevel bennün­ket ... Tőle tanultuk meg, hogy a zene milyen nagy összetartó erő az emberek között.. Tóth Ibolya Fotó: Veres Erzsi Új szociális létesítmény vasutasoknak A békéscsabai körzeti üzemfőnökség vontatási te­lephelyén emelkedik az a négyemeletes épület, amelyet a közelmúltban adtak át ren­deltetésének. Valkó Pál üzemfőnök nem kis büszkeséggel vezet végig a földszinttől a tetőkilátóig. — Ez a szociális létesít­ményünk 500 ember kényel­mét, pihenését szolgálja — mondta. A valóban minden kénye­lemmel ellátott épület leg­impozánsabb „tartozéka” a konyha. Itt minden fázist külön helységben végeznek. A mosogatást, főzést, dara­bolást, zöldség-, húselőké­szítést. A konyha dolgozói­nak öltöző, tusoló áll ren­delkezésére. A földszinten kapott helyet az üzemorvosi rendelő. Minden emeleten öltöző, zuhanyozó. Minden szinten úgyneve­zett laktanyaszobákat he­lyeztek el, két ággyal, mos­dóval berendezve. A negye­dik szinten társalgó áll ren­delkezésre könyvtárral, tv- vel. A helyiségek légkondi­cionáltak. Az átutazóban le­vő utasok tehát minden ké­nyelmet megtalálnak a bé­késcsabai MÁV új szociális létesítményében. Krumplihámozás közben B. V.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents