Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-25 / 149. szám

1983. június 25., szombat

II reform azonnal hasznot hoz

Beszélgetés Csikós Nagy Bélával, az Országos Nnyag- és Arhivatal elnökével

Nemrég megyénkben járt Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke. Látogatása során találkozott megyénk vezetőivel, ismerkedett Békés megye gazdasági helyzetével, és előadást is tartott a gazdasági mechanizmus továbbfejlesztésének kérdéseiről. Az előadás után kértük meg az államtitkárt: válaszoljon néhány kérdésünkre.

— Hazánk megőrizte nemzetközi fizetőképességét, és ez mindenképpen nagy eredmény. A nemzeti jövedelem az elmúlt két évben évenként két százalékkal nőtt, az idén is ennyit várunk. Ez azt jelenti, hogy a nehezén már túljutottunk?

— A helyzet nem egyértelmű. Ha csak az utóbbi két évet nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy egy szolid növekedési pályán vagyurjk. Ha négy év átlagát vesszük, akkor a növekedés másfél százalék körüli,- ami csaknem stagnálást jelent. Figyelmeztető jel az is, hogy az iparban a kapacitástartalék nagyobb, mint kellene, magyarul : termelőberendezéseink

nincsenek kellően kihasználva. Mindezeket figyelembe véve, szerintem, a növekedési pálya nem működik megfelelően, tehát még nem vagyunk túl a nehezén.

— Nehézségeink már jó né- hány év óta fennállnak. Mi okozza, hogy ilyen lassú a kibontakozás?

— Külső és belső tényezők egyaránt közrejátszanak ebben. A tőlünk független tényezők közé sorolom az elhúzódó világgazdasági válságot, amelynek következtében

a világkereskedelem stagnál, sőt csökken, és egy olyan nyitott ország, mint a miénk ezt nagyon megérzi. Másik ok, hogy jelenleg a KGST-n belüli együttműködés sem tökéletes, ezt jelzi, hogy ipari nyersanyagaink kétharmadát dollárért kell behoznunk. Főleg amerikai beavatkozás miatt erőteljesen megnehezült a kelet—nyugati kereskedelem. Néhány szocialista ország fizetési gondjai miatt blokkszerűen ítélik meg a szocialista világot, és kimondva, kimondatlanul részleges hitelembargót léptettek életbe. Végül, de nem utolsósorban: a többszöri olaj- árrobbanás után az árak számunkra kedvezőtlenül alakultak, mintegy 20 százaléknyi cserearányromlás következett be. Ez a nemzeti jövedelmet 10 százalékkal csökkentette.

— Amiket eddig mondott, azok olyan reálfolyamatok, amelyekbe nem sok beleszólásunk van. Ezek szerint nyugodtan ki kell várnunk, míg a helyzet jobbra fordul?

— Szó sincs erről! Okos irányítással a káros hatások csökkenthetők.

— Tudna erre példát is mondani?

— Természetesen. Itt van mindjárt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap. Sokan még most is azt hiszik, hogy ezekbe azért kellett belépnünk, mert így újabb kedvezményes hitelekhez juthatunk. Ez sem mellékes, de nem ez a lényeg. A magyar gépipar termékei a harmadik világban csak a Világbank közvetítésével jelenhetnek meg. A fejlődő országok beruházásainak nagy részét a Világbank finanszírozza, és csak olyan országok szállíthatnak, amelyek tagjai ennek a szervezetnek. Amióta beléptünk, már négy versenytárgyalást nyertünk meg, ami mintegy 50 millió dollárnyi termékszállítást tesz lehetővé — készpénzért.

Vannak lehetőségeink a KGST-n belüli együttműködés fokozására is. Jól bevált a nemrég megkötött magyar —csehszlovák kofíászati

egyezmény és a magyar—■ szovjet mezőgazdasági egyezmény is.

— Eddig külső hatásokról és azok kivédésének lehetőségeiről volt szó. De mi az, amit a határainkon belül kellene rendbe tenni?

— Ilyen feladat' is van bőven. Eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy egy ország rossz gazdasági helyzete sürgeti a reformokat. Azt is tapasztaltuk, hogy a reformok még átmeneti visszaesést sem okoznak, hanem azonnal hasznot hoznak. Nekünk most az a dolgunk, hogy az 1957-es, 1968-as és

1980-as intézkedések után hozzákezdjünk a reform negyedik szakaszához.

— Mi lesz a teendőnk ebben a negyedik szakaszban?

— Mielőtt a kérdésre válaszolnék, előrebocsátom: a

mechanizmus továbbfejlesztésének minden részletéről még nem született végleges döntés, egyes témák jelenleg a kidolgozás stádiumában vannak. A rendelkezésre álló adatok alapján azt mondhatom, hogy a negyedik szakasz alapvetően az irányítás reformját hozza majd. Ez a tervezési rendszernél kezdődik, ugyanis a jelenlegi módszer még az ötvenes években alakult ki. Ez addig jó volt, amíg a kelet—nyugati kereskedelem csekély jelentőségű volt, és az árucsere túlnyomó többsége a szocialista országokkal megkötött több éves államközi szerződéseken alapult. A fejlődő kelet—nyugati kereskedelemben viszont nagy gond, hogy el tudunk-e úgy adni, ahogy képzeltük? Sajnos, gyakran nem, és többek közt ezért nőtt az eladósodottságunk. A tervezés jelenlegi merev rendszerét ezért sokkal rugalmasabbá kell tenni, olyanná, amely azonnal reagál a gyakran váratlan piaci hatásokra.

— Ez annyit jelent, hogy a központi tervezés minimálisra csökken és a vállalatok teljes önállóságot kapnak?

— Ne gondolkodjunk szélsőségesen, ez sohasem vezet jóra. A vállalatok nem kaphatnak teljes szabadságot,

már csak az emiatt óhatatlanul felgyorsuló infláció

miatt sem. Megfontoltan

kell lépni, és jó, ha a korlátlan vállalati szabadság

hátrányait illetően inkább mások kárán tanulunk.

— A tervezésen kívül mi változik még a jövőben?

— Feltétlenül változni fog a bérrendszer és az árrendszer is. Ma másként adózik a bértömeg, mint a növekmény. Ez a jelenlegi gazdasági helyzetünkből adódó, kényszerű következmény, de tudjuk, hogy nem helyes. Az elképzelések szerint csak addig marad érvényben, amíg feltétlenül szükséges, utána a szabályozás ésszerű, de rugalmasabb lesz.

Feltétlenül korszerűsíteni kell az árrendszert is. Már 1957-ben elkezdődött az a folyamat, hogy az árak értékarányosak legyenek, de a célt még nem értük el. Itt az a döntő, hogy milyen az ipar árképzési rendszere. Jelenleg a normatív költségelszámolások a meghatározók, emiatt számos ésszerűtlen elem kerül az árakba. Például nálunk dekonjuktúra esetén is képezni kell az amortizációt és a fejlesztési

alapot, ez pedig árnövelő tényező. így romlik a verseny- képességünk azokkal szemben, akik maguk dönthetik el, miképp kalkulálják áraikat. Ennek meg kell szűnnie, ez kell ahhoz, hogy a népgazdaságban levő tartalékok még jobban felszínre hozhatók legyenek.

— Ha árrendszeri reformról

esik szó, akkor mindenkiben — így bennem is — felmerül a gondolat: megint áremelések

következnek?- — Biztosan lesz olyan termék, melynek nőni fog az ára, és olyan -is, amelyiké csökken. Önmagában véve azonban az áremelés nem feltétlenül rossz dolog. Alapigazság ugyanis, hogy a dolgozókat kell dotálni és nem az árakat. Ha fordítva csináljuk, nagyon ráfizethetünk. Hadd mondjak erre egy példát is: Magyarországon ma egy év alatt több idegen fordul meg, mint hazánk lakossága. Ha fenntartjuk a dotált élelmiszer- árakat, akkor kiárusítjuk az országot. Az értékarányos árakkal odáig jutottunk, hogy ma már a turisták által kivitt élelmiszer, vagyis a láthatatlan export gazdaságosabb, mint a tényleges. Többek között ennek is köszönhető, hogy az idegenforgalom nettó devizabevétele 200 millió dolláros aktívumot mutatott tavaly.

— A tervezett reformokról, a gazdasági mechanizmus továbbfejlesztéséről még órákig beszélgethetnénk, de az ön ideje drága, így csak egy rövid, utolsó kérdésre kérek választ: mikorra várhatók a vázolt intézkedések?

— A jelenlegi elképzelések szerint a reform IV. szakaszának fokozatos végrehajtása 1985. körüli években éri el csúcspontját.

Lónyai László

Életutak

Igazi csapattá lenni

Ügy kezdődik, hogy az időjárást vitatjuk meg, „nálunk az eső időben érkezett a kalászosokra, meglesz búzából, amit terveztünk, a kukorica meg majd októberben kiderül. Talán több mint tavaly. Persze, nemcsak az időjárás. Jó talajba ment a mag.” A medgyesegyházi pártbizoftság ablakain tavaszi hangulatú napfény igyekszik befelé: június 21-én délután, ilyen volt az idő. Varga János délelőtt a Haladás Téeszben járt, friss benyomásait meséli. Különben is szokása, hogy reggelenként, még nyolc előtt, elmegy ide, oda. Vagy a vasipariba, vagy a téeszbe, kinéz a tehenészetbe („ott ugyan már régen voltam, biztosan hiányolnak!^’), mert „közelről kell látni, tudni az életét, találkozni az emberekkel”.

A haja őszül, de nem különösebben, tartása, egész lénye fiatalos, derűs, ötvenegy éves, ilyenkor nyáron pompásan érzi magát egy könnyű, színes ingben, ballonnadrágban, és ha beszélgetni kezd valahol, szívesen megiszik egy kávét. És rágyújt, elgondolkozik.

Amikor ezek a percek következnek, megismétlem, hogy jó lenne, ha többen megismernék a medgyesegyházi pártbizottság titkárát, aki idestova tizenharmadik éve, hogy itt tölti élete lényeges részét. „Mi különös van ebben?” kérdezi, és még megkockáztatja azt is, hogy „sokan lehetnek és vannak mások, akik...” Évek óta ismerem, nemcsak innen, a titkári szobából, így aztán azt is tudom, hogy nincs a szavai mögött „kötelező szerénység”. Aki olyan ember, mint a medgyesi Varga János, persze, hogy meglepődik először, és aztán arra kér: „Esetleg más jobban megérdemelné...” Érdem? Maradjunk annyiban, hogy amit Varga János csinál évtizedek óta, abban bőségesen feltalálható az, amire azt mondhatjuk: érdem, tisztesség, becsület, elismerés.

Ebben megegyezünk, majd újra derűs. Van ebben a tekintetben némi megadás is. „Akkor mondd, honnan kezdjem?” „A gyermekkorodnál” kérem, mire Varga János sóhajt, megsimítja a haját, hallgat egy csöppent és mesél. Ügy érzem, hogy mesél, habár az is biztos, hogy ez't a szép és igaz mesét önmagáról, nagyon ritkán, és nagyon keveseknek mondta még el...

Mezőhegyesen született, ott volt gyerek a 73-as majorban. Édesapja gyalogmunkás, majd később gőzekés. „Faros”, ahogy akkor nevezték azt, aki a két gőzgép között ide-oda munkálkodó, hatalmas ekét irányította. „Néha az apám az ölébe vett, és utaztunk egyik masinától a másikig.” Emlékei között élénken él a tarisznya, benne a palatábla, a palavessző meg a spongya. Ezekkel felszerelve indult a majorság iskolájába, Szécsényi János tanító úr elé. Nagy váltás következik. „Képzeld, láttuk a fehér lovast!” Nocsak, töröm a fejem, mozifilmről, vagy miről beszél János? „Hát a lovastengerészt, Horthyt. Körvadászat volt, az embereket — a hajtókon kívül — beterelték a majorságokba, olyankor se ki, se be. Mi, gyerekek, felmásztunk a grádicsra, onnan néztük, kik jönnek? Jött is a kormányzó, fehér lovon. Meg a sok mindenféle fullajtár.”

Kitérőből, ennyi. Habár a nemzet számára, és benne Varga Jánosnak is, igencsak tragikus kitérő volt az a történelem, amit az időben írtak a fehér lovasék. Az idő azonban múlandó, és előre halad könyörtelenül. János is növekedett, a család a mama szülőfalujába, Medgyesegyházára költözött. „Tízéves voltam, egyetlen kis szobában laktunk, a szüleim, az öcsém,

meg én. Édesapám részesmunkás lett, ha- todán-hetedén törte a kukoricát, meg aratott Bánkúton. 1944 októberéről van bennem egy kép. Megy az anyám fehér lepedővel a kezében az utca népe előtt a szovjet katonák felé. Mert hogy szlovákul is beszélt, hát őt választották szószólónak. Jöttünk ki a földbunkerekből, és hallgattuk, hogyan dübörögnek a tankok valahol nem messzire.”

Itt kezdtek igazán rohanni az évek. Földosztás, Vargáéknak hat hold. Iskola, tanonckodás egy medgyesi szabómesternél, segédlevél. Katonaság: Táborfalva. „A hadtápon dolgoztam, mint szabó. A mesterségemben.” 1954-ben leszerel, és „jön a nagy fordulat”. Mi volt ez?

„Először is próbaidős tag lettem az akkor megalakult bőr- és textilipari szövetkezetben. Ahol csak az lehetett tag, aki gépet vitt be. Nekem nem volt. Néhány évre rá beválasztottak az ellenőrző bizottságba. Itt kezdődött az életem sok-sok változása. A mozgalom. A tanulás. A köz dolgai.” És Mezőkovácsháza, a járási tanács. Varga János ipari előadó. Megnősül. A felesége is medgyesi és a járásnál dolgozik. A munkában pedig a nagy cél: megmutatni, hogy pótolni lehet mindent, amit az ember a körülményei miatt elmulasztani kényszerült. „Ott, a járási tanácsnál tanultam meg, hogy az a jó munkastílus, ha pontosan dolgozom, és bizalomra bizalommal válaszolok. Pártmunkásként is ugyanígy teszem. Amikor titkárnak választottak, tudtam, bizonyítanom kell, és azok előtt is megszerezni a bizalmat, akik nem fogadtak el elsőre. Azt tartom: jól csak az dolgozhat, aki igazi munkatárs tud lenni. Jól csak azok dolgozhatnak, akik igazi csapattá lesznek!”

Üjra és mindig a község. Medgyesegy- háza. „Nézd, én tudom, hogy mi nem kapunk sokat a nagy közösből. Nekünk magunknak kell segíteni gondjainkon, bajainkon. Az eredmények nem jönnek csak úgy maguktól. Emberek kellenek hozzá, jó szakemberek, olyanok, akik nemcsak tudják, de érzik is, hol a helyük, és kiért, miért teszik a dplgukat nap mint nap. Persze, mondhatnám így is: okos kádermunka. Ez a dolgok nyitja, szerintem. És az, hogy a testület, a végrehajtó bizottság, vagy a pártbizottság tudjon igent is, és nemet is mondani.

Eltelik még egy óra, Varga János szeretettel és meggyőzően beszél a községről, hogy honnan meddig jutottak. A gázprogramról, ami most a „nagyon nagy ügy”, az egészségügyi ellátásról, a két új iskolai tanteremről, amit ők, maguk, közös összefogással építettek.

Végül a nyárról. „Három-négy éve jutottunk el oda, hogy nyaranta elutazunk kis időre. Most a Duna-kanyar következik, beülünk a „családi Volgába”, és indíts! De ha eltelik néhány nap, már azon töröm a fejem, mi van otthon?”

Cseng a telefon. Keresik.

Sass Ervin Fotó: Gál Edit