Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-17 / 142. szám

1983. június 17., péntek «INsWETi« Semmelweis—Michaelis kongresszus Budapesten Nem lehetünk közömbösek Alkohol meg bűnözés A z ital rossz tanácsadó. Hát még ak­kor, ha mértéktelenül élnek vele. Megyénkben évente mintegy 350 személy elleni bűncselekményt követnek el. Az esetek többsége, mintegy 60 száza­léka, 8 napon túl gyógyuló testi sértés. Még megdöbbentőbb, hogy a súlyos testi sértéseknek csaknem 95 százalékát ittas állapotban követik el. Az ilyen jellegű cse­lekmények száma az elmúlt évekhez képest emelkedett. Nem kell mást tenni, csak bele kell la­pozni az elmúlt két hónap bűnügyi króni­kájába. Több tragikus esemény történt. Valamennyi hátterében ott áll az alkohol, mérgezve az emberi kapcsolatokat, a csa­lád békéjét, felkorbácsolva az indulatokat, s feje tetejére állítva a józan ész logikáját. Az egyik eset Szarvason történt. Előzmé­nye és folytatása is az alkoholizálás. Emiatt romlott meg L. András házassága. Először csak esténként italozott, ’ később napközben is. Az alkohol megbontotta a harmonikusnak induló házasságát. Gyak­ran veszekedett a feleségével. Hosszabb rá­beszélésre alkoholelvonó kezelés alá vetet­te magát, ám ez nem hozta meg a kívánt eredményt. Az italozást tovább folytatta. Emiatt a felesége elköltözött. A magára maradt ember még többet ivott, mint ko­rábban. Ilyen állapotban kereste fel má­jus 5-én a feleségét a munkahelyén. Rö­vid szóváltás után késsel megszúrta. Megrendítő eset. A következő sem ke­vésbé az. Sarkadon a nagyállomás büféjé­ben május 12-én, az esti órákban M. Lajos fuvaros két barátjával italozott. Itt szó­rakozott a sértett is, Sz. Lajos. Alaposan felöntött a garatra. Aztán kiment, és oda­kint nagy hangú szóváltásba keveredett a fuvaros egyik rakodójával, aki a lovakra vigyázott. Néhány pillanat múlva kirohan­tak a többiek is, és a sértettet agyba-főbe verték. A nyomozás megállapította, hogy vala­mennyien erősen ittasak voltak. F. Miklós, végegyházi lakos is gyakran italozott. Nagy darab, erős ember lévén, tartottak tőle a többiek. A közelmúltban fia szüle­tett az orosházi kórházban. Meglátogatta, és boldogságában, ahogy hazaért, első út­ja a végegyházi italboltba vezetett. Ha­marosan megérkezett egy ismerőse, akire nagyon haragudott, mert egy ügyben elle­ne tanúskodott. Az ital mámorában feltá­madt benne a bosszú, hogy megleckézte­ti. Ahogy leszállt az italbolt előtt a kerék­párról, irtózatos erővel arcul ütötte, ké­sőbb pedig tőrre] támadt rá. Az italbolt közelében vagy negyvenen tartózkodtak, szemtanúi voltak a brutális cselekménynek. Csupán egy ember akadt, aki meg akarta fékezni a bosszúálló ittas embert. A többiek ugyan miért nem léptek közbe, hogy a súlyos cselekményt megaka­dályozzák? Fel kell vetni ezt a kérdést más esetekben is. Hiszen az alkoholizálás­ról előbb-utóbb tudomást szerez nemcsak a szűkebb környezet, hanem a munkahely is, sőt a kisebb településeken az egész köz­ség tudja. Miért nem próbálják megakadá­lyozni ezt-a folyamatot? Hiszen intézke­désre is megvan a lehetőség. Sőt, nagyon is szükség lenne akár az egyén; akár a család, akár a társadalom érdekében. Mert hiszen ahogy az esetek igazolják, a követ­kezmények igen súlyosak. De van még egy másik kérdés is. Fel kell vetni a szóra­kozóhelyek felelősségét. Miért szolgálnak ki ittas személyeket? A törvény tiltja. A legtöbb helyen ki is teszik a figyelmeztető táblát. S ugyanakkor alatta, mit sem tö­rődve a felirattal, mérik az italt boldog­boldogtalannak. ■ lem harangkongatás, de figyelmeztet pg tés. Az alkoholizálásnak súlyos ko­si vetkezményei vannak. Határozot­tabban kell hozzálátni a „betegség” gyó­gyításához. Elsősorban az előírások betar­tásában kell következetesnek lenni. Ha a vendéglátó egységek mindenkor szem előtt tartanák a jogszabályt, bizonnyal keve­sebb lenne az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett bűncselekmények száma. De mi magunk sem lehetünk közömbös szemlélői ezeknek az eseményeknek. A tár­sadalmi szerveknek, a lakóhelyi közössé­geknek nagyobb aktivitást kell tanúsítani a megelőzésben. Mert csak közös összefo­gással lehet ezen a téren eredményt elérni. (serédi) Adó és illeték Beszélgetés űr. Vidó Istvánnal, a Békés megyei Illetékhivatal vezetőjével Tárgyalások a Magyar Posta és az Egyetemes PostaegyesSIet kapcsolatairól Abdel Kader Bagdadi, az Egyetemes Postaegyesület (UPU) vezérigazgató-helyet­tese Tóth Illésnek, a Ma­gyar Posta vezérigazgatójá­nak meghívására Budapes­ten tárgyal. A hivatalos tár­gyalások során az ENSZ e 166 tagországot számláló postai szakosított intézmé­nyének vezető tisztségviselő­je megbeszéléseket folytat a posta vezetőivel és a Kül­ügyminisztérium képviselői­vel az Egyetemes Posta­egyesület és Magyarország közötti kapcsolatok aktuális kérdéseiről, és továbbfejlesz­tésének lehetőségeiről. Vízügyi eggyüttmüködés Valentyin Korzun, a Szovjetunió hidrometeoroló- giai és környezetellenőrzési állami bizottságának elnök- helyettese június 13—15. kö­zött tárgyalásokat folytatott Budapesten Varga Miklóssal, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettesével. A tárgyalások során egyez­tették a két szerv között megkötendő vízügyi műsza­ki-tudományos együttmű­ködési egyezmény tervezetét, és az együttműködés 1990-ig terjedő programját. Eszerint közös munkákat terveznek a hidrológiai jelenségek előre­jelzési módszereinek kidol­gozásában és matematikai modellezésében, továbbá az előrejelző és tájékoztatási szolgálat automatizálásában. A program szerint a folyó­medrek és hullámterek ala­ki változásainak előrejelzé­sében, a hidrometriai és vízminőség-vizsgáló műsze­rek fejlesztésében, továbbá a felszíni vizek vegyi össze­tétele alakulásának ellenőr­zésében is együttműködnek a magyar és szovjet szak­emberek. Müncheni vásárok Három rangos müncheni szak­vásárról tájékoztatták csütörtö­kön az újságírókat az Atrium Hyatt Szállóban a Müncheni Vá­sár- és Kiállítási Igazgatóság, valamint a HUNGEXPO veze­tői. Mindhárom rendezvényen magyar vállalatok is kiállítanak. Ez év szeptemberében az IGA­FA vendéglátóipari seregszem­lén több mint 500 bel- és kül­földi cég ad számot szálloda- -és vendéglátóiparáról, annak technikai felszereléseiről és be­rendezéseiről. Az egyes nemze­ti szakácsszövetségek büfébemu­tatókat szerveznek. Jövőre tervezik a világ egyik legjelentősebb élelmiszer-keres­kedelmi világkiállítását, az IKO- FA-t. Amelyre eddig 16 magyar cég jelezte részvételét. A kiál­lítással egy időben nemzetközi élelmiszerjogi kongresszust is tartanak majd Münchenben. A C—B—R nemzetközi kem­pinghajózási és utazási vásárt szintén jövő év elején tartják. Az ötvenezer négyzetméternyi bemutató területen lakókocsik, yachtok, vitorlások, csónakok és különféle kempingfelszerelések láthatók majd. Semmelweis—Michaelis ju­bileumi kongresszus kezdő­dött csütörtökön a Duna In­tercontinental Szállóban. A Magyar Nőgyógyász Társaság és ai Északnyugatnémet Nő­orvos Társaság közös ren­dezvényén a hazaiak mellett a világ számos országából érkezett mintegy 400 nőgyó­gyász tudományos tanácsko­záson .emlékezik Semmel­weis Ignácra, a gyermekágyi láz kóroktanának . megalapí­tójára és Gustav Adolf Mi­chaelis szülészprofesszorra, a kiéli női klinika egykori ve­zetőjére, Semmelweis tanítá­sainak követőjére. Az alka­lom: Semmelweis Ignác ta­nításai magyar nyelvű ki­adásának 125. évfordulója. A megnyitó ülésen dr. Schultheisz Emil egészség- ügyi miniszter köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Wal­ter Kuhn, az Északnyugat­német Nőorvos Társaság el­nöke, Kurt Semm profesz- szor, a kiéli női klinika igaz­gatója, a Nemzetközi Ferti- litási Társaság főtitkára — Nagyobbacska családi ház a békéscsabai Sallai utca elején. Itt van a Békés me­gyei Illetékhivatal. A kapun belépve, a járda mellett pi­ros futórózsák özöne. Belül azonban már nem ilyen ró­zsás a helyzet. Szűkösség, zsúfoltság. — Tényleg nehéz körül­mények között dolgozunk — mondja dr. Vidó István, a hivatal vezetője. — Kicsi már ez a hely, különösen 50 ember számára. De hát... Az elkezdett mondathoz nem kell kommentár, s nem is tűnődünk rajta, inkább a komoly összegű bevételt biztosító és az állampolgárok széles körével foglalkozó hi­vatal feladatára térünk rá. Címszavakban: adó és ille­ték. — Hozzánk a magánkis­iparosok, kiskereskedők és a tervezők adózása és ellenőr­zése tartozik. A két előbbi kategóriának saját adókö­zössége van, mindkettő az érdekeltek aktív közreműkö­désével — bevallások és ta­pasztalat alapján — állapít­ja meg az adóterheket. A megyében 4700 kisiparos és 700 kereskedő dolgozik je­lenleg, és örvendetes, hogy a számuk, ha lassan is, de növekszik. — Van-e alapja annak a hiedelemnek, hogy ellentét­ben a külfölddel, nálunk a jövedelmek adóztatása köz­zel sem olyan szigorú? — Valóban más és sok kedvezményt, ösztönző ele­met tartalmaz. Az egyik pél­dául, hogy a szakmai indu­lás nehézségeit általában 3 éves adómentességgel köny- nyíti meg az állam. Aztán egy másik: a 60 éven felüli nők és a 65-ön túli férfiak teljes adómentességet élvez­nek. S csupán e kettőben — a kezdő és a‘ kor szerinti kedvezményben — igen so­kan részesülnek. De említ­hetem még a tanulók, az idegenforgalom, a terület, a szolgáltatás stb. utániakat is. — Mivel a bevételről az állam sem szívesen mond le, ha mégis ezt teszi, nyilván célja van vele, nemde? — Ennél mi sem termé­szetesebb, hiszen az adózási és az illetékrendszer is a aki néhány évvel ezelőtt Bu­dapesten, nemzetközi andro- lógus szimpozion alkalmával javasolta ennek a kongresz- szusnak a megrendezését, valamint intézménye és a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem női klinikájá­nak együttműködését — el­mondták: Michaelis elsőként értette meg Semmelweis ta­nításainak jelentőségét, a medencetan propagálásával is beírta nevét a szülészet történetébe, és méltatták a két orvos munkásságát. A két napig tartó kong­resszuson főleg Semmelweis tanításai szellemében folyta­tott szülészeti profilaxisról, aszepszisről és antiszepszis- ről tartanak előadásokat. Napjainkban újra különös jelentőségű a fertőzések meg­előzése, mert gyakori a csá­szármetszés, fennáll a mű­tétek utáni fertőzés veszélye, annál inkább, mivel az újabb és újabb antibiotikumok al­kalmazása miatt a baktériu­mok rezisztenciája megvál­tozott, az ellenük használt politikai célok elérését tá­mogatja a maga eszközeivel. Az adózás terén az utóbbi időben a jobb áruellátást és a lakossági szolgáltatást. — Az állam tehát teret en­ged, sőt segíti az egyéni kez­deményezést. Ugyanakkor ragaszkodik az őt megillető, jogos részhez. Joggal. Mik az ellenőrzési tapasztalatok? — Tavaly 600 esetben el­lenőriztük a bizonylati fe­gyelmet, a pénztárkönyv ve­zetését és 800, töljb évre visszamenő tételes adóvizs­gálatot tartottunk. Ezek sze­rint nincs minden rendben az előírások betartásában, vannak, akik megpróbálják eltitkolni a tényleges jöve­delmet. A tételes ellenőrzé­sek 60 százaléka adóhiányt állapított meg, amit szabály­sértési — bizonyos esetekben pedig bírósági eljárás köve­tett. Másrészt viszont fejlő­dés mutatkozik a javuló be­vallások által. — Az adóbevétel duplájá­nál is több — 100 millión fe­lüli — az illetékből szárma­zó összeg. Miből tevődik ez ősszé? — Főleg az öröklési és adásvételi ingatlanforgalom­ból. Hatalmas terület, szer­teágazó jogszabályok és vál­tozások jellemzik, de min­denkor tudatos célokhoz kap­csolódva. Egy ideje kiemel­ten : a lakáspolitikához. Hogy mennyire? Hét éve még az általános illetékkulcs ingat­lanvásárlás után, lakás ese­tén is, 17 százalékos volt, majd 12 lett, most pedig ja­nuár elseje óta 7 százalék. Csupán ebből az első 4 hó­napban 9 millión felüli meg­takarítás mutatkozott a me­gyében az érdekeltek javára. S itt kell még elmondani, hogy az OTP által újra érté­kesített lakások illetéke az eddigi 7-ről 2 százalékra csökkent. — A lakáscserék szerepe is fontos. Ösztönöz erre va­lami? — Hogyne. Ezt a fajta mozgást már 4 éve segíti az, hogy,csak a két lakás érték- különbsége számít illeték­alapnak. Ez a nagyon komoly kedvezmény még tovább is bővült azzal, hogy ha valaki antibiotikumok hatása rövid ideig tart. Ismertetik a kor­szerű szülészeti és nőgyógyá­szati vizsgálati módszerek, eszközök alkalmazásának eredményeit. Kölcsönösen tá­jékoztatják egymást: miként óvhatják hatékonyabban a szülő nők és az újszülöttek egészségét. A magyar szak­orvosok főleg a kolposzkó- pos vizsgálatok és a kora­szülések megelőzésének ered­ményeiről, tapasztalatairól számolnak be. Külön szekcióban mutat­ják be a legkorszerűbb mű­téti technikai eljárásokat, valamint a szülészeti műté­tek, az I. Női Klinika tör­ténetét szemléltető filmeket. A résztvevőknek levetítenek egy méhen kívüli, hasűrben kihordott terhesség befeje­zését, a magzat kiemelését, a műtét lefolyását rögzítő filmet, amelyet az I. Női Klinikán készítettek. A kongresszus alkalmából megkoszorúzták Semmelweis Ignác sírját az Orvostörté­neti Múzeumban. eladja a lakását és egy éven belül vesz másikat, ugyan­ezt az előnyt élvezi. Aztán, harmadik éve már, hogy te­lek vagy bontási ház vétele esetén — 3 éves építési kö­telezettség mellett — ille­tékmentesség jár. Csak ezzel évente lü—12 millió forint­nyi segítséget nyújt az ál­lam az építkezésekhez. — Említette, hogy sok ösz- szetevőből áll az illetékked­vezmény. Nem csinál ez za­vart, hiszen az emberek tö­viről hegyire nem ismerhe­tik a rendelkezéseket? — A legtöbb félreértés a vett vagy örökölt lakás utá­ni kedvezményekkel van. Ezek ugyanis a lakáson kí­vüli egyéb ingatlanokra — garázs, gazdasági épületek, üdülők, vagy a szokásos te­leknagyságon felüli földrész­let stb. — nem vonatkoznak. Vagyis az illeték kiszabása értékmegbontás alapján tör­ténik. — A mai, magasra szökött ingatlanárak nem csábítanak olyan szabálytalanságra, hogy a szerződésbe a való­ságosnál kisebb összeg sze­repeljen? <— Van még némi hagyo­mánya a régi virtusnak, hogy az államot becsapni nem bűn, vagy ha az is: bo­csánatos. És ilyesmi általá­ban nem is á kis, düledező házaknál fordul elő. Ezért, de más egyéb miatt is, a reális forgalmi értékre irá­nyuló ellenőrzésről a hiva­tal nem mondhat le. Ez kö­telességünk, s évente 3 ezer körül mozog a helyszíni vizs­gálatok száma. És hogy nem hiába, azt megint a számok mutatják: tavaly 1315 ügy­ben 6,6 millióval kellett a valóság javára korrigálni az illetéket. — Eddig csak a kiszabás­ról beszéltünk, a fizetőkész­séggel hogyan állunk? — Az illetékfizetési morál gyengébb az adózásinál, holott sokféle fizetési ked­vezmény van. Sőt méltányos­ság is. Ezeknél több szem­pontot veszünk figyelembe, főként az ügyfelek anyagi és szociális helyzetét. Egyéb­ként azt az elvet érvényesít­jük, hogy adóknál ki-ki a jö­vedelme arányában, illeték­nél pedig a vagyongyarapo­dás mértéke szerint vegye ki részét a közterhek viselésé­ből. Vass Márta A DÉMÁSZ békéscsabai hálózatszerelési osztályának Toldi Miklós Szocialista Brigádja fekteti a kábeleket a vasúti fe­lüljáró közvilágításához. A már működő félpályatest közvi­lágítását várhatóan július közepére kapcsolják be Fotó: Veress Erzsi

Next

/
Thumbnails
Contents