Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-26 / 150. szám

1983. június 26., vasárnap Eszmecserék a béke-világtalálkozón lasszer Arafat felszólalása TELEX ^ BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fo­gadta Rudolf Rossmeislt, a Német Demokratikus Köz­társaság rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott hazánkból. * * * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Madagasz­kárt Demokratikus Köztár­saság nemzeti ünnepe alkal­mából táviratban üdvözölte Didier Ratsiraka elnököt. # BUKAREST A román nemzetvédelmi minisztérium pénteken köz­leményben jelentette be, hogy a hadsereg idei kikép­zési tervének megfelelően jú­niusban hadgyakorlatokat tartanak tartalékosok bevo­násával. # LISSZABON Ramalho Eanes tábornok, portugál elnök szombaton fo­gadta Eduard Sevardnadzét, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának póttagját, a Grúz Kommunista Párt első titkárát. Sevardnadze a Por­tugál Kommunista Párt meg­hívására, szovjet pártkül­döttség élén tartózkodik Por­tugáliában. A baráti légkörű megbeszélésen a szovjet— portugál kapcsolatok és a nemzetközi élet kérdéseiről folytattak eszmecserét. % SANTIAGO Chilében a harmadik nap­ja tartó általános sztrájk tel­jesen megbénította az ország déli vidékeinek életét. A 75 ezer magánteherautó-tulaj- donos több mint kilencven százaléka vesz részt a mun­kabeszüntetésben. Szombat délután a prágai béke-világtalálkozón nagy­gyűlést tartottak az ázsiai— afrikai és latin-amerikai né­pekkel vállalt szolidaritás je­gyében, amelyen részt vett és felszólalt Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizott­ságának elnöke. Arafat a nap folyamán érkezett Prágába. Az elnökségben foglalt he­lyet Romes Csandra, a Bé- ke-világtanács elnöke, Luis Echeverria, volt mexikói el­nök és más személyiségek. Ott volt Sebestyén Nándor- né, az Országos Béketanács elnöke. Arafat beszédében rámu­tatott: a béke-világtalálkozó olyan időpontban tanácsko­zik, amikor az amerikai im­perializmus fokozza a fegy­verkezési versenyt és a nem­zetközi erőviszonyok meg­változtatására törekszik. Arafat emlékeztetett arra, hogy Izrael a Libanon elle­ni háborújában a nemzetközi egyezményekben tiltott fegy­vereket is bevetett, hogy más új fegyverekkel együtt kipróbálják hatásukat. Az Egyesült Államok minden tá­mogatást megadott Tel-Avív­nak a Libanon elleni agresz- szióhoz. A libanoni háború meg­mutatta, hogy a PFSZ teste­síti meg a palesztin nép tö­rekvéseit és vágyait, és a PFSZ a palesztinai nép igaz képviselője, amely helytállá­sával egyben megerősítette politikai pozícióit az egész világon. Az Egyesült Államok azon­ban változatlanul megtagad­ja a PFSZ elismerését, és nem hajlandó elismerni a palesztin nép nemzeti joga­it. Ez az ellenséges magatar­tás nyilvánul meg a Reagan- tervben is. Arafat felhívta a figyel­met arra, hogy folytatódik az arab földek izraeli meg­szállása, s az Egyesült Álla­mok a libanoni—izraeli meg­állapodás révén megpróbál még nyíltabb hegemóniára törni a térségben. Ez fenye­geti a PFSZ-t, Szíriát és Li­banont. Az Egyesült Álla­mok a PFSZ megtörésére és megosztására törekszik. Jasszer Arafat ezzel egy­idejűleg utalt olyan „arab és nem arab” kísérletek követ­kezményeire, amelyekkel külső eszméket akarnának erőltetni a PFSZ-re, be akar­nak avatkozni önálló dönté­seibe. Válaszunk erre az — je­lentette ki Arafat —, hogy tovább erősítjük népünk nemzeti egységét, tovább erősítjük az egységet a PFSZ-en belül és kívül egy­aránt. Arafat beszéde végén mél­tatta a Szovjetunió követ­kezetes békepolitikáját, a ha­ladó erőknek, köztük a pa­lesztinai népnek nyújtott tá­mogatását. Tanácskozás eredmény nélkül Szombaton a thaiföldi fővá­rosban befejeződött a délkelet­ázsiai országok szövetségének külügyminiszteri találkozása. A tanácskozásról kiadott kö­zös közleményben a külügymi­niszterek támogatásukról bizto­sították azt a thaiföldi javasla­tot, amely felhívja Vietnamot: vonja vissza Kambodzsában ál­lomásozó erőit 30 kilométerre a thaiföldi—kambodzsai határtól. Kijelentették: a Vietnammal fo­lyó konzultációk előkészíthetik a délkelet-ázsiai problémák politi­kai úton történő, átfogó rende­zését, amely szükséges a dél­kelet-ázsiai térség semleges bé­kezónájának kialakításához. Megfigyelők a közleménnyel kapcsolatban ugyan rámutatnak annak viszonylag békülékeny hangnemére, de megjegyzik, hogy az állásfoglalás gyakorla­tilag semmivel sem vitte köze­lebb a megoldáshoz a négy éve húzódó kambodzsai kérdéskör megoldását és nem is tartalma­zott új javaslatokat. George Bush az NSZK-ban Londoni tárgyalásainak be­fejeztével George Bush ame­rikai alelnök szombaton az NSZK-ba érkezett. A TASZSZ szovjet hírügy­nökség Bush londoni látoga­tását kommentálva megálla­pítja: Thatcher brit minisz­terelnök teljes támogatásáról biztosította a rakétatelepíté­si terveket. Bush sajtóérte­kezlete propagandisztikus célt szolgált, s a genfi tár­gyalások sikertelenségéért a Szovjetuniót akarta felelőssé tenni. Az NSZK-beli Krefeldben Carstens nyugatnémet ál­lamfő és Kohl kancellár az amerikai alelnök jelenlété­ben az amerikai—nyugatné­met barátság jelentőségét méltatták azon a megemlé­kezésen, amelyet a németek amerikai kivándorlása kez­detének szenteltek szomba­ton Krefeldben. Kohl hangsúlyozta, hogy az NSZK számára a szoros atlanti kapcsolat jelöli ki a politikai mozgástér határait a szocialista országokkal folytatott politikában. Ezzel kapcsolatban utalt közeli moszkvai utazására, és ki­fejtette: az NSZK-nak az Egyesült Államokhoz fűződő baráti, partneri kapcsolata teszi lehetővé, hogy a Szov­jetunióval és Kelet-Európá- val a véleményeltérések és ideológiai ellentétek dacára a párbeszéd, az együttmű­ködés és a feszültségek eny­hítésének politikáját köves­se. II hét eseményei képekben Emlékezés üllendére A legtöbb kérdésben kompromisszummal, illetve a döntés el­halasztásával végződött a közös piaci vezetők csúcsértekez­lete. Képünkön: a stuttgarti tanácskozás résztvevői Az Egyesült Álla­mokban több száz embert tartóztattak le a héten tartott atom- fegyverkezés-elle- nes tüntetések során. Képünkön: a nukleá­ris fegyverprogra­mokban is részt vevő Northrop-cég egyik gyáregységénél til­takozó fiatalt hurcol­nak el a rendőrök Üjabb repülőgéprablást hajtottak végre a héten. Képünkön: az eltérített líbiai gép előbb Rómában, majd Cipruson szállt le (Fotó: AF — MTI — KS) Ha élne, ma lenne 75 éves dr. Salvador Allende, aki 1970. novemberétől 1973. szeptemberéig Chile köztár­sasági elnöke volt. Valparaiso kikötőváros­ban, az ország második leg­nagyobb városában született 1908. június 26-án. Iskolái elvégzése után 1933-ban kap­ta meg orvosi diplomáját, és ugyanabban az évben meg­alakította a Chilei Szocialis­ta Pártot. Addigra már két­szer állították katonai tör­vényszék elé államellenes cselekedetek vádjával. A börtönből kikerülve apja sírjánál megfogadta, hogy folytatni fogja édesapja, az ügyvéd és politikus munkás­ságát és életét a szociális harcnak fogja áldozni. Tevékeny szerepet vállalt a Népfrontban, amelynek 1939-es választási győzelme után Allende az egészség- ügyi miniszteri tárcát kapta. Hamarosan a Szocialista Párt főtitkárává választot­ták. Népszerűsége egyre fo- . kozódott. Három elnökvá­lasztáson a jobboldalnak mégis sikerült megakadá­lyoznia Allende győzelmét. Negyedszerre, 1970-ben azon­ban végre győzött a Népi Egység néven egyesült bal­oldal, és Allende Chile el­nöke lett. A reakció egy pillanatig sem nyugodott bele veresé­gébe, s az első perctől kezd­ve mindent elkövetett a ha­ladó vezetés megbuktatásá­ra. Gyilkosságok, puccskísér­letek, sztrájkok követték egymást. Végül pedig a CIA által támogatott fasiszta ka­tonatisztek árulása véres puccshoz vezetett. Az 1973. szeptemberi leszámolásban hazafiak ezrei vesztették éle­tüket. Maga Allende a láza­dókkal vívott fegyveres A világhírű felvétel: Allen- de elnök fegyverrel a kezé­ben a Moneda-palota bejá­ratánál, a puccs kirobbanása után (Fotó: — AP — MTI —KS) harcban, az elnöki palota, a Moneda védelmében esett el. Chilében napjainkban is­mét forrongás van. Május óta egymást követik a tün­tetések, ülősztrájkok, temp­lomfoglalások. A szakszer­vezetek felhívására beszün­tették a munkát a rézbá­nyászok. A munkásság és a diákság mellett növekszik az elégedetlenség Pinochettel szemben még a tőkés réte­gek egyes csoportjában is. A történtek azt bizonyítják, hogy a rezzenéstelen erő­szak nem tudja elfojtani a társadalmi nyugtalanságot. A haladó világ, s benne mi magyarok ma is tisztelettel és megbecsüléssel emléke­zünk a chilei nép nagy fiá­ra, az igaz hazafira, Salva­dor Allendére. Gáti István HÍREK HÍREK HÍREK MA: JÁNOS, PÁL NAPJA A Nap kél 4.48 — nyugszik 20.46 órakor A Hold kél 21.56 — nyugszik 5.26 órakor HOLNAP: LÁSZLÓ NAPJA A Nap kél 4.48 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 22.37 — nyugszik 6.20 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. június 26-án született, és 65 éves korában, 1973- ban halt meg — fasiszta puccs áldozataként — Sal­vador Allende, a neves chi­lei haladó politikus, a nem­zetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. * * * Ötvenöt évvel ezelőtt, 1928. június 27-én hunyt el — 59 éves korában — Sas Ede író, újságíró. # — ma este 19 Órakor kezdődik a békés-tarhosi ze­nei napok második hangver­senye Békésen, a műemlék református templomban. Ez alkalommal mutatják be — többek között — Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zene­szerző Libellus Ungaricus cí­mű archaikus kantátáját. Hétfőn este 18 órakor a tar- hosi zenepavilonban a vo­nószenekari tábor hangver­senyére kerül sor. — A SZEGHALMI Sárréti Tej Tsz gépkocsivezetőit anyagilag érdekeltté tette az üzemanyag-fogyasztás csök­kentésében. Az elmúlt hó­napban a megtakarított gáz­olaj értékének a begyűjtő gépkocsivezetők 50—60 szá­zalékát, míg a terítést vég­zők 90 százalékát kapták meg. — A TELEFONDOKTOR jú­nius 28-án és 30-án, kedden és csütörtökön „Modern nyugtatok, lelki egészségvé­delem” témakörből tájékoz­tatja az érdeklődőket, 14 és 15 óra között, a 24-011-es te­lefonszámon. — ÍGÉRETES az újkígyósi határ. Bár a szántóföldi nö­vények zöme még betakarí­tás előtt áll, vagyis bármi történhet, jelenleg úgy tű­nik, igen jó termést takarít­hat be az Aranykalász Tsz. A csapadékhiány itt talán nem volt olyan kínzó, mint a megye más területein, a búza aratását sem kénysze­rülnek a szokásosnál sokkal hamarabb elkezdeni. — TÖBB NYILVÁNOS TE­LEFON A DÉL-ALFÖLDÖN. A Szegedi Postaigazgatóság megkezdte a Dél-Alföld vá­rosaiban és nagyobb közsé­geiben a nyilvános telefon- hálózat bővítését. Az év vé­géig 25 millió forintot hasz­nálnak fel erre a célra. Bács- Kiskun megyében csaknem félszáz, Békésben 25, Csong- rádban pedig több mint 90 modern, villannyal kivilágít­ható, alumíniumvázas szóló és iker telefonfülkét állí­tanak fel, elsősorban a kül­városokban és a lakótelepe­ken. A fülkék a Hódmező­vásárhelyi Fémipari Vállalat új gyártmányai. Valameny- nyit olyan új típusú készü­lékkel látják el, amely táv­iratfeladásra és távolsági be­szélgetésekre is alkalmas. — JING-JING és Pe-pe bol­dog: a pandapárnak újabb kölyke született. A kis bocs koraszülött, 30 nappal a be­csült időpont előtt látta meg a napvilágot, de jól van, és a mexikóvárosi állatkert ápolói mindent megtesznek azért, hogy jól érezze magát. Hírügyeietünk .. telefonszáma: f' Helyi záporok Várható időjárás ma estig: nappali gomolyfelhő-képződés, egy-egy helyi záporral, esetleg zivatarral. Időnként megélénkü­lő déli, délnyugati szél. Várha­tó legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 11, 16, legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között várható. — A NAGYSZÉNÁSI Októ­ber 6. Tsz bábolnai típusú szárítóinak energiatakarékos átalakítását eredményesen befejezte az elmúlt évben. Az országban 43 ilymódon átalakított szárító üzemel. A nagyszénásiaknak referen­ciaüzemük van Csehszlová­kiában, és szerződést kötöt­tek egy osztrák céggel is a módszer ausztriai kipróbálá­sára és terjesztésére. — A BÉKÉSCSABA és Vi­déke ÁFÉSZ 16 különböző szakcsoportot működtet, a tagok száma meghaladja az ezer főt. A szakcsoportok ke­retében kisállattenyésztők, méhészek, dísznövényter­mesztők, kertbarátok termel­nek saját részükre és eladásra is mezőgazdasági termékeket, hozzájárulva ezzel a kör­nyék jobb élelmiszer-ellátá­sához. — A FOGYASZTÓK oros­házi városi tanácsa holnap­tól, június 27-től kezdődően minden hónap utolsó hétfő­jén fogadónapot tart. A fo­gadónap helye a HNF váro­si bizottságának tanácsterme, Ady Endre út 9. szám, ideje: délelőtt 10 és 12 óra között. — GYULÁN, a SZOT-üdü- lő tetején létesített csillag- vizsgáló teraszon bemutató­állomást szereltek fel. Ezt elsősorban az üdülő vendé­gei vehetik igénybe, de le­hetőség nyílik szervezett is­kolai és egyéb csoportok fo­gadására is. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 84 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 107 512 fo­rint. 3 találata 9135 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 494 forint. A 2 találatos szelvények száma 234 345 darab, ezekre egyenként 24 forintot fizet­nek. — BEKAPCSOLJÁK az or­szágos hálózatba a Somogy megye területén feltárt föld­gázlelőhelyeket. Az e célt szolgáló földgázvezeték épí­tése megkezdődött. Az előző évben feltárt, eddig zárva tartott kutak közül a legje­lentősebbek Barcs térségé­ben vannak. Ezeket a határ másik oldalán dolgozó jugo­szláviai szakemberekkel szo­ros együttműködésben tár­ták fel a Kőolaj- és Föld­gázbányászati Vállalat kuta­tócsoportjai. — A GYULAI Mogyoróssy Könyvtár és a Várszínház közös rendezésében június 27-én, hétfőn 18 órakor a Mogyoróssy Könyvtárban vendégül látják Kolozsvári Grandpierre Emilt, a „Pár­baj az árnyékkal” című vár­színházi előadás szerzőjét. A színdarab bemutatója egyéb­ként június 30-án, csütörtö­kön lesz. A könyvtárbéli est házigazdája Sabián Éva, köz­reműködnek: Medgyesi Má­ria és Horkai János színmű­vészek.

Next

/
Thumbnails
Contents