Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
1983. május 7., szombat Vendégünk volt Dienes Zoltán Pál professzor A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola pszichológia tanszékének vendégeként hazánkban tartózkodik a magyar származású Dienes Zoltán Pál professzor. A közelmúltban felesége, továbbá dr. Gácsér József és dr. Klein Sándor tanszékvezetők társaságában megyénkbe, Békéscsabára látogatott, ahol a József Attila Általános Iskolában bemutató matematikaórát tartott, és találkozott a megyeszékhely általános iskolai matematika szakos tanárainak egy csoportjával is. A professzor nem ismeretlen a hazai közvélemény előtt. Oktatási eszközei közül — amelyek méltán világhírűek — a magyar iskolákban is használnak néhányat. Sztrókay Kálmán fordításában 1973-ban megjelent Építsük fel a matematikát! című könyve a tantárgy oktatásában alapműként szerepel. A bemutató óra után — amelyet a negyedik osztályos gyerekek és a meghívott pedagógusok egyaránt élveztek, talán elsősorban annak játékossága, szellemes vezetése, ötletgazdaságsága okán — munkásságáról, terveiről, véleményeiről kérdeztük. — „ ... Tarthatatlan állapot, hogy a tudományostechnikai forradalom körülményei között egyre fontosabbá váló matematika abban a kétes megtiszteltetésben részesül, hogy az egész tananyagban a legkevésbé népszerű tantárgy... A jövendő tanárok az általános iskolában megtanulják a matematika utálását; és visszatérnek az általános iskolába, hogy új nemzedékeket tanítsanak meg erre az utálatra” — írta Pólya György magyar tudós egyik 1989-ben megjelent könyvében. Nos, a helyzet azóta bizonyos értelemben sokat, más tekintetben alig változott. Kérem, professzor úr, mondja el erről véleményét! — Azt hiszem, ez nincs teljesen így! A magyarországi matematikaoktatás — az én meglátásom szerint — a kontinensen mindenképpen az első, de világviszonylatban is a legjobbak közé tartozik. A lényeg valahol abban van, hogy matematikát és ne trükköket tanítsunk! Vagyis a gyerekekkel el kell sajátíttatni a matematikai tapasztalatok rendszerét és a beszédet. S a kettőt integrálni, egyesíteni. Ne csak a beszédet, vagyis a szakkifejezés-rendszert tanítsák meg! Közelítsük! Ha én azt mondom önnek, hogy „asztal”, akkor a korábbi tapasztalatai alapján az ön agyában néhány asztalkép fut végig. De ha azt mondom, hogy y = x- -f- x + 1, akkor csupán a fekete tábla jelenik meg, ráírva fehér krétával ez a képlet, s nem jelent semmi mást! Vagyis arra kell kész- tetni-nevelni a gyerekeket, hogy ne csak megtanulják, hanem értsék is a matematikát. Az az én törekvésemnek a célja, hogy értelme is legyen az oktatásnak. A gyerekek, a tanulók agyában tehát kép alakuljon ki, amely nem szimbólum. S ehhez kell megkeresni, megtalálni a megfelelő, a motiváló oktatási eszközöket is. — A néhány éve hazánkban is bevezetett új matematikai tanterv eredményeképpen születő tanórákat — a tapasztalatok és a felmérések szerint — élvezik a gyerekek, elsősorban az alsó tagozatban. Ebben a tantervben az ön kutatási eredményeit, módszereit is beépítették, felhasználták. A probléma mindössze az, hogy a szülők — akik más módszerű, más megközelítésű matematika-oktatásban részesültek — értetlenül állnak 6 —10 éves gyerekük tankönyve, füzete, a gyerek beszámolói előtt. — Kanadában, a sher- brooke-i egyetem pszicho- matematikai intézetében, illetve gyakorlóiskolájában — amelynek vezetője voltam — hasonló problémákkal találkoztunk. Amolyan nyitott napokat szerveztünk — úgy tudom, Magyarországon így nevezik —, ahol a szülők megismerhették a tananyagot, sőt ők is „matekozhattak”; esténként, szabad idejükben. S nagyon élvezték! Nézze, ez az idegenkedés valahol onnan ered, hogy míg más tantárgyakat el lehet és el kell magyarázni, addig a matematikát nem. Ide logika kell. Véleményem szerint a sorrend más, mint az eddig elfogadott: a matematikából születik! De természetesen vissza is hat. Logikai kész«* ség nélkül a gyerekek amolyan „pavlovi kutyák” lesznek. A példákat tanulják meg, s nem a módszert, a feladat logikáját. A szülőkkel korábban ugyanis így történt! — Kérem, beszéljen kutatásairól, terveiről. — Az év egy-egy részét Olaszországban, Firenzében, Dél-Angliában és Kanadában töltöttem. Nyugdíjas vagyok, ráérek ... Megkérdezték, mi a „foglalkozásom”. Azt mondom erre: nevelési tanácsadó. Nos, Itáliában egy tankönyvsorozatot dolgozunk ki munkatársaimmal, amely interdiszciplinárisán (tudományközien) foglalja magába a matematikát. Azt hiszem, ezt a magyar pedagógia úgy nevezi: komplex módon. Most a függvényekkel foglalkozom. A számokat nem halmazokra, hanem sorozatokra alapoznánk. Vagyis azt a szabályrendszert keressük — nagyon leegyszerűsítve —, hogy „mi jön — jöhet?! — mi után?” Persze ezt át lehet tenni más tantárgyakra, tudományágakra is, mint a zenére, a nyelvre, a mozgásművészetekre. Hiszen mindig van egy szabály, hogy mi után mi jön; vagyis függvény jön létre, a meghatározott sorrend, az elemek egymásutánisága. — A matematika oktatásának fejlesztési irányát ön miben látja? — Kicsit humorosan így tudnám önnek példázni: a leendő matematika-tanároknak a főiskolán és az egyetemen nem kell arról előadást tartani, hogy nem kell előadást tartani. Vagyis azt kell mindig és mindenütt, minden szakon megtanítani, amit a jövendő pedagógusnak csinálnia kell. S persze egy icipicivel a jövő felé is tekinteni, valamivel tehát többet... Véleményem szerint csak a tanítási idő fele kell arra, hogy a mindenki számára szükséges alapokat megtanítsuk, a gyerekek elsajátítsák. Az idő többi részében egy nagyon sokszínű, ettől is vonzó „szellemi étkeket” tálaló választékból vehetik el a nekik érdekeset. Persze, nem csak a matematikában ... — További eredményes munkát, jó egészséget kívánunk! Köszönöm a beszélgetést! Nemesi László DIENES ZOLTÁN (1916—) Szüleivel 1932-ben vándorolt ki Magyarországról. Először Párizsban, majd Nagy-Britanniában éltek. Egyetemi tanulmányait Londonban végezte, utána több évig elemi iskolákban tanított. Ekkor kezdte meg kísérleteit a matematikatanulás folyamatának feltárására. Kiegészítő, elsősorban pszichológiai tanulmányok után (1950—1955) különböző angol egyetemeken tanított. Adelaide-ban (Ausztrália) a pedagógiai tanszék vezetője lesz. Az UNESCO matematikai szakértőjeként részt vesz a matematika-tanítás megújítására irányuló kutatási munkálatokban. Az International Study Group fór Mathematics Lear- ning) a matematika-tanulást tanulmányozó nemzetközi csoport — . Sherbrooke, Kanada) titkára. 1965-től a sherbrooke-i egyetemen a matematika—pszichológiai kutató központ vezetője. Az intézet a hetvenes évek közepén szűnt meg. Főbb munkái: Building up Mathematics (London, I960.; magyarul Sztrókay Kálmán fordításában: Építsük fel a matematikát, Bp., 1973.); An Experimental Study of Mathematics Learning (A matematika-tanulás kísérleti tanulmányozása) London, 1963.; Modern Mathematics fór young Children Essex, 1965); App- roach to Modern Mathematics (New York, 1967). (A Pedagógiai Lexikon 1976. évi kiadása alapján.) Már a jövőre gondolnak Panyik Ágnes Lipták Erzsébet Hajdú Irén Száraz Magdolna A négy lány — Száraz Magdolna, Lipták Erzsébet, Panyik Ágnes és Hajdú Irén — nevét már bizonyára ismerik olvasóink. Hiszen ők voltak azok, akik alig egy hónapja ötödik helyezést értek el a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő országos döntőjében. Ahhoz azonban, hogy igazán megismerjük őket, néhány szóban érdemes iskolájukat, a gyulai Semmelweis Egészségügyi Szakiskolát is bemutatni. Érkezésünkkor az intézmény igazgatónője, Pataki Józsefné éppen egy felvételi fellebbezés ügyében próbált — amennyire ilyenkor lehet — egy szülőt megnyugtatni. Ebben az évben ismét ötszörös volt a túljelentkezés a szakiskolába, úgy látszik, évek óta nagy az érdeklődés az iskolában oktatott általános ápoló és asszisztens hivatás iránt. Pedig a közhiedelemmel ellentétben nem könnyű az egészségügyi szakiskola, különösen nem az a szakmai tárgyakból. — Kevesen tudják — mondja az igazgatónő —, hogy itt három esztendő alatt sajátítják el lányaink a szak- középiskola szakmai anyagát. Iskolánk egyébként megyei beiskolázású, s a 132 diák közül 103 kollégista. — De térjünk vissza a sikeresen szereplő lányokra. Nem akármilyen fegyvertényt hajtottak végre ... — Nagyon büszkék vagyunk rájuk. De azt hiszem, eredményük egy kicsit a közösség eredménye, életünk tükre is. Hiszen ez a verseny csak része volt az iskolánkban folyó kulturális, tanulmányi és egyéb versenyeknek. A csapat egyik tagja, Száraz Magdi például az iskolánkban két éve alapított Jól tanuló, jól dolgozó, jól sportoló címet is kiérdemelte ebben az évben. A szakmai tanulmányi versenyben is néhány pont választotta el a diákjainkat az országos versenybe jutástól. Közismereti tárgyból pedig van egy megyei második és harmadik helyezésünk is. — Ügy látszik, itt szívesen vállalnak a diákok kötelezőn felül feladatokat. — A gyerekek sokfajta tevékenységet végeznek. Szinte mindegyiknek van a leendő hivatásához kapcsolódó társadalmi munkája. Járnak dolgozni bölcsődébe, végeznek házi szociális gondozást, de segítenek a szociális otthonban is. Növekvő önállóságukat bizonyítja az is, hogy az idei diákönkormányzati napon 81 tanítási órát tartottak. S ebből 21 „kista- nár” érdemelt ki igazgatói dicséretet. A társadalmi és közösségi munkáért járó éves jutalmak odaítélésében is — ez négy-öt ezer forintot jelent — biztosan lehet számítani a KISZ-alapszervezetek véleményére, s az iskolai KISZ-bizottság, valamint a diáktanács döntésére. Ebben az esztendőben 1981 után az idén is elnyerte KlSZ-szer- vezetünk a KISZ KB „Kiváló KISZ Szervezet” vörös zászlóját. Mindezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy diákjaink nem húzódnak a közösségi munkától, s ebben a légkörben könnyebben megy a többletmunkával járó feladatok vállalása. Egyébként Magda,, Erzsiké, Agnes és Irén rutinos versenyzőknek számítanak, hiszen ‘évek óta részt vesznek a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőn. De erről már a lányokat kérdezem, akiket jóval vidámabb, oldottabb hangulatban találok, mint legutóbbi budapesti találkozásunk alkalmával, a verseny alatt. Eredményüket az országos ötödik helyezésen felül az is értékessé teszi, hogy eddig még Békés megyei szakmunkástanuló csapatnak nem sikerült országos döntőbe bejutni ezen a versenyen. S hogy ez csöppet sem szerencse kérdése volt, azt a négy lány szavai is bizonyítják. — Három éve versenyez együtt a csapatunk Dóra néni irányítása mellett — mondja Száraz Magdi, a csapatkapitány. — Elsőben harmadikok, másodikban másodikok, most pedig elsők lettünk a megyei versenyen. — Hogy készültetek ebből az óriási anyagból? — Ágié volt a gazdaság, Irénkéé a politika, Erzsié a művészet és kultúra, az enyém pedig a sport és tudomány — mondja a legbeszédesebb lány, Magdi.— Ez három éven át így volt. Minden hónapban rendeztek nálunk kis versenyeket, a felkészülés tehát folyamatos volt. A versenyig ez évben 15 Szovjetunió újságot „vág-, tunk be”, a Szovjetunió történelmét könyvekből tanultuk, a könyvtárban pedig zenét hallgattunk. — Szerintem a megyei verseny volt a legnehezebb — mondja Ági, akit a többiek „adattárosnak” neveznek. — Rengeteget készültünk, majd minden délutánunk ráment. Míg a többi diszkózott vagy moziba ment, mi készültünk. De megérte — állítja határozottan Erzsiké. — Az idei versenyek során kaptunk igazgatói, majd tan- testületi dicséretet. De a lá- nvok kicsit csalódtak az ötödik hely miatt. Megszokták, hogy általában elsők voltunk. Nem is tudhatják persze milyen is egy országos verseny. — Sosem volt még ilyen lelkes csapatom — mondja az addig csendesen figyelő Medovarszki Dóra nevelő tanár. — Szeptembertől szinte állandóan hajtottak a lányok. Mert ez a lényeg. Egyszer, mikor már nagyon kifáradtak, „sztrájkoltak” is. Ügy tettek, mintha aludnának. Aztán meg én jártam így. Az egyik éjjel Erzsi megkért, gyakoroljunk. Majd leragadt a szemem, de nem mertem nemet mondani. A felkészülés módszere sokféle volt, de a készülés és számonkérés folyamatosan ment. Különösen a riportkészítésben éreztük erősnek magunkat. Csakhogy az országoson két perc volt rá, s ez kevésnek bizonyult. A lányok még sokáig ecsetelték volna az élményeiket, de igyekezni kellett. Azt azért még megtudtam, hogy a békésszentandrási Száraz Magdi védőnő szeretne lenni. Ehhez érettségi és még hároméves tanulás kell. Irén- ke szeghalmi, s ott is szeretne dolgozni a bölcsődében. Erzsiké csabacsüdi, és ő is védőnő szeretne lenni. Ági szülei Dévaványán élnek, s a lányuk a József tüdőszanatóriumban szeretne majd dolgozni, a szakápolói képesítést is megszerezve. Kitűnő lányok. Jól tanulnak, s nem kevés közösségi feladatot is vállalnak. Magdi szakszervezeti bizalmi és stúdiós, Ági IKB-tag, ahol tanulmányi felelős, Erzsiké IKB-tag és stúdióvezető, Irénke vöröskeresztes vezetőségi tag. A napokban társadalmi munkában a gyulavári bölcsőde kerítésére együtt festették a gyerekeknek a mesefigurákat. Közülük ebben az évben hárman indultak tanulmányi versenyen is, igen jó eredménnyel. Fiatalok, s máris mennyi mindent tettek le a közösség asztalára ... Míg ezen meditálok, Magdi megjegyzi: — Voltunk a dolgozók középiskolásainak rendezett országos vetélkedőn itt, Gyulán. Eszembe jutott, hogy még mi is vetélkedhetünk, hiszen továbbtanulunk. Tényleg, lányok! Lehet, hogy találkozunk néhány év múlva a Ki tud többet a Szovjetunióról? versenyeken. — Szörnyű lenne — kiált fel Ági —, ha ellenfelek lennénk! B. Sajti Emese Fotó: Gál Edit MOZI Vérszerződés Na persze, már megint magyar film! Gondolták a moziplakátokat böngészők, s ezt a lenéző véleményt lehetett lemérni az üresen tátongó széksorok alapján is. Amit pedig a legyintgetők igazán sajnálhatnak. Merem ezt azért leírni, mert az utóbbi hetekben, hónapokban jó néhány kitűnő magyar filmet láttam. Hasonlóan üres mozikban. S igen értéktelen, még csak szórakoztatni sem képes amerikai kommersz filmet teltházas nézőtéren. S hogy ez miért éppen most jutott az eszembe? Mert a második játékfilmjével, a Vérszerződéssel Dob- ray György rendező olyan alkotást készített, ami az első pillanattól az utolsóig izgalmas, érdekes és szórakoztató. A feszesen szerkesztett krimik minden profi fogása fellelhető benne, s ennél valamivel több is. Két fiatalember különleges körülmények között szövődő barátsága, egy súlyosnak aligha nevezhető ballépés, ami törvényszerűen (?) tragédiába torkollik. A több kisregény szerző- jeként és színészként már ismert Horváth Péter írásaiból több visszatérő önéletrajzi motívum is megtalálható a forgatókönyvben, s a szerző moralizáló stílusát hozzáértő dramaturgként Kóródy Ildikó tartotta egy- súlyban a cselekménnyel. (Valószínű, az sem véletlen, hogy a film egyik főszereplője, az ügyeletes baleket kitűnően játszó Epres Attila oly feltűnően hasonlít az íróra.) A rendező, Dobray György remek társulatot hozott ösz- sze, s nem akart mást és többet kihozni a filmből, mint amit a forgatókönyv tartalmazott. Engedte játszani a színészeket, s az egész munkán látszik, hogy stábjának minden tagja élvezte a közös munkát. Ahogyan a néző is ellazulva, szüntelen élvezettel tudta figyelni az alig másfél órás filmet. Pedig a szellemes, krimis fordulatok mögött néhány igen fontos morális, társadalmi problémát is érintett. Nem szájbarágósán, didaktikusán. Csak úgy. Hogy aki- a szórakozás mellett akarta, az utánagondolhatott annak, miért kellett ennek a két fiúnak a társadalom peremére kerülnie visszavonhatatlanul. Hol van az a pont, ami után az ember már nem tudhat visszafordulni, nem mer visszalépni. S hogyan lehetséges az, hogy ilyen szorongatott helyzetben — az állítólagos bűnözők — nem betyárbecsületen, hanem igaz; érzelmeken alapuló barátságot képesek kötni? Vagy hogy miért csak ebben a helyzetben születhetett meg ez a furcsa. néha mosolyogtató. de egyben megható vonzódás? A filmben remek karakterek vonulnak fel. ha csak villanásnyira is. Minden kép pontosan szerkesztett, s remek ritmusban követik egymást. (Ez a legújszerűbb vonása ennek a filmnek.) Kár volna a történetre még csak utalni is. Inkább szólunk még a Picit alakító Bubik István időnként egészen kitűnő játékáról, a szellemes képeket komponáló Szabó Gábor operatőrről. s a film hangulatához nagyszerűen illeszkedő zene szerzőiéről. Babos Gyuláról. A Vérszerződés — nevezzük műfaját bárminek — egyszerűen vérbeli szórakoztató film. B. Sajti Emese
